VCSE – Fényoszlopok a Zselicben – Schmall Rafael

A fényoszlopok igen ritkák Magyarországon. A legutóbbi 2013 januárjában volt fotózható egész pontosan fél órára a Zselicben. Azóta mástól nem érkezett róla beszámoló.

2017. november 20-a egy átlagos őszi estének indult. Ám a kissé fátyolfelhős égbolton furcsa foltok látszódtak a csillagászati szürkületben. A Zselici Csillagpark Allsky-kameráján viszont egyértelműen előjöttek a klasszikus fényoszlopok. A kamera alapos vizsgálata után a tettek helyszíne alig negyed órára volt a kiindulóponttól, így gyors reagálással sikerült lencsevégre kapni ezt a különleges légköroptikai jelenséget.

A fényoszlopokat a felhőkben lebegő jégkristályok milliárdjai hozzák létre úgy, hogy a hatszögletű lapkristályok a felületükkel tükörként verik vissza a fényeket és ez az észlelő szempontjából a fényforrás felett és alatt egy-egy oszlopszerű fényfoltként jelenik meg. A fény lehet a Hold, a Nap, de akár a Szíriusz fénye is. Vagy mint a Zselic esetében, a távoli települések fényei.

A felvételen látható oszlopok 20-40km-re lévő templomok díszkivilágításának fényei. Ritkább esetben akár az utcák lámpái is kirajzolódhatnak az égbolton. A fotón a csillagok gyakorlatilag átderengenek a vékony fátyolfelhőn, ami okozta a jelenséget. Balra az Orion csillagkép emelkedik az éjszakai égbolt legfényesebb csillagára, a Szíriuszra mutatva. A kép közepétől kicsit balra a három fő fényoszlop szabad szemmel is látszódott.

A felvétel nyolc darab állóképből áll, mely egy Canon EOS6D-vel és egy Samyang 24mm f1.4-es objektívvel készültek. Egy kép 10 másodpercig készült 10000-es ISO-n és f2-es rekeszen.

A panorámakép a Hét, a Hónap és az Év asztrofotója lett.

http://www.ng.hu/Fold/2017/11/30/2017.-november-asztrofotoja-Fenyoszlopok
https://www.csillagaszat.hu/a-het…/fenyoszlopok-a-zselicben
http://www.ng.hu/Fold/2018/01/14/2017-legjobb-asztrofotoi

 

2018. január 21-én 22:50 és 23:41 KöZEI között, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a C/2016 R2 (PANSTARRS) üstökösről. A felvétel 38x60s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 10 flatdark, ISO 3200 képből készült. A feldolgozás Deepsky Stacker, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - C/2016 R2 Panstarrs üstökös
VCSE – C/2016 R2 (PANSTARRS) üstökös – Ágoston Zsolt felvétele

A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült. A hosszú ideig tartó folyamatosan borult időjárást január 21-én éjszaka néhány órás derült időszak szakította meg, ráadásul a holdfázis is kedvező volt, ezért kitelepültem szokásos megfigyelőhelyemre, és a heavens-above.com oldalon megadott koordinátákon elkezdtem C/2016 R2 (PANSTARRS) üstököst fényképezni. Sajnos a feltámadó szél nem tette lehetővé az egy percnél hosszabb felvételek készítését, még vezetés mellett sem.

Az üstököst 2016. szeptember 7-én fedezte fel a Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope And Rapid Response System, azaz Panoráma-felmérő távcső és gyors reagálású rendszer) égboltfelmérési program PS1 obszervatóriuma a Hawaii-szigetek részét képező Haleakalán. Az Oort-felhőből érkező üstökös jelenleg 2,8 CsE távolságban tartózkodik a Naptól, 2018. május 9-én, perihéliuma idején ez a távolság 2,6 CsE-re csökken. Pályájának legnagyobb távolsága a Naptól 1497 CsE, periódusa 20.550 év a www.theskylive.com honlap szerint. A január eleji 9-10 magnitúdós fényessége 10-11 magnitúdósra csökkent a hónap végére, a nagyon látványos csóvája pedig csaknem teljesen eloszlott. Halvány kóma figyelhető meg az apró mag körül, rövid, kék színű csóvája figyelhető meg.

VCSE - Az NGC 1398 spirálgalaxis - ESO
VCSE – Az NGC 1398 spirálgalaxis – ESO

Az NGC 1398-at 1868. december 17-én fedezte fel Friedrich August Theodor Winnecke (1835-1897) német csillagász. Winnecke más ismert felfedezései közé tartozik a 7P/Pons-Winnecke üstökös, a Júniusi Bootidák meteorraj szülőégitestje, vagy az optikai párnak tartott Winnecke 4 = M40 kettőscsillag a Göncölszekérben. Kettőscsillag-katalógusa mindössze hét felfedezést számlál. A (207) Hedda kisbolygó Winnecke feleségéről, Hedwig Winneckéről van elnevezve (az aszteroida felfedezője: Johann Palisa (1848-1925) osztrák csillagász).

Az NGC 1398 a Kemence (Fornax) csillagképben látható, deklinációja -26°, így Magyarországról nézve csak 16-17° magasan delel, ezért ezt az egyébként fényes, 9,7 mg-s galaxist nem könnyű megfigyelni – de nem is lehetetlen. Látszó mérete 7×5 ívperc. SB(r)ab galaxisnak osztályozzák, ahol az egyes betűk jelentése a következő:

S: spirális, mert a galaxis spirálalakban csavarodó karjai szépen kivehetők.

B: rudas spirálgalaxis (a bar fordítása rúd lenne, a régebbi magyar szakirodalomban előfordul horgas vagy küllős spirálgalaxis is, de a küllős jelzőt jobb lenne a bicikliküllőkre jobban hasonlító galaxisokra átenni).

(r): a mag körül egy gyengén vagy erősebben kifejlett gyűrű (ang. ring) figyelhető meg. Konkrétan az NGC 1398-ban kettős gyűrűszerkezet figyelhető meg.

ab: a spirálkarok nem túlságosan kinyíltak, hanem külső részük szinte kör, félkör alakban hajlik.

Az NGC 1398 tőlünk mintegy 65 millió fényévre található, 135 ezer fényév átmérőjű, kissé nagyobb méretű a Tejútrendszernél. Csillagainak számát 100 milliárdra becsülik.

Izolált galaxis, azaz nincs hozzá közel hozzá hasonlóan fényes, nagy galaxis és nem is alkot ilyennel csoportot vagy párt. (Ettől még pici, törpegalaxis méretű vagy irreguláris kísérőgalaxisa lehet neki!)

Az NGC 1398 közepén egy kb. 10 millió naptömegű fekete lyuk található. Rádiótávcsövekkel részletesen vizsgálták a benne lévő hidrogéngáz eloszlását.

A fenti kép erről a szépen látszó galaxisról az Európai Déli Obszervatóriumban (European Southern Observatory, ESO) készült a 8 méteres Very Large Telescope egyik egységére szerelt FORS2 kamerával, BVR és H-alfa szűrőkkel. Az ábrázolt terület mintegy 7×7 ívperc.

A képet feltétlenül érdemes kinagyítani, és kalandozni a galaxis nagyobb felhőcsomói, csillagcsoportjai, spirálkarjai között.

Kedves Barátaink!

A VCSE 2018. évi nyári tábora plakátjának elkészítéséhez kérnénk ismét a segítségeteket: egyesületi tagtárs által készített asztrofotót vagy asztrofotókat szeretnénk rátenni. Arra szeretnénk kérni Titeket, hogy 2018. február 23-ig legyetek szívesek felajánlani saját asztrofotóitokból, asztrotájképeitekből a tábori plakátra!

Feltételek:

1./ Csak olyan egyesületi tagok képeit használjuk fel, akik a kép(ek) benyújtása idejéig tagdíjukat rendezték.

2./ Fejenként legfeljebb három asztrofotóval lehet segíteni. Többen együtt is benyújthatnak egy fotót, mint közös alkotást: ebben az esetben a közös alkotást a benyújtók mindegyikénél egy-egy darab benyújtott képnek kell venni. A benyújtott asztrofotónak saját alkotásnak kell lennie, de bármelyik megelőző évben készülhetett; felbontása minimum 1024×768 képpont legyen, de törekedni kell a minél nagyobb felbontásban történő benyújtásra. Csak standard képfeldolgozáson átesett fotó nyújtható be, montázs, mesterséges beavatkozáson átesett stb., ún. „fake” asztrofotó nem. (Az elnökség fenntartja a jogot ennek értelmezésére vita esetén.)

3./ Kizárólag e-mailben, a szokásos képformátumok egyikében, 2018. február 23-ig kell benyújtani a képeket a vcse@vcse.hu e-mail címre; a határidő után beérkezett képek csak akkor vehetők figyelembe, ha a határidőig benyújtott anyagok között az elnökség egyetlen megfelelőt sem talált.

4./ A képek felajánlói vállalják, hogy a képüket a VCSE a tábori plakátokon, a tábor propagandájában, hirdetéseiben, honlapján és facebook-oldalán stb. ingyenesen, térítésmentesen, szabadon felhasználhatja (a kép készítője nevének feltüntetésével egyidejűleg).

A plakátot idén Oláh Patrícia és Balogh Gabriella készíti (rotációs elv alapján mindig más kap lehetőséget).

VCSE - Távcsőerdő a 2017. évi VCSE-táborban Ispánkon - Ágoston Zsolt felvétele
VCSE – Távcsőerdő a 2017. évi VCSE-táborban Ispánkon – Ágoston Zsolt felvétele
VCSE - Észlelrét felhőátvonulások közti éggel (Ispánk, 2017) - Ágoston Zsolt felvétele
VCSE – Észlelrét felhőátvonulások közti éggel (Ispánk, 2017) – Ágoston Zsolt felvétele

A 2017. évi táborban készült képekből egy válogatás itt tekinthető meg.

<a href="https://flic.kr/s/aHskAyiaki" target="_blank">Click to View</a>

A képeket Ágoston Zsolt, Balogh László, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán, Kelemen Tamás, Schmall Rafael és Toldi Emese készítették.

2017. július 22-29. között tartotta a Vega Csillagászati Egyesület (az MCSE Zalaegerszegi Csoportja, a TIT Öveges József Egyesület, és az Albireo Amatőrcsillagász Klub társszervezésével) 27. nyári táborát. Erre a táborra 1992 óta minden évben, megszakítás nélkül sor kerül – 1994-ben két tábort is tartottunk. A táborok időről-időre változó helyszínen kerülnek megtartásra, amit a többség jónak tart; a táborok többnyire Zala megyében vannak, de alkalmanként volt már Vasban (ezt megelőzően már kétszer is), Somogyban. Táborunk elnevezése a legutóbbi évben VEGA ’17 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtábor volt. A 2017-es táborra Ispánkon, Vas megyében, az Őrségben került sor, rendkívül szép, jó észlelőrétű, nagyon sötét helyen. Kizárólag a derült ég hiányzott…

A táborban az elejétől a végéig, vagy csak 1-2 napig részt vett amatőr- és hivatásos csillagászok listája:

Albert Krisztián, Ágoston Zsolt, Balogh Boglárka, Balogh Gabriella, Balogh László, Balogh Lilla, Borsos Gréta, Császár Kornél, Csizmadia Ákos, Csizmadia Szilárd, Csizmadia Tamás, Czukor Csongor, Deme Lívia, Düh Gergő, Eperjesi Dávid, Fábián Kálmán, Francsics László, Gueth Krisztián, Hartung Júlia, Horváth Adrienn, Horváth Dárius, Horváth Márton, Jandó Attila, Jandó Dániel, Kelemen Tamás, Koncz Bendegúz, Kuczmogh Katalin, László Márton, László Tímea, Mikics Alexandra, Mikics Eszter, Mikics Károly, Mikics Károlyné, Mészáros Csilla, Mizser Attila, Néber Tímea, Obál Bence, Obál Zoltán, Oláh Patrícia, Ódor Zsófia,  Román Dávid, Schmall Rafael, Szarka Bence, Szántay Zsófia, Szente Hajnalka, Szűcs Mátyás, Toldi Emese, Tóth Bence, Tóth Mónika, Varga György, Vámosi Flórián, Zelkó Zoltán; látogatóként: Paragi Zsolt.

Összesen 52 fő vett részt végig vagy csak rövidebb ideig a táborban, ez elmarad a 2016-ban regisztrált 57 főtől. (2016-ban többen vettek részt elejétől a végéig, 2017-ben pedig többen jöttek csak pár napra.)


A fenti videón Ágoston Zsolt táborban készült animációja látható.

Az Őrség az ország egyik legsötétebb egű helye. Kár, hogy az Őrségben csak kis területre terjed ki a kékes és zöldes terület a fényszennyezés-térképen, a Balatontól délre sokkal nagyobb területen van ugyanilyen helyzet, ami nyilvánvalóan jobb eget jelent. Ezt mutatja be az alábbi fényszennyezést ábrázoló térkép (a melegebb színek felé haladva a fényszennyezés egyre nagyobb, a piros szín jelöli a legnagyobb fényszennyezést):

VCSE - A fényszennyezés mértéke a délnyugati határok mentén - LightPollutionMap
VCSE – A fényszennyezés mértéke a délnyugati határok mentén – LightPollutionMap

Mégis, amikor a tábor alatt az egyik este hirtelen kiderült az ég az esőfelhők elmenetele után, szabad szemmel a zenitben 7,6 mg-s csillagokat még be lehetett azonosítani csillagtérképről! Volt, aki nem ismerte fel a csillagképeket, hiszen legtöbbünk jó, ha 3-4 mg-s égen tanulja meg összekötni őket, itt pedig a rengeteg csillag között könnyen el lehetett veszni. Egyik neves asztrofotós barátunk úgy kiáltott fel: “Namíbiai ég van!”.


Ágoston Zsolt gyönyörű time-lapse-t készített egy másik éjszakán.

Nagy kár, hogy mindezt csak kb. két és fél órán keresztül élvezhettük. Utána ismét reménytelenül beborult.

Az egész táborra rányomta bélyegét az időjárás. Kirándulni is alig lehetett elmenni, mikor egy jobbnak kinéző napon mégis rászántuk magunkat, akkor útközben kapott el az eső. A legközelebbi esőbeálló már Szlovéniában volt, így mintegy 30 méternyit átmentünk Szlovéniába. Az EU egyik előnye, hogy nem kellett útlevél, ami nem is volt a zsebünkben…

Időjárás szempontjából mégsem ez volt a sok-sok év alatt a legrosszabb tábor, 2002-ben Kustánszegen mindössze 2 órát tudtunk észlelni egy hét alatt, az egyik kilencvenes évekbeli kehidakustányi tábort pedig egy nappal meg is rövidítettük, mert akkor egyetlen óra derült sem volt öt nap alatt és a hatodik estére is reménytelenül nézett ki az ég. A 2017-es ispánki táboron azért másfél éjszakányi derült, és 1-2 órás részletekben további nyolc-kilenc órányi derült égbolt adatott. Volt, aki itt tudta befejezni egyik asztrofotóját. Összességében tehát nem maradtunk égbolt-élmények nélkül.

Mindenesetre vagy nagy holdfázis mellett volt csak ég a nyáron, vagy súlyos viharok dúltak. A tábor ideje alatt több városban is súlyos fa- és épületkárok keletkeztek az erős szél miatt, pár nappal a tábor után a közeli Őriszentpétert is letarolta a vihar, minden fa kidőlt. A nyár a viharokról, viharláncokról, kidőlt fákról és letarolt városokról szólt. Szeptembertől kezdve az év végéig nagyon-nagyon keveset lehetett észlelni. Nemcsak Magyarországon, de a távoli Chilében is kifejezetten kevés volt a derült éjszakák száma. Így még örülhetünk, hogy kb. 50 vizuális mély-ég megfigyelés készült és néhány asztrofotó.


Ismét Ágoston Zsolt szép alkotását élvezhetjük a fenti videón.

Pedig a távcsőparkra nem lehetett panasz: a legnagyobb műszer a VCSE 46 cm-es Dobsonja volt, amelyben az M8, M13, M15, M17, M20, M27, M31, M51, M57, a Stephan-kvintett és más objektumok nyűgözték le a résztvevőket. A sok-sok részletet szavakkal szinte vissza sem lehet adni. Igen sok kisebb (9-35 cm-es) más távcső is ott volt, amiket a fenti galériában a képek mutatnak.

A kellemes és gyönyörű táborhelyszínen kisebb medence állt rendelkezésünkre, ami mellett néha előadást is tartottunk; ping-pong asztal, biliárdasztal is volt. Az Arkánum Vendégház jó hely táboroknak. A színes előadások és érdekes történetmesélés mellett jól éreztük magunkat, csak az időjárás borított ki minket. Végül is, még akkor is lehetett vizualizálni és fotózni, amikor az ég alját elborították a távoli villámok…

Érdekes volt a László Timi által szervezett látogatás a helyi kézműves csokoládémesterhez is.

Dr. Paragi Zsolt rádiócsillagász is meglátogatott minket, és érdekes felfedezéseivel tartott jó szóval minket. Élvezetes előadása és személye nagyban emelte táborunk szakmai színvonalát.

De nem lehet minden év ilyen, biztosan jobb időjárás vár ránk legközelebb. A jó hangulatról, Ágoston Zsolt Saturn V-jéről, a többiek távcsövéről meséljenek a mellékelt képek.

Viszontlátásra 2018-ban Zselickisfaludon!