A (2060) Chiron kisbolygót az 1977-ben fedezték fel. Kezdetben kisbolygónak klasszifikálták, ma már üstökösnek gondolják, így 95P/Chiron néven is ismerik (mivel 1989-ben üstökösszerű kifényesedést, 1993-ban pedig üstökösjellegű kómát is mutatott – milyen fontos is lenne amatőr eszközökkel is folyamatosan megfigyelni!). A Szaturnusz és a Neptunusz pályája között kering. Átmérője 233 km, és vannak, akik szerint lehetne törpebolygó is (pl. Mike Brown gondolja így, én meg felteszem a kérdést: mi nem volt még a Chiron?).

A mostani legújabb hír róla (http://arxiv.org/abs/1501.05911), hogy csillagfedésekkor számos nem várt extra elhalványulást észleltek, amiket a linken szereplő cikk szerzői azzal magyaráznak, hogy egy kb. 324 km sugárnál lévő gyűrű veszi körbe a Chiront. (A mérésekhez 123 cm-es műszert használtak.)

VCSE - Művészi ábrázolás a Chiron kisbolygóról
VCSE – Művészi ábrázolás a Chiron kisbolygóról

A gyűrű létére utaló bizonyítékok meggyőzőek, de az eredetére nézve csak spekulációk vannak: lehet, a Chiron kipárolgásai nem jutnak messze a kisbolygó/üstökös/törpebolygótól, és összeállnak egy gyűrűvé a gáz által magukkal vitt porszemcsék.

Az is lehet, egyes kentaurok körül van ilyen gyűrű, mások körül nincs: ez esetleg megmagyarázhatja, miért van két csoport a kentaurok között, akik közül az egyik kékes színű (ezeknek lenne gyűrűjük), a gyűrűtlenek a vörösek. De ez is csak spekuláció.

(A kentaurok a Kuiper-övből gravitációs perturbációk hatására a Jupiter és a Neptunusz pályája közé került, kis excentricitású pályán keringő jeges, üstökösmag-szerű objektumok.)

Sokan gyanítják, hogy sok-sok kisbolygó valójában kialudt üstökös. Korábban számos ilyen bizonyítékot találtak. Például ilyen a Wilson-Harrington objektum, amelyet üstökösként fedeztek fel, de aztán évtizedekig kisbolygószerűként figyelték csak meg.

VCSE - 2060 Chiron
VCSE – 2060 Chiron

A 2060 Chiron is ilyesmi lehet. De megfigyelték már, hogy mindez-idáig kisbolygónak látszó égitest hirtelen csóvát fejleszt, és üstökös lesz belőle. A magyarázat nyilvánvaló: régi üstökösről van szó, amely már csak alig tud csóvát ereszteni, vagy jégszerű kisbolygóról, amelyet szilárd, sötét kéreg burkol, és amikor a kéreg felszakad valahol, és a Nap erősen süti ezt a felszakadt pontot, akkor ott elkezdődik a jég szublimálása, ami üstököscsóva képződéséhez vezet. Az is igaz azonban, hogy mindössze féltucatnyi hasonló eset ismeretes.

Most érkezett a híradás, hogy japán csillagászok 2010. december 11-én 68 cm-es Schmidt-távcsővel készült felvételeken az 596-os sorszámú Scheila kisbolygóról készült felvételeken kb. 5 ívperces csóvát fedeztek fel – teljesen váratlanul. Más amerikai és japán csillagászok számos további felvételen megerősítették elmúlt éjszaka azt, hogy ez a kisbolygó bizony most üstökös kinézetű.

Három novemberi képen az égitest még kisbolygószerű volt.

Erről a kisbolygóról annyit lehet tudni, hogy kb. 60-80 km átmérőjű. 13,5 magnitúdósa napokban, a hajnali égen látszik, így mielőtt még telehold lenne, legalább 10 cm-es távcsővel lefotózható. Vizuális észleléséhez legalább 20 cm-est javasolnék…

Ez az észlelési eredmény mindenképpen váratlan: nem tudjuk, melyik kisbolygóból lehet hirtelen üstökös, mert sok főövbeli kisbolygó pályája ma már nem árulkodik üstököseredetéről. Másfelől senki nem várta, hogy egy ilyen alacsony sorszámú (azaz még a 19. század végén) felfedezett kisbolygó mutasson éppen üstökösszerű aktivitást. Úgy látszik, az üstökösök és a kisbolygók közötti határ, amiről már eddig is tudtuk, hogy nem túl éles, még inkább elmosódottabbá vált.

VCSE - Scheila
VCSE – Scheila

Lehetséges az újabb találgatások szerint, hogy az 596-os Scheila kisbolygó porkibocsátása mégsem üstökös-szerű aktivitás eredménye, hanem valami nekiütközött a kisbolygónak) pl. egy másik kisbolygó). ha így van, akkor azt figyelhetjük meg éppen, hogy a kisbolygók ütközéseiből egy ilyen eredetű meteorraj keletkezik.