2019. február 4-én és 6-án 20:30 és 23:59 KöZEI között, Zalaegerszeg kertvárosi részén készült felvételemet szeretném megosztani veletek, az NGC 2244 nyílthalmazról és az azt körülvevő Rozetta-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, 100x90s szűrő nélküli és 32X240s UHC szűrővel exponált objektum (light), 40 sötét (dark), 40 mezősimító (flat), 40 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Nebulosity, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A felvétel feldolgozásakor a szűrő nélküli felvételsor színeit az UHC szűrős képsorozat fényintenzitásával kombináltam, Schmall Rafael ötlete alapján.
VCSE – NGC 2244 és Rozetta-köd – Ágoston Zsolt
Az NGC 2244 nyílthalmaz 6-8 fényesebb, téglalap alakba rendeződő és néhány kisebb csillagból áll, melyet a Rozetta-köd középen lyukas, szabálytalan “fánk” alakban vesz körül. A nagy kiterjedésű emissziós ködöt fodrozódások, továbbá a látható fényt kitakaró porködök teszik látványosabbá. A ködösség több NGC számot kapott: NGC 2237, 2238, 2239 és NGC 2246. A különböző számok a köd különböző részeit jelölik, a régi vizuális észlelések során ugyanis csak a köd fényesebb részeit látták meg, az őket összekötő halványabb részeket nem: így különállóknak gondolták. A főleg hidrogénből és oxigénből álló emissziós köd anyagából keletkezett az NGC 2244 halmaz számos más csillaggal együtt, ezek sugárzása ionizálja a ködösséget.
5000 fényévre található a Földtől, átmérője 130 fényév. Tízezer naptömegű, A nyilthalmazt John Flamsteed fedezte fel 1690-ben. William Herschel is megfigyelte a halmazt 1784-ben. Az NGC 2237-2238-2244 néven ismert ködrészeket John Herschel fedezte fel először. A 2237 a köd északnyugati része, a 2238 a déli, a 2246 pedig az északkeleti. Az NGC 2239 pedig azonos az NGC 2244-gyel, de J. Herschel pozíciómeghatározási hibát követett el, így sokáig az NGC 2239-et egy nemlétező halmazra használták megnevezésként. 1864-ben Albert Marth német csillagász részletesebben is megfigyelte a komplexumot. 1871-ben Lewis A. Swift észlelte a ködösség nagyobb, nyugati részét. Szokás őt megadni sok helyen – pl. a wikipédián is – felfedezőként. Ez, mint látjuk, kissé sommás összefoglalása egy bonyolult történetnek. Hogy fokozzuk: Swift munkáját nem ismerte E. E. Barnard, és 1884-ben ő is tanulmányozta a köd nyugati oldalát. Csak az 1890-es években realizálták, hogy itt egyetlen összefüggő ködról van szó. (A dőlt betűvel szedett részeket a szerkesztő, Csizmadia Szilárd adta hozzá.)
A köd jelenleg is csillagkeletkezési régió, valószínűleg az évmilliók alatt az anyagából születő új csillagok az NGC 2244 nyílthalmazt fogják tovább bővíteni. Keskeny sávú felvételeken jól látható, hogy a halmaz korábban keletkezett, nagytömegű csillagai keltette szupernóva-robbanások által szétszórt oxigén nagy mennyiségben van jelen, így a távoli jövőben esetleg kialakuló élethez adottak a legszükségesebb alkotóelemek.
VCSE – Az LDN 1622 sötétköd hosszú expozíciós idejű felvételen – APOD, T. Lahtinen
A Nap Csillagászati Képe 2019. február 2-án T. Lahtinen nagyon hosszú expozíciós idejű felvétele volt. Bár egyesek esztétikája szerint ízléstelenül rózsaszínes a felvétel, a valóságban számos asztrofizikai érdekesség látszik rajta (a természet színeiről pedig nem tehet senki).
Sajnos, az APOD nem adja meg a felvétel adatait, és csak nagyon nehezen találta meg a magyar változat szerzője (Cs. Sz.) a kép adatait, de itt elérhetők: https://www.taivaanvahti.fi/observations/show/81033. Eszerint a felvétel – finnből fordítva a jelen bejegyzés szerzője által, aki nem tud finnül – Sky-Watcher Esprit 100ED 100/550-es műszerrel készült, a mechanika 10 Micron GM 1000 HPS volt, a kamera Atik 460EX. Ezek Magyarországon kevésbé ismert, alig használt eszközök. A képhez 75 db 10 perces szűrő nélküli (light), 62 db 5 perces RGB szűrőkkel (vörös, zöld, kék), és 40 db 10 perces hidrogén-alfa szűrővel készült felvételt használt fel.
A kép közepén lévő sötét folt az LDN 1622 sötétköd sziluettje. A sötétköd halványan fénylő hidrogénfelhő előtt látszik, annak a fényét, és a mögötte lévő csillagok fényét is eltakarja. Ez a hidrogénfénylés csak hosszú expozíciós idejű felvételeken látszik.
Az LDN 1622 a Barnard-ívtől nem messze van az égen. Az LDN 1622 csak kb. 500 fényévre van tőlünk, átmérőjét 10 fényévre becsülik. A fenti kép 1°-os égi területet ábrázol, tehát a ködösség az égen is igen nagy látszó kiterjedésű. Az ilyen sötétködöket néha abszorpciós ködöknek is nevezik, lévén, hogy elnyelik a mögöttük lévő objektumok fényét. Többnyire nagyon hidegek, és csillagközi porból állnak, amelyek jól összegyűltek ezeken a helyeken. Gyakran van bennük gáz, néha bonyolultabb molekulákkal együtt (pl. szén-monoxid, ammónia, formaldehid stb.). Az ilyen ködök legsűrűbb magjainak összehúzódásából lesznek majd a csillagok magjai később, ahogy azt manapság elképzelik a csillagászok.
Az LDN a Lynds’ Catalogue of Dark Nebulae c. munka rövidítése. (Párja, a Lynds’ Catalogue of Bright Nebulae szintén sokat idézett munka.) Beverly Turner Lynds (1929-) amerikai csillagásznő állította össze ezeket a katalógusokat. 1949-ben szerezte meg diplomáját, 1955-ben doktori címét. Meglehetősen hosszú karriert mondhat magáénak. Dolgozott a Green Bank Obszervatóriumban, az Arizonai Egyetemen, a CfA-ban stb., és a Kitt Peak-i Nemzeti Csillagvizsgálóban is, ahol 1971-1975 között igazgatóhelyettes is volt.
E sorokat 2017. november végén írtam eredetileg – ekkortájt már nem éri meglepetés az embert, hogy fagyosak az éjszakák. Mégis, gyakran elkövetett hiba, hogy alábecsüljük a hideget és nem öltözünk fel megfelelően. Hamar elmegy a kedv a megfigyeléstől, ha nincs meg a komfortérzet, ezért kell biztosra menni.
Készülök a télre. Az új zoknim és hótaposóm már bizonyított egy korábbi mínuszos éjszakán, most az új télikabát került górcső alá. Már a pénteki előrejelzés biztató volt: vasárnap késő estére tisztulást írt. Ennek reményében szabadságot vettem ki hétfőre, hogy az éjfél körüli holdnyugtát követően kitelepülhessek szokásos megfigyelőhelyemre. A délutáni alvásnak köszönhetően könnyű volt az ébredés fél 12 körül. Az ég valóban kitisztult!
VCSE – A felhőzet megnyílása a nyugati országrészben 2017. november 27-én hajnalban – Forrás: sat24.com
Betettem az autóba a 100/500-ast is, mert volt egy-két célpont, amit mindenképp szerettem volna azzal is megnézni. Az előre elkészített lista szerint az Orion, a Nagy-Kutya, a Hajófara és az Egyszarvú csillagképek területén volt a legtöbb megfigyelnivaló. Kiérve a helyszínre örömmel láttam, hogy átlagon felüli az átlátszóság és a csillagok vibrálása is mérsékelt volt. Megkezdtem a 300-as Dobson felállítását. Először az ekvatoriális platformot igazítottam be a Sarkcsillag irányába. Ezután jött a zsámoly, majd a tubus, amire felaggattam a szokásos extrákat: szabályozható ledes világítás, ventilátoros tükörhűtés, valamint okulár-, keresőtávcső- és segédtükör-fűtés. (Utóbbiak nélkül rövid lenne az észlelés ilyen körülmények között. A párásodás télen is probléma, sőt, ilyenkor a lehelet könnyen rá is fagyhat az optikákra.) A zöld lézer célzó ezúttal a 100/500-asra került. Még egy gyors jusztírozás és kezdődhetett a megfigyelés.
Az átlátszóság tesztelésére az Orion keleti övcsillaga (Alnitak) feletti NGC 2024 ködöt állítottam be először a 30 centissel. A közeli fényes csillag és a viszonylag alacsony felületi fényesség miatt ez egy jó alany az égbolt minőségének megállapítására. Ezúttal fantasztikusan látszódtak benne a sötét hasadások. Kicsit délebbre vettem az irányt, és a Lófej-ködöt (B 33) hoztam a látómezőbe. Próbáltam a lófej alakot meglátni, de sajnos most is csak egy kerek „beharapás” látszódott az IC 434 ködfüggönyébe.
VCSE – Az Alnitak környéki ködök. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 3,45°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Folytatva az utat délre az Orion köd alatti Kulcslyuk-köd (NGC 1999) következett. Próbáltam erősen felnagyítani, hogy a kulcslyuk forma jobban kivehető legyen, de az 500x-os nagyítás soknak bizonyult ennél a nyugodtságnál, és egy megnyúlt sötét foltnál jobbat nem tudtam kihozni a témából. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve rámozdítottam az M 42-re a csövet ugyanezzel a nagyítással, konkrétan a Trapéziumra. Érdemes kipróbálni! Főleg, amikor OIII szűrőre váltottam, nagyszerű, hálós szerkezet terpeszkedett keresztül a látómezőn, és egyáltalán nem volt halvány. Na de ennyi elég volt bemelegítésnek.
Az első objektum a listámon az Sh2-308 szupernóva-maradvány volt. (A Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.) Könnyű rátalálni, a Nagy Kutya közepe táján van. OIII szűrővel szépen látszódott, ahogy egy kb. negyed körív észak felé fokozatosan halványul. Sokkal könnyebb látvány, mint az Ikrekben levő IC 443 csillagmaradvány. Kipróbáltam a 100/500-assal is. Ugyanúgy követhető volt az ív OIII-mal, csak halványabb volt. Ha már a lencsés került a kezembe, megnéztem az IC 2177 ködkomplexumot. A 24 mm-es okulárba belefért a komplett ködösség, a csomókkal, és a környező nyílthalmazokkal együtt. Bár nem volt olyan részletes a látvány, mint a 300-assal, mégis jobban tetszett így, hogy az egész belefért egyszerre a látómezőbe.
VCSE – Az Sh2-308 szupernóva-maradvány a Nagy-Kutyában. Figyeljük meg, hogy még negatívba átfordítva is a nagytávcsöves képet, milyen halovány a ködösség. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 2°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
VCSE – A Sirály-köd és környéke. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Nagy távcsővel vizsgálva kitűnik, hogy egy 3°-os égterületen egész sok mélyég-objektum zsúfolódik össze. Csillaghalmazok és ködösségek birodalma ez. A külföldi írásokban Sirály-ködként elhíresült gázköd hazánkban nem népszerű, pedig -10 fok körüli deklinációja még egészen barátságosnak mondható. Valójában több különálló ködöt különböztethetünk meg. Némelyik reflexiós tulajdonságokkal bír, másoknak erős H-emissziója van, vagy éppen az OIII vonalak hullámhosszán sugároznak erősebben. Maga a „sirály” az IC 2177. Nagy kiterjedése és alacsony felületi fényessége nem teszi könnyű célponttá, könnyen el lehet siklani felette. Ennek déli végén van a Ced 90, ami viszont már kis távcsövekkel is jól kivehető egy csillag körüli ködpamacs formájában. A sirály úgymond feje az Sh2-292, ami jól reagál a H-béta szűrőre. Egy sötét porsáv szeli át, ami látszik is a 300-as Newtonnal. Az NGC 2327 egy reflexiós köd. Jelentősebb nyílthalmazok az NGC 2343, az NGC 2335, a Cr 465 és Cr 466. A terület hatékony vizsgálatához nem árt a nagy látómező, a mélyég-szűrők használata pedig elengedhetetlen.
Maradva a 10 centisnél, átfordítottam a Perzeusz irányába a csövet és megpróbáltam meglátni az Sh2-216 óriás planetáris ködöt. A fotók alapján nem számítottam rá, hogy ilyen „könnyen” megpillantható lesz – persze csak szűrővel. Lelkesen ráállítottam a 300-ast is, de azzal csak bizonytalanul látszódott enyhe fénylésként, holott a 100/500-asban 21x-es nagyítással szépen jött egy hosszúkás folt. Ezúttal győzött a nagy látómező.
VCSE – Az Sh2-216 extrém nagy méretű planetáris köd. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 4,5°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
A nagy látótér erejében bízva, a Barnard-ív (Sh2-276) következett. Láttam már korábban is mindkét távcsövemmel, de ilyen szépen még nem bontakozott ki, mint most a 100/500-as 3,3°-os látómezejében, H-béta szűrővel. Jól lehetett követni az Orion-ködnél délebbi deklinációig is. Legfényesebb része mellett szépen kiegészítette a látványt az NGC 2112 nyílthalmaz, ami egy felbontatlan, kerek foltként tűnt elő.
Innen északkeletre indultam és pillanatokon belül a Rozetta-köd (NGC 2237) lebegett a látómezőben. Gyakran fotózott objektum, az unikornis sztárja, vizuálisan mégis ritkábban észlelik. Kár, mert megfelelő körülmények között lenyűgöző tud lenni. Ez alkalommal is OIII szűrővel fényképszerű volt még a kis lencsésben is. Itt is igaz volt, hogy a nagy látómező adott valami pluszt. A 300-assal bár sokkal több a részlet, de teljesen kitölti a köd az 1,1°-os látómezőt, így nem mutatkozik meg pompás alakja.
Tovább folytatva a kalandozást a Dobsonnal, néhány kevésbé izgalmas diffúz köd (Sh2-307) planetáris köd (IC 418, IC 2149, NGC 2452) és nyílthalmaz (NGC 2453) után megkerestem az Sh2-311 diffúz ködöt, a Hajófarában. Egy új kedvenc lett azonnal. Legmarkánsabb része egy fényes, kerek folt, benne sötét mintázattal. Ettől északkelet felé egy szép nyílthalmaz (NGC 2467) van, valamint további halványabb ködcsomók. Kicsit emeltem is a nagyításon (107x), hogy jobban jöjjenek az apróbb részletek. Miközben gyönyörködtem a látványban, egy hullócsillag szelte át a látómezőt és hagyott is egy kb. 5 másodperces nyomot. Egyébként meglepően sok hullócsillag tűnt fel az égen a hajnal folyamán. Jellemzően nagyon gyors mozgásúak voltak, közepesen fényesek és valahonnan a téli hatszög területéről jöttek.
VCSE – Az NGC 2467 emissziós köd és nyílthalmaz. Észak felfelé, kelet balra, a kép vízszintesen 1,3°-ot fog át. – Kép forrása: http://aladin.u-strasbg.fr/aladin.gml
Ez lett a vége a megfigyelésnek, mert a következő jelölt megkeresését már elkezdték zavarni a beúszó felhők. Úgy döntöttem, pakolok. Elégedett voltam a körülményekkel és az új kabáttal is. Jól tartotta a meleget. Még az éppen nem használt okulárokat is be tudtam tenni nagyméretű hálós belső zsebeibe, hogy kevésbé párásodjanak, ha hirtelen más nagyításra térnék át. Az okulárfűtésnek kell pár perc, míg átmelegíti az okulárt, így ezt az időt tudtam gyakorlatilag 0-ra csökkenteni. A pakolás befejeztével hajnali négy óra körül be is felhősödött.
VCSE – A Chang’e-4 leszállóegység a Holdon. – APOD, kínai űrügynökség
2019. január 5-én a nap csillagászati képe (APOD, Astronomy Picture of the Day) a Chang’e-4 leszállóegység “szelfije” volt. Szelfizés már az űrben is megszokott dolog, pl. némelyik Marsot vizsgáló űreszköz is készített korábban az űrhajósokat nem is számítva…
A jelen esetben valójában a leszállóegység és a rover egymást fotózta, így ez nem igazi szelfi.
2019. január 3-án landolt a kínaiak embert nem szállító űrszondája a Holdon. Ez volt az első leszállás a Hold túlsó, Földről nem látható oldalán. (Helyesen ez a túlsó oldal, de magyarul elterjedt a helytelen “sötét oldal” megnevezés, noha kéthetes nappal és kéthetes éjszaka a túlsó oldalon is van…)
A leszállás helye a Kármán Tódorról elnevezett von Kármán-holdkráter. Kármán Tódor a Jet Propulson Laboratory első, alapító igazgatója, valamint a kínai űrügynökség első igazgatójának PhD-témavezetője volt.
Egy hatkerekű holdjárót (rovert) is vitt magával, ami Jutu-2-re (angol átírással: Yutu 2) hallgat (magyarul: Jáde Nyúl-2). A holdjáró első eredményeiről itt lehet olvasni. A leszállóegység egy helyben marad, a hatkerekű ide-oda mozog majd.
A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.
A Nap februárban 07:20 (KözEI) körül kel, 17:15 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. KöZEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold február 4-én, első negyed február 12-én, telihold február 19-én, utolsó negyed február 26-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).
Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.
A Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz napkeltekor keleten, a Mars, az Uránusz kora estétől délnyugati irányban, a Neptunusz nyugaton napnyugtakor figyelhető meg.
Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra): 02.02. 05:42 a Szaturnuszt elfedi a 6%-os Hold.
02.13. 23:40 a Hold mögé belép a 63 Tauri
02.18. 05:14 a Vénusz és a Szaturnusz 1°-os közelsége
02.19. 15:54 a Hold földközelben 02.26. 16:00 a Merkúr dichotómiája és kedvező esti láthatósága: 18°-os keleti elongáció, 7″-es látszó átmérő
