VCSE - Quadrantida-meteorok az égen - APOD, Daniel Lopez felvétele
VCSE – Quadrantida-meteorok az égen – APOD, Daniel Lopez felvétele

A csillagképek száma, nevei és határai modern formában csak 1930-ra alakultak ki. Azelőtt néhány más csillagképet is javasoltak-használtak, így az 1930-ban a mai csillagképek közé be nem került Quadrans Muralis-t, vagyis falikvadránst is. Az év legerősebb meteorrajának a radiánsa (kisugárzási pontja) ebbe a csillagképbe esik, ezért lett a neve Quadrantidák. Ez akkor sem változott meg, amikor a Quadrans Muralis-t beolvasztották a mai Ökörhajcsár (Bootes) csillagképbe.

A Quadrantidák (QUA) rövid ideig, január 1-6. között jelentkeznek csak, és legtöbbször alig lehet ez idő alatt óránként 1-2 QUA-t látni. Január 3/4-e (néha 4/5-e) éjszakáján azonban 3-5 órán keresztül, rövid időszakon át záporoznak a QUA-meteorok, óránként akár 110 darab is.

A kanári-szigeteki El Teide vulkán közelében készült ez a kép, amelyre mintegy 30, aznap éjjel megfogott meteort montírozott rá a kép szerzője. Aki kinagyítja a képet, a kép tetején, a vulkán csúcsa felett a 46P/Wirtanen-üstökös pici, zöldes fényfoltját is megtalálhatja a felvételen.

Nagyon ritka, hogy a QUA-meteorok tűzgömböket produkáljanak, és a raj is inkább halvány, többnyire 3 mg-nál halványabb meteorokból áll. Ez összefüggésben van azzal, hogy fiatal a raj, még sok apró porszem van benne, amik halványabb meteorjelenséget okoznak. Ezeket a kicsi meteoroidokat a Nap fénynyomása csak később nyomja külsőbb pályákra, ahol már nem keresztezik majd a földpályát. Pár évezred múlva a QUA-meteorraj átlagfényessége megnő – és kevesebb meteort is adnak majd.

A Quadrantidák szülőégitestjét P. Jenniskens holland-amerikai csillagász azonosította 2003-ban az abban az évben felfedezett 2003 EH1 jelű kisbolygóval. Ez valószínűleg a Mátyás király halála évében, 1490-ben feltűnt C/1490 Y1 jelű üstökösnek a maradványa. Igaz, Európából ezt az üstököst nem észlelték – legalábbis európai írott feljegyzés nem maradt róla -, de a több, mint 500 évvel ezelőtti koreai, japán és kínai csillagászok látták és le is írták.

A Quadrantidákat először valószínűleg 1825-ben említette A. Brucalassi olasz csillagász. 1839-ben A. Quetelet is észlelte Brüsszelből és E. C. Herrick az USA-ból. Ekkor derült ki, hogy a QUA-raj évente visszatér.

A raj visszatérése stabil, aktivitása mindig nagy, mégis nagyon hektikusan változik a csúcs-ZHR:

2008: 82 meteor/óra

2009: 146 meteor/óra

2010: majdnem telehold miatt nincs megbízható adat

2011: 90 meteor/óra

2012: 83 meteor/óra

2013: 137 meteor/óra

2014: 315 meteor/óra

2019. január 8-án a nap csillagászati képe, vagy inkább videója volt a HESS távcsőrendszert bemutató rövidke kis film.

Az égboltot távcsöveink nem csak a látható fény tartományában vizsgálják. Mára már az elektromágneses spektrum minden részén: gamma- és röntgentartományban, láthatóban, ultraibolyában és infravörösben, rádió-hullámhosszakon ugyanúgy figyelik a csillagászok kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában pl. nincsen ultraibolya műholdunk), mint ahogy neutrínókat és gravitációs hullámokat is detektálunk az űrből.

A HESS: High-Energy Stereoscopic System Observatory (Nagyenergiájú Sztereoszkópikus-rendszerű Obszervatórium) 12-28 méteres távcsövekből áll, de nem a fényt fogja fel. Ehelyett a légkörünket a világűrből eltaláló részecskék keltette Cserenkov-sugárzásra vadászik.  A HESS teraelektronvolt nagyságrendű részecskék keltette ilyen sugárzásokra érzékeny. A távcsőrendszer Namíbiában található.

Ilyen Cserenkov-sugárzást olyan kozmikus események kelthetnek, mint pl. szupernóva-robbanások, szupernóva-maradványok, fekete lyukak körüli akkréciós korongok (akár más galaxisok centrális fekete lyukai) stb.

A videón a különleges távcsövek mögött feltűnik a Tejút, a két Magellán felhő, csillagvárosunk tagjai hangulatos zene kíséretében.

 

2019. január 21-e hajnala teljes holdfogyatkozást tartogatott. Azonban a vasárnap reggeli havazás és az egész napos párás, borult idő miatt nagy volt az aggodalom, hogy ugyanaz a helyzet lesz, mint július 27-én nyáron, hogy az egész jelenség a felhők martaléka lesz. Annyira nagy aggodalom volt, hogy mindent az asztrotájképekre tettem fel. Távcsövet nem vittünk ki.
Hajnali 1-kor az allsky kamerák képeit nézve bizony kicsit aggasztó volt a helyzet. A felhők ellenére is elindultam. Fél 2-kor senki sehol. Szinte az egész város az igazak álmát alussza és készül a hétfői munkanapra. A holdfogyatkozás-fotózást közösen terveztük meg. Első célállomás Somogyvámos Pusztatornya, második célállomás vészhelyzet esetére Balatonboglár lett volna, ha esetleg a felhők, konkrétan a “Hochnebel” veszélye állt fent, ami bárhol, bármikor kiszámíthatatlanul elborított volna minket.
Szerencsére a felhőkből nem lett semmi, azonban terepre kiérve 3:45-kor tapasztaltuk, hogy -8 °C mellett minden vastagon deres. A dérképződés folyamatos volt, ezért a lepakolt fotóállványok percek alatt deresek lettek. Négy óra fele már látszottak fényességváltozások a Holdon, de csak fényképezőgéppel sikerült előhozni azokat. 4:45-kor indítottuk az addigra már hófehérre deresedett rendszereket.
Kétféle rendszert vittem magammal. Az egyik egy mobil szett volt, mellyel a látványvilágot akartam megörökíteni, a másik egy fix fotós rendszer volt, aminél előzetes komponálás után már csak arra kellett odafigyelni, hogy ne deresedjen le az objektívje. A lencse tisztítására volt idő, mert hárompercenként exponált egyet a holdkorongra. Közben lehetett játszani a beállításokkal, hogy megfelelő holdkorongos és hátteres képek szülessenek.
Az alábbi három fotó nagyszerűen mutatja a fényességváltozást. Igaz, közben kellett a beállításokat módosítani, hiszen igen nagy a dinamika-különbség. A 100%-os telihold fényességét leginkább úgy lehet leírni, hogy a párás időben maximum 10 csillag látszódott. Orion csillagkép felső része egyáltalán nem. Nagygöncöl alig… Kisgöncöl semennyire. Sarkcsillag éppen hogy megfigyelhető volt.
VCSE - Világosság 5 órakor Somogyvámoson - Még kevés csillag látszódik. Oroszlán csillagkép nem látható.
VCSE – Világosság 5 órakor Somogyvámoson – Még kevés csillag látszódik. Oroszlán csillagkép nem látható. – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - Az utolsó pillanatok a teljesség előtt 5:30-kor. A csillagképek már látszódtak, azonban az égbolt nem érte el még a megfelelő sötétségét.
VCSE – Az utolsó pillanatok a teljesség előtt 5:30-kor. A csillagképek már látszódtak, azonban az égbolt nem érte el még a megfelelő sötétségét.  – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - A teljesség ideje alatt az égbolton legalább 2500 csillag látszódott. Előjöttek a fénykupolák a települések felett és már a csillagok fénye derítette a tájat 5:50 körül. (azonban a csillagászati szürkület vége kicsit korábban következett be)
VCSE – A teljesség ideje alatt az égbolton legalább 2500 csillag látszódott. Előjöttek a fénykupolák a települések felett és már a csillagok fénye derítette a tájat 5:50 körül. (Azonban a csillagászati szürkület vége kicsit korábban következett be.) – Fotó: Schmall Rafael
A teljes fogyatkozás ideje alatt azonban legalább 2500 csillag volt az égen. A sötétedést a szemünk nehezen követte, azonban lámpa nem kellett a tájékozódáshoz, mert a csillagos égbolt bőven adott annyi fényt, hogy a fehér, deres tájon közlekedni tudjunk.
Délkeleten más látványosság emelkedett, mégpedig a Vénusz-Jupiter együttállása. A második fotón a teljesség ideje alatt a Tejút nyári része is kezdett megjelenni. A 135 mm-es teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép élőképén szépen füzérként ott sorakoztak a Jupiter holdjai a nagyításkor.
VCSE - Vénusz - Jupiter együttállás a Teljes holdfogyatkozás ideje alatt
VCSE – Vénusz-Jupiter együttállás (a horizont közelében) a teljes holdfogyatkozás ideje alatt  – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - Vénusz - Jupiter együttállás és az emelkedő Tejút.
VCSE – Vénusz-Jupiter együttállás (jobbra, a fényesebb a Vénusz) és az emelkedő Tejút.  – Fotó: Schmall Rafael
A háromperces 50 mm-es fotósorozat végeredménye egy Elemek Mozgása című felvétel lett. A címet azért választottam neki, mert ugye itt hatalmas fényekről, árnyékokról, bolygó és holdja általi tömegvonzásból eredő keringésről beszélünk, ami egy jó pillanatban szép holdfogyatkozást eredményez. Az alapkép menet közben készült, amikor a teljesség ideje alatt túlexponáltattam egy fotót. Az egészet végül lighten módban össze kellett csak rakni Photoshop segítségével és végül rétegenként görbézni úgy, hogy a hajnalodás ne vigye el a holdfogyatkozás sötétjét.
VCSE - Elemek Mozgása - Holdfogyatkozás sorozatfelvétel a Pusztatoronnyal előtérben
VCSE – Elemek Mozgása – Holdfogyatkozás sorozatfelvétel a Pusztatoronnyal előtérben – Fotó: Schmall Rafael
A mobil rendszerrel végül számtalan fotót készítettem. Az egyik leghangulatosabb a TOTALITY lett, ahol a Pusztatorony romjai közé sikerült komponálni a Holdfogyatkozást, miközben egyre inkább világosodott az ég. Hajnalhasadáskor már a Hold felső része elkezdett világosodni, ahogy lépett ki a totalitásból, ám az utolsó pillanatig lehetett követni, ahogy nyugodott le.
VCSE - Totality - Bár a fotó készítésekor már lassan készülődött a Hold kilépni a Föld árnyékából, azonban az előtérrel látványosan kiegészítették egymást a kép elemei.
VCSE – Totality – Bár a fotó készítésekor már lassan készülődött a Hold kilépni a Föld árnyékából, azonban az előtérrel látványosan kiegészítették egymást a kép elemei. – Fotó: Schmall Rafael
Reggelre -10 °C-ig zuhant a hőmérséklet, de nem nagyon éreztük a hideget. Viccelődésből nem volt hiány. Ahogy a VCSE-táboroknak megvan a tőlem származó klasszis bolondos szlogenjük, úgy itt is lett természetesen. Ám a jókedv mellett az élmény, ami meghatározó lett. Legutóbb csillagos égbolttal holdfogyatkozást 2001. január 9-én láttam, amikor a téli havas táj felett elsötétült teljesen az égbolt és előbújtak a csillagok, szóval ez az idei egy nagy élmény volt. A 2018-as nyári holdfogyatkozásért kár. Sajnos azt elmosta a jégeső.
VCSE - Záróra a somogyvámosi Pusztatoronynál. A terep adottságaival szépen lehetett fotót komponálni, akár viccelődni is.
VCSE – Záróra a somogyvámosi Pusztatoronynál. A terep adottságaival szépen lehetett fotót komponálni, akár viccelődni is. – Fotó: Schmall Rafael
Összességében egy életre szóló élmény volt saját véleményem szerint jól sikerült fotókkal. Az internetes portálokon szerencsére sok csodás, távcsővel készült képet láttam, amit bizony mi magyarok készítettünk. Én igyekeztem nagyobb látószöggel szép fotókat készíteni.
Schmall Rafael / Vámosi Flórián / Konkoly Attila
VCSE - A Sombrero-galaxis (M104) a Spitzer-űrtávcső infravörös felvételén - APOD, Spitzer
VCSE – A Sombrero-galaxis (M104) a Spitzer-űrtávcső infravörös felvételén. A képre kattintva a képméret megnő és rengeteg érdekes részlet között kalandozhatunk- APOD, Spitzer

Az M104 jelű extragalaxist Pierre Méchain francia csillagász fedezte fel 1781. május 11-én. A Messier-katalógus 103 objektumot tartalmazott a 18. században, és bár Charles Messier tervezte az M104-et és más objektumokat hozzáadni listájához és a bővítettet publikálni, de erre az 1789-ben kirobbant francia forradalom és az azt követő napóleoni háborúk, majd Messier balesete és öregkora miatt nem került sor.

Camille Flammarion 1921-ben nevezte el az objektumot M104-nek. Néhány más, Messier vagy Méchain által talált objektumot, amiket hasonló okok miatt nem tudtak ők akkoriban publikálni, az 1960-as évekig adták hozzá a Messier-katalógushoz 105-110 számokon.

William Herschel Méchaintől függetlenül szintén felfedezte 1784-ben. Már ő észrevette a galaxis közepén keresztülhúzódó sötét sávot. Ezt a vizuálisan vagy a látható fény tartományában sötét sávként látható porgyűrűt a Spitzer-űrtávcső is lefényképezte, ez látható a fenti képen. A por hideg, ezért a Wien-törvény értelmében a sugárzási maximuma – a csillagoktól felvett hő visszasugárzása – az infravörösbe esik. Ezért fényes a láthatóban sötét porsáv infravörösben.

A Sombrero-becenevet arról kapta, hogy vizuálisan mexikói kalapnak (szombrérónak) látszik a porsávja miatt.

A porsáv valószínűleg az M104 molekuláris gázanyagának legnagyobb részét magában foglalja. Jobbára atomos hidrogénből és porból áll. A spektroszkópiai észlelések szerint ebben a porgyűrűben – ami vizuálisan csak sávnak látszik – keletkeznek ma is a Sombrero-galaxis újonnan született csillagai.

A John Kormendy amerikai csillagász által vezetett kutatócsoport az 1990-es években egy kb. egymilliárd naptömegű nagyon nagy tömegű fekete lyuk létezésére talált bizonyítékot, ami az M104 centrumában foglal helyet. A legközelebbi galaxisokban ez majdnem a legnagyobb ismert központi fekete lyuk. Másik érdekessége a Sombreronak, hogy 1200-2000 gömbhalmaza is lehet – a Tejútrendszernek mindössze 200 körüli van.

2006-ban 850 mikrométeren érkező sugárzást fogtak ebből a galaxisból. Eredetét kutatva megállapították, hogy nem a galaxisbeli porból jön (ami egyébként infravörösben és szubmilliméteres hullámhosszakon átlagos lenne), nem is molekuláris gázból, és nem is gyorsan mozgó gázmolekulák lefékeződéséből. Ennek a terahertzes sugárzásnak az eredet egyelőre nincs megmagyarázva.

Az M104 a Virgo-galaxishalmaz tagja. Néhány közeli galaxissal kisebb alcsoportot alkot (NGC 4487, 4504, 4802, UGCA 289, és más kisebb galaxisok). Természetesen az egy vitatható kérdés, hogy egy gazdag galaxishalmazon belül ki hogy definiálja, mi alkot egy alcsoportot, mennyire közel kell lenniük egymáshoz a tagoknak.

Az M104 11,5 fokkal van délebbre, mint a Spica, így Magyarországról sosem emelkedik nagyon magasra, mégis könnyen látható tőlünk. Már 7×35-ös binokulárral is látható fénypamacsa. Nagyobb távcsövekkel nagyobbnak látszik, 10 cm feletti műszerekkel előtűnik a központi dudor az elnyúlt alakból, de legalább 25 cm-es kell a porsáv érzékeléséhez.

A fenti kép montázs: a porgyűrűről és egyéb jellegzetességekről  tehát a Spitzer űrtávcső alkotta az objektumról az egyik képet infravörös tartományban. Erre rámásolták a Hubble Űrtávcső optikai (látható) tartományban készített M104 képét. A 28 millió fényévre lévő M104 meglepően kicsi, csak 50 ezer fényév átmérőjű – a mi Tejútrendszerünk legalább 100 000 fényéves méretet mutat.

 

VCSE - Az NGC 1499 jelű diffűzköd és az (584) Semiramis kisbolygó nyoma. - Molnár Iván felvétele
VCSE – Az NGC 1499 jelű diffúzköd és az (584) Semiramis kisbolygó nyoma. A mellékelt képen egy rövid kis csík található. Ez az (584) Semiramis (ejtsd: szemirámisz) kisbolygó nyomvonala, amit a Kalifornia-ködről (NGC 1499) készült összeadott képeimen látszik. Medián szűrővel összeadva a felvételeket, gyakran kiátlagolódik egy kisbolygó nyoma, összegezve viszont megmarad. – Molnár Iván felvétele

Bizony, érik még meglepetések az amatőr asztrofotósokat. Az NGC 1499 Kalifornia-ködöt fotóztam és a feldolgozás után egy rövid csíkot fedeztem fel az összegzett képen. A feldolgozás előtt átnézem az egyes fotókat és a repülőgéppel, műholddal, meteorral fűszerezetteket eleve szelektálom, de ezt nem vettem észre, mert pontszerű volt. Csizmadia Szilárd csillagász gyors reagálásának köszönhetően megállapítást nyert a rejtélyes mozgó égitest, ami nem más, mint az (584) Semiramis kisbolygó. A kisbolygót August Kopff fedezte fel 1906. január 15-én. Az én észlelésem idején fényessége 10,8 magnitúdó volt. A kisbolygó 3 év 239 nap alatt kerüli meg a Napot, forgásideje 5 óra 4 perc, átmérője 56 km. Az asszír/babiloni királynőről, Szemiramiszről nevezték el.

Szemiramisz legendáktól övezett alakja valós személy volt, állítólag ő építette Babilon városát.
A képek 2018. november 5-én 22:49 – november 6. 01:42 UT között készültek SkyWatcher gyártmányú  80/600 ED APO távcsővel. Reduktor-korrektor 0,85x, szűrők nélkül. AZ-EQ 6 GT mechanikán volt a műszer, vezetés nélkül. Canon EOS 600D átalakított fényképezőgéppel, ISO 1600 érzékenységen 85 x 120 sec kép készült, ebből 70 db került összegzésre: összesen 2 óra 20 perc. Feldolgozás: DSS. PS, DPP szoftverekkel, 10 db dark, 10 db flat és 10 db bias alkalmazásával. Észlelési hely: Gemini Astronomical Observatory, Negyed, Szlovákia.