A New Horizons küldetés most van a csúcson. Ma, július 14-én közelíti meg a legjobban a Plutót. Ekkor – 2015 július 14-én 11:33 UTC -kor, megközelítőleg 12 500km távolságban halad el a Pluto mellett az űrszonda.

Az űrszondáról érkező képek izgalomba tartják a tudományos világot. A Pluto jelen pillanatban a Naprendszer legtávolabbi objektuma, amelynek felderítésére az emberiség űrszondát indított el.

A New Horizons által továbbított, egyre több részletet mutató felvételek, egészen érdekes felszíni formákat mutatnak.

 

VCSE - Mai kép - Pluto a Charon felől nézve
VCSE – Mai kép – Pluto a Charon felől nézve

 

A felvétel érdekessége a Pluto alján látható „sötét öv”, amely a Pluto egyenlítői régiójában helyezkedik el. A sötét területek feltételezhetően „hegyek” alkotta terület lehet. Ennek az érdekessége a hasonló méretük és távolságuk egymástól. A felvételen ezek a foltok szinte szabályosan helyezkednek el. A mostani és a további felvételek elemzése információval fog majd szolgálni erről az „övről”. Az már bizonyos, hogy sokkal összetettebb, mint ahogy azt a régebbi, sokkal kisebb felbontású felvételek alapján feltételezték.

A számítások alapján a legnagyobb megközelítés ideje alatt készített felvételek megközelítőleg háromszázszor részletesebbek lesznek ennél a felvételnél.

 

VCSE - Mai kép - Pluto a Charon felől nézve
VCSE – Mai kép – Pluto a Charon felől nézve

 

Ez a felvétel ismét egy jó példája a Pluto felszínének igen sajátos képződményeire.

A képen látható sokszög szerű képződmény mérete megközelítőleg 200km. Alatta egy egészen összetett mintázatot mutató sáv található.

 

VCSE - Mai kép - Pluto a Charon felől nézve
VCSE – Mai kép – Pluto a Charon felől nézve

A felvétel július 11-én készült. A képén újabb részleteket lehet felfedezni. A képen megjelölt, sötét színű egyenes sávok feltételezhetően hegyláncok pereme lehet. A kör alakú képződmény pedig feltételezhetően egy becsapódási kráter maradványa lehet. A Pluto híres szív alakú világos régiója a képen éppen hogy csak látható a július 14-i megközelítéskor felénk fog nézni. A felvételen jelölve van a Pluto pólusa, egyenlítője és kezdőmeridiánja.