A Földön vulkanizmus útján új szigetek keletkeznek a tengerben, tavak tűnnek el a globális felmelegedés következtében, és más gyors változások is vannak a földrajzunkban. Más bolygók felszíne nagyon állandó, csak néha alakul ki egy-egy új kráter kisbolygó becsapódás következtében, esetleg eltüntetve régebbi krátereket.

A Titán változékony tava, hulláma, vagy más jelensége? Kép forrása: Cassini űrszonda


A Szaturnusz Titán nevű holdjának felszínén azonban tavak vannak, a holdnak pedig erős légköre van. A Titán tavai és folyói főképp metánból és más szénhidrogénekből állnak. A Szaturnusz rendszerében keringő Cassini űrszonda igen gyakran mérte fel a Titán felszínét radarjával. A mellékelt képsorozaton lehet látni, hogy valami a Titán felszínén 2013-ban megjelent (2007-ben még nem volt ott), 2014-ben még ott volt, de alakja-kinézete megváltozott; 2015-re az objektum eltűnt. Az alakzat hossza 20 km volt maximálisan. Nem világos, miféle alakzat ez: valamilyen geohidrodinamikai aktivitás, elolvadó jéghegy, vagy egy vízesés, amely amikor működött, esetleg habhullámokat keltett, vagy egy tavacska óriásit hullámzott, de most pont nincs ott vihar, amikor nem látjuk.

2017-ben megint lesz lehetőség e terület radarképeinek elkészítésére, lehet tippelni, mit látunk majd ott…

Az M81 és M82 galaxisokról valószínűleg rengeteg kép készül, nehéz eldönteni, melyik a jobb, szebb, többet mutató; vagy éppenséggel melyik a tudományos megismerés szempontjából az érdekesebb, többet nyújtó. A mellékelt kép összesen 34,5 órányi összegzett expozícióból készült Celestron-11-es távcsővel (vagyis kb. 28 cm nyílású műszerrel), RGB és H-alfa szűrők alkalmazásával – a felvétel többi adata a kép aláírásában megtalálható.

VCSE - Mai kép - M81 és M82 - André van der Hoeven, Neil Fleming & Michael Van Doorn
VCSE – Mai kép – M81 és M82 – André van der Hoeven, Neil Fleming & Michael Van Doorn

A kép bal alsó sarkában látható spirálgalaxis az M81, jobbra fenn az M82 látható. Az M82-ben rengeteg, vöröses árnyalatú gázfelhőt és sötét porfelhőket lehet látni. Ez a galaxispár gravitációsan kölcsönhat, egymás megközelítése során jelentős nagyságú árapályerők lépnek fel. Az M82 hatása az M81-ben gazdag spirálkarszerkezetet eredményezett. Az M81 visszahatása az M82-re nagyon heves, röntgensugárzással kísért gázfelhő-ütközésekhez vezetett, illetve heves csillagkeletkezés zajlik most is a kísérőgalaxis árapályereje okozta hatások miatt. A számítógépes szimulációk szerint az M81 és M82 néhány milliérd éven belül egyesülni fog.

Az egész galaxispárt az ún. Integrált Fluxusköd veszi látszólag körül, amely viszont nem tartozik fizikailag az M81-82 párhoz, hanem csak véletlenül látszik abban az irányban. Az Integrált Fluxusköd valójában a mi Tejútrendszerünknek egyik diffúz gáz- és porköde. Az 1980-as években felismert integrált fluxusködökről (amely ennek a tejútrendszerbeli felhőnek és egy ködosztálynak is a neve) Bognár Tamás tollából kissé bővebben is lehet olvasni a http://vcse.hu/galaxis-es-a-csillagkozi-por/ címen.

Az ESA weboldalán 2016. január 29-én jelent meg új információ 67P/Churyumov–Gerasimenko üstükösről.

VCSE - Rosetta NAVCAM képe január21.-én - ESA / Rosetta / NAVCAM - CC BY-SA 3.0 IGO
VCSE – Rosetta NAVCAM képe január 21-én – ESA / Rosetta / NAVCAM – CC BY-SA 3.0 IGO

A felvétel készítésekor a Rosetta űrszonda 78,9 km távolságra volt a 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökös magjától. A felvételen egy képpont 6,7 m-nek felel meg. Olvasd tovább

2016. január 29-én publikálta a NASA a Dawn űrszonda küldetését bemutató weboldalon az (1) Ceres törpebolygó felszínét bemutató legújabb animációt. Az eddigi szürkeárnyalatos animációk után a mostani színes animáción jobban érzékelhető a (1) Ceres felszínének részletei. A kutatók véleménye szerint a felvételeken látható kékes árnyalatú területek fiatalabbak lehetnek, mint az (1) Ceres felszínének többi része.


Az animáció célja, hogy bemutassa az (1) Ceres  jellegzetes felszíni képződményeit, mint például a fénylő foltjairól elhíresült Occator-krátert és a különleges kúp alakú az Ahuna Mons-t. A felszíni alakzatokat a kutatók többségében a mezőgazdasághoz kapcsolódó istenekről, szellemekről és a hozzájuk kapcsolódó ünnepekről nevezték el.

A film elkészítésében igen nagy szerepe volt a Német Űrkutatási Központ (DLR) munkatársainak, akik az animációt a Dawn küldetés 2015 augusztus-október időszakában készített felvételekből készítették el. Ekkor az űrszonda megközelítőleg 1450 km távolságra keringett az (1) Ceres felszíne felett.

“A szimuláció segítségével a néző átrepülhet a Ceres jellegzetes felszíni képződményei felett. Megfigyelheti az Occator falát, valamint Dantu és Yalode krátereket.” mondta Ralf Jaumann (DLR). A képen a színek mesterségesen fel bannak erősítve és kiemelve, hogy jobban meg lehessen különböztetni egymástól a különböző színezetű részeket.

Dawn küldetés egy nemzetközi összefogás eredménye, amelyben amerikai, német és olasz szakemberek vesznek részt.

A képen látható Enceladus – a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdja – látványa hasonlít a Föld egén látható Holdhoz. De amíg a Holdon sötét, vulkáni tevékenységgel létrejött medencéket és fényes hegyvidékeket lehet látni, addig az Enceladus jeges felszíne egyenletesen fényes. Ennek az egyik oka az, hogy az Enceladus felszíne sokkal fiatalabb, mint a Földünk kísérőjéé.

VCSE - A fél Enceladus - Cassini
VCSE – Az Enceladus negyedben – Cassini

A felvételt a Cassini űrszonda kislátószögű kamerája készítette 2015. szeptember 8-án.

A felvétel készítésekor az űrszonda 129 000 km távolságra volt az Enceladus felszínétől. A képen egy képpont 772 méternek felel meg.

A Cassini küldetés NASA, az ESA, és az olasz űrügynökség közös projektje.

További, részletes információk a Cassini-Huygens misszió weboldalán találhatók.