Bíró Zsófia felvétele Budapestről:

 

 

Ágoston Zsolt:
Szabad szemmel figyeltem meg az együttállást, igazából előre nem is tudtam az eseményről, csak kinéztem az ablakon, és egyből feltűnt, hogy az első negyedhez közelítő Hold milyen közel van a Vénuszhoz. Látványos együttállás volt.

Csizmadia Szilárd:
Én vizuálisan észleltem az együttállást, munkahelyről hazamenet tegnap. Néha ráment egy-egy felhő, akkor nem volt szép, de amikor a sötétkék égi háttér előtt felhőmentesen látszott, akkor nagyon-nagyon tetszett (31 év amatőrcsillagászat, 17 év hivatásos csillagászat és nagyon sok hasonló együttállás után még mindig ugyanúgy tetszik, mint legelsőre – és nagyon remélem, mindegyik szám még nő 🙂 ).
De a legjobb Léda lányom volt. Mire hazaértem, már teljesen koromfekete lett az égi háttér. Anyukájával észrevették a szobaablakból nélkülem is az égi csodát. A konyhaablakból is látszott, és a kis két és negyedéves megmutatta nekem: “Ott van egy csillag, meg a Hold. Felkapcsolták a Holdat.”
A szemközti ház erkélyére egy karácsonyi dekorációként papírcsillagot tettek ki pár hete, és azt azóta esténként az ott lakó néni felkapcsolja, és világít. Ez lehet az eredete a “Hold felkapcsolásnak”. Nekem tetszik, hogy a maga ismereteivel magyarázatot keres (!) és talál (!!) az égi jelenségekre.

 

Schmall Rafael felvétele Kaposfőről:

 

 

{:hu}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia

 

Megnevezés: Hold – Vénusz – Mars – Jupiter
Osztályozás: Együttállás
Dátum/idő: 2015.11.07.
Felszerelést: Canon EOS 110D /45mm / ISO 800/ exp:5mp
Okulár/Nagyítás. :
Légkör átlátszóság/nyugodtsága:
Páratartalom:
Szél:
Észlelés helye : Budapest
Észlelő : Bíró Zsófia

{:}{:en}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia

 

Subject : Moon – Mars – Jupiter – Venus
Classification: Conjuctions
Date/time: 2015.11.07.
Equipment: Canon EOS 110D /45mm / ISO 800/ exp: 5sec
Eyepieces/Mag. :
Seeing:
Humidity:  –
Wind:  –
Observing Loc. : Hungary, Budapest
Observer : Bíró Zsófia

 {:}