VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day) című weboldal nemcsak zsánerképek bemutatásának helyszíne, hanem sokkal inkább a csillagászati ismeretterjesztésé. Az amatőr asztrofotósok egy-egy képén is el lehet magyarázni, be lehet mutatni egy-egy csillagászati jelenség okát, folyamatát, pillanatát, vagy az Univerzum működésének fizikáját el lehet magyarázni. (Sajna, sokan az APOD-ot összekeverik egy asztrofotós versennyel, amin az ízlés és a művészet versenyzik Univerzum-témában: nem erről van szó. Az APOD egyszerre csillagászati ismeretterjesztő és NASA PR-oldal, nem pedig valamiféle asztrofotós vetélkedő – bár kétségtelen, hogy a legtöbbet látogatott csillagászati oldal, tehát aki itt szerepel a képével, az azonnal hatalmas nemzetközi ismeretséget szerez.)
Ezért a szép asztrotájképek és asztrofotók mellé bekerülnek akár régi és új fekete-fehér fotók, amik történetileg vagy tudományosan értéket hordoznak, vagy (hamis)színes és kompozit felvételek, amelyeken az asztrofizikai jelenségeket és folyamatokat lehet elmagyarázni röviden, vagy éppen számítógépes szimulációk eredményei is, amiken a legújabb tudományos eredményeket igyekeznek vizualizálni.
VCSE - A sötét anyag eloszlásának várt szerkezete az Univerzumban - APOD
VCSE – A sötét anyag eloszlásának várt szerkezete az Univerzumban – APOD
A mai kép éppen egy ilyen számítógépes szimuláció eredménye. A sötét anyagot egyre jobban megismerjük, és bár szenzációs hírek arról szólnak, hogy a sötét anyag valóban létező fizikai anyag, amely túl halvány ahhoz, hogy az adott műszerrel és hullámhosszon megfigyelhessük, azért még elég homályos elképzeléseink vannak mibenlétével kapcsolatban. Tudjuk, hogy a korai Univerzumban kevesebb sötét anyag volt, mint manapság; de azt is tudjuk, hogy a galaxisokat kiterjedt sötét halo veszi körbe, ami hidrogénből áll, ami röntgenben jól látszik, látható fényben meg nem, és akár egy galaxis tömegének felét is kiteheti. A galaxisokban keringő fekete lyukakról is csak elvétve vannak még információink. Nem tudjuk, hogy egyes galaxisok miért gazdagok sötét anyagban, mások miért szegények – csak bizonyításra váró ötletek vannak. Mindenesetre egyre több és komoly eredmény van a területen.
Az EUCLID nevű tervezett ESA műhold egyik feladata majd éppen a sötét, tehát nem látható, de gravitációs kölcsönhatásban részt vevő anyag eloszlásának és mennyiségének kimutatása lesz. Noha ezt a fajta anyagot nem látjuk, és a látható anyag mennyiségének 5-10-szerese is lehet, azért gravitációs hatása van, és a körötte mozgó látható anyag (csillagok, galaxisok) mozgását befolyásolja. Ezt onnét látjuk, hogy csak a látható anyagot figyelembe véve pl. a galaxisok rotációs görbéit nem tudjuk értelmezni, ahhoz egy, a galaxist átható vagy akörüli sötét, de gravitáló anyagra is szükség van. Ugyanígy, egyes távoli galaxishalmazok, kvazárok és szupernóvák képe megtöbbszöröződhet gravitációs lencsehatás révén egy közelebbi galaxis vagy galaxishalmaz körül, és a pontos képalkotáshoz valamennyi, így vagy úgy eloszló sötét anyagot is figyelembe kell venni. Ha a távoli kvazár vagy galaxishalmaz fényességeloszlása ismert, a lencsehatás révén kialakult képpel összevetve a sötét anyag térbeli eloszlása feltérképezhető. Az előzetes eredmények alapján a sötét anyag eloszlása nem egyenletes, a galaxisok körül koncentrálódik.
A mellékelt képet a Hayden Planetáriumban (USA) készítették. A képen keresztben kb. 500 millió fényévnyi területet próbáltak meg ábrázolni – ez elég jelentős a belátható Univerzum kb. 13 milliárd fényévnyi sugarához képest. A sárga területek a galaxishalmazok, a sötét sávok a sötét anyag filamentumai.
Statisztikusan ez a kép egyezésben van a jelenleg rendelkezésünkre álló csillagászati adatokkal, de az EUCLID mérései után nyilván jelentősen finomodik, pontosodik majd, ezáltal módosulni fog.
Aki pedig idáig eljutott az olvasásban: ma van a Nemzetközi Sötét Anyag Nap – ez egy csillagászati berkeken belül megült pszeudoünnep. Célja, hogy a szakma képviselőinek és a szakmán kívülieknek a figyelmét felhívja erre a nagyon rejtélyes ügyre. Aki többet szeretne erről tudni, az itt olvashat róla: https://www.darkmatterday.com/about-dark-matter/#faq
Boldog Nemzetközi Sötét Anyag Napot!
Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) 2017. június 20-án a Hubble Űrtávcsőnek a Westerlund 1 csillaghalmazról készített csodálatos felvétele volt.

VCSE - Mai kép - Westerlund 1 csillaghalmaz - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Westerlund 1 csillaghalmaz – Csizmadia Szilárd

 

Bengt Westerlund (1921-2008) svéd csillagász, 1969-1975 között az ESO igazgatója, három csillaghalmazt fedezett fel. A Westerlund 1-et 1961-ben találta, ami egy ún. szuper csillaghalmaz a Tejútrendszerben. Az Ara (Oltár) csillagképben látszik. Becsült távolsága a Földtől 3500-5000 parszek. Pontos távolságát csak 2018-ra méri meg a jelenleg is adatokat gyűjtő Gaia asztrometriai műhold. A halmaz irányában mutatkozó nagyon erős csillagközi fényelnyelés miatt sokáig alig tanulmányozták. Hat sárga szuperóriás, négy vörös szuperóriás, 24 Wolf-Rayet csillag, egy fényes kék változócsillag és sok fényes OB szuperóriás csillag található benne. Legalább egy pulzárt is tartalmaz. Olvasd tovább