VCSE - Mai kép - A Huygens landol a Titánon
VCSE – Mai kép – A Huygens landol a Titánon
 

Az APOD mai képe a Huygens űrszonda 2005. január 14-i , 10 évvel ezelőtti Titánon történt landolására emlékezik meg.

A képen szereplő halszemoptikás felvételek a landolás során készültek. A bal felső felvétel 6 km magasságban készült, míg a jobb alsó 200m-re a felszíntől.

A Huygens volt az első űrszonda, amely leszállt a Szaturnusz Titán nevű holdjának felszínére. A Huygenst az ESA építette, és az amerikai Cassini űrszondával juttatták el a Szaturnuszhoz.

ESA:
Az Európai Űrügynökség (angolul European Space Agency, ESA) egy kormányközi szervezet, mely a világűr felderítésével és felhasználásával foglalkozik. Központja Franciaországban, Párizsban van. Magyarország 2003 óta az ESA ún. európai együttműködő állama, így a PECS (Plan for European Cooperating State) programon keresztül vesz részt az ESA programjaiban. A PECS célja, hogy felkészítse az államokat az ESA-hoz való csatlakozásra. (Referenciaként érdemes tudni, hogy a szomszédos országok: Csehország 2008 óta, Románia 2011 óta, Lengyelország 2012 óta az Európai Űrügynökség tagállamai. Magyarország csatlakozása még (vagy már?) “folyamatban van”.)

A Cassini űrszondát a Huygensszel együtt 1997. október 15-én indították Titan-4 hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból. A két szonda 2004 nyarán érkezett meg a Szaturnuszhoz. 2004. december 25-én a Huygens levált az anyaszondáról, és 21 napos szabad repülés után 2005. január 14-én szállt le a Titánon a Xanadu (Titan) terület közelében. Elérte a felszínt is, bár a tervezés során a folyékony felszínre (“tengerre”) érkezést is figyelembe vették. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem leszállóegységnek tervezték, a felszín elérését követően még 90 percen keresztül küldött adatokat. Több mint 700 felvételt készített a légköri ereszkedés közben és a felszínen.

Műszerek
Huygens Atmospheric Structure Instrument (HASI):
ez a műszer egy sor szenzort tartalmazott, amelyek mérték a Titán atmoszférájának a fizikai és elektromos tulajdonságait. A gyorsulásérzékelők mérték a gyorsulást mindhárom tengely mentén, az ereszkedés során. A szonda már ismert aerodinamikai tulajdonságai alapján határozták meg a légkör sűrűségét. A HASI alrendszerben volt még egy mikrofon, amely regisztrálta az ereszkedés és a landolás közbeni hangokat. Korábban csak a Venyera–13 végzett ilyen kísérletet.

Doppler Wind Experiment (DWE):
mérte a szonda rádiójeleiben fellépő Doppler-eltolódást, amelynek alapján tudni lehetett bármilyen elmozdulásról.

Descent Imager/Spectral Radiometer (DISR):
több szenzorral és látómezővel végzett megfigyeléseket. A Titán vastag légkörének sugárzási egyensúlyát mérte. A napszenzorok a Nap körüli fényintenzitást mérték a légkörön keresztül. Ez alapján ki lehetett számolni a légköri részecskék méretét és számsűrűségét. Két képalkotó (egy optikai és egy infravörös) az ereszkedés utolsó részén figyelte a felszínt. Ahogy a szonda forog, mozaikképet csináltak a landolás helyéről. Volt egy oldal irányú képalkotó a horizont fényképezésére. A spektrális mérésekhez a landolás előtt egy lámpa világítja meg a felszínt, amely kiegészíti a Nap gyenge fényét.

Gas Chromatograph Mass Spectrometer (GCMS):
ez egy sokoldalú kémiai gázanalizátor a Titán atmoszférájában lévő kémiai elemek, a kémiai összetétel meghatározásához. Egy tömegspektrométert és egy gázkromatográfot tartalmazott.

Aerosol Collector and Pyrolyser (ACP):
szűrők segítségével mintákat gyűjtött a légköri aeroszol részecskékből, majd a mintákat felmelegítette, hogy az illóanyagok elpárologjanak, a szerves anyagok pedig felbomoljanak. A mintát ezután a GCMS műszerhez küldte egy vezetéken keresztül, amely elvégezte a vizsgálatokat.

Surface-Science Package (SSP):
egy sor szenzort tartalmazott a Titán felszíni tulajdonságainak meghatározásához. Egy akusztikus szondázó az ereszkedés utolsó 100 méterében folyamatosan mérte a szonda és a felszín közötti távolságot, az ereszkedés ütemét és a felszín durvaságát.

Tagdíjfizetési határidő: január 31.

 

A http://apod.nasa.gov/apod/ap150112.html címen egy érdekes gravitációs játékra invitálnak Titeket.

Egy csillag körül kering kezdetben egy Föld-tömegű bolygó 1 CSE távolságban. Ezután legfeljebb 10 további égitestet helyezhettek el tetszés szerinti helyen, de legfeljebb 2 CSE-n belül a rendszerben: szuperföldet (5 Föld-tömegűt), jégbolygót (vagyis egy Neptunusz-szerűt, 15 Föld-tömeggel), óriásbolygót (vagyis Jpiter-szerűt, 300-szoros földtömeggel), barna-törpét és törpecsillagot (5000 illetve 30 000 földtömeggel). A kezdőhelyet klikkelgetéssel Ti választjátok meg a rendszerben!

Ezután a program kiszámolja az égitestek pályáit, miközben figyelembe veszi a Kepler-törvényeket és a bolygók közti kölcsönös zavaró (perturbáló) gravitációs hatást. Mindaddig mutatja a bolygók pályáját, amíg két bolygó nem ütközik vagy valamelyik el nem szökik a rendszertől. Ha már eltelt 500 év a kezdőponttól, szintén abbahagyja a számolást. A játék végén az elért pontszám benyújtható egy rangsorba. A verseny tétje, hogy ki tud 10 bolygóval hosszabb ideig stabil bolygórendszert létrehozni? Olvasd tovább

VCSE - VEGA 101
VCSE – VEGA 101

Megjelent a VEGA 101-ik száma, aminek az elektronikus változatát mellékelten már elküldtük e-mailben – ha valaki nem kapta volna meg, kérjük, reklamáljon itt! A nyomtatott verzió később, 2-3 héten belül megy. A 101-ik szám tartalma:

A címlapon Schmall Rafael felvétele az Orion-ködről.

Cikkek, beszámolók, észlelések:
A Kisdelfin II. aszterizmus /Jandó Dániell/

Mélyég-megfigyelések /Jandó Dániel/

Hold-megfigyelések /Jandó Dániel/

A Mars-Siding Spring-üstökös együttállás megfigyelése a Hegyháti Csillagvizsgálóból /Hegyi Norbert/

Meteorcsillagászati előadások Dessau-ban /Csizmadia Szilárd/

A Cassiopeia-csillagkép asztrofotón /Schmall Rafael/

Válogatás a VEGA ’14 nyári amatőrcsillagász megfigyelőtáborban készült asztrofotókból Németh Ferenc Ferenc/

Víz a Naprendszerben /Ódor Zsófia/

Merre láthatjuk a legfényesebb meteorokat? /Csizmadia Szilárd/

Kellemes olvasgatást!

Egy fényes, kb. -10 (?) magnitúdós tűzgömb tűnt fel a címben jelzett időben. A tűzgömböt derült égen rögzítette a HUVCSE01 meteorészlelő videokamera (Zalaegerszeg, operátor: Bánfalvi Péter) és kissé felhős égen a budapesti Polaris Csillagvizsgálóban működő HUPOL kamera (operátor: Perkó Zsolt, tulajdonos: Igaz Antal). A tűzgömb fényességét a képekről csak becsülni lehet, de a telehold fényességével vetekedhet. A tűzgömb fényképei illetve Zalaegerszegről a videófelvétele:

VCSE - HUPOL képe
VCSE – HUPOL képe
VCSE - HUVCSE01 képe
VCSE – HUVCSE01 képe

Link a videó megtekintéséhez.

Olvasd tovább

{:hu}

VCSE - Messier 1 - Bognár Tamás
VCSE – Messier 1 – Bognár Tamás

 

VCSE - Messier 1 - Bognár Tamás
VCSE – Messier 1 – Bognár Tamás

 

Megnevezés: Messier 1 – Rák-köd
Osztályozás: szupernóva-maradvány
Dátum/idő: 2013.12.02. UT19:40 – 20:00
Felszerelést: 235/1280 Dobson – OptiScope
Okulár/Nagyítás. : 15mm, 20mm SWA
Légkör átlátszóság/nyugodtsága: 7/10, 7/10
Páratartalom: enyhén párás
Hőmérséklet: 2°C
Szél:
Észlelés helye : Zákány N46°14′ 59,2″ E16°57′ 15,3″
Észlelő : Bognár Tamás

Digitális rajz GIMP program és Wacom Bamboo Fun rajtábla segítségével készült grafit rajz alapján.

A Rák-köd (Messier 1, M1, NGC 1952) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát (SN 1054); ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt, de addigra már rögzült a Rák-köd elnevezés.

A ködöt 1731-ben fedezte fel John Bevis brit amatőrcsillagász, aki Uranographia Britannica nevű atlaszába is felvette. Charles Messier Bevistől függetlenül szintén felfedezte 1758. augusztus 28-án, miközben egy két héttel korábban felfedezett üstököst követett. Messier először üstökösnek nézte, de hamar rájött, hogy nincsen megfigyelhető mozgása és ködös fénye is más, mint az üstökösöké. 1758. szeptember 12-én katalogizálta a ködöt; ezen objektum felfedezése indította el a a róla elnevezett Messier-katalógus összeállítását. Miután Messier 1771-ben egy levélből tudomást szerzett Bevis korábbi felfedezéséről, elismerte annak elsőségét.{:}{:en}

VCSE - Messier 1 - Bognár Tamás
VCSE – Messier 1 – Bognár Tamás

 

VCSE - Messier 1 - Bognár Tamás
VCSE – Messier 1 – Bognár Tamás

 

Subject : Messier 1 (Crab Nebula)
Classification:  supernova remnant and pulsar wind nebula in the constellation of Taurus
Date/time: 2013.12.02. UT19:40 – 20:00
Equipment: 235/1280 Dobson – OptiScope
Eyepieces/Mag. :  15mm, 20mm SWA
Seeing, Transparency: 7/10, 3/10
Humidity:  low
Wind:
Temperature: 2°C
Observing Loc. : Zákány, Hungary N46°14′ 59,2″ E16°57′ 15,3″
Observer : Bognár Tamás

Discovered 1731 by British amateur astronomer John Bevis.

The Crab Nebula, Messier 1 (M1, NGC 1952), is the most famous and conspicuous known supernova remnant, the expanding cloud of gas created in the explosion of a star as supernova which was observed in the year 1054 AD. It shines as a nebula of magnitude 8.4 near the southern “horn” of Taurus, the Bull.

The supernova was noted on July 4, 1054 A.D. by Chinese astronomers as a new or “guest star,” and was about four times brighter than Venus, or about mag -6. According to the records, it was visible in daylight for 23 days, and 653 days to the naked eye in the night sky. It was probably also recorded by Anasazi Indian artists (in present-day Arizona and New Mexico), as findings in Navaho Canyon and White Mesa (both Arizona) as well as in the Chaco Canyon National Park (New Mexico) indicate; there’s a review of the research on the Chaco Canyon Anasazi art online. In addition, Ralph R. Robbins of the University of Texas has found Mimbres Indian art from New Mexico, possibly depicting the supernova.

 {:}