VCSE - A 2018. aug. 12-én 23:22 NYISZ-kor (21:22 UT-kor) hullott Perseida-tűzgömb Kiss Péter felvételén - Kiss Péter
VCSE – A 2018. aug. 12-én 23:22 NYISZ-kor (21:22 UT-kor) hullott Perseida-tűzgömb Kiss Péter felvételén. A felvétel Zselickisfaludról, a VCSE 2018. évi táborából Nikon D3300 fényképezőgéppel, ISO 12800 érzékenység mellett, 10 sec expozíciós idővel, f/3,5 rekeszértéknél készült. A szerk. (Csizmadia Szilárd): kiegészítése: Figyeljük meg, hogy a tűzgömb kétszer is villant: maximális fényessége elérése után elhalványodott, majd a legvégén újra kifényesedett. Ezt hívják “pukkanó tűzgömbnek”, vagyis amikor a végén hirtelen kifényesedik, és utána vizuálisan már nem is látszik. A kép azt is mutatja, hogy egy kis darabka meteoroid még továbbrepült, és nagyon halványan világított meteorként nagyon rövid ideig. A kép kinagyításával látszik, hogy míg maximális fényessége relatíve hosszú ideig tartott a pálya mentén, a végén pukkanások sorozata következett be, ugyanis nagyon-nagyon rövid időtartamokra háromszor is felfényesedett a pálya legvége felé. Az ilyen többszörös felfényesedések és elhalványodások a tűzgömböt létrehozó meteoroid összetett szerkezetére utalnak, vagyis nem homogén volt, hanem anyagilag és sűrűségében eltérő anyagok keveréke. A nagyobb meteoroidora ez jellemző lehet.

 

VCSE - A tűzgömb pályájának legvégső szakasza Kiss Péter felvételéről kinagyítva.
VCSE – A tűzgömb pályájának legvégső szakasza Kiss Péter felvételéről kinagyítva. A szerk:: A kép szemcsés szerkezetét a nagy érzékenység okozta képzaj okozza. Jól látszik a pálya végső szakaszán történt háromszoros felfényesedés: rövid, hosszú, rövid kifényesedés. Utána jelentősen elhalványodott a tűzgömb, de a legvégén a nyűlszerű vastagabb fénygörbe egy utolsó, leheletnyi kifényesedést jelez. A vizuális észlelések 2018. aug. 12/13-án pontosan 00:00 NYISZ-től kezdődtek, vagyis e tűzgömb felvétele után. Ennek ellenére több tucatnyian látták a táborból vizuálisan.

A 2018. évi VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborból hazatérve kialvatlanul és fáradtan, mégis feltöltődve üldögéltem a lakásban, csendben, magam elé bambulva. A fejemben visszhangoztak a tábor szavai: „Előadás!” „Vacsora!” „Takarmánykukorica!” [2]. Nézegettem a fotókat, és egyre csak azon járt az agyam, hogy vissza akarok menni, de már nem lehet – nos, valahogy így tudnám leírni, hogy milyen is volt nekem ez az idei tábor.

VCSE-táborban három éve voltam először, akkor még távcső nélkül, aztán tavaly csak egy fél tábor jött össze, szintén még távcső nélkül. Viszont már akkor egészen biztos voltam benne, hogy be kell szereznem egyet. Végre idén minden sikerült, és az új, közepes amatőrtávcsőnek számító 130/650-es Newtonommal (ami a tábor ideje alatt sok kellemes meglepetést okozott) az oldalamon ismét egy hétre a csillagos ég alá költözhettem.

Mivel Budapestről nehezen jutok ki jó ég alá, ezért a táborban kezdtem el igazán megtanulni a műszerem használatát, valamint a csillagatlasz segítségével történő tájékozódást. Ezért feljegyzéseimről is azt gondolom, inkább élménybeszámoló-szerűek lettek, mint minden kritériumot kimerítően pontosak. Sőt, volt este, amikor nem is készítettem feljegyzést, a látvány élvezete vagy az egyéb kísérletezgetések miatt. Így például első este is csak szörfölgettem a Tejúton, felkerestem azokat az objektumokat, amiket már ismertem, vagy könnyebben fel tudtam keresni. Aztán következő nap úgy gondoltam, hogy kellene valami rendszert vinni az esti észlelésekbe. Ehhez kölcsönkaptam Vizi Péter – Csillagatlasz kis távcsövekhez könyvét és más táborozóktól is jöttek tippek, így az estének már egy saját listával vágtam neki (ami végül az egész hétre kitartott).

Az alább közölt észlelések mindegyik a 130/650-es refraktorral készült:

NGC7789 NY Cas (2018. aug. 12.): halvány nyílthalmaz a Kassziopeiában. Először csak 23x-os nagyítással kerestem és néztem meg, így azonban csak a ködössége volt felfedezhető, aztán 52x-es nagyításra váltottam, így már elfordított látással kezdett csillagokra bomlani. A fényesebb csillagai jól láthatóak voltak és körbejáratva a tekintetemet a látómezőben jól kivehetőek voltak a halmaz szélei és néhány további halványabb csillag is.

M92 GH Her (2018. aug. 12.): gömbhalmaz a Herkules trapéza fölött. 52x-es nagyítással különálló csillagok nem igazán figyelhetők meg, inkább csak egy grízes, apró szemcsés szerkezet érzékelhető és ebből tudható, hogy nem egy galaxissal, hanem egy gömbhalmazzal van dolgunk. A szerkezete szépen kivehető volt, egy sűrűbb, fényesebb középső rész, és egy ritkább, halványabb szél volt megfigyelhető.

M52 NY Cas (2018. aug. 12.): nyílthalmaz a Cefeusz és a Kassziopeia között kb. félúton. A halmazban 52x-es nagyítással mintegy 12 csillagot tudtam megszámolni. A fényesebb csillagok között halványabb fényű „derengés” volt látható, ami valószínűleg a kissé párásodó okulár miatt a halványabb csillagok fényének összemosódása volt.

M27 PL Vul (2018. aug. 12.): Súlyzó- vagy Almacsutka-köd beceneveken is ismert, ami egy planetáris köd a Kis Róka csillagképben. Romló átlátszóság közepette, a hajnali világosodás előtti utolsó percekben sikerült ráakadnom, ezért csak elfordított látással lehetett halványan kivenni a formát a ködös foltból. A ködösség maga egyértelmű és jól megfigyelhető volt, a struktúrája már kevésbé. Az egyre erősödő hajnali derengésben sajnos nem tudtam alaposabban megfigyelni, ezért az utolsó, 16-i éjszakán újra visszatértem erre az objektumra. Ugyancsak 52x-es nagyításban néztem, és ekkor már a tökéletes átlátszóság mellett a jellegzetes almacsutka forma is észlelhető volt, ami rendkívül boldoggá tett és a kis tubusom is kapott egy újabb dicséretet.

M22 GH Sgr (2018. aug. 13.): gömbhalmaz a Nyilas csillagképben. A közelünkben éppen elhaladt egy vihar, aminek a villámlásai gyakran világították be az égboltot és így a nyugodtság se volt tökéletes, ennek ellenére 52x-es nagyítással szépen csillagokra bomlott. Érzékelhető volt egy kis színkülönbség is, a középpontban kissé kékesebbnek, míg a széleken már inkább sárgásabbnak látszottak a csillagok. Elkülönítve kb. 10 csillagot tudtam megszámolni a halmazból, de a szemcsés szerkezet jól érzékelhető volt.

M17 DF Sgr (2018. aug. 13.): három éve az első mélyég-objektumok közül, amiket láttam, a Hattyú-köd bűvölt el legjobban, ezért már nagyon vártam, hogy saját műszerrel mit látok majd belőle. Izgatottan kezdtem keresni a Nyilas csillagkép fölött, hogy megpillantsam azt a jellegzetes formát. Sajnos a közeli vihar továbbra is bezavart a villámokkal, de ennek ellenére egyszer csak megjelent az égen úszó hattyú alakja. 52x-es nagyításban a teste tökéletesen kivehető volt, a nyakat viszont már csak elfordított látással lehetett érzékelni. A fő csillagok szépen kivehetőek voltak, a nyak tövénél kettőt, a fejtetőn egyet és a csőrnél is talán egy kettőst sikerült megfigyelnem.

M71 GH Sge (2018. aug. 13.) a Nyíl csillagkép utolsó két csillaga között nagyjából félúton található gömbhalmaz. 52x-es nagyítással kezd csillagokra bomlani, de szükséges az elfordított látás, hogy jól megfigyelhetőek legyenek a részletek. Bár kissé szétszóródtak a csillagok, de megfigyelhető a gömbszimmetrikus struktúra. Néhány fényesebb csillaga külön is látható.

NGC 7009 PL Aqr (2018. aug. 13.):  más nevén Szaturnusz-köd, a Vízöntő csillagképben látszik. Nos, ez nem volt egy egyszerű objektum. Már a megtalálásához is segítséget kellett kérnem, de végül csak meglett, de nehezen megfigyelhető. 52x-es nagyításban csak annyit volt észrevehető, hogy nagyobb és kissé kékesebb a többi csillagnál, ezután egy kétszerező Barlow-lencsével már sikerült annyira nagyítani a képet, hogy minimálisan ugyan, de érzékelhető volt hosszában némi elnyúltság, ami kissé balra dőlt, és ami valóban a Szaturnusz formájára emlékeztethet.

21P/Giacobini–Zinner üstökös (több este): ez az üstökös több estés programot jelentett „felfedezése” után. Először aug. 13-án este hallottam meg, hogy valaki megtalálta, ami nem kis izgatottsággal töltött el, ugyanis eddig nem volt szerencsém üstököst észlelni. [A szerk. megjegyzése: ezt az üstököst más távcsövekkel minden este észleltük, amikor derült volt.] Miután kicsodálkoztam, uuu-ztam és áááh-ztam magamat a szomszédos távcsőnél, elhatároztam, hogy én is megkeresem. Ez sikerült is, és 52x-es nagyításban megfigyelhetővé vált. Elfordított látással a csóva alakja is megjelent. Szépen látszott a fényesebb mag és körülötte az elhalványodó kóma és csóva. A megfigyelésről rajzot is készítettem (01:58 UT-kor), majd mintegy fél óra múlva visszatértem és egy újabb rajzon (02:35 UT) megörökítettem, hogy látható elmozdulás történt.

VCSE - A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 01:58 UT-kor - Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült. Az üstökös a két fényes csillag között látszik, kicsi csóvával. A két fényes csillag a BD +65° 228 és BD +65° 230 valószínűleg.
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 01:58 UT-kor – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült. Az üstökös a két fényes csillag között látszik, kicsi csóvával. A két fényes csillag a BD +65° 228 és BD +65° 230 valószínűleg.
VCSE
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 02:35 UT-kor. Figyeljük meg az üstökös elmozdulását – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ekkor jött a gondolat, hogy ezt fotografikusan is megörökíthetném. Sajnos a következő este teljesen felhős volt, így legközelebb 15-én este próbálkozhattam, amikor szintén nem jártam nagy sikerrel az időnként fel-feltűnő felhők miatt, ezért a tervet végül tizenhatodikán, azaz utolsó este sikerült megvalósítani. Mivel ezt csak próbálkozásnak szántam és közben vizuálisan mást is akartam észlelni, nem sikerült egységnyi időközönként visszatérni, mégis azt gondolom, hogy a készült képekből összefűzött gif egészen jól szemlélteti a 21P-üstökös gyors mozgását (az első és az utolsó kép között cirka négy óra telt el, a képek EQ2-n vezetett távcső tetejére rögzített Canon 600D-vel, Pentacon 2.8/135 mc objektívvel, ISO 6400 értéken, 20 mp-es záridővel készültek).

VCSE
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös mozgása. A felvételsorozat 13 cm-es Newton távcsővel készült, részletesebben lásd fentebb a főszövegben. Az üstökös a középtől kissé jobbra látszik, a képen fentről lefelé mozog. – Román Dávid képsorozata

M11 NY Sct (2018. aug. 15.): a Vadkacsa-halmaz a Pajzs csillagképben. Ezt is 52x-es nagyításban figyeltem meg, és nagyon szépen csillagokra lehetett bontani. Szembetűnő volt egy fényesebb csillag a közepe tájékán, és egy kettős a jobb alsó „sarkában”, de a többi csillag is egészen jól megfigyelhető volt körülöttük. Elfordított látással azt is érzékeltem, hogy egyes területeken sűrűbben, máshol ritkásabban helyezkednek el a csillagok, kisebb-nagyobb „lyukak” láthatóak a csoportosulásban. Érdekes módon én a vadkacsát nem láttam benne, inkább az tűnt fel, mintha a csillagok négyzetesen rendeződnének.

Mint kisgyerek a cukorkaboltban, mindenbe bele akartam én is kóstolni, ezért utolsó este, egy jól sikerült pólusra álláson felbuzdulva úgy döntöttem, kísérleti jelleggel megnézem, hogy milyen minőségű „asztrofotót” készíthetek. Ehhez az EQ-2 állványon a tubusrögzítő gyűrűre, a tubus fölé csatlakoztattam a fényképezőmet (Canon 600D, Pentacon 2.8/135 mc objektív) és ISO 6400-as értéken, egyszerű óragéppel vezetve, előbb 31 db 20 mp-es, majd 10 db 60 mp-es képet készítettem, hozzájuk pedig 5 darkot, melyekből Deep Sky Stackerrel és Photoshoppal az alábbi képet sikerült varázsolnom. Ezen látható az M31 (Androméda-galaxis), két kísérője: az M110 és az M32, valamint egy, az Andromédában látható csillagfelhő, az NGC 206. Ezek a képek természetesen első táborbeli próbálkozásaim, de a mechanikához képest igen jók. (A szerk. megjegyzése: a közelebbi galaxisok, így pl. az M31 vagy az M33 néhány alakzata, csillaghalmaza önálló NGC-számmal van ellátva, amiket az észlelők többnyire figyelmen kívül hagynak. Igen dicséretes, hogy szerzőnk ezt észrevette, és külön meg is jegyezte!)

A tartalmas éjszakákat persze tartalmas nappalok kísérték számtalan jobbnál jobb előadással, strandolással, Naprendszer-építéssel stb. De ezek elmesélésébe már bele se kezdek. Egy kérdés maradt bennem csupán, vajon hogyan végződik az Aranymeteorit története… [3]

VCSE - Az Androméda-galaxis (M31), két kísérőgalaxisa: az M32 ésM110, valamint egy OB-asszociáció az Androméda-ködben, amit NGC 206-os számmal láttak el. A kép adatait lásd fentebb, a főszövegben - Román Dávid felvétele
VCSE – Az Androméda-galaxis (M31), két kísérőgalaxisa: az M32 és az M110, valamint egy OB-asszociáció az Androméda-ködben, amit NGC 206-os számmal láttak el. A kép adatait lásd fentebb, a főszövegben – Román Dávid felvétele

 

A szerkesztő magyarázó jegyzetei azoknak, akik nem voltak a táborban:

[1] Punxsutawney az “Idétlen időkig” c. filmben szereplő helyszín. Ebben fantasztikus filmben a főszereplő minden nap ugyanarra a napra ébred ugyanabban a kisvárosban, és minden reggel ugyanúgy kezdődik… Vagyis a táborban ismét egy derült éjszaka reményére ébredünk, az előző napi észlelés élményei által feltöltekezve.

[2] Minden tábornak van egy “szavajárása”. 2018-ban ez, a sok átészlelt éjszaka okozta kialvatlanságra utalva az lett, hogy: “Olyan csövesek vagyunk már, mint a takarmánykukorica.” (Á la Schmall Rafael.)

[3] A tábor utolsó napjaiban Francsicsné Szántay Zsófia számolt be Verne Gyula: Az arany meteorit c. könyvéről. Naponta néhány fejezetet elolvasott és azokat tartalmilag kivonatolta, kommentálta. A könyv befejezésére a táborban nem jutott idő, így a résztvevőknek otthon el kell menniük a könyvtárba, ki kell kölcsönözniük az izgalmas, amatőrcsillagászokról, meteorokról és sok kapcsolódó eseményről szóló regényt, hogy megtudják a végét…

Sokan csak álmodoznak a világűrről, de néhány magyar fiatal most közelebb kerülhet hozzá.

Az űrtábor honlapja: www.urtabor.hu.

Több mint 25 diák vesz részt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei nyári űrtáborában Zalaegerszegen. Egy hét űrélmény átélése közben számos hazai űrkutató szakemberrel találkozhatnak, sőt a nemzetközi Holdfalu-koncepcióba is belekóstolhatnak.

„Társaságunk 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára űrkutatási táborát. A résztvevő diákok közül sokan műszaki, illetve természettudományos pályán tanultak tovább, többen pedig maguk is űrkutatókká váltak” – mondta dr. Hirn Attila, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára.

Az elmúlt évek során a táborozók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak, a megszerzett ismereteiket később számos helyen tudták kamatoztatni. Életre szóló élmények és barátságok kialakulása mellett a diákok a hét során elismert hazai űrkutatási szakemberektől hallhatnak exkluzív előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Eközben egy egész héten át kitartó szakmai feladattal is megbirkóznak, csoportokban együtt dolgozva. Az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is érkező táborlakók ugyanakkor megismerhetik a környéket, élvezhetik a nyár pillanatait.

A 2018-as tábor is bővelkedik majd különleges elfoglaltságokban, tartalmas programokat kínál. A helyszín Zalaegerszeg, a tábor időpontja 2018. július 8. (vasárnap) – július 14. (szombat). Az idei Űrtábor vezérfonala az amerikai Apollo holdprogram közelgő fél évszázados évfordulója lesz. Decemberben emlékezik majd meg a világ az Apollo–8 startjának 50. évfordulójáról. Ezen az űrhajón jutottak először égi kísérőnk közelébe emberek. Az Apollo–8-ról és a holdprogrammal kapcsolatos más érdekességekről szakavatott előadók tolmácsolásában hallhatnak az űrtábori résztvevők. De szóba kerül a holdi bányászat és a Hold, mint a majdani Mars-utazás „ugródeszkája” is. Megismerkedhetnek a fiatalok az űrhajósokat a világűrben érő sugárterheléssel kapcsolatos kutatásokkal.

„Az idei évben egy különleges projektfeladattal készültünk az űrtáborozó diákok számára. Az Európai Űrügynökség nem olyan régen bejelentette a Holdfalu koncepcióját, és az egész táborunkon átívelő feladatunk ehhez fog kapcsolódni” – árulta el a tábor vezetője, dr. Bacsárdi László.

Az idei űrtábor partnere az Új Nemzedék Központ és a Vega Csillagászati Egyesület. A tábor támogatója az InnoStudió, a SpaceApps és az Űrvilág űrkutatási hírportál. A MANT űrtábori mentorprogramja keretében több táborozó diáknak mentorok vállalták át a részvételi díjukat. Magánszemélyek mellett támogatást adott a Sárhegyi és társa ügyvédi iroda és a New Space Consulting Kft.

Az űrtáborral kapcsolatos részletes információ az alábbi címen érhető el:

http://www.mant.hu/urtabor

További tájékoztatás kérhető:
Bacsárdi László, MANT alelnök, táborvezető
e-mail: bacsardi.laszlo@mant.hu, mobil: (30) 266-6845

Az Oumuamua kisbolygó méréseken alapuló fantázaképe
Az Oumuamua kisbolygó méréseken alapuló fantázaképe. A mérések azt mutatják, hogy a kisbolygó nagyon-nagyon elnyúlt alakú.
Szeretettel hívunk meg Virtuális Csillagászati Klub-összejövetelünkre, amelynek soron következő foglalkozása 
2018. március 19-én lesz 20 órai kezdettel,
és a www.galileowebcast.hu címen lehet nyomonkövetni, illetve Skype-on (csizmadia.szilard felhasználó) lehet kommentálni, hozzászólni, kérdezni.
Előadó: Csizmadia Szilárd
Cím: Intersztelláris eredetű objektumok a Naprendszerben
Kivonat: Az Oumuamua kisbolygó felfedezése 2017-ben ráirányította a figyelmet, hogy Naprendszerünkbe bekerültek – bekerülhettek más csillagok körül kialakult és egyéb intersztelláris eredetű objektumok. Ezek lehetnek betolakodó vörös- és barna-törpék, üstökösök, kisbolygók, meteorok, sőt meteoritek is. Az előadásban ezekről lesz szó, először általánosságokban, majd az Oumuamua-ról részleteiben is.

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2018. évi rendes közgyűlésére és tavaszi észlelőhétvégéjére! Tudnivalók:

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) elnöksége a VCSE 2018. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2018. április 14. (szombat), 14:00 óra,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 243. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó).

Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a megismételt közgyűlést ugyanaznapra, változatlan helyszínnel és napirenddel az elnökség összehívta 14:15 órai kezdettel. Ez a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
VCSE – 2014. évi közgyűlés

Fontosabb dátumok és program:

2018. március 4.: a közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal). A tisztségviselők már jelölhetők (ld. alább).

március 8.: eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. alább) kiegészítését).

március 10.: az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

március 12.: a napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

március 28.: a tisztségviselők jelölésének határideje, a jelöléshez használd ezt a formanyomtatványt.

április 2. 14 órától április 14. 14:30-ig: a Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottság (JSZB, tagjai: Dr. Csizmadia Szilárd, Kelemen Tamás, Nagy Viktor) ápr. 2-án kiküldik tagtársainknak e-mailben a szavazat leadásához szükséges linket, a szavazatleadó oldalra történő belépés azonosítóját és jelszavát. A szavazás titkos; a JSZB csak azt látja, kik szavaztak, de az eredményt a szavazás lezárultáig nem. Szavazategyenlőség esetén majd az elnök szavazata vagy a közgyűlés dönt. Kérjük, vegyetek részt legalább az elektronikus választáson!

ÁPRILIS 14.: 

14:00: Tisztújító közgyűlés kezdete. 

(14:15: határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)

A közgyűlés (kb. 60 perc) napirendje:

1./ Elnöki megnyitó és jegyzőkönyvvezető választása. (2 perc)
2./ Napirend kiegészítése. (2 perc)
3./ Elnökségi beszámoló a 2017. évi gazdálkodásról és tevékenységről, beszámolók, mérleg stb. megszavazása. (20 perc) – a jelentést e-mailben is kiküldjük közgyűlés előtt tagtársainknak.
4./ Tagdíjak megállapítása és költségvetés elfogadása. (10 perc)
5./ 2017. évi HJD odaítélése. (6 perc)
6./ Alapszabály
7./ Tisztségviselőink megválasztása a 2108-2020-as időszakra. (30 perc, 14:45-15:15 között is le lehet majd adnia  szavazatokat, és azt kérjük, ekkor adjátok le vagy ezt megelőzően)
8./ 2018-19. évi tervek és egyebek. (10 perc)
15:15-15:30: szünet
15:30: Régi (és új) csillagászati könyvek bemutatója
16:00-16:30: Így robbanak a szupernóvák (Csizmadia Szilárd ismeretterjesztő előadása)
16:30-17 óra: kötetlen beszélgetés
17:00-17:30 között: indulás Dobronhegyre, vacsora, távcsövek felállítása, észlelés derült idő esetén: a VCSE 2018. évi Tavaszi Észlelőhétvége.
 
április 15. (vasárnap):
11:00: indulás haza.

Kedvcsinálóul egy kis animáció a 2016. őszi észlelőhétvégénkről:

Az animációt Ágoston Zsolt készítette, részletek itt találhatók.

Olvasd tovább