A Naprendszer nyolc nagybolygója és összes törpebolygója körüli holdakat eddig hivatásos csillagászok fedezték fel. (A kisbolygók körüli holdak felfedezésébe észlelésekkel néha amatőrcsillagászok is besegítettek.) 2021-ben történt meg először, hogy nagybolygó körüli holdat amatőrcsillagász fedezett fel. Ez a felfedezés egyben a Jupiter 80-ik holdját is jelenti.

A holdról a Sky and Telescope már hírt adott. Végleges elnevezésére éveket kell majd várni.
A szóban forgó amatőrcsillagász az amerikai Kai Ly, aki tavaly négy elveszett jupiterholdat segített újra megtalálni. (Az elveszett hold a csillagászatban olyan mellékbolygó, amelyet keveset észleltek, ezért pályája rosszul ismert, és később nem találták a rosszul ismert pályája miatt az előre jelzett pozíciójában.)
A nyolcvanadik jupiterhold felfedezése 2021. június 30-án jelent meg egy kisbolygós levelezőlistán, és a felfedezésről szóló közleményt a Minor Planet Electronic Circularnak benyújtották közzététel céljából.

Ly a kanadai-francia-hawaii (CFHT) 3,6 méteres távcső 2003-ban készült képeit kezdte el elemezni májusban. A képeket David Jewitt és a legsikeresebb hivatásos holdvadász, Scott Sheppard készítették. A két csillagász csoportja 23 holdat fedezett fel a Naprendszer nagybolygói körül. A képeik online adatbázisokban nyilvánosan bárki számára elérhetők. Később Sheppard ezeken a képeken fedezte fel a Valetudo, az Ersa és a Pandia jupiterholdakat.

 

Jupiter moon orbits
A Jupiternek az IAU nyilvántartása szerint eddig 79 holdja volt. A képen nem látható a most felfedezett nyolcvanadik pályája. A legtöbb hold pályája retrográd, ezek kékkel és bíborral vannak jelölve. A retrográd holdak pályája vörös színű a képen.
Carnegie Inst. for Science / Roberto Molar Candanosa

A 2003-as képek korábbi elemzése már gyanítani engedte, hogy számos, eddig felfedezetlen hold lehet még a képeken. Ly azoknak a képeknek az átvizsgálásával kezdte, amelyek a Jupiter oppozíciója környékén készültek, a holdak ugyanis ilyenkor a legfényesebbek, ezért a legkönnyebben felfedezhetők. 36-ból 19 képet vizsgált meg alaposan, és három holdjelöltet talált, amik 13 és 21 ívmásodperc/óra látszó sebességgel mozogtak a képeken a 2003. febr. 24-i éjszakán.

Ezek közül kettőt a későbbi éjszakákon készült felvételeken nem talált már meg. A harmadikat azonban a febr. 25-től 27-ig készült képeken igen! Sikerült a Subaru 8 méteres távcsövével készült még korábbi, febr. 5-i és 6-i képeken is megtalálnia, így egy 22 napos pályaívet határozhatott meg. A pálya máris mutatta, hogy a csillagokhoz és a Jupiterhez képest is mozgó égitest gravitációsan a Jupiterhez van kötve, vagyis egy új jupiterholdról van szó.

A 22 napos pályaív már lehetővé tette, hogy előre jelezze a következő időszakra az égitest helyzetét. Ennek nyomán célzottabban kereshette az új hold nyomát további CFHT-képeken. Meg is találta a március 12-e és április 30-a között készített további felvételeken. Ez még pontosabb pályameghatározást tett lehetővé. A még hosszabb pályaív még nagyobb időtartományra tette lehetővé az új jupiterhold pozíciójának előrejelzését. Egészen 2018-ig terjedően megtalálta az előre jelzett pozíció közelében a hold képét a Subaru, a CFHT, és a Cerro Tololo Inter-American Obszervatórium nyilvános képadatbázisaiban. A halvány hold képe 23,2 és 23,5 magnitúdó között váltakozik: még fényesebb állapotában is majdnem 5 milliószor halványabb, mint a szabad szemmel megpillantható leghalványabb csillag.

Összesen 76 pozíciómérés készülhetett róla, amik 15,26 évet (5574 napot) ölelnek fel. Az ideiglenesen S/2003 J24 jelöléssel bíró hold a Jupitert 1,9 év alatt kerüli meg (a Jupiter keringésideje kb. 11,8 év, vagyis egy jupiterév alatt átlagosan 6,2-szer kerüli meg a gázóriás bolygót. A mi Holdunk 12-13-szor járja körbe a Földet egy év alatt.)

 

Jupiter, Ganymede, Europa and double shadows, March 25, 2019
A Ganymedes és az Európa, kettő a Jupiternek 1610-ben felfedezett négy holdjából. Damian Peach képe. 

A hold talán az ún. Carme-féle jupiterholdcsoporthoz tartozik. Egyes tanulmányok szerint a Jupiternek akár 600 darab 800 méteresnél is nagyobb holdja vagy kísérője lehet.

Az, hogy egy amatőrcsillagász fedezett fel első ízben egy jupiterholdat, minden amatőrcsillagászt, sőt hivatásos csillagászt és csillagászatbarátot is büszkévé tesz. A hivatásos csillagászok óriási energiákat fektetnek bele minél nagyobb földi és űrtávcsövek építésébe, a képek felvételébe és használható adatbázisokba gyűjtésére. Az automata programok sem fedeznek fel még mindent, illetve a hivatásos csillagászok ideje is korlátozott. Ezért is tették nyilvánossá a felvételeket, és csodálatos, hogy ezt az amatőrök használják, és hobbicsillagászokként ilyen jelentősen hozzájárulnak a tudomány fejlődéséhez.
A cikk szerzője hivatásos csillagász, a Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt Bolygókutató Intézetének (DLR Institut für Planetenforschung, Berlin) kutatója, kutatási területe az exobolygók.
Csoportkép a találkozó résztvevőivel - Vámosi Flórián felvétele
VCSE – Csoportkép a találkozó résztvevőivel – Vámosi Flórián felvétele

Idén ötödik alkalommal rendeztük meg a Vas és Zala megyei amatőrcsillagász találkozót. Hegyhátsálon 2019. szeptember 28-án délután jött össze a négy szervezet 27 tagja, képviselője, ismét felvéve a 21 évvel ezelőtt kezdődött rendezvénysorozat 2002-ben letett fonalát.

Az első ilyen összejövetelre még 1998. március 21-én került sor, szintén Hegyhátsálon. (A találkozók ötletgazdája egyébként Csizmadia Szilárd volt.) Erről a találkozóról a VEGA 37. számának 31. oldalán (ld. még a VEGA 38. számának 10. oldalán és a Csillagfény-évek 25. oldalán) olvashatunk. A további találkozók 1998 és 2002 között voltak Zalaegerszegen és Hegyhátsálon. Az idei amatőrcsillagász találkozó részvevői: Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (Vas m.), Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány (Vas m.), Nagykanizsai Amatőrcsillagászat Egyesület (Zala m.), MCSE Zalaegerszegi Csoportja (Zala m.) és a Vega Csillagászati Egyesület (Zala m.).

Ismerkedés egymással és a távcsövekkel - Jandó Dániel felvétele
Ismerkedés egymással és a távcsövekkel – Jandó Dániel felvétele

Péter Attilával és Danival elsőként érkeztünk, de két perc múlva már ott volt Horváth Tibor és Károly Lajos. Lajos megkezdte a vacsorakészítést, addig mi berendeztük a termet. Időközben folyamatosan érkeztek a vendégek, regisztráltak, ismerkedtek, vagy éppen a régen találkozott ismerősök üdvözölték egymást. A regisztrációs lista szerint 27 fő vett részt a találkozón, többen köztük több egyesület tagjai is voltak egyszerre. A bejegyzések alapján a résztvevők egyesületi hovatartozása: 5 fő – Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány (HCSA), 5 fő – Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (GCSE), 4 fő – Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület (NAE), 11 fő – Vega Csillagászati Egyesület, 1 fő – Galileowebcast, 1 fő – Magyar Csillagászati Egyesület. (Van, aki több egyesületnek is tagja.)

Horváth Tibor megnyitója - Jandó Dániel Felvétele
VCSE – Horváth Tibor megnyitója – Jandó Dániel felvétele

Horváth Tibor (HCSA) üdvözölte a megjelenteket. Megnyitó beszédében kérte, hogy a barátkozás legyen a nap célja. Sok kérdése volt hozzánk, amellyel elindította a különböző témákat, melyet később az előadók tovább részleteztek. A házigazda elsőként egykori tanárát és csillagászati szakkörvezetőjét (1977-1980 között), Bánfalvi Pétert kérte fel, hogy mondjon néhány lelkesítő gondolatot. Hozzászólásában kiemelte a Vega Csillagászati Egyesület sikereit, az amatőrcsillagászok szerepét az ismeretterjesztésben. Hangsúlyozta, hogy miért érdemes egy ilyen szakmai egyesület tagjának lenni. Adunk és kapunk is egyben. Kiemelte Dr. Csizmadia Szilárd elnök szakmai és szervező, irányító szerepét, akitől a mai napig sokat tanulhatunk. Röviden szólt a VCSE távirányítású csillagdájának lehetőségeiről és a használatának bővítéséről. Hiánypótló a szerepe az ismeretterjesztő tevékenységünknek, hiszen a közoktatásban csekély mértékben jelennek meg a csillagászati ismeretek.

Hallgatóság - Jandó Attila felvétele
VCSE – A hallgatóság – Jandó Attila felvétele

A kis csúszás és a spontán hozzászólások, valamint a kávészünet miatt kissé felborult a tervezett napirend, de ez nem zavart különösebben senkit, rugalmasan átalakítottuk az előadások sorrendjét. Így Dr. Csizmadia Szilárd (VCSE) Berlinből skype-on tartott előadásában hallhattunk az egyesületek tagságának megújulásáról, azok változásáról. Sokakat meglepett a tény, hogy gyakran egy szervezet tagsága öt évente akár 50%-ban is megújul (nemcsak Magyarországon, külföldön is), de ugyanúgy nagy érdeklődés követte az SZJA 1% felajánlások összehasonlítását. Szilárd előadásában kitért az amatőrcsillagász egyesületek céljaira, az ismeretterjesztésre, a 2019. évi diákolimpia tapasztalataira, a 2020-as olimpiai felkészülés előttünk álló feladataira, és az utánpótlás-nevelés fontosságára. Az előadást kiegészítette a VCSE ’19 tábor filmje.

Szilárd felhívta a figyelmet, hogy a film többek között rámutatott arra is, hogy az oktatási rendszerünknek milyen szerepe van a diákolimpiai felkészülésben, illetve hogyan tud egy egyesület sikeresen működni. Azt is megemlítette, nekünk oda kell menni, ahol a fiatalok vannak: ha a facebookon, akkor nem az a kérdés, ez jó vagy rossz, hanem nekünk is meg kell jelenni ott és így tovább. A témafelvető előadást követően még nem volt hozzászólás és vita. Bizonyára a sok információ megdöbbentette a hallgatóságot, és idő kellett, hogy rendezzék gondolataikat.

Rövid szünet után Hegyi Norbert (HCSA) mutatta be részletesen a Hegyháti Csillagvizsgáló történetét és működését.

Mitre Zoltán (GAE) előadása zárta a meghirdetett előadási programot. Témafelvetése az egyesületekre váró kihívásokról, a változó környezetről és azok veszélyiről, és az egyesületek lehetőségeiről szólt. Ő is kiemelte az utánpótlás-nevelés fontosságát, és azok lehetőségeit. Zoli előadását követően többen is hozzászóltak a témákhoz, felidézve a Szilárd előadásában elhangzottakat, Péter hozzászólását, valamint a Zoli által felvázolt kihívásokat. Gazdag Attila (NAE) felhívta a figyelmet arra, hogy a generációs szakadék és a társadalmi változások miatt lehet, hogy az egyesületek vezetése nem is érti a mai fiatal generáció motivációját, és rossz helyen is keresi az utánpótlás lehetőségeit.

Csillagda látogatás az előadás szünetében - Vámosi Flórián felvétele
VCSE – Csillagda-látogatás az előadás szünetében – Vámosi Flórián felvétele

A hozzászólások idő hiányában nem tudtak vitába fordulni, és közben a vacsora is elkészült. Sajnos Schmall Rafael (VCSE, Zselici Csillagpark) betegsége miatt elmaradt az asztrofotós előadás. Végezetül Tibor körbevezette még a társaságot a csillagdában, majd elfoglaltuk helyünket a bogrács körül. Károly Lajos (HCSA) kiváló vacsorát készített. A vacsora mellett tovább beszélgettünk kisebb csoportokban a felvetett témákról.

Végül felmentünk a kupolába - Jandó Attila felvétele
VCSE – Végül felmentünk a kupolába – Jandó Attila felvétele

Végül a kötetlen baráti hangulatnak köszönhetően egy nagyon jó, emlékezetes estét zártunk. A komolyabb témák kissé háttérbe szorultak, a kapcsolatok építése került előtérbe.

Sajnos az időjárás a reményekkel ellentétben rosszabbra fordult, nem volt esélyünk közös észlelésre. Vacsora után szép lassan elköszöntek a hazautazók, végül éjszakába nyúlóan kilenc fő folytatta az eszmecserét, melyben kitértünk a közösségi oldalak kihívásaira és lehetőségeire, a sajtóval való kapcsolattartásra, a vizuális észlelés és az asztrofotózás összehasonlítására. Gazdag Attila még élménybeszámolót tartott a 2006-os törökországi napfogyatkozás-expedícióról, végül hajnali három felé nyugovóra tértünk.

Reggel Tibor reggelivel és kávéval várt bennünket. Időközben kiderült az ég és lehetőséget kaptunk, hogy közös napészleléssel zárjuk a találkozót a Coronado PST H-alfa naptávcsővel. Zárásként Tibor felvetette a folytatás “hol és mikor”-kérdését, amit egyelőre nyitva hagytunk.

Napészlelés másnap reggel - Jandó Attila felvétele
VCSE – Napészlelés másnap reggel – Jandó Attila felvétele

Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabban tértünk haza. A találkozó legfőbb hozadéka talán az volt, hogy a fiatalabb generáció, valamint az új tagok megismerkedhettek egymással, elindult egy tapasztalatcsere, egy együttműködés. Tibor többször bátorította a részvevőket, hogy jöjjenek észlelni a Hegyháti Csillagvizsgálóba. Összességében úgy véljük, hogy mindenki elégedetten térhetett haza még akkor is, ha nem sikerült minden tervezett programot kellő mélységben körüljárni. Tanulság lehet a jövőre nézve, hogy kisebb körben hatékonyabb lehet a komoly témák feldolgozása, míg a nagy társaság inkább a kapcsolatok ápolását szolgálja.

Köszönjük a Hegyháti Csillagvizsgálónak a vendéglátást, a szervezőknek, hogy a találkozó létrejött, Tepinek pedig az egész esemény dokumentálását.

Bánfalvi Péter, Jandó Attila

VCSE - Az esemény programja - Jandó Attila
VCSE – Az esemény programja – Jandó Attila

Immár ötödik alkalommal rendezzük meg a Vas és Zala megyei amatőrcsillagászati szervezetek  találkozóját. Az eseményre ezúttal Hegyhátsálon kerül sor 2019. szeptember 28-án. Az első ilyen összejövetelre még 1998. március 21-én került sor, szintén Hegyhátsálon. (A találkozók ötletgazdája egyébként Csizmadia Szilárd volt.) Erről a találkozóról a VEGA 37. számának 31. oldalán (ld. még a VEGA 38. számának 10. oldalán és a Csillagfény-évek 25. oldalán) olvashatunk. A további találkozók 1998 és 2002 között voltak Zalaegerszegen és Hegyhátsálon. Így a jövő heti találkozóval egy 21 évvel ezelőtt kezdődött rendezvénysorozatot folytatunk.

Az idei amatőrcsillagász találkozó részvevői: Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (Vas m.), Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány (Vas m.), Nagykanizsai Amatőrcsillagászat Egyesület (Zala m.), MCSE Zalaegerszegi Csoportja (Zala m.) és a Vega Csillagászati Egyesület (Zala m.).

A találkozón bármelyik egyesület tagja részt vehet díjmentesen, csak az esti bográcsozáshoz szükséges 1000 Ft hozzájárulás. Szálláshely korlátozott számban áll rendelkezésre, erről Horváth Tiborral kell előzetesen egyeztetni, egyébként sátrazásra van lehetőség. Utazás egyénileg, de Zalaegerszegről szervezünk közös indulást.

Más egyesületek tagjának részvétele előzetes regisztrációhoz és annak elfogadásához kötött. Regisztrálni bármelyik résztvevő egyesületnél lehet.

A programot esős idő esetén egy héttel később tartjuk meg, melyről a döntés a szeptember 28. előtti napokban megszületik. Minden egyesületi tagot szeretettel várunk.