Ma délután figyelhettük meg a Merkúr átvonulását a Nap előtt. Danival délután Egerváron kezdtük a megfigyelést derült időben. Vizuálisan észleltünk 150/750-es Newtonnal, 75x-ös nagyítással.
VCSE - Merkúr-átvonulás
VCSE – Merkúr-átvonulás
Igazából nagyobb Merkúrra számítottam. Valahogy még élénk volt a Vénusz emléke. De így is sikerült megbarátkozni a látvánnyal. A 2. kontaktus jól megfigyelhető volt, utána még fél órán át kísérhettük figyelemmel, ahogy a Merkúr egyre beljebb hatol a Nap fehérségébe.
VCSE - Merkúr-átvonulás - Jandó Attila
VCSE – Merkúr-átvonulás – Jandó Attila
Aztán összecsomagoltunk és irány Zalaegerszeg,  Dísz tér. Megígértem Péternek, hogy segítünk a bemutatón. Mire odaértünk Péter már az egyik távcsövet fel is állította. Miután elkészült  a másodikkal, kipakoltuk mi is a Newtont.
Az emberek pedig egyre bátrabban jöttek és kérdeztek és megfigyeltek. Voltak lelkesebbek, akik sokat kérdeztek, volt, aki nem mert belenézni a távcsőbe.
A délután folyamán 5-10 perc megfigyelés majd felhőszünet váltakozott. Péter lelkesen magyarázott a látogatóknak, közben egyre több ismerős és tagtársunk is megérkezett: Cseh Ferenc, Ágoston Zsolt, Csizmadia István, Szente Hajnalka… (ha valakit kifelejtettem elnézést kérek).