A következőkben augusztusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegen augusztusban a hó közepén kb. 5:50 (KözEI) körül kel, 20:00 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az ország középső részén kb. negyed, a keleti részén kb. fél órával hamarább kel és nyugszik a Nap. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed augusztus 5-én, telehold augusztus 12-én, utolsó negyed augusztus 19-én, újhold augusztus 27-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. augusztus 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
08.12. 18:40 A Merkúr esti láthatósága, magassága 1,5°, -0,1 magnitúdó, 73% fázis.
08.13. 01:00 A Perseidák meteorraj maximuma (ZHR=120).
08.13. 23:11 A 95%-os fázisú holdkorong peremétől 9′-re ÉNY-ra látható a ψ-3 Aquarii (5 magnitúdós).
08.18. 02:40 A Vénusztól 38′-cel északra látható a Praescepe nyílthalmaz, a Rák csillagképben.
08.19. 03:07 A Mars 4°-ra látható az 50%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben.
08.21. 02:30 A Marstól 5,5°-ra látható a Fiastyúk nyílthalmaz a Bika csillagképben.
08.26. 03:18 A Vénusz 4°-ra látható az 1,6%-os fázisú Holdtól a Rák csillagképben.
08.26. 03:18 29 órás holdsarló a Vénusztól 4°-ra, 7° magasan.
08.27. 16:14 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 27° -ra a Naptól, 7″ átmérő, 53% fázis, Szűz csillagkép.
08.28. 18:09 34 órás holdsarló 2° magasan az esti égen.

A Merkúr a hónap nagy részén háromnegyed órával a Nap után nyugszik. 27-én van a legnagyobb keleti kitérésben, 27°-ra a Naptól, de továbbra is nagyon alacsonyan van.

A Vénusz napkelte előtt kereshető a keleti égen, láthatósága gyorsan romlik. -3,9 magnitúdós, átmérője 11″-ről 10″-re csökken, fázisa 93%-ról 97%-ra nő.

A Mars éjféltől figyelhető meg a Bika csillagképben délkeleten. Fényessége -0,1 magnitúdó, látszó átmérője 9,7″.

A Jupiter a Cet csillagképben látható késő este, délkeleten. Fényessége -2,8 magnitúdó, látszó átmérője 47″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható kora estétől, délkeleten. Fényessége 0,3 magnitúdó, átmérője 19″.

Az Uránusz a Kos csillagképben látható éjféltől, délkeleten.

A Neptunusz a Vízöntő csillagképben látható az esti óráktól, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
08. 01.H2459792.520:38:2105:3212:5920:2509:0415:5122:2310%
08. 02.K2459793.520:42:1805:3412:5920:2410:1316:3422:4017%
08. 03.Sze2459794.520:46:1405:3512:5920:2211:2317:1722:5825%
08. 04.Cs2459795.520:50:1105:3612:5920:2112:3518:0223:1735%
08. 05.P2459796.520:54: 705:3712:5920:1913:5118:5123:4145%
08. 06.Szo2459797.520:58: 405:3912:5820:1815:1019:45-56%
08. 07.V2459798.521: 2: 005:4012:5820:1616:3020:4300:1067%
08. 08.H2459799.521: 5:5705:4112:5820:1517:4721:4700:4977%
08. 09.K2459800.521: 9:5305:4212:5820:1318:5422:5201:4286%
08. 10.Sze2459801.521:13:5005:4412:5820:1219:4623:5702:5294%
08. 11.Cs2459802.521:17:4705:4512:5820:1020:26-04:1398%
08. 12.P2459803.521:21:4305:4612:5820:0820:5600:5705:39100%
08. 13.Szo2459804.521:25:4005:4712:5720:0721:2001:5507:0499%
08. 14.V2459805.521:29:3605:4912:5720:0521:4002:4608:2495%
08. 15.H2459806.521:33:3305:5012:5720:0321:5903:3509:4288%
08. 16.K2459807.521:37:2905:5112:5720:0222:1704:2110:5681%
08. 17.Sze2459808.521:41:2605:5312:5720:0022:3605:0612:0972%
08. 18.Cs2459809.521:45:2205:5412:5619:5822:5905:5113:2062%
08. 19.P2459810.521:49:1905:5512:5619:5723:2506:3714:2952%
08. 20.Szo2459811.521:53:1605:5612:5619:5523:5807:2515:3642%
08. 21.V2459812.521:57:1205:5812:5619:53-08:1316:3833%
08. 22.H2459813.522: 1: 905:5912:5519:5100:3709:0517:3325%
08. 23.K2459814.522: 5: 506:0012:5519:4901:2609:5618:1917%
08. 24.Sze2459815.522: 9: 206:0212:5519:4802:2510:4618:5710%
08. 25.Cs2459816.522:12:5806:0312:5519:4603:2911:3519:275%
08. 26.P2459817.522:16:5506:0412:5419:4404:3712:2119:512%
08. 27.Szo2459818.522:20:5106:0612:5419:4205:4613:0620:120%
08. 28.V2459819.522:24:4806:0712:5419:4006:5513:5020:301%
08. 29.H2459820.522:28:4506:0812:5319:3808:0414:3320:473%
08. 30.K2459821.522:32:4106:0912:5319:3609:1415:1621:047%
08. 31.Sze2459822.522:36:3806:1112:5319:3410:2616:0121:2314%

Olvasd tovább

A következőkben júliusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júliusban 5:00 (KözEI) körül kel, 20:30 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed július 7-én, telehold július 13-án, utolsó negyed július 20-án, újhold július 28-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. július 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. július 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
07.15. 21:23 A C/2017 K2 (PanSTARRS) üstökös 29′-cel látható az M10 gömbhalmaztól a Kígyótartó csillagképben.
07.19. 02:23 A Jupiter 3°-ra a 65%-os fázisú Holdtól a Cet csillagképben.
07.21. 23:31 A Mars 4°-ra a 36%-os fázisú Holdtól a Kos csillagképben.
07.22. 02:27 A Vénusz kedvező hajnali láthatósága.
07.22. 06:19 A Hold elfedi az Uránuszt a nappali égen. Kilépés: 07:24-kor.
07.22-30. VEGA ’22 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor, Őrimagyarósd.
07.27. 02:34 39 órás holdsarló 7°-ra a Vénusztól a hajnali égen.
07.28. 02:35 15 órás holdsarló a hajnali égen 1° magasan.
07.29. 19:04 25 órás holdsarló az esti égen 1,5° magasan.
07.30. A Déli Delta Aquaridák (ZHR=25) és az Alpha Capricornidák (ZHR=5) meteorrajok maximuma.

A Merkúr a hónap elején még megfigyelhető napkelte előtt keleten egy órával napkelte előtt, de láthatósága gyorsan romlik. A hónap közepén megfigyelhetősége kedvezőtlen. 22-én már megfigyelhető a napnyugta utáni fél órában, láthatósága lassan javul.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -3,9 magnitúdós, átmérője 12″-ről 11″-re csökken, fázisa 86%-ról 92%-ra nő.

A Mars éjfél után figyelhető meg a Kos csillagképben délkeleten. Fényessége 0,2 magnitúdó, látszó átmérője 8,2″.

A Jupiter a Cet csillagképben látható éjfél után, délkeleten. Fényessége -2,5 magnitúdó, látszó átmérője 42″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható késő estétől, délkeleten. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 18″.

Az Uránusz a Kos csillagképben látható éjfél után, délkeleten.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható éjféltől, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
07. 01.P2459761.518:36: 805:0212:5720:5106:4214:5422:523%
07. 02.Szo2459762.518:40: 405:0312:5720:5007:4815:4123:198%
07. 03.V2459763.518:44: 105:0312:5720:5008:5616:2623:4113%
07. 04.H2459764.518:47:5705:0412:5720:5010:0417:0924:0021%
07. 05.K2459765.518:51:5405:0512:5720:4911:1217:52-29%
07. 06.Sze2459766.518:55:5105:0612:5720:4912:2218:3500:1739%
07. 07.Cs2459767.518:59:4705:0612:5820:4913:3319:2000:3449%
07. 08.P2459768.519: 3:4405:0712:5820:4814:4820:0700:5260%
07. 09.Szo2459769.519: 7:4005:0812:5820:4816:0721:0001:1470%
07. 10.V2459770.519:11:3705:0912:5820:4717:3021:5701:4080%
07. 11.H2459771.519:15:3305:1012:5820:4618:5323:0002:1589%
07. 12.K2459772.519:19:3005:1012:5820:4620:08-03:0295%
07. 13.Sze2459773.519:23:2605:1112:5820:4521:1000:0704:0499%
07. 14.Cs2459774.519:27:2305:1212:5820:4421:5701:1405:21100%
07. 15.P2459775.519:31:2005:1312:5920:4322:3102:1706:4698%
07. 16.Szo2459776.519:35:1605:1412:5920:4322:5703:1608:1193%
07. 17.V2459777.519:39:1305:1512:5920:4223:1904:0909:3285%
07. 18.H2459778.519:43: 905:1612:5920:4123:3804:5810:4976%
07. 19.K2459779.519:47: 605:1712:5920:4023:5605:4412:0367%
07. 20.Sze2459780.519:51: 205:1812:5920:39-06:2813:1456%
07. 21.Cs2459781.519:54:5905:1912:5920:3800:1407:1214:2346%
07. 22.P2459782.519:58:5505:2112:5920:3700:3307:5615:3236%
07. 23.Szo2459783.520: 2:5205:2212:5920:3600:5608:4216:4027%
07. 24.V2459784.520: 6:4905:2312:5920:3501:2509:3017:4519%
07. 25.H2459785.520:10:4505:2412:5920:3411:5610:2018:4412%
07. 26.K2459786.520:14:4205:2512:5920:3302:4311:1019:377%
07. 27.Sze2459787.520:18:3805:2612:5920:3103:3512:0120:203%
07. 28.Cs2459788.520:22:3505:2712:5920:3004:3512:5020:551%
07. 29.P2459789.520:26:3105:2912:5920:2905:4013:3821:230%
07. 30.Szo2459790.520:30:2805:3012:5920:2806:4714:2421:462%
07. 31.V2459791.520:34:2405:3112:5920:2607:5615:0822:065%

Olvasd tovább

A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júniusban 4:45 (KözEI) körül kel, 20:45 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed június 7-én, telehold június 14-én, utolsó negyed június 21-én, újhold június 29-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. június 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. június 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
06.16. 14:56 A Merkúr legnagyobb nyugati elongációja a Bika csillagképben.
06.21. 09:14 Nyári napforduló.
06.22. 10:48 A Merkúr dichotómiája.
06.23. 02:03 A Mars 4°-ra a 30%-os fázisú Holdtól a Halak csillagképben.
06.26. 02:02 A Vénusz 2,4°-ra a 8%-os fázisú Holdtól, és a Merkúr kedvező hajnali láthatósága.
06.28. 02:03 25 órás holdsarló 2° magasan, a Merkúrtól 10°-ra, a Vénusztól 20°-ra.

A Merkúr napkeltekor már kereshető a keleti ég alján a hónap első felében. Láthatósága lassan javul, 16-án kerül a legnagyobb nyugati kitérésbe. A hónap hátralévő részében láthatósága kissé javul.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -3,9 magnitúdós, átmérője 14″-ről 12″-re csökken, fázisa 78%-ról 86%-ra nő.

A Mars éjfél után figyelhető meg a Halak csillagképben keleten. Fényessége 0,5 magnitúdó, látszó átmérője 7,2″.

A Jupiter a Halak csillagképben látható éjfél után, délkeleten. Fényessége -2,3 magnitúdó, látszó átmérője 39″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható éjfél után, délkeleten. Fényessége 0,6 magnitúdó, átmérője 18″.

Az Uránusz a Kos csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható éjfél után, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
06. 01.Sze2459731.516:37:5105:0212:5120:3906:0214:2722:542%
06. 02.Cs2459732.516:41:4805:0212:5120:4006:5115:1823:416%
06. 03.P2459733.516:45:4405:0112:5120:4107:4716:08-11%
06. 04.Szo2459734.516:49:4105:0112:5120:4208:5016:5700:1818%
06. 05.V2459735.516:53:3705:0012:5120:4309:5717:4300:4925%
06. 06.H2459736.516:57:3405:0012:5120:4311:0518:2801:1534%
06. 07.K2459737.517: 1:3004:5912:5220:4412:1419:1201:3644%
06. 08.Sze2459738.517: 5:2704:5912:5220:4513:2519:5601:5354%
06. 09.Cs2459739.517: 9:2404:5912:5220:4514:3720:4102:1264%
06. 10.P2459740.517:13:2004:5812:5220:4615:5221:2802:3074%
06. 11.Szo2459741.517:17:1704:5812:5220:4717:1122:1902:5183%
06. 12.V2459742.517:21:1304:5812:5320:4718:3523:1503:1491%
06. 13.H2459743.517:25:1004:5812:5320:4820:01-03:4597%
06. 14.K2459744.517:29: 604:5812:5320:4821:2200:1704:26100%
06. 15.Sze2459745.517:33: 304:5812:5320:4922:3101:2205:21100%
06. 16.Cs2459746.517:36:5904:5812:5320:4923:2402:3006:3196%
06. 17.P2459747.517:40:5604:5812:5420:50-03:3507:5191%
06. 18.Szo2459748.517:44:5304:5812:5420:5000:0304:3509:1482%
06. 19.V2459749.517:48:4904:5812:5420:5000:3305:2910:3673%
06. 20.H2459750.517:52:4604:5812:5420:5000:5606:1911:5262%
06. 21.K2459751.517:56:4204:5812:5420:5101:1507:0413:0552%
06. 22.Sze2459752.518: 0:3904:5812:5520:5101:3307:4814:1641%
06. 23.Cs2459753.518: 4:3504:5912:5520:5101:4908:3115:2531%
06. 24.P2459754.518: 8:3204:5912:5520:5102:0909:1416:3322%
06. 25.Szo2459755.518:12:2804:5912:5520:5102:2909:5917:4115%
06. 26.V2459756.518:16:2505:0012:5620:5102:5410:4518:489%
06. 27.H2459757.518:20:2205:0012:5620:5103:2311:3319:514%
06. 28.K2459758.518:24:1805:0112:5620:5104:0112:2320:491%
06. 29.Sze2459759.518:28:1505:0112:5620:5104:4613:1421:390%
06. 30.Cs2459760.518:32:1105:0212:5620:5105:4114:0422:201%

Olvasd tovább

A következőkben májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap májusban 5:00 (KözEI) körül kel, 20:00 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed május 9-én, telehold május 16-án, utolsó negyed május 22-én, újhold május 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
05.01. 02:50 A Vénusz és a Jupiter közelsége a hajnali szürkületben.
05.02. 18:36 A Merkúr 2°-ra a 4%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben.
05.06. 08:00 Az Éta Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=50).
05.16. 02:28 Teljes holdfogyatkozás, legnagyobb fázis 04:12 UT-kor, vége: 04:54 UT.
05.25. 02:13 A Jupiter 4°-ra a 26%-os fázisú Holdtól. A Mars 4°-ra a Holdtól.
05.27. 02:11 A Vénusz 1°-ra a 10%-os fázisú Holdtól.
05.29. 02:10 A Mars és a Jupiter 37′-es közelsége a Halak csillagképben.

A Merkúr a hónap első felében koraeste kereshető a nyugati ég alján. 1-én még két órával, 16-án már csak fél órával nyugszik a Nap után. Ezután eltűnik az alkonyati fényben.

A Vénusz hajnalban kereshető a keleti égen. -4 magnitúdós, átmérője 17″-ről 14″-ra csökken, fázisa 68%-ról 78%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Vízöntő, majd a Halak csillagképben keleten. Fényessége 0,6 magnitúdó, látszó átmérője 6,4″.

A Jupiter a Halak csillagképben látható hajnalban, délkeleten. Fényessége -2,2 magnitúdó, látszó átmérője 36″.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 17″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz a Halak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
05. 01.V2459700.514:35:3805:3812:5020:0305:5713:1820:530%
05. 02.H2459701.514:39:3405:3612:5020:0406:2014:0422:011%
05. 03.K2459702.514:43:3105:3512:5020:0506:4814:5323:074%
05. 04.Sze2459703.514:47:2805:3312:5020:0707:2315:42-9%
05. 05.Cs2459704.514:51:2405:3212:5020:0808:0616:3300:0715%
05. 06.P2459705.514:55:2105:3012:4920:0908:5717:2401:0023%
05. 07.Szo2459706.514:59:1705:2912:4920:1109:5718:1301:4231%
05. 08.V2459707.515: 3:1405:2712:4920:1211:0219:0202:1940%
05. 09.H2459708.515: 7:1005:2612:4920:1312:1019:4802:4750%
05. 10.K2459709.515:11: 705:2512:4920:1413:2020:3403:1160%
05. 11.Sze2459710.515:15: 305:2312:4920:1614:3221:1903:3270%
05. 12.Cs2459711.515:18:6005:2212:4920:1715:4422:0403:5079%
05. 13.P2459712.515:22:5705:2112:4920:1817:0022:5104:0987%
05. 14.Szo2459713.515:26:5305:1912:4920:1918:1923:4104:2894%
05. 15.V2459714.515:30:5005:1812:4920:2119:42-04:5098%
05. 16.H2459715.515:34:4605:1712:4920:2221:0800:3605:18100%
05. 17.K2459716.515:38:4305:1612:4920:2322:3201:3405:5399%
05. 18.Sze2459717.515:42:3905:1512:4920:2423:4602:3806:4095%
05. 19.Cs2459718.515:46:3605:1312:4920:26-03:4407:4189%
05. 20.P2459719.515:50:3205:1212:4920:2700:4504:4808:5480%
05. 21.Szo2459720.515:54:2905:1112:4920:2801:3005:4910:1370%
05. 22.V2459721.515:58:2605:1012:4920:2902:0406:4411:3359%
05. 23.H2459722.516: 2:2205:0912:4920:3002:3007:3512:5048%
05. 24.K2459723.516: 6:1905:0812:5020:3102:5108:2214:0437%
05. 25.Sze2459724.516:10:1505:0812:5020:3203:0909:0615:1527%
05. 26.Cs2459725.516:14:1205:0712:5020:3303:2609:4916:2318%
05. 27.P2459726.516:18: 805:0612:5020:3403:4410:3217:3311%
05. 28.Szo2459727.516:22: 505:0512:5020:3504:0311:1518:416%
05. 29.V2459728.516:26: 105:0412:5020:3604:2412:0119:502%
05. 30.H2459729.516:29:5805:0412:5020:3704:5012:4820:560%
05. 31.K2459730.516:33:5505:0312:5020:3805:2213:3721:590%

Olvasd tovább

A következőkben áprilisi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap áprilisban 6:00 (KözEI) körül kel, 19:30 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold április 1-én és 30-án, első negyed április 9-én, telehold április 16-án, utolsó negyed április 23-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
04.05. 03:40 A Mars és a Szaturnusz 18′-es közelsége a Bak csillagképben
04.19. 06:00 A Hold minimális librációja
04.25. 10:43 A Merkúr dichotómiája (esténként kedvező láthatóság)
04.27. 02:56 A Vénusz 4°-ra a 14%-os fázisú Holdtól
04.30. 19:01 A Merkúrtól 1,4°-ra látható a Fiastyúk nyílthalmaz a Bika csillagképben

A Merkúr 3-a után megjelenik az esti égen, láthatósága gyorsan javul. 29-én van a legkedvezőbb pozícióban, 20°-ra a Naptól.

A Vénusz hajnalban kereshető a délkeleti égen. -4,1 magnitúdós, átmérője 22″-ről 17″-re csökken, fázisa 55%-ról 67%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Bak, majd a Vízöntő csillagképben keleten. Fényessége 0,9 magnitúdó, látszó átmérője 5,7″.

A Jupiter láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható, napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 16″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

Olvasd tovább