[VCSE-LevLista] Karácsonykor a Karácsonyfa-halmaz

szilard.csizmadia at dlr.de szilard.csizmadia at dlr.de
2011. Nov. 30., Sze, 08:16:45 CET


2011. november 30.
http://smsc.cnes.fr/COROT/GP_actualite.htm#112011

Ritkán fordul elő, hogy a világ legjobb műszerei közül öt is egyidejűleg ugyanazt a nyílthalmazt észlelje. Márpedig ez fog történni idén karácsony környékén, amikor a Karácsonyfa-halmaz néven is ismert, tőlünk alig 1800 fényévre lévő, mindössze 10 millió éves - tehát nagyon fiatal - NGC 2264 jelű nyilthalmazt fogja észlelni a francia-német-brazil-osztrák-spanyol-stb. CoRoT (látható fény, 27 cm), az amerikai Spitzet (infravörös, 85 cm), a szintén amerikai nagy Chandra (röntgentartomány) és a kanadai MOST (látható fény, 15 cm), valamint a Földről a VLT (4db 8 méteres távcső). AZ észlelések december elejétől január közepéig tartanak majd, így magukba foglalják a karácsonyt is. Az észlelések célja a csillagok rezgéseinek tanulmányozása, valamint a halmaz fiatal, nemrég született csillagainak és csillagkörüli anyagbefogási korongjaiknak, szűkebb környezetüknek tanulmányozása, hogy az így nyert adatokkal többet tudjunk meg a fiatal csillagok születési körülményeiről és életük első néhány millió évéről, szerkezetükről. A mellékelt kép a VLT felvétele a halmaz közepéről.

Az NGC 2264 egyike a legfényesebb nyilthalmazoknak a Monoceros csillagképben. A halmaz akár binokulárokkal, kis távcsövekkel is észrevehető, és szép léátványt nyújt. Késő este már lehet látni az Ikreket: Zalaegerszegről nézve a napokban az Ikerek kb. 18:30-kor kel, érdemes két-három órát várni, hogy magasabbra emelkedjen. (Ez december elejére igaz, december végén már hét óra felé is kényelmesen megfigyelhető, januárban meg egész éjjel látszik.) Keresését a 24 Geminorum = Gamma Geminorum csillagtól érdemes elkezdeni, amelyik az Ikrek lábainál látszik. Fényes, 1,9 magnitúdós. Ha innen dél-délkelet felé mozgatod kicsit a pl. 7 fok látómezejű 7x50-es binokulárodat (ha van...), akkor jobb kéz felől feltűnik a 3 magnitúdós Kszi Geminorum (pontosabban dél-délkelet felé az égen). Ez ugyanis négy fokra van a Gamma Gemtől, szóval a binokulár látómezején éppen csak kívül esik. Ha a Kszi Geminorumot behozod a látómezőbe, akkor merőlegesen az előbbi irányban haladj dél-délnyugat felé 3 foknyit. Ott lesz a halmaz, amely kb. telehold átmérőjű területen tündöklik 4 mg-s összfényességgel (jó időben szabad szemmel is látható sötét égen). Ha látod a halmaz háromszög-alakját, megvan, miért nevezik Karácsonyfa-halmaznak. A mellékelt másik térképen a piros kör egy binokulár 7 fokos látómezejét, a zöld kör pedig a halmaz helyét a 15 Monocerotis csillag körül jelöli. Örülnék, ha beszámolnál róla, ha észlelted a halmazt. Kellemes észlelést!

Üdv, Sz.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://vcse.hu/pipermail/lista/attachments/20111130/4c83556e/attachment-0001.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: NGC_2264.jpg
Type: image/jpeg
Size: 459165 bytes
Desc: NGC_2264.jpg
URL: <http://vcse.hu/pipermail/lista/attachments/20111130/4c83556e/attachment-0002.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Monoceros_terkep.gif
Type: image/gif
Size: 19548 bytes
Desc: Monoceros_terkep.gif
URL: <http://vcse.hu/pipermail/lista/attachments/20111130/4c83556e/attachment-0001.gif>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: ngc2264_terkep.jpg
Type: image/jpeg
Size: 56807 bytes
Desc: ngc2264_terkep.jpg
URL: <http://vcse.hu/pipermail/lista/attachments/20111130/4c83556e/attachment-0003.jpg>


További információk a(z) Lista levelezőlistáról