Kedves Tagtársak, Listatagok, Tábori résztvevők!

2019-ben a VEGA ’19 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban sikeres magaslégköri ballon kísérletet végeztünk, amelyet sokan támogattatok, ott voltatok az indításnál, vagy láttatok róla cikket, előadást. Idén, a 2020-as VCSE tábor alatt tervezzük a kísérletet megismételni, ezúttal több hasznos rakománnyal és kísérlettel. 

A Föld görbületének látványa a 2019-es ballon kamerájával.

A koronavírus járvány okozta gazdasági helyzet miatt sajnos sem a VCSE, sem a “Táncsics Gimnáziumért” Alapítvány nem tud nagyobb összeggel beszállni a kísérlet finanszírozásába. A kísérlet megvalósítása érdekében fordulunk hozzátok. A tavalyi indításhoz hasonlóan, aki minimum 5 000 forinttal támogatja a kísérletet, annak a nevét, felküldjük a ballon tudományos rakományával együtt, így az feljuthat a közeli világűrbe. Cégek, vállalkozók jelentkezését is várjuk, az ő esetükben, minimum 15 000 forint adományért cserébe zászlón, vagy magán a gondolán elhelyezzük a logo-jukat. A közeli világűrből visszatért logót visszajuttatjuk, és el lehet helyezni a cég kirakatában, falán, vagy fotóját a honlapjukon.

Az összegyűlt pénzösszegtől függően két különböző szintű kísérletet tudunk elvégezni.

1. cél:

Amennyiben minimum 160 000.- Ft gyűlik össze, egy 800 grammos ballont tudunk indítani amivel egy könnyített adatgyűjtőt(hőmérséklet, légnyomás, IMU), két GPS követő modult és két kamerát tudunk felküldeni. Ebben az esetben a tavalyihoz hasonlóan nem lenne folyamatos adattovábbítás, rádiós követés.

2. cél:

Amennyiben minimum 250 000.- Ft gyűlik össze, egy 1600 grammos ballont indítunk, amivel 1,6-2,5kg rakományt is szállíthatunk. Itt az adatgyűjtő(hőmérséklet, légnyomás, IMU, GPS), és 2 GPS modul, mellett 3 kamerát, egy Geiger–Müller-számlálót és egy rádiós követő rendszert is fel  tudunk küldeni, ami amellett, hogy nagyobb tudományos értéket képviselő adatokat eredményezne, sokkal könnyebbé és biztosabbá tenné a rakomány megtalálását is.

https://docs.google.com/spreadsheets/d/e/2PACX-1vQzoPDSbJIp5rWquj-8BEzEtBrnl1QK09pgeBWKtCp6NwAK7ZE30sGmV177VoHW3sTR65B3Ylpmf02Z/pubchart?oid=1947151659&format=interactive

A felbocsátás időpontja nagyban függ az időjárástól. Azt 07.18-07.24-ig 12:30-13:30-ra tervezzük(ebéd után). A ballon rakományának összeszerelése valószínüleg a tábor előtti héten megtörténik, az összeszerelt rakományt megtekinteni egyik délután fakultatív program keretében lesz lehetőség.

Aki az indítás videó, fotó formájában történő szervezett megörökítésben segítene, azt kérjük, hogy jelentkezzen Vámosi László tagtársunknál a “vlaszlo1969@gmail.com” e-mail címen.

Kérjük, hogy aki szeretne hozzájárulni a kísérlet finanszírozásához, az a VCSE számlájára utalja adományát, a megyjegyzés rovatba “Magaslégköri Ballon Adomány”-t és a saját nevét írva. Az adományokat 2020.07.10 12:00-ig várjuk NYISZ szerint.

 

VCSE számlaszám: 7550 0258 – 1081 9342 – 0000 0000

 

Támogatásotokat köszönjük!

 

Mindenkinek előre köszönjük a támogatást!

A ballonkísérletet szervezők nevében:

Vámosi Flórián

VCSE-tag, projektvezető