Ismét eljött a Személyi Jövedelemadó (SZJA) bevallás időszaka. Kérjük tagtársainkat, barátainkat, támogatóinkat, hogy 2020-ban is segítsék a VCSE-t személyi jövedelemadójuk 1%-ával! A nyilatkozathoz szükséges név ás adószám: Vega Csillagászati Egyesület, 189 537 21-1-20.
Arra is lehetőség van, hogy a sajátunkon kívül további 1%-okat gyűjtsünk, amihez kérjük tagtársaink, barátaink segítségét. Az SZJA 1%-ról sokszor elfeledkeznek nyilatkozni az adózók, és így évente mintegy 10 milliárd forint adóról nem magunk döntenek, hanem meghagyják az államnak. Pedig ez az 1% sokat jelent a civil szervezetek, így a Vega Csillagászati Egyesület számára is.
Az SZJA 1%-ról legtöbben azért nem rendelkeznek, mert az adóbevallást a NAV készíti el számukra, így nincs további tennivaló. Pedig ügyfélkapun, eSZJA portálon stb.  keresztül könnyen megteheti bárki a rendelkezést.
Ha biztosak akarunk lenni az 1% rendelkezéséről azok részéről, akik megígérték, hogy a VCSE-t segítik ezzel, akkor a legjobb, ha magunk megyünk érte. Ehhez következőt kell tenni: menjünk oda családtagjainkhoz, ismerőseinkhez, kollégákhoz és kérjük meg őket, hogy az SZJA 1%-át ebben az évben is ajánlják fel a Vega Csillagászati Egyesület részére. Ehhez csak a VCSE adószámát kell ismerni: 189 537 21-1-20.
VCSE 2016. évi tagdíj információk
A kitöltött nyilatkozatot mi magunk juttassuk el a NAV-hoz – így a feledékenység nem lesz probléma. Ezért a mi esetünkben fontos szabály: “Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.”
Ezért,  hogy biztosan ne felejtsék el a nyilatkozatot, még jobb ha mi magunk “gyűjtjük be” és juttatjuk el a NAV-hoz. Ennek a módja lépésről lépésre a következő:
1. Kérjük meg az adó 1%-ról rendelkező ismerősünket, hogy töltse ki a csatolt nyilatkozatot: 19EGYSZA_nyomatatvany_VCSE.pdf.
2. Legbiztosabb, ha  a nyilatkozatot Te, mint eseti megbízott, benyújtod a NAV-nak, ehhez az adózó ki kell, hogy töltsön egy meghatalmazást is részedre. A meghatalmazást szintén csatoltam:
de letölthető innen is.
A meghatalmazást alá kell hogy írja az adózó, Te mint meghatalmazott és két tanú is. Tudom, hogy macerás, de hidd el, sokat segíthetsz vele az Egyesületnek.
3.19EGYSZA nyilatkozatot lezárt borítékba kell helyezni, a borítékra pedig rá kell írni
– az adózó nevét,
– lakcímét és
– adóazonosító jelét,
és fontos: a leragasztásnál alá kell írni az adózónak.
4. Az aláírt borítékot (több nyilatkozó esetén borítékokat), valamint a meghatalmazást (meghatalmazásokat) be kell tenni egy másik borítékba, és így azt elpostázni a NAV részére, ahova legkésőbb 2020. május 10-ig be kell hogy érkezzen.
Fontos, hogy a 2020. május 10-i határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.

Megjegyzés:

Ha időközben az adózó meggondolná magát és mégis tesz másik nyilatkozatot online felületen, vagy egyéb módon, akkor az első nyilatkozatot veszik figyelembe (nem hivatalos gyakorlat). Ezért is érdemes minél előbb kérni és beadni a nyilatkozatot.

“A bevett egyház technikai számára szóló, formailag érvényes 2019. évi nyilatkozatokat 2020-ban is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.” Tehát ha nem akar változtatni, nem kell újra nyilatkozni.

“A civil kedvezményezettek és a kiemelt költségvetési előirányzat javára ugyanakkor továbbra is évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.”

Ezért kell minden évben újra elkérni a nyilatkozatot.

Az SZJA 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán dönthet úgy, hogy nevét és elérhetőségét a megjelölt civil kedvezményezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Részletes tájékoztató a NAV honlapján:
Derült eget és köszönjük szépen!
VCSE

2020. január 10-én 18:07:45 óra:perc:másodperc téli időszámítás szerint (KöZEI) félárnyékos holdfogyatkozás vette kezdetét, melyet a VCSE távvezérelt csillagvizsgálójával távoli eléréssel több tagtárssal közösen figyeltünk meg. Résztvevők voltak: Csizmadia Szilárd, Kopeczny Zsuzsanna, Vámosi Flórián, Ágoston Zsolt, Péter Attila, Bánfalvi Péter. Szokás szerint, mindenki otthonában tartózkodott, és a csillagdai gépre, illetve skype-on keresztül követte az észlelés folyamatát, tett javaslatot expozíciós időre, érzékenységre stb.

Félárnyékos fogyatkozás esetén a Holdról nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja ki – a Hold felénk forduló oldalán lévő képzeletbeli megfigyelő részleges napfogyatkozást láthatna ilyenkor -, vagyis a Hold kap napfényt, csak kevesebbet a szokottnál. (Mert nem az egész napkorong, csak egy része világítja meg. A többit a Föld kitakarja.) Ezért azt lehetett látni szabad szemmel, hogy a Hold sokkal halványabb a szokottnál, és a telehold nem vet árnyékot, mint fogyatkozáson kívüli időben. Ezeket a fényerősség-változásokat is megfigyeltük – már akinél derült volt.

VCSE - Holdfogyatkozás 2020. 01. 10. - Rögzítés: Csizmadia Szilárd - Feldolgozás: Ágoston Zsolt
VCSE – Holdfogyatkozás 2020. január 10. A félárnyék legsötétebb része jól látszik a kép alsó részén. – Rögzítés: Csizmadia Szilárd – Feldolgozás: Ágoston Zsolt

Az észleléshez használt műszer a Teamviewer-rel távvezérelt, Zalaegerszegről működő csillagda 250/1200-as Newton távcsöve volt, ami el van látva kómakorrektorral, Canon 6D – nem átalakított – fényképezőgéppel, ami két percenként készített felvételeket. A félárnyékos fogyatkozás legnagyobb fázisa (amikor a Hold a legmélyebben merül a félárnyékba, és a legjobban elhalványul): 20:09:59 (KöZEI). A maximum ideje előtti és utáni 10 – 10 felvételt – ISO100 érzékenységgel, 1/800 s záridővel – egyesítette Ágoston Zsolt Autostakkert 3 szoftverrel, Registaxszal élesítette, majd Photoshoppal emelte a fényességét és kontrasztját (alsó kép).

VCSE - Holdfogyatkozás 2020. 01. 10. - Rögzítés: Csizmadia Szilárd - Feldolgozás: Ágoston Zsolt
VCSE – Félárnyékos holdfogyatkozás 2020. január 10. A kép alján látható sötétebb árnyalatú terület a félárnyék sötétebb része. A kép alsó felén látható hatalmas kráter, amiből a krátert létrehozó becsapódáskor keletkezett hosszú sugársávok kiindulnak a Tycho-kráter.  – Rögzítés: Csizmadia Szilárd – Feldolgozás: Ágoston Zsolt

Egy másik variációt is kidolgozott Zsolt, melynél erősen megemelte a színtelítettséget, ezzel látványosnak mondható eredményt érve el, bár vizuálisan talán sosem néz ki így a Hold (felső kép).

A félárnyékos fogyatkozás vége: 22:12:19 (KöZEI) volt, de a maximális fázist követően egyre több felhő takarta ki kísérőnket, a rögzített felvételek minősége jelentősen romlani kezdett. 21:46 KöZEI-kor, mintegy fél órával a fogytakozás vége előtt abba is kellett hagynunk a megfigyelést, a távcsövet parkolópozícióba küldtük, és a tetőt bezártuk. A félárnyékos fogyatkozás teljes időtartama: 4 óra 4 perc 34 másodperc volt. A következő félárnyékos holdfogyatkozás 2020. június 5-én lesz.

A jelenséget Szilárd Berlinből nem látta felhős időjárás miatt. Zalaegerszegről Zsolt, Péter és Attila, Gárdonyból Zsuzsa lakásuk ablakaiból vizuálisan, illetve kisebb binokulárokkal, távcsövekkel is figyelték. Flórián Hetesről vizuálisan és 1000 mm-es fókuszú, f/4 Newton-távcsővel (AZ-EQ6 GT, Canon EOS 600D 1/1250s ISO100) észlelt (fényképét lásd itt). Bognár Tamás vizuálisan hét óra körül észrevette szabad szemmel az árnyékot azzal a megjegyzéssel, hogy tudta, mit kell keresnie – de ha nem tudta volna, akkor nem vette volna észre, annyira nehéz és gyenge volt a látványa. A félárnyék vizuális észleléséről Flórián is beszámolt ekkortájt. Péter Attila megjegyezte, hogy sokkal jobb volt a látvány szabad szemmel, mint a 7 cm-es lencsés távcsövében.

 

 

2019. 12. 29-én a Zselici Csillagparkban tartottuk az év, egyben a tízes évek utolsó asztrofotózását, Schmall Rafael és Vámosi Flórián társaságában. Az itt bemutatott felvétel egy Skywatcher HEQ-5-ös mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x-ös reduktor-korrektorral, Optolong L-enhance szűrővel és átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel készült 37×360 s objektum (light) ISO 1600 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - Lófej-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd – Ágoston Zsolt

Klasszikus asztrofotós célpont a Lófej-köd, de én csak most találtam alkalmat a megörökítésére. A kép közepén egyből feltűnik a látványos lófej alakú sötétköd, ami a Barnard 33 (vagy rövidítve B33) katalógusszámot kapta felfedezőjétől, Edward Barnardtól 1899-ben.

A bal oldalon a levélszerű Láng-köd figyelhető meg, katalógusszáma: NGC 2024. A háttérben változatos, örvénylő-hullámos formákkal tarkított IC 434 emissziós köd figyelhető meg, melynek hidrogén anyagát a Szigma Orionis csillag erős ultraibolya sugárzása gerjeszt fénykibocsátásra.

A Lófej-köd 1375 fényévre van tőlünk, átmérője 7 fényév. Az IC 434 mögötte van, valamivel távolabb, tőlünk 1600 fényévre található. A Lófej-köd így kitakarja az emissziós köd egy részét, ezért láthatjuk.

VCSE - Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta színezéssel – Ágoston Zsolt

A Lófej-köd készítésekor használt L-enhance szűrő és a feldolgozáshoz használt AstroPixel Processor segítségével lehetőségem volt különválasztani a hidrogén-alfa sugárzását az oxigénétől, így két külön monokróm képet kaptam (Hα és OIII). A két képet újraegyesítettem színes képként a vörös-zöld-kék színcsatornák arányának elosztásával, így kaptam a Hubble-palettával kidolgozott monokróm keskeny sávú asztrofotókhoz hasonló színeket.

Könyv jelent meg az első magyar csillagásznőről, Balázs Júliáról (1907–1990). Ha nem vagyunk szigorúak, akkor magyar csillagásznőnek tekinthetjük Dégenfeld-Schomburg Bertát (1843–1928) is, aki 1885-ben az egyik első észlelője volt az Androméda-ködben feltűnt szupernóvának. A grófnő persze nem volt hivatásos csillagász, nem is volt erre egzisztenciális kényszere: a családi vagyonból telt műszerekre, a kiskartali csillagvizsgálóra, könyvtárra, volt idő és lehetőség a műkedvelő észlelésekre.

Balázs Júlia nemcsak azért képvisel más  minőséget, mert hivatásos csillagásszá lett, hanem mert egy időben kora egyik legjobb magyar csillagásza volt (a másik férje, Detre László). 1925-ben érettségizett a budapesti Mária Terézia Leánygimnáziumban. 1930-ban végzett a Pázmány Péter (ma Eötvös Loránd) Tudományegyetem matematika-fizika szakán, majd rövid műegyetemi gyakornokoskodás után 1933-tól a Sváb-hegyi Csillagvizsgálóba került. Tudományos munkája az Intézet fő profiljába illeszkedett: rövid periódusú változócsillagokkal foglalkozott. Nevét viseli az RR Lyrae csillagok periódusváltozásait magyarázó Balázs Júlia-elmélet: eszerint „a csillagok mágneses pólusainál periodikus kitörések következnek be, s ahol a forgástengely különbözik a mágneses tengelytől, a forgásidő modulálja a fényességváltozást”. 1955-től a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) tagja. 1972-ben végre kandidátusi címmel ismerik el addigi munkásságát.

Férje Detre László, a magyar csillagászat megújítója, a Sváb-hegyi, illetve az MTA Csillagvizsgáló Intézet igazgatója 1943 és 1974 között. Négy gyermek, köztük a vitorlázó olimpiai bronzérmes ikerpár Detre-fivérek édesanyja.

Nagyjából ennyi volt tudható eddig Balázs Júliáról: lexikon-szócikkek szóltak róla, én is azokból raktam össze a fenti rövid ismertetést. A most megjelent könyv nemcsak a tudományos pályát, az életutat ismerteti meg velünk, hanem személyes, olykor csaknem intim közelségbe hozza őt. Azért, hogy ez lehetségessé vált, a szerző, Kertész Edina a kötet elején köszönetet mond „Balázs Júlia gyermekeinek, Detre Villőnek és Detre Szabolcsnak, hogy elmesélték édesanyjuk történetét, fényképeket és adatokat bocsátottak rendelkezésemre”.  Áruljuk el végre: A lány, aki csillagász lett, egy gyerekeknek szánt könyv, szép illusztrációit Bölecz Lilla készítette. Mondhatnám, képes mesekönyv, de a rajzok az értő szem számára bizony sokszor oly’ hitelesek, legyen szó emberekről, műszerekről, épületekről, hogy már ekkor látszódik, többet fog nyújtani ez a 40 oldalas kis kötet valamiféle idealizált történetnél – csak egy-egy, valójában lényegtelen elírást, hibát találhatunk. (Számomra külön érdekesség, hogy bekerült illusztrációként az az orosz nyelvű tábla is, amelyet mi publikáltunk a Vegában először, és amely kapcsán írtunk a Csillagvizsgáló Budapest II. világháborús ostroma alatti történetéről). Beleolvasva pedig látjuk, hogy esik itt szó szigorú leányneveldéről, szovjet katonákról és Budapest ostromáról, 1956-os forradalomról. „Nem mese ez, gyermek”, mondhatjuk mi is Arany Jánossal szólva, ahogy a Családi körben az apa inti fiát a szabadságharc veteránját hallgatva.

Elbeszél ez a könyv mindent, ami elmesélhető, az apácazárda nyomasztó légkörétől, az apai fegyelemtől kezdve háborún, forradalmon keresztül a csillagok gyönyörű világáig, a tudományos felfedezésekig, és tovább, egészen a 20. századon átívelően egy gyermeket nevelő tudós nő életének szépségeiig és nehézségeiig. A kötet végén két oldalas tabló található a csillagászat történetének jelentős női művelőiről, Hypatiától kezdve Dégenfeld-Schomburg Bertán, Henrietta Swan Leavitten és sokan másokon át Vera Rubinig. Egy oldallal előbb pedig a magyar utódokról találunk egy rajzolt csoportképet: nincs senki néven nevezve, de felismerhetők az alakok (Illés Erzsébet, Kóspál Ágnes… sorolhatnánk).

Felvetődik hát  a kérdés, mennyire is gyerekkönyv A lány, aki csillagász lett? Persze, mesésen, könnyedén megírt gyerekkönyv valóban, szép rajzokkal, ami lekötheti esti mesekor a kis olvasót, hallgatót. Mégis, azt kell gondolnom, különösen a csillagászat magyar nyelvű irodalmának, azon belül is a csillagászat múltjával foglalkozó munkáknak a szűkösségét tekintve, hogy többről van itt szó. Kertész Edina munkája olyan információkat tartalmaz Balázs Júliáról és a közegről, a korról, amelyben mozgott, amik bizony forrásértékűek személyére és a magyar csillagászattörténetre vonatkozóan.

De nem csak ilyesmi jár a fejemben, amikor azon gondolkozom, vajon tényleg gyerekkönyvet tartok-e a kezemben. Ha csupán gyerekkönyv volna, akkor minden sorának azt kellene sugároznia, hogy a könyv egy példaképről szól, amilyenné minden gyereknek lehet és érdemes válnia. Ám, valljuk meg: amit látunk magunk előtt, az tényleg tiszteletre méltó, hősies, és nem túlzás, hogy a nemzeti emlékezet megbecsülésére érdemes – de nem feltétlenül vonzó életút. Ahhoz túl igaz. A tudomány, a felfedezés szépsége mellett nagyon hangsúlyos a női, anyai lét súlya a történelem viharaiban. És vajon valóban azzal lehet-e egy gyermeket megfogni a tudománynak, hogy például az eredményeit majd egy konferencián adhatja elő? Hogy a hidegben kell monoton módon a távcső mellett állnia? Felnőtt fejjel pedig azt is tudjuk, mennyire borzasztó kimenetele is lehet egy olyan, a könyvben megrajzolt jelenetnek, ahol egy szovjet katona áll az ostrom alatt egy könnyező nő mellett. „Nem mese ez, gyermek.”

Ami egy gyereket a csillagászat számára megfoghat, az leginkább az, ami Balázs Júliát is megragadta: a csillagos ég lenyűgöző látványa, amely mögött a mítoszok fantasztikus világa rejtőzik. A legfontosabb üzenete ma ennek a gyerekkönyvnek ez: a csillagos égbolt, a természet maga csodálatos, szép, titokzatos, melyet megismerni érdekes, izgalmas életet jelent. És ez az a csillagos ég, amit már a könyv lapjain is fényáradat okozta eltűnés fenyeget. Kúsznak fel a lámpák a városból a hegyre, a csillagvizsgálóig: László és Júlia útra kelnek hát, hogy a távolabbi hegyekben keressenek menedéket, amit végül Piszkéstetőn találnak meg. Ismerős helyzet ez ma is, sőt, mindennapos tapasztalat. Fényáradat mindenütt, de ha odébb utazunk, még találkozhatunk a csillagokkal. Zselici, Bükki, Hortobágyi Csillagoségbolt-park… Legalább ezek megmaradtak, egy ideig még biztosan. A fényáradat után, az 1990-es évek végén az újabb fájdalmas tüskéket az Iridium-műholdak felvillanó szurkálásai jelentették. Felháborodás után jött a belenyugvás, az együttélés. De hát ők csak néhány tucatnyian voltak. Az új tervek, Starlink és társai, műholdak tízezrei, már másfajta fenyegetés. Az emberiség által ismert éjszakai égbolt megsemmisítése. Ha meg sem valósul a projekt, akkor is, mostantól kezdve mindig ott lebeg a fejünk felett a lehetőség, a gondolat, hogy a csillagos égbolt elvehető. Nem úgy van az, hogy legfeljebb kiutazok a városból, és akkor végre rám tör a csend, a nyugalom, a mozdulatlanság végtelen élménye. Semmi sem magától értetődő.

Murakami Haruki japán író Kafka a tengerparton c. regényének egyik főhőse igazán fényszennyezett helyen él: Tokióban. Innen vetődik el a hegyekbe, és találja magát az éjszakai égbolt alatt. „Egyszerű vacsora után kiülök a tornácra. Fejem felett megszámlálhatatlanul sok csillag fénylik. Ki van rakva velük az egész égbolt, vagyis inkább úgy tűnik, mintha karnyújtásnyi közelségben szórták volna el őket. Persze eláll a lélegzetem a látványtól. A ragyogó mennybolt alatt ismét rám tör a félsz. Levegő után kapkodok, a szívem hevesen ver. Hogy élhettem úgy, hogy észre sem vettem idáig magam fölött ezt a tömérdek csillagot? A csillagokról még egyszer sem gondolkodtam el komolyabban.” Ilyeneket gondol Tamura Kafka, és mi tudjuk, miről beszél. És ismerjük azt is, amit kis idővel később él át: „Felhőtlen az ég, kimegyek és felnézek a csillagokra. Már nem félelmetesek. Úgy érzem, közelebb kerültem hozzájuk. Néhányat felismerek közülük, és figyelem, hogyan szórják fényüket.” Nem, kedves olvasó, aki soha nem álltál még meg hosszabb időre a csillagok alatt, hogy átéld ezt, ez nem egy regénybeli metafora, vagy más akármi, nem egy elvonatkoztatás, persze lehet, hogy az is, de hidd el, nem kell ezen semmit sem magyarázni: ez a valóság. A csillagos ég megélése az emberi létezés egyik alapélménye, az emberként létezés egyik sarokköve.

Murakami egy másik regényében, az 1Q84-ben a főszereplők egy olyan világban találják magukat, ahol a természetesen létező egy helyett két hold is van az égen. Tokió fényei és a horizontot igencsak leszűkítő magas házak miatt persze ez senkinek nem tűnik fel, és aki valamiért mégis látni akarja a Holdat, a holdakat, annak bizony hosszasan kell keresnie erre alkalmas helyet. Szóval, Murakami Haruki George Orwell 1984-e után adta regényének az 1Q84 címet, és a 2010/11-ben megjelent 1Q84 világában két hold van az égen. A Starlink néhány évvel későbbi világában több tízezernyi.

Eltelt hát egy kis idő, és amit néhány éve még fel sem tételeztünk, fantázia volt, ma sokkal meredekebb formában fenyegető valóság. Természetjáró, erdőket, vizeket kedvelő emberként ez persze sajnos nem új tapasztalat a számomra. Például elsétálni az erdő egy érdekes része mellett, majd újra akarván élni az érzést, később újra arra sétálva már azt látni, hogy azt a részt „kitermelték”. Vagy evezni olyan, egykor kristálytiszta vizeken, amikről tudható, hogy medrük az „ipari fejlesztés” miatt talán már húsz év múlva feltöltődik. Néha sikerül megvédeni valami veszélyeztetett természeti értéket, de az érzés, hogy az emberbarátnak álcázott gazdasági, „szakértői” érvek hamarosan legyűrnek valami újabb csak úgy önmagában meglévőt, folyamatosan ott lebeg minden természeti érték felett. Most a csillagokon van a sor. A csillagok minden érték közül a legvédtelenebbek. Nincs szaguk, nincs ránk mérhető hatásuk, a fényszennyezett környezetben született és felnőtt többségnek nem hiányoznak. Jön az emberbarátnak álcázott gazdagsági érv: olcsó, akár ingyenes internetet mindenkinek. Ezzel szemben pedig azt látom, hogy a csillagászat berkeiből származó, leggyakrabban hangoztatott érvek csak egy szűk tudományterület és egy szűk, költséges hobbi művelői érdekeinek tűnnek, ráadásul a komolyabbnak tűnő érvekre ott a kész válasz: például maga a technikai fejlődés, a könnyen megoldható műszerfejlesztés, az űrtávcsöves megfigyelés. Tömegkommunikációs szempontból az ingyenes, mindenhol elérhető internet ellen a csillagászati, amatőrcsillagászati szakmai érvek alig-alig érnek.

A csillagos égbolt mindannyiunk ügye kellene, hogy legyen, ahogy az erdők, vizek, más, veszélyeztetett természeti értékek ügye is. És megfordítva: akit érdekel a csillagos égbolt, talán végre felismeri, hogy ugyanazt a cipőt hordja, mint az, aki a vizeket, erdőket, pusztákat, madarakat, a természetet általában kedveli és félti: hogy ugyanúgy elvehetik tőle, gazdálkodási területté tehetik azt, amitől „a szíve hevesen ver”, ami mélyre hatoló élményben részesíti. Amitől ő komoly részben az, aki. A Starlink-műholdaknak már csak a lehetőségével is szembesülő csillagkedvelőnek látnia kell, hogy a dolgok nem pusztán vízgazdálkodási, erdőgazdálkodási stb. kérdések, ahogy a csillagos ég sem csak gazdaságilag hasznosítható terep, cikázó fények gyorsforgalmi útja.

A lány, aki csillagász lett, a csillagos égbolttal és a görög mítoszokkal indít és zár. Júliát kisgyermekkorától a haláláig elkísérik a csillagok, a Hydra, Perseus, és a többiek. Ha a jövőre gondolunk, akkor ezt mindenképp érdemes kiemelni a könyvből azoknak, akiknek elmeséljük a történetet. Megmutatni, hogy kell az érzékelhető, élvezhető, kézzel fogható, valódi csillagos égbolt, víz, erdő, madár stb. ahhoz, hogy újabb, hasonló történetek születhessenek.  És egyáltalán, hogy legyen miért mesélni.

*

Kertész Edina (illusztrálta Bölecz Lilla): A lány, aki csillagász lett (Naphegy Kiadó, 2019). ISBN 978-963-476-038-2

Minden év vége felé közeledve, ahogy az időjárás engedi, egy-egy nagyobb asztrofotós találkozót tartunk, mielőtt az újév munkája elkezdődne.

A programot legutóbb 2019. december 29-ére tűztük ki. Hétfőre szabadságot kaptam, míg vasárnap este szikrázóan derült égbolt szerepelt az előrejelezésekben, így megterveztünk közösen egy “nagy finálé fotózást” az év végére. A terv lényege, hogy a teljes sötétedés elejétől a végéig fotózunk, mely majdnem 12 óra hosszú volt (este 6-tól reggel 6-ig).

Az időjárási előrejelzések beváltak, és a felhőzet 19:30 környékére, holdnyugtára lement. Az ország felett erős futóáramlás volt, mely szétszaggatta a felhőzetet, így odafigyelve a légköri nyugtalanságra, a nagytávcsöves, hűtött CMOS-kamerás fotózás helyett inkább kisebb fókuszú rendszereket használtunk nagyobb méretű érzékelőkkel.

Vámosi Flórián - Messier 101 - 80/400 apokromát, 240s ISO1600 - VCSE
Vámosi Flórián – Messier 101 – 80/400 apokromát, 240 s, ISO 1600 – VCSE

 

Schmall Rafael - Messier 101 - 200/800 Newton, 150s ISO1600 - VCSE
Schmall Rafael – Messier 101 – 200/800 Newton, 150 s, ISO 1600 – VCSE

Az ég minőségére nem volt panasz. Átlátszóság: 8 – 8,5 / nyugodtság: a jet miatt 2 – később ez javult. Pára szinte semmi, horizonton is alig voltak fénykupolák a száraz levegő miatt. A magasban a légkörfény még hömpölygött, később az is megszűnt. Végül az év egyik legjobb ege volt némi kompromisszummal. Az SQM műszer bámulatos 21,50 magnitúdó/négyzetívmásodpercet mutatott.

Schmall Rafael - Lassan zuhanó tűzgömb a horizonton, ami vizuálisan olyan -4...-5 magnitúdósnak látszódott - VCSE
Schmall Rafael – Lassan zuhanó tűzgömb a horizonton, ami vizuálisan olyan -4…-5 magnitúdósnak látszódott. A képen erős légkörfény is látszik (a sárgászöldes fénylés a horizonthoz közelebb) – VCSE

Az “évzárósok”: Kovács Róbert (Canon 200/2.8 + EQ6) / Vámosi Flórián (Esprit 80 + AZEQ6) / Ágoston Zsolt (Evostar 72/432 + HEQ5) és Schmall Rafael (Evostar 72/432 – 200/800 Newton + EQ5 – EQ6).

Az éjszaka nyugalmát csak a néha elsuhanó autósok próbálták zavarni, de ebből semmit sem érzékeltünk, hisz az árammal ellátott távcsőoszlopok egy rejtett és elzárt zugban voltak, ahová se erős szél, se fény, se idegen nem juthat be.

Célpont volt az Orion-köd és Lófej-köd / Kalifornia-köd / Kutner csomója, valamint szezonális váltáskor a kései Rozetta, az M101 és az M64 galaxisok is. Az Orion csillagkép a sötét alapú (!!!) felhőkből hirtelen bukkant ki. Látványa szinte mindenkit elbűvölt. Nyugaton a Tejút sávja ment odébb. A Göncölszekér egyre inkább elkezdett emelkedni.

Ágoston Zsolt fotóján az emelkedő nagy téli háromszög látható a rendszerek sokaságával.
Ágoston Zsolt fotóján az emelkedő “Nagy Téli Háromszög” látható a rendszerek sokaságával. – VCSE

Végignéztük, ahogy az Orion felkel és le is nyugszik, míg az égbolton az őszből lesz hirtelen tél, majd tavasz. Az állatövi fény délnyugaton már jól látszódott naplementekor, és végig követhető volt az ekliptika vonalán. Hajnalban pedig a Mérleg csillagképből emelkedett ki ismét a bolygóközi por fénye. Az állatövi ellenfényt azonban nehezen észleltük, hisz a hátterében ott volt a Tejút.

A felhőzet elvonultával megnőtt a kisugárzás, ezért a hőmérséklet -8 °C-ig zuhant és mindenre vastagon dér ült. A harmatsapkás rendszerek még felfele nézve is “túlélték” a deresedést, de az objektívek esetében kellett a fűtés.

Timelapse felvétel 730 képből – Ágoston Zsolt

 

Vámosi Flórián képe : Korahajnalban a rendszerek már a tavaszi objektumok fényét gyűjtötték. Északon a vízszintesen fekvő Tejút és az északkeleten kelő Vega már jelezte, hogy lassan vége az éjszakának
Vámosi Flórián képe : Kora hajnalban a rendszerek már a tavaszi objektumok fényét gyűjtötték. Északon a vízszintesen fekvő Tejút és az északkeleten kelő Vega már jelezte, hogy lassan vége az éjszakának – VCSE

 

Orion nyugta a már deres táj felett - Schmall Rafael
Orion-nyugta a már deres táj felett – Schmall Rafael – VCSE

Hajnalban a kelő Mars és a kelő Nagy Nyári Háromszög (!!!) jelezte, hogy lassan vége az asztrosötétnek, így a világosodással együtt lezártuk a deres rendszereket, majd összepakoltunk és mindenki hazament pihenni. Átadtuk a terepet a nappali távcsöves bemutatóknak.