Az Orion sokak kedvelt csillagképe. Februári estéken kényelmesen megfigyelhető, mert este nyolc óra tájban delel. Az Orion övének három csillaga majdnem az Égi Egyenlítőn van, így Magyarországról kényelmes, kb. 47 fok horizont feletti magasságban figyelhetjük meg őket, amikor a legmagasabbra emelkednek az égen éjjel. A három övbeli csillagot balra lefelé meghosszabbítva találjuk a Szíriuszt, az éjszakai égbolt legfényesebb csillagát. Az Orion övének bal oldali (balra alsó) csillaga a Zéta Orionis, más nevén Alnitak. Ettől a csillagtól déli irányban (ha delel az északi féltekén az Alnitak, pontosan lefelé), egy telehold látszó méretű távolságra találjuk a híres Lófej-ködöt, amely nevét az alakjáról kapta. (A fenti képen a kép közepétől balra látszó nagyon fényes csillag a 2 magnitúdós Alnitak, a kép közepén pedig bárki felismerheti alakjáról a sötétködként látszó Lófej-ködöt. A Lófej-köd felett, a kép felső széléhez közel pedig a Szigma Orionis nevű fényes csillag látszik.)
A Lófej-ködöt viszonylag könnyű fotózni, csak kitartás és kemény munka kell hozzá a jó felszerelésen túl. Honlapunkon például a következő képeket közöltük róla:
Paragi Zsolt és Budai Beáta fényképe itt valós színekkel,
Ágoston Zsolt felvétele Hubble-palettával és valós színekkel itt,
Majoros Attila képe itt,
Schmall Rafael képe itt,
Nagy Berta László nagylátószögű képe itt,
Schmall Rafael még nagyobb látószögű képe az objektumról itt.
Továbbá érdekes megtekinteni és belegondolni Schmall Rafael tanulmányszerű képébe, amin az Orion-köd és a Lófej-köd egyszerre látszik – megtekinthető itt.
Ezek a képek teleobjektívvel, nagylátószögű objektívvel vagy 8-15 cm kategóriájú közepes távcsövekkel készültek. Vizuálisan a Lófej-köd már nehezebb dió, főleg azért, mert kicsi a mérete. 2017. október 21-23. közötti észlelőhétvégénken többen látták a VCSE 46 cm-es Dobsonjában a Lófej-köd okozta beharapást a mögötte lévő világító ködön. Leírásuk szerint: “Vizuálisan észleltük a Lófej-ködöt! Ez volt az éjszaka legnehezebb objektuma. Gyors közvélemény-kutatásom szerint az akkor még nem alvó társaság kb. fele látta biztosan, másik fele bizonytalanul vagy nem jött rá, melyik pici porköd is az. A körötte lévő IC 434 diffúzköd határozottan, jól fénylett, elsőre könnyen megpillantható volt, majd egyre halványuló részeit két látómezőn át lehetett követni.” Ez a leírás arra világít rá, hogy még egy 46 cm-es távcsővel is csak a társaság fele látja a Lófej-ködöt. Ugyanez volt a tapasztalat később is, bár a 2020-as megfigyelési alkalom beszámolója ezt nem részletezte. Pedig gyakorlott észlelő már 30 cm-es Dobsonnal is észlelheti. Pl. Varga György a Lófej-alakot nem, de az általa okozott “beharapást” látta 300 mm-es nyílású távcsövével 2017 novemberében. A CloudyNights fórum beszámolói szerint 25 cm-es, sőt, 20 cm-es szabad nyílású műszerrel és H-béta szűrővel észrevehető. Ugyanott beszámolnak róla, hogy extrém gyakorlott észlelők láthatják 13, sőt 7 cm-es műszerrel is, a kulcs az észrevételéhez a nagyon tiszta és holdtalan égbolt, a H-béta szűrő és nagy nagyítás használata.
A kutatások szerint a Lófej-köd (ang, Horsehead nebula) egy porból álló csomó, ami egy fényes, világító, emissziós köd előtt látszik. Ezért könnyű észrevenni, mert sziluettje kirajzolódik a fényes köd háttere előtt. A felhőbeli belső mozgások hamar, néhány ezer év alatt lerombolják a számítógépes szimulációk szerint ezt a jellegzetes alakot. (Mivel a Lófej-köd 1375 fényévre van tőlünk, 1375 évvel ezelőtti állapotát látjuk. Nem valószínű, hogy ennyi idő alatt a köd alakja lényegesen megváltozott volna, de a következő évszázadokban, ahogy egyre későbbi életkorából érkezik ide a fénye, lényeges alakváltozásokat figyelhetnek majd meg, ha távoli utódaink összehasonlítják az ő fotóikat a miénkkel.) A mögötte lévő emissziós köd vörös fénye onnét származik, hogy egy közeli csillag ionizálta a köd hidrogénanyagát, és amikor a leszakított elektronok újra egyesülnek egy protonnal, hogy újra hidrogént formáljanak, akkor jellegzetes vörös fényt sugároznak ki 656 nanométeren (ezt nevezik rekombinációs sugárzásnak, amely anyagtól és ionizációs foktól különbözően más hullámhosszakon is sugárzást okozhat). A kép bal oldalán a Láng-köd (NGC 2024) látszik – ezekről egy jó áttekintőtérkép található Paragi Zsolt és Budai Beáta cikkében. A képen a Lófej-ködtől balra és lefelé látszódó kékes ködösségek ún. reflexiós ködök, amelyek a környező csillagok fényét verik vissza.
A Lófej-ködöt 1888-ban fedezte fel Williamina Fleming skót csillagásznő fotografikus lemezeken, amiket a Harvard Egyetem Csillagvizsgálójában vettek fel. Először E.E. Barnard katalogizálta, sötétköd-listájában a 33-as sorszámot kapta, ezért a Lófej-köd katalógusbeli jelzése B33. Mindössze 4 ívperces szerinte, vagyis a telehold méretének hatodánál is picit kisebb.
