Címke archívum: Csizmadia Szilárd

Mai kép – Mars Orbiter Mission

Feltöltve : Szerkesztette :
Kevesen tudják, hogy Indiának is van űrkutatási programja. Ennek keretében a Mars Indian Orbiter vagy hivatalos nevén Mars Orbiter Mission (MOM, hindiül: Mangaljan) egy 69 millió dollárba kerülő, 1350 kg tömegű űrszonda, amelyet 2013. november 5-én bocsátottak fel az indiai űrközpontból, és 2014. szeptember 24-én érte el bolygószomszédunkat és állt körötte pályára. 73 óra alatt kerüli meg a Marsot.
A mellékelt Mars-képet még 2014. szeptember 28-án, négy nappal a Mars-körüli pályára állás után készítette a MOM, és a kép bal felső részén, a valóságban a Mars északi féltekéjén éppen egy hatalmas porvihar felhőrendszerének dühöngését lehet látni.
A MOM-on öt műszer található, közte fotózásra is alkalmas készülék, de a marsi légkörben metánt kereső készülék is. Metán keletkezhet vulkanizmus során (ez a Marsra ma már nem jellemző) és élettevékenység során is. Az öt műszer: látható tartományban működő színes kamera, egy hőkamera, egy tömegspektrométer a marsi exoszféra részecskéinek detektálására, egy metán szenzor,  és egy, a hidrogén Lyman-alfa hullámhosszán működő fotométer a marsi felsőlégköri deutérium/hidrogén arány mérésére.
A MOM-om lévő rádióadó jeleinek vételére szolgáló földi követőállomáson a budapesti székhelyű BHE Bonn Hungary Elektronikai cég szállított vevőegységeket és Doppler-vevőket. Ezzel lehet nyomon követni, hogy az űrszonda a pályáján halad-e még, kell-e pályakorrekció. (http://www.afoldgomb.hu/,  http://www.urvilag.hu/)

Virtuális Csillagászati Klub 2016. november 21-én

Feltöltve : Szerkesztette :

gravA következő Virtuális Csillagászati Klub-összejövetel 2016. november 21-én lesz, szokás szerint skype-on és a www.galileowebcast.hu oldal segítségével.

Előadó: Csizmadia Szilárd
Cím: Út a gravitációs hullámokig
Kivonat: Az előadás megpróbálja felvázolni annak történetét, hogy hogyan jutottunk el a gravitációs hullámok detektálásáig. A történetet a 19. századból indítjuk, amikor először merültek fel kétségek a newtoni gravitációs elmélettel kapcsolatban (ennek gyökerei egyébként még a 17. századra, Huyghens észrevételéig nyúlnak vissza). Ezután a relativitáselmélet alapjait ismertetjük, reményeink szerint közérthető formában, majd az általános relativitáselmélet mozgástörvényét mutatjuk be. Az előadás vége a gravitációs hullámokról szól, mindennek elméleti hátteréről és 21. századi mérési módjairól.

 

Szuperhold: gigabutaság – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

supermoonA “szuperhold” nem létező, mi több, felesleges csillagászati szakkifejezés lenne, ha létezne; de éppen ezért nem is létezik, nem használjuk a szak- és amatőrcsillagászatban. Ennek ellenére “természetesen” a média, a szenzációvadász, szerepelni vágyó ismeretterjesztők stb. csak azért is felidézik egyre-másra.

Lehetne szupermars, minihold, gigahold stb. – de minek? Ugyan mit segít ez a Természet megértésében?

Persze, a butaság nem tud megállni, maga alá adja a lovat. A earthsky.org oldalon Bruce McClure összeszedte, hogy ki szerint lesz a 2014. októberi telehold szuperhold-e és ki szerint nem. Ugyanis ha elkezdjük elemezni a definíciót, kiderül, nem csillagász szakértő határozta meg a szuperhold fogalmát, hanem egy asztrológus. Közbevetőleg felmerül a kérdés: aki amatőrcsillagásznak tartja magát és a szuperhold fogalmát és használatát nem ellenzi, az tulajdonképpen miért is terjeszt egy csillagászati ismeretterjesztő tevékenység során asztrológiai szakfogalmat egyáltalán??

Érdekességképpen érdemes végigolvasni a következőket:
Richard Nolle szerint 2014-ben szuperhold következett be júliusban, augusztusban es szeptemberben.
Fred Espenak szerint 2014-ben szuperhold volt/lesz júniusban, júliusban, augusztusban, szeptemberben és októberben – júniusban és októberben R. Nolle szerint nem volt.

Három az öttel szemben – egy ilyen triviálisan egyszerű kérdésben sem lehet megegyezni???
Olvasd tovább →

Gyorsulva tágul az Univerzum – de mennyire vehetjük ezt biztosra?

Feltöltve : Szerkesztette :

A napokban egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy az Univerzum nemrég felfedezett gyorsuló tágulását a korábbiaknál kevésbé vehetjük biztosra. A napisajtóban ez sajnos már úgy jelent meg, hogy nem is tágul gyorsulva az Univerzum… (Pl. AZ Indexen).

Az Ia típusú szupernóvák (SN Ia) abszolút fényessége többé-kevésbé állandó, vagyis ha ugyanolyan távolságról nézi valaki őket, ugyanolyan fényesnek látja őket. A “több-kevéssbé”-t pedig figyelembe lehet venni: ez függ attól, hogy milyen típusú fehér törpe robbant fel, mennyi volt a fényelnyelés a szülőgalaxisban, a mi Galaxisunkban stb. Ezek a járulékos effektusok ugyanis nyomot hagynak a fénygörbe alakján (vagyis, hogy a szupernóva fényessége milyen ütemben csökken az idő függvényében), így hosszú hónapok, akár egy évig tartó megfigyelésekkel utólag meg lehet figyelni, milyen aprónyi mértékben tér el az SN fényessége az átlagtól.

Ez, és a látszó, itt a Földön megfigyelt fényesség aránya adja a távolságot (kétszer messzebb az SN-től négyszer, háromszor messzebb tőle kilencszer halványabbnak látszik stb.) A galaxis távolodási sebessége a színképe Doppler-eltolódásából ismert. A távolodási sebesség és a távolság aránya konstans, ez a Hubble-állandó. A korábbi, kisebb mintájú tanulmányok szerint ez az arány azonban nem állandó volt, hanem függött a távolságtól, ez mutatta, hogy az Univerzum gyorsulva tágul. Olvasd tovább →

Magellán-felhők a horizont közelében, üstökös és légkörfény

Feltöltve : Szerkesztette :
  
A “mai kép” első fele a két Magellán-felhőt mutatja be, a kép jobb alsó részén (ránézve a képre már nem kell magyarázni, melyik a Nagy Magellán-felhő és melyik a Kis Magellán-felhő). A képet S. Guisard készítette az Andokból, 4500 méter magasságból. A horizonthoz közel a Föld felsőlégkörének zöldes fénylése látható: nappal a napsugárzás hatására keletkezett ionok rekombinációs sugárzását észleljük zöld légkörfényként. Kisebb mértékben a kozmikus sugárzás, illetve a felsőlégkörbeni oxigén és nitrogénatomok hidroxillal való kémiai reakciója is hozzájárul a légkörfényhez. A légkörfény pár száz km magasságban (lényegében a meteorok feltűnési magasságánál és afelett) jelentkezik. 1868-ban fedezte fel A. Angström svéd fizikus. A légkörfény többnyire ingadozik, nem egyenletes sem kiterjedésében, sem intenzitásában.

Olvasd tovább →