
<html dir="ltr">

<head>

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=iso-8859-2">

<style id="owaParaStyle" type="text/css">P {

        MARGIN-BOTTOM: 0px; MARGIN-TOP: 0px

}

</style>

</head>

<body fPStyle="1" ocsi="0">

<div style="direction: ltr;font-family: Tahoma;color: #000000;font-size: 10pt;">

<p>2014. dec. 14.</p>

<div style="FONT-SIZE: 16px; FONT-FAMILY: Times New Roman; COLOR: #000000">

<div>

<div style="FONT-SIZE: 10pt; FONT-FAMILY: Tahoma; COLOR: #000000; DIRECTION: ltr">

http://apod.nasa.gov/apod/ap141214.html<a href="http://apod.nasa.gov/apod/ap141214.html" target="_blank">http://apod.nasa.gov/apod/ap141214.html</a>

<div>http://www.vcse.hu<a style="FONT-SIZE: 10pt" href="http://www.vcse.hu" target="_blank">http://www.vcse.hu</a></div>

<div><br>

</div>

<div>A mai képen a Barnard 68 (B68) jelû sötétköd (SK) látszik. A sötétködök sûrû porcsomók és molekuláris gáz (fõleg H2-atomokból álló molekuláris hidrogéngáz, egy kevéske szén-monoxid, és nyomokban izgalmas anyagok, pl. ammónia vagy formaldehid) keverékébõl

 állnak, amelyek nagyon erõsen elnyelik a fényt. A fényelnyelés mértéke elérheti a több magnitúdót is, vagy akár a 10 magnitúdót is meghaladhatja! Emiatt a köd mögött lévõ csillagok (és galaxisok) fénye akár teljesen elnyelõdhet a ködben, ezért azok nem látszanak

 tõlünk nézve. A sötétködöket kezdetben éppen úgy azonosították, hogy csillagmentes területeket kerestek az égen. A képen a B68 SK érdekes, elnyúlt, amorf alakja látszik, amely egy teljesen csillagmentes terület a Kígyótartó (Ophiuchus) csillagképben. A sötétködök

 is átlátszóak lehetnek azonban, pl. infravörös vagy rádiótartományban. A különbözõ hullámhosszakon végzett csillagszámlálások megadhatják a köd fényelnyelõ tulajdonságait, sûrûségét, távolságát stb. A B68 a Földtõl kb. 500 fényévre van, belsejében a hõmérséklet

 mindössze 16 K (-257 °c). A köd átlagos átmérõje egynegyed fényév. vagyis mintegy 15-16 ezer csillagászati egység csak. (A köd látszó mérete csak 2' körüli, amatõr mûszerekkel történõ azonosítása nehézkes, de nem lehetetlen.)</div>

<div><br>

</div>

<div>A B68 különlegességét a nagyon élesen határolt szélei adják. A képbe belenagyítva lehet látni, hogy a köd határain hirtelen esik le a csillagsûrûség, csak egy-két fényesebb csillag világít át a köd legszélén.</div>

<div><br>

</div>

<div>Az Európai Déli Obszervatórium (European South Observatory, ESO) 8 méteres kategóriájú VLT-távcsöveivel nagyon jó határmagnitúdójú képet készítettek a B68-ról, és felfedték, hogy mintegy 3700 csillag látszik a sötétköd mögött, még a köd közepe felé is

 tudtak olyan csillagokat detektálni ilyen nagy mûszerrel, amik éppen átpislákolnak a köd sûrû részein, és amelyek nagyon-nagyon halványak, és csak a legnagyobb távcsövek hosszú expozíciós idejû képein tûnnek elõ, ott is inkább csak infravörös fényben. (A mellékelt

 kép a VLT-vel készült, de a látható fényben, ahol a köd fényelnyelése nagyobb. A kép mérete 7x7 ívperc.) A ködben lévõ teljes anyag mennyiségét mintegy 2 naptömegre becsülik. Az elméleti számolások bizonytalansága nagy, de ezek azt mutatják, hogy nagyjából

 100 000 év múlva a köd összeomlik és csillagokká alakul. A köd addig egyensúlyban marad, az összehúzó gravitációs erõt a köd belsõ nyomása egyenlíti ki (talán a mágneses tér is hozzájárul a stabilitáshoz), de ez nem marad mindig így, a köd ugyanis oszcillál

 az egyensúlyi állapota körül, és ezeknek az oszcillációknak az amplitúdói idõvel megnõhetnek.</div>

<div><br>

</div>

<div>A sötétködök elsõ katalógusát E. E. Barnard (1857-1923) amerikai csillagász állította össze (1919-tõl kezdve publikálta), és az 369 sötétködöt tartalmazott. Barnard neve ismerõs lehet a hozzánk egyik legközelebbi, egyben nagy sajátmozgûsú csillag, a Barnard-csillagról,

 de nóvákat, üstökösöket is felfedezett. Egyike volt a legkíválóbb vizuális megfigyelõ csillagászoknak, de az asztrofotgráfia úttörõje is volt. Õ fedezte fel 1892-ben a Jupiter Amalthea nevû holdját.</div>

</div>

</div>

</div>

</div>

</body>

</html>