Kategória-archívum: Mai kép

Az NGC 7789-es nyílthalmaz – APOD, G. Seigneuret

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - Az NGC 7789 nyilthalmaz - G. Seigneuret felvétele, APOD
VCSE – Az NGC 7789 nyílthalmaz – G. Seigneuret felvétele, APOD

 

Caroline Lucretia Herschel (1750 – 1848) William Herschel, az Uránusz felfedezőjének húga volt, maga is neves amatőrcsillagász. Caroline Herschel volt az egyik legelső, ha éppen nem a legelső női megfigyelő csillagász. Több üstököst felfedezett, pl. a 35P/Herschel-Rigollet-t, ami 155 évente kerüli meg a Napot. 1828-ban megkapta az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmét, ami nagyon rangos kitüntetésnek számított; 1835-ben a társaság tiszteletbeli tagjának, 1838-ban az Ír Királyi Akadémia tagjának választották. Együtt dolgozott a bátyjával, ennek eredménye nemcsak a nyolc üstökösfelfedezése volt, de Caroline Herschel is részt vett  távcsövek elkészítésében, és mélyegeket is talált. Az M110-et 1782-ben Messier-től függetlenül detektálta. 1802-ben a bátyja neve alatt publikálták a valójában általa elkészített mélyég-objektum katalógust, ami 2000 ismert és 500 új felfedezésüket tartalmazta. Ez a katalógus lett az alapja a 19. század végén összeállított New General Catalogue-nak, az NGC-nek.

A Herschelek Németországban születtek, de később Angliába költöztek és ott érték el csillagászati felfedezéseiket. Caroline Herschel bátyja halála után visszaköltözött Németországba, onnét folytatta észleléseit, de inkább katalógusának pontosításán dolgozott. Nem volt férje és gyereke, miután beleszeretett a csillagászatba, szinte csak annak élt. 97 éves korában hunyt el. Sírja Hannoverben található.

Mary Sommerville-lel együtt, akivel együtt választották meg a Királyi Csillagászati Társaság tiszteletbeli tagjainak, egyben a társaság első női tiszteletbeli tagjai is voltak.

Róla nevezték el az 1888-ban megtalált (281) Lucretia kisbolygót, és a C. Herschel holdkrátert is.

William bátyjával együtt összesen 2400 csillagászati objektum felfedezői voltak.

1783-ban találta meg a ma NGC 7789-nek nevezett nyílthalmazt a Cassiopeiában. Tiszteletére informálisan, nem hivatalosan néha “Caroline rózsájá”-nak nevezik ezt a csillagcsoportot. A halmaz tőlünk kb. 8000 fényévre fekszik, korát 1,6 milliárd évre becsülik. Látszó átmérője a telehold méretével vetekszik, ezért nagy nagyításokhoz nem jó célpont. Kisebb távcsővel is látható, de ha a halmaztagokból sokat akarunk látni, akkor közepes távcső igen kis nagyítással a megfelelő hozzá. Ezért nyári táborainkban a binokulárok és a kis távcsövek kedvelt célpontja. Binokulárral foltnak látszik, a távcsövekben csillagokra bomlik.

A halmazban a fősorozati csillagok mellett néhány vörös óriáscsillag is látható. Azt a színindex-értéket, amelyeknél kékebb csillagok nincsenek a halmazban a fősorozaton  elfordulási pontnak nevezik a csillagászok a szín-fényesség diagramon, és ezt a pontot lehet felhasználni a halmaz korának mérésére.

 

Az ég Los Angeles felett (D. Jurasevich, Mt. Wilson Observatory)

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

Az üstököscsóvák és a meteorok eredete – Cs. Sz.

Feltöltve : Szerkesztette :
VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.

A sötét anyag térbeli eloszlása – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day) című weboldal nemcsak zsánerképek bemutatásának helyszíne, hanem sokkal inkább a csillagászati ismeretterjesztésé. Az amatőr asztrofotósok egy-egy képén is el lehet magyarázni, be lehet mutatni egy-egy csillagászati jelenség okát, folyamatát, pillanatát, vagy az Univerzum működésének fizikáját el lehet magyarázni. (Sajna, sokan az APOD-ot összekeverik egy asztrofotós versennyel, amin az ízlés és a művészet versenyzik Univerzum-témában: nem erről van szó. Az APOD egyszerre csillagászati ismeretterjesztő és NASA PR-oldal, nem pedig valamiféle asztrofotós vetélkedő – bár kétségtelen, hogy a legtöbbet látogatott csillagászati oldal, tehát aki itt szerepel a képével, az azonnal hatalmas nemzetközi ismeretséget szerez.)
Ezért a szép asztrotájképek és asztrofotók mellé bekerülnek akár régi és új fekete-fehér fotók, amik történetileg vagy tudományosan értéket hordoznak, vagy (hamis)színes és kompozit felvételek, amelyeken az asztrofizikai jelenségeket és folyamatokat lehet elmagyarázni röviden, vagy éppen számítógépes szimulációk eredményei is, amiken a legújabb tudományos eredményeket igyekeznek vizualizálni.
VCSE - A sötét anyag eloszlásának várt szerkezete az Univerzumban - APOD
VCSE – A sötét anyag eloszlásának várt szerkezete az Univerzumban – APOD
A mai kép éppen egy ilyen számítógépes szimuláció eredménye. A sötét anyagot egyre jobban megismerjük, és bár szenzációs hírek arról szólnak, hogy a sötét anyag valóban létező fizikai anyag, amely túl halvány ahhoz, hogy az adott műszerrel és hullámhosszon megfigyelhessük, azért még elég homályos elképzeléseink vannak mibenlétével kapcsolatban. Tudjuk, hogy a korai Univerzumban kevesebb sötét anyag volt, mint manapság; de azt is tudjuk, hogy a galaxisokat kiterjedt sötét halo veszi körbe, ami hidrogénből áll, ami röntgenben jól látszik, látható fényben meg nem, és akár egy galaxis tömegének felét is kiteheti. A galaxisokban keringő fekete lyukakról is csak elvétve vannak még információink. Nem tudjuk, hogy egyes galaxisok miért gazdagok sötét anyagban, mások miért szegények – csak bizonyításra váró ötletek vannak. Mindenesetre egyre több és komoly eredmény van a területen.
Az EUCLID nevű tervezett ESA műhold egyik feladata majd éppen a sötét, tehát nem látható, de gravitációs kölcsönhatásban részt vevő anyag eloszlásának és mennyiségének kimutatása lesz. Noha ezt a fajta anyagot nem látjuk, és a látható anyag mennyiségének 5-10-szerese is lehet, azért gravitációs hatása van, és a körötte mozgó látható anyag (csillagok, galaxisok) mozgását befolyásolja. Ezt onnét látjuk, hogy csak a látható anyagot figyelembe véve pl. a galaxisok rotációs görbéit nem tudjuk értelmezni, ahhoz egy, a galaxist átható vagy akörüli sötét, de gravitáló anyagra is szükség van. Ugyanígy, egyes távoli galaxishalmazok, kvazárok és szupernóvák képe megtöbbszöröződhet gravitációs lencsehatás révén egy közelebbi galaxis vagy galaxishalmaz körül, és a pontos képalkotáshoz valamennyi, így vagy úgy eloszló sötét anyagot is figyelembe kell venni. Ha a távoli kvazár vagy galaxishalmaz fényességeloszlása ismert, a lencsehatás révén kialakult képpel összevetve a sötét anyag térbeli eloszlása feltérképezhető. Az előzetes eredmények alapján a sötét anyag eloszlása nem egyenletes, a galaxisok körül koncentrálódik.
A mellékelt képet a Hayden Planetáriumban (USA) készítették. A képen keresztben kb. 500 millió fényévnyi területet próbáltak meg ábrázolni – ez elég jelentős a belátható Univerzum kb. 13 milliárd fényévnyi sugarához képest. A sárga területek a galaxishalmazok, a sötét sávok a sötét anyag filamentumai.
Statisztikusan ez a kép egyezésben van a jelenleg rendelkezésünkre álló csillagászati adatokkal, de az EUCLID mérései után nyilván jelentősen finomodik, pontosodik majd, ezáltal módosulni fog.
Aki pedig idáig eljutott az olvasásban: ma van a Nemzetközi Sötét Anyag Nap – ez egy csillagászati berkeken belül megült pszeudoünnep. Célja, hogy a szakma képviselőinek és a szakmán kívülieknek a figyelmét felhívja erre a nagyon rejtélyes ügyre. Aki többet szeretne erről tudni, az itt olvashat róla: https://www.darkmatterday.com/about-dark-matter/#faq
Boldog Nemzetközi Sötét Anyag Napot!

Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.