<html dir="ltr">
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8">
<style id="owaParaStyle" type="text/css">
<!--
p
{margin-top:0;
margin-bottom:0}
-->
P {margin-top:0;margin-bottom:0;}</style>
</head>
<body ocsi="0" fpstyle="1">
<div style="direction: ltr;font-family: Tahoma;color: #000000;font-size: 10pt;">2014.11.27.<br>
<div style="font-family: Times New Roman; color: #000000; font-size: 16px">
<div>
<div style="direction:ltr; font-family:Tahoma; color:#000000; font-size:10pt"><font size="2"><span style="font-size:10pt"><a href="http://apod.nasa.gov/apod/astropix.html" target="_blank">http://apod.nasa.gov/apod/astropix.html</a><br>
<a href="http://vcse.hu/" target="_blank">http://vcse.hu/</a><br>
<br>
<font color="000000">Europa<br>
<br>
A Galileo űrszonda által készített felvételen az Europa hold látható.<br>
<br>
Az Europa felfedezése:<br>
Az Europát - három másik jupiterholddal együtt - az olasz tudós, <br>
Galileo Galilei fedezte fel. A Jupiter négy legnagyobb holdját – az Iót, Európát,
<br>
Ganimédeszt és a Kallisztót – Galileo-holdaknak is nevezik. E holdak <br>
olyan fényesek, hogy már egy binokulárral vagy kisebb távcsővel is <br>
megfigyelhetők. Egyes vélemények szerint a Jupitert vastagabb dróttal kitakarva e holdak szabad szemmel is észrevehetők, esetleg az ókori-kora középkori kínai csillagászok látták is őket szabad szemmel - ez azonban nincs 100%-osan bebizonyítva, ennek ellenőrzése
amatúőrcsillagászatilag érdekes lenne.<br>
<br>
A német Simon Marius az 1614-ben megjelent Mundus Jovialis című <br>
könyvében a felfedezést magának tulajdonította, állítva, hogy ő már <br>
néhány nappal Galilei előtt felfedezte a holdakat. Galilei ezt kétségbe <br>
vonta és Marius munkáját egyszerűen plágiumnak titulálta. A mai tudásunk <br>
alapján azonban mégsem zárható ki, hogy a holdakat Marius Galileitől <br>
függetlenül felfedezte; a holdak elnevezése mindenesetre Marius-tól származik.<br>
<br>
Nevének eredete:<br>
A holdat a görög mitológiai alak, Zeusz egyik szeretője után nevezték <br>
el. Bár Simon Marius már röviddel a felfedezés után az Europa nevet <br>
javasolta, ez sokáig nem volt használatos és csak a 20. század közepén <br>
terjedt el. Korábban a Galilei-holdakat római számokkal jelölték, így az <br>
Europa a Jupiter II nevet viselte. (Galilei mecénása után Medici-csillagoknak nevezte őket, de ezt az elnevezést más uralkodó fennhatósága alá tartozó csillagászok nem szívesen használták.)<br>
<br>
Az Europa 3 nap 13 óra és 14,6 perc alatt kerüli meg a Jupitert, tőle <br>
670 900 km közepes távolságra kering. Keringési ideje pedig a hozzá <br>
képest külső és belső szomszéd holdakkal 1 : 2, ill. 2 : 1 <br>
pályarezonanciában áll. Azaz míg az Europa két keringést végez, addig az <br>
Io négyszer, a Ganimédesz egyszer kerüli meg a Jupitert. (Ezt nevezik Laplace-féle rezonanciáknak. Hasonlót figyeltek meg a Kepler-90 hét bolygója közül háromnál - a Kepler-90 rendszerében ezt elnökünk vette észre, ami cikk itt érhető el: http://arxiv.org/abs/1310.6248)<br>
<br>
Az Európa közepes átmérője 3121,6 km, míg átlagos sűrűsége 3,014 g/cm³. <br>
A hold felépítése hasonlít a Föld-jellegű bolygókéhoz, mivel jórészt <br>
szilikátalapú kőzetekből áll. A külső héja vízjégből (10–15 km), illetve <br>
folyékony vízből (90 km) áll; míg a hold kisméretű magja vasból tevődik <br>
össze. Az Europa felszínének albedója 0,64, így az egyik legvilágosabb a <br>
Naprendszer ismert holdjai közül. Ez azt jelenti, hogy a beeső napfény <br>
64%-át visszaveri a felszín. E felszín – bár nem különösebben mély <br>
barázdákkal van tagolva – meglepően sík.<br>
<br>
Az Europa a Jupiter többi holdjához hasonlóan kötött keringésű, így <br>
mindig ugyanazt a felét mutatja a bolygó felé. Ennek következtében a <br>
jégmezőknek egy bizonyos, előre meghatározható mintát kellene <br>
felvenniük, azonban a részletes felvételeken csak a geológiailag <br>
legfiatalabb területek mutatják e mintázatot. Ez azzal magyarázható, <br>
hogy az Europa felszíne valamivel gyorsabban mozog, mint a belső köpeny <br>
és a mag. A jégkéreg a hold belsejével a közöttük fekvő óceán miatt <br>
mechanikailag nem érintkezik, mozgását így a Jupiter gravitációs ereje <br>
is befolyásolja. A Galileo és a Voyager szondák fényképeinek <br>
összehasonlítása azt mutatta, hogy az Europa jégkérge megközelítőleg 12 <br>
000 év alatt végez egy teljes fordulatot.<br>
<br>
A Hubble űrtávcső felvételei egy nagyon vékony, oxigénből álló légkör <br>
létezésére utalnak, 10^−11 bar nyomással. Feltételezik, hogy az oxigén a <br>
napsugárzás hatására a jégkéregből keletkezik, melynek során a vízjég <br>
oxigénre és hidrogénre bomlik. A könnyű hidrogén elszökik a világűrbe, a <br>
nehezebb oxigént azonban visszatartja a hold gravitációja. A légkör az <br>
oxigénen kívül szén-dioxidot is tartalmazhat kis mennyiségben, melyet <br>
már nehezebb kimutatni.<br>
<br>
Időszakos vízgejzíreket és becsapódások által otthagyott agyagásványokat <br>
is sikerült azonosítani a Jupiter Europa nevű holdján. Gejzíreket, a <br>
jégpáncél repedéseiből kilövellő vízpárát (vagy inkább -40 <br>
Celsius fokos jégkristályokat) már korábban is kerestek a hold körül a <br>
Hubble űrtávcsővel, de az 1999-es mérések még nem mutattak ilyesmit. <br>
Azért is furcsa a kilövellések hiánya, mert a Szaturnusz kisebb és <br>
hidegebb Enceladus holdjánál gyönyörűen látszanak ezek a struktúrák. A <br>
2012-ben megismételt megfigyelésekből aztán mégis sikerült hidrogént és <br>
oxigént kimutatni. A Hubble ultraibolya tartományban készült felvételei <br>
alapján a gejzírek 200 km magasságig lövellnek, vagyis majd’ kétszer <br>
olyan magasra, mint a szomszédos Io kénvulkánjai. A számítások alapján <br>
másodpercenként 7000 kg víz szabadul ki, vagyis sokkal több, mint az <br>
Enceladusnál, ami ugyanennyi idő alatt csak 200 kg-ot veszít.<br>
<br>
A folyékony víz feltételezhető létezése spekulációkat indított el <br>
arról, hogy az Europa óceánjaiban létezhet-e élet. Bizonyítékok erre az <br>
elméletre még nincsenek, így ezt a későbbi űrszondáknak kell <br>
tisztázniuk. A tervek szerint egy önálló kriobot a felszíni leszállás <br>
után átolvasztaná magát a jégkérgen és a hold óceánjába egy kisméretű <br>
robot-tengeralattjárót engedne. Mielőtt azonban ez a küldetés <br>
megvalósulhat, a következő évtizedben szükséges lenne elindítani az <br>
Jupiter Europa Orbiter (JEO) nevű szondát a Europa Jupiter System <br>
Mission keretein belül, mely az Europp körül pályára állva a holdat <br>
részletesen tanulmányozná és adataival elősegítené a későbbi küldetések <br>
leszállóhelyeinek kiválasztását.<br>
<br>
A későbbi leszállóegység számára a felszín elemzése és háromdimenziós <br>
modelljének építése már megkezdődött, az előzetes vizsgálatok alapján a <br>
legígéretesebb leszállóhelyek a jégpáncél egymástól távolodó lemezei <br>
közötti, vízjéggel kitöltött, több kilométer széles, viszonylag sík <br>
repedések.<br>
<br>
Az Europa kutatásában az elképzelések szerint szerepet kaphatnak a <br>
CubeSat típusú űrszondák és igen kis méretű , célorientált felszíni <br>
egységek.<br>
<br>
Egyes tervek szerint a hold felszínére bélyeg nagyságú önálló mérő <br>
egységeket „szórnának” le, amik pár alapvető mérést végeznének el, és <br>
ezeket ismételnék folyamatosan. Az adatokat a hold körül keringő egység <br>
fogná, és továbbítaná a Földre.<br>
<br>
Születtek tervek kb. két sörösdoboz nagyságú mini „tengeralattjáró” <br>
szondára.<br>
<br>
Észlelése:<br>
Kis távcsőben és binokulárban mint fényes pont látható a Jupiter <br>
mellett. 25 cm-es távcső átmérő felett és minimum 800x-1000x nagyítás <br>
mellett a hold korongszerű. A felszínén ekkora távcsővel és nagyítással már „foltok” is észlelhetők.</font></span></font></div>
</div>
</div>
</div>
</body>
</html>