Az Astronomy Picture of the Day (APOD) mai képe Feltóti Péter képe az NGC 7331 spirálgalaxisról (jobbra) és a Stephan-ötösről (ang. Stephan’s Quintet). A Pegazusban látható galaxisok közül az NGC 7331 10 cm körüli távcsővel már jól látható. 50 millió fényévre van tőlünk. A balra, az égen kb. fél fokra lévő kisebb galaxiscsoport nincs kapcsolatban vele, lévén a Stephan-ötös (vagy Stephan-kvintettként is előfordul magyarul) tőlünk 300 millió fényévre van.
VCSE - Mai kép - NGC 7331
VCSE – Mai kép – NGC 7331
A Stpehan-kvintettet Edouard Stephan fedezte fel 1877-ben a Marseille-i Csillagvizsgálóból. Legfényesebb tagja az NGC 7320 jelölést viseli. A többiek számai: NGC 7319, NGC 7318A és NGC 7318B, NGC 7317. A közelben látszik egy halványabb, NGC 7320C jelű galaxis is. Az NGC 7319 egyben Seyfert 2 típusú galaxis is.
A Stephan-kvintett Hickson Kompakt Galaxiscsoport 92 (Hickson Compact Galaxy Group 92, HCG 92) néven is ismert. A Hickson-féle galaxiscsoportok heves és többszörös ütközést bemutató kisebb galaxiscsoportok, amelyekben egyszerre több galaxis egyesülését látjuk éppen. Ezekről és más galaxiscsoportokról egy előadás felvétele itt nézhető meg .
Galaxishalmazokról a VEGA 69-ik számában lehet olvasni.

11A Szaturnusz “kidudorásait” már Galilei megfigyelte 1610-ben távcsöveivel, de teleszkópja minősége nem volt elegendő ahhoz, hogy szépen lássa a Szaturnusz gyűrűit, ezért nem jött rá, mit lát: azt hitte, két holdja van a Szaturnusznak, amelyek a bolygó két oldalán helyezkednek el, és szorosan tapadnak hozzá. Csak 1655-ben fedezte fel Huyghens egy sokkal jobb minőségű távcsővel, hogy a Szaturnusznak gyűrűje van.

VCSE - Szaturnusz gyűrűi és rései - Mai Kép - Csizmadia Szilárd
VCSE – Szaturnusz gyűrűi és rései – Mai Kép – Csizmadia Szilárd

2007. május 5-én a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda 2,5 óra hosszan fotózta a Szaturnusz gyűrűit, mégpedig felülről. Ennek eredményét mutatja a mellékelt kép. Az eltelt évszázadok folyamán többen réseket vettek észre a gyűrűben, amik több részre osztják a képződményt. Kezdetben azt gondolták, hogy a rések üresek, ott nincs anyag. Ma már tudjuk, hogy ott is van anyag, csak sokkal sötétebb, mint másutt. Az első rést még Cassini fedezte fel 1675-ben, és a gyűrű két részét a felfedezőjéről elnevezett Cassini-rés két oldalán A-gyűrűnek, illetve B-gyűrűnek nevezzük. A gyűrűk anyaga egyébként apróbb-nagyobb kőzetdarabokból áll, amint azt már 1787-ben Laplace megsejtette. 1859-ben Maxwell elméletileg bizonyította, hogy nem is állhat nagyobb darabokból, mert az árapályerők széttörnék. 1895-ben Keeler színképelemzéssel igazolta, hogy a gyűrű apróbb kőzetdarabokból (le egészen a por méretéig) áll. A Cassini-rés kis távcsövekkel, akár már 5-6 cm-es átmérővel is megpillantható, még csak nagy nagyítás sem kell hozzá, 30-40x-es elegendő a biztos észrevételhez.

Szinte teljesen biztos, hogy a gyűrűk a Szaturnusz árapályereje által szétszedett holdakból, vagy talán csak egy, Mimas-méretű kőzetholdból vagy Titan-méretű jégholdból származik.

Az Encke-rés az A-gyűrűt osztja ketté, felfedezését Encke 1837-es megfigyeléséhez kötik (azóta tehát van A, B, C gyűrűnk), noha maga Encke is megjegyezte megfigyelése közlésekor, hogy mások már látták 1825-ben, sőt a 18. században is. Van azonban, aki amellett érvel, hogy Encke csak Encke-minimumnak nevezett albedó-területet figyelt meg az A-gyűrűben (itt kevesebb napfényt ver vissza a gyűrű Földről látható két legszélén, ezért sötétebbnek, halványabbnak látszik a terület sarló alakban), és az Encke-rést valójában csak 1888-ban fedezte fel Keeler (http://ejamison.net/encke.html).

A Földről fedezték fel a D és az E gyűrűt. A Szaturnuszt négy űrszonda vizsgálta alaposabban. Elrepült mellette a Pioneer-11, és a Voyager-1, -2 a 70-es, 80-as években. Képeik alapján kiderült, hogy a gyűrű még tovább osztható, és számtalan különböző árnyalatú filamentből áll. A Pioneer-11 képein találták meg 1979-ben az F-gyűrűt, a Voyager-1 fotopolariméteres képein pedig a G gyűrűt 1980-ban. A később elrepülő Voyager-1 további apró részleteket fedezett fel ezekben a gyűrűkben. 2004 óta kering a Szaturnusz körül a Cassini, ami ilyen hosszú idő alatt óriási mennyiségű anyagot gyűjtött össze. A Cassini-kísérlet tudománytörténeti jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ezzel az űrszondával tovább gyűrűdarabokat találtak.

A gyűrű vastagsága 10 méter és 1 km között váltakozik.

A gyűrűben egy Mimas-holdnyi anyag van összesen elaprózva, ami a Szaturnusz tömegének 50 milliárdomod részét teszi ki csak.

A mellékelt Cassini-képen a gyűrű részeit, a benne lévő filamenteket jelölték meg, illetve a rések (gap v. division angolul) helyeit és neveit. A legtöbb rést már az űrszondákkal fedezték fel, és utólag nevezték el, többnyire a Szaturnusz kutatásában kiemelkedő néhai csillagászokról.

Kevesen tudják, hogy Indiának is van űrkutatási programja. Ennek keretében a Mars Indian Orbiter vagy hivatalos nevén Mars Orbiter Mission (MOM, hindiül: Mangaljan) egy 69 millió dollárba kerülő, 1350 kg tömegű űrszonda, amelyet 2013. november 5-én bocsátottak fel az indiai űrközpontból, és 2014. szeptember 24-én érte el bolygószomszédunkat és állt körötte pályára. 73 óra alatt kerüli meg a Marsot.
A mellékelt Mars-képet még 2014. szeptember 28-án, négy nappal a Mars-körüli pályára állás után készítette a MOM, és a kép bal felső részén, a valóságban a Mars északi féltekéjén éppen egy hatalmas porvihar felhőrendszerének dühöngését lehet látni.
A MOM-on öt műszer található, közte fotózásra is alkalmas készülék, de a marsi légkörben metánt kereső készülék is. Metán keletkezhet vulkanizmus során (ez a Marsra ma már nem jellemző) és élettevékenység során is. Az öt műszer: látható tartományban működő színes kamera, egy hőkamera, egy tömegspektrométer a marsi exoszféra részecskéinek detektálására, egy metán szenzor,  és egy, a hidrogén Lyman-alfa hullámhosszán működő fotométer a marsi felsőlégköri deutérium/hidrogén arány mérésére.
A MOM-om lévő rádióadó jeleinek vételére szolgáló földi követőállomáson a budapesti székhelyű BHE Bonn Hungary Elektronikai cég szállított vevőegységeket és Doppler-vevőket. Ezzel lehet nyomon követni, hogy az űrszonda a pályáján halad-e még, kell-e pályakorrekció. (http://www.afoldgomb.hu/,  http://www.urvilag.hu/)
  
A “mai kép” első fele a két Magellán-felhőt mutatja be, a kép jobb alsó részén (ránézve a képre már nem kell magyarázni, melyik a Nagy Magellán-felhő és melyik a Kis Magellán-felhő). A képet S. Guisard készítette az Andokból, 4500 méter magasságból. A horizonthoz közel a Föld felsőlégkörének zöldes fénylése látható: nappal a napsugárzás hatására keletkezett ionok rekombinációs sugárzását észleljük zöld légkörfényként. Kisebb mértékben a kozmikus sugárzás, illetve a felsőlégkörbeni oxigén és nitrogénatomok hidroxillal való kémiai reakciója is hozzájárul a légkörfényhez. A légkörfény pár száz km magasságban (lényegében a meteorok feltűnési magasságánál és afelett) jelentkezik. 1868-ban fedezte fel A. Angström svéd fizikus. A légkörfény többnyire ingadozik, nem egyenletes sem kiterjedésében, sem intenzitásában.

Olvasd tovább

Klamerius Adrien magyar asztrofotósnő képét mutatta be a NASA Astronomy Picture of the Day c. oldala 2016. szeptember 24-én.

VCSE - Magyar asztrofotó az APOD-on - Mai kép
VCSE – Magyar asztrofotó az APOD-on – Mai kép

A mellékelt képen jobbra a Perseus Ikerhalmaza látszik. Balra az IC 1805 és IC 1848 ködök. Az IC 1805-öt Szív-ködnek is nevezik, a képen mint egy feje tetejére fordított szív körvonalait mutató ködösség jelenik meg. A Galaxis Perseus-karjának nevezett spirálkarjában található, emissziós köd, forró hidrogéngáz sugárzása készteti fénylésre. Olvasd tovább