Szeretném megmutatni az idei évi első Mars fotómat. Készült SW 200/1000 Newton (Skywatcher) tubus, HEQ5 mechanikan synscan vezérléssel. 3x-os barlow-val, ASI 120MC kamerával rögzítettem a mintegy 7000 képet. Registax 6-tal dolgoztam fel a képek legjobb 35%-át, ezek összege adta az alább látható eredményt. A légkori viszonyok nagyon rosszak voltak. Én 5/10-re saccolom a nyugodtságot.

Bíró Zsófia felvétele Budapestről:     Ágoston Zsolt: Szabad szemmel figyeltem meg az együttállást, igazából előre nem is tudtam az eseményről, csak kinéztem az ablakon, és egyből feltűnt, hogy az első negyedhez közelítő Hold milyen közel van a Vénuszhoz. Látványos együttállás volt. Csizmadia Szilárd: Én vizuálisan észleltem az együttállást, munkahelyről hazamenet tegnap. Néha ráment egy-egy… Olvasd tovább

Kevesen tudják, hogy Indiának is van űrkutatási programja. Ennek keretében a Mars Indian Orbiter vagy hivatalos nevén Mars Orbiter Mission (MOM, hindiül: Mangaljan) egy 69 millió dollárba kerülő, 1350 kg tömegű űrszonda, amelyet 2013. november 5-én bocsátottak fel az indiai űrközpontból, és 2014. szeptember 24-én érte el bolygószomszédunkat és állt körötte pályára. 73 óra alatt… Olvasd tovább

{:hu}     Megnevezés : Vénusz, Jupiter, Mars, Hold Osztályozás: együttállás Dátum/idő: 2015. 11.09. UT 04:05 Felszerelést: – Okulár/Nagyítás. : – Légkör átlátszóság/nyugodtsága: – Páratartalom: enyhén párás Hőmérséklet: – Szél: gyenge Észlelés helye : Zákány, N46°14′ 59,2” E16°57′ 15,3” Észlelő : Bognár Tamás Digitális (művészi) rajz a reggeli jelenségről.{:}{:en}     Subject : Planets Venus,… Olvasd tovább

{:hu}   Megnevezés: Hold – Vénusz – Mars – Jupiter Osztályozás: Együttállás Dátum/idő: 2015.11.07. Felszerelést: Canon EOS 110D /45mm / ISO 800/ exp:5mp Okulár/Nagyítás. : – Légkör átlátszóság/nyugodtsága: – Páratartalom: – Szél: – Észlelés helye : Budapest Észlelő : Bíró Zsófia {:}{:en}   Subject : Moon – Mars – Jupiter – Venus Classification: Conjuctions Date/time:… Olvasd tovább