[VCSE-LevLista] Újabb hírek az üstökösről

szilard.csizmadia at dlr.de szilard.csizmadia at dlr.de
2012. Sze. 26., Sze, 08:05:39 CEST


Sárneczky Krisztiántól kaptuk:

2013. október:

C/2012 S1 (ISON). A Naphoz és a Földhöz is gyorsan közeledő üstökös ebben a
hónapban kezd igazán látványos égitestté fejlődni, fényessége várhatóan 10 és
6,5 magnitúdó között emelkedik, vagyis a hónap második felében már
binokulárokkal is könnyen észrevehető lesz. A hónap első napján a Nap felé
tartó vándor 0,07 CSE-re halad el a Mars mellett, ami az égen 1,9 fokos
távolságot jelent majd. Ezt követően a két égitest fizikailag már távolodik
egymástól, ám égi vetületük geometriája olyan szerencsésen alakul, hogy
látszólag tovább közelednek egymáshoz. A vörös bolygó, amely szeptemberben
„leelőzte” az üstököst, most stacionárius pontja felé közeledve egyre
lassabban mozog egünkön, így az üstökös „visszaelőzi”. Október 10-én 1,6
fokra, 15-én már csak 1,1 fokra látszanak egymástól észak-déli irányban. A
legkisebb távolságuk 18-án hajnalban mintegy 54 ívperc lesz. A nagy
versenyfutásra a Leo csillagképben kerül majd sor, ahol az üstökös 3-án
hajnalban 12 ívpercre északkeletre halad el a 13,5 magnitúdós NGC 2943 jelű
galaxistól, 15-én hajnalban 2 fokkal északra látható a Regulustól (köztük az
1,5 magnitúdós Mars), majd a hónap utolsó hajnalán a 4,6 magnitúdós Khi
Leonistól fél fokkal nyugatra kereshető.

2013. november:

C/2012 S1 (ISON). Az elmúlt száz évben mindössze három olyan üstökösről
tudunk, amelyik a nappali égen is megfigyelhető volt szabad szemmel. November
végén minden esélyünk megvan arra, hogy 1927, 1965 és 2007 után ismét ebben az
egészen különleges észlelési élményben legyen részünk, arról nem is beszélve,
hogy az égitestet a pirkadati és az alkonyati égen szintén rendkívül látványos
lehet. A C/2012 S1 (ISON)-üstököst Vitalíj Nyevszki fehérorosz és Artyom
Novicsonok orosz amatőrcsillagászok fedezték fel egy 40 cm-es távcső 2012.
szeptember 21-ei felvételein. Mivel a 19 magnitúdós égitest a képeken
csillagszerűnek mutatkozott, kisbolygóként jelentették be, így amikor mások
észlelési és a pályaszámítások alapján kiderült, hogy üstökösről van szó, már
nem kaphatta meg a nevüket az égitest. Ezért a szabályok alapján annak a
nemzetközi programnak (International Scientific Optical Network - ISON) a
rövidített nevét kapta, melynek keretében az észak-kaukázusi régióban,
Kiszlovdszk közelében található automata távcsövet üzemeltetik.
   Már az első pályaszámítások is azt mutatták, hogy minden idők egyik
legkisebb perihélium-távolságú üstökösét sikerült felfedezni, amit az
archívumokból előkerült jóval korábbi megfigyelések igazoltak. Kiderült,
hogy két nagy égboltfelmérő program már majd’ egy évvel korábban, 2011/2012
telén lefotózta az akkor még 8,5 CSE távolságban járó, 20 magnitúdós
égitestet, csak ezek a programok is kisbolygónak vélték, így nem
foglalkoztak vele különösebben. Ezek a megfigyelések arra is utaltak, hogy
nem csak egy hirtelen felfényesedésről van szó, hanem tényleg egy komoly
aktivitású, nagyobb méretű üstökösről. A végső adatok szerint pedig az
égitest november 28-án este 9 óra körül 0,0125 CSE-re megközelíti a Napot,
vagyis 1,16 millió km-re lesz annak fotoszférájától. A Kreutz-féle
napsúroló üstökösöket kivéve eddig egyetlen egy olyan üstökös volt, amely
ennél is jobban megközelítette csillagunkat. Az 1680-as Nagy Üstökösről van
szó, amely szintén látszott szabad szemmel fényes nappal, az éjszakai égen
pedig 90 fok hosszú csóvával hívta fel magára a figyelmet.
   Novemberben szinte egész hónapban szabad szemmel látható lesz, fényessége a
hóeleji 6,5 magnitúdóról negatív fényrendig növekszik. A számítások szerint
már négy nappal a perihélium előtt 0 magnitúdós lesz, ahogy ugyan ennyivel
utána is ilyen fényességet várunk. A napközelség időpontjában fényessége
elérheti a -10 magnitúdót. Bár ekkor közvetlenül a napperem mellett fog
látszani, a gyémántként ragyogó fej minden bizonnyal jól látható lesz a
nappali égen is. Ez lesz az egyetlen olyan nap (28-a), amikor a hajnali
égen az északi féltekén élők számára kicsit kedvezőtlen lesz az
üstököscsóva láthatósága, amely még így is a horizontunk fölé fog nyúlni.
Az ezt megelőző napokban tökéletes helyzetben fog mutatkozni a hajnali
égen, a perihélium utáni napokban pedig észak felé mozogva mind a hajnali,
mind az esti égen látható lesz. Aki azt hiszi, hogy ezzel vége az
üstökös-parádénak: (...) decemberben további csodákra számíthatunk...


További információk a(z) Lista levelezőlistáról