A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot decemberi csillagászati megfigyelésekhez.

A Nap december folyamán 07:00 körül kel, 16:00 körül nyugszik téli időszámítás szerint, az észlelés ezután – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold december 29-én, első negyed 7-én, telihold 14-án, utolsó negyed 21-én lesz. (Forrás: VCSE holdfázisok)

A Merkúr a hónap közepén van megfigyelésre legalkalmasabb helyzetben, napnyugta előtt délnyugati irányban alacsonyan látható.

A Vénusz napnyugta után nem sokkal még megfigyelhető alacsony szögben délen, a Mars közelében. 3-án a Hold a Vénusszal, 4-5-én a Marssal mutat be szép együttállást a koraesti nyugati égen.

A Jupiter hajnali három óra körül kel keleten, az Uránusz és Neptunusz koraeste megfigyelhetőek nyugati irányban a Halak, illetve Vízöntő csillagképben. A Szaturnuszt kivéve decemberben mindegyik bolygó megfigyelhető lesz az éjszaka különböző időszakaiban.

Látványosabb események:

12. 03. 20:23 A Vesta kisbolygó 1,9°-al nyugatra a Praescepétől, a Rák csillagképben.
12.04. 21:58 Az Irene kisbolygó 29,6′-cel északra az NGC 3239 galaxistól, az Oroszlán csillagképben
12.10. 14:53 Az év legkorábban bekövetkező napnyugtája
12.13. 04:00 (UT) Hold-Aldebaran együttállás
12.14. 0:00 A Geminidák meteorraj maximuma, aminek megfigyelését jelentősen nehezíti a telehold
12.20. Az év legrövidebb nappala, majd leghosszabb éjszakája
12:21. 10:44 Téli napforduló
12:22. 10:00 Ursidák meteorraj maximuma

December végén ér napközelbe a 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova üstökös, és a jelenlegi becslések szerint egész január végéig 6-8 magntúdóig fényesedik, viszont déli irányban, nagyon alacsony horizont feletti magasságnál lesz látható.

Forrás: http://www.aerith.net/comet/catalog/0045P/2016.html , http://theskylive.com/45p-info

Már kora estétől megfigyelhető a Cepheus csillagképben az Elefántormány-köd (IC 1396), a Perzeusz csillagképben az Ikerhalmaz, Szív-köd és Lélek-köd, az Androméda csillagképben az Androméda-köd, a Triangulum csillagképben a Triangulum-galaxis.


A Kassziopeia csillagkép számos látványos nyílthalmaza is észlelhető az éjszakák folyamán napnyugtától, mint pl. az NGC 457 Bagoly-halmaz, M103, NGC 654, NGC 663 nyílthalmazok.

Kora estétől megfigyelhetőek az M74 és M77 galaxisok is.


Szintén kora estétől látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is.


Sötétedéstől kezdve megfigyelhető északi irányban az NGC 2403 galaxis.

21:00-tól megfigyelhetőek az Orion csillagkép és környékének látványos mély-ég objektumai: az Orion-köd (M42), Rozetta-köd (NGC 2237), Tölcsér-köd (NGC 2264), Lófej-köd (Barnard 33, IC 434), Rák-köd (M1) és Méhkas-csoport (M44)


Éjfél körül már láthatóak a Hajófara és Egyszarvú csillagképek nyílthalmazai, az M46, M47, M48 és M51 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak, az M46 pedig egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.

Az észlelési időpontokat a Stellarium szoftver segítségével, december 20-áre adtam meg.