A következőkben a szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap szeptember közepén 06:30 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik. A hó végén azonban már majdnem reggel hétkor van a napkelte (6:50-kor), és már 18:34-kor lenyugszik a Nap. (Ezek az adatok Zalaegerszegre vonatkoznak, az ország keleti részében akár fél órával korábban is lehet a napkelte/napnyugta. A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése: NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KözEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül másfél-két órával már elkezdhető. Újhold szeptember 7-én, első negyed szeptember 13-án, telehold szeptember 21-én, utolsó negyed szeptember 29-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. szeptember 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. szeptember 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (NYISZ-2 óra):

09.06. 03:34 21 órás holdsarló 5° magasan a reggeli égen.
09.07. 18:07 Az Io kilép a Jupiter mögül, majd 20:40-kor az Europa.
09.09. 19:10-19:20 A Callisto kilép a Jupiter árnyékából, majd 20:18-20:26 között a Ganymedes.
09.11. 09:55 A Hold földközelben (368 500 km, 23%-os holdsarló).
09.14. 04:25 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja (27°, 0,2 magnitúdó, Szűz csillagkép).
09.14. 09:21 A Neptunusz oppozícióban a Vízöntő csillagképben.
09.18. 03:06 A Merkúr dichotómiája (27°, 0,2 magnitúdó, Szűz csillagkép).
09.22. 19:21 Őszi napéjegyenlőség.
09.27. 01:48 A 69%-os fázisú holdkorong peremétől 5′-re északra látható a T Tauri (4 magnitúdós).


A Merkúr a hónap első felében kedvezőtlen helyzetben van, viszont 14-én már fél órával nyugszik a Nap után. A hónap második felében láthatósága ismét kedvezőtlen.

A Vénusz esténként nyugaton megfigyelhető. -4,2 magnitúdós, 63%-ra esik a fázisa, átmérője 19″-re nő.

A Mars megfigyelhetősége kedvezőtlen.

A Jupiter az éjszaka második felében megfigyelhető a Bak csillagképben, -2,8 magnitúdós.

A Szaturnusz az éjszaka második felében megfigyelhető a Bak csillagképben, fényessége 0,4 magnitúdó.

Az Uránusz késő estétől megfigyelhető a délkeleti ég alján. A Kos csillagképben található.

A Neptunusz egész éjszaka megfigyelhető a Vízöntő csillagképben található a délkeleti látóhatáron.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
09. 01.Sze2459458.522:41:3106:1212:5219:32-08:1116:3134%
09. 02.Cs2459459.522:45:2806:1412:5219:3000:4109:0417:2225%
09. 03.P2459460.522:49:2506:1512:5219:2801:3709:5618:0617%
09. 04.Szo2459461.522:53:2106:1612:5119:2602:4310:4918:4110%
09. 05.V2459462.522:57:1806:1712:5119:2403:5411:4019:115%
09. 06.H2459463.523: 1:1406:1912:5119:2205:0812:3019:361%
09. 07.K2459464.523: 5:1106:2012:5019:2006:2413:1919:580%
09. 08.Sze2459465.523: 9: 706:2112:5019:1807:4014:0720:191%
09. 09.Cs2459466.523:13: 406:2312:5019:1608:5714:5620:405%
09. 10.P2459467.523:17: 006:2412:4919:1410:1615:4621:0311%
09. 11.Szo2459468.523:20:5706:2512:4919:1211:3616:3821:3019%
09. 12.V2459469.523:24:5406:2712:4919:1012:5617:3422:0229%
09. 13.H2459470.523:28:5006:2812:4819:0814:1518:3222:4340%
09. 14.K2459471.523:32:4706:2912:4819:0615:2719:3223:3552%
09. 15.Sze2459472.523:36:4306:3012:4819:0416:2720:33-63%
09. 16.Cs2459473.523:40:4006:3212:4719:0217:1721:3200:3873%
09. 17.P2459474.523:44:3606:3312:4719:0017:5522:2701:4983%
09. 18.Szo2459475.523:48:3306:3412:4618:5818:2523:1803:0590%
09. 19.V2459476.523:52:2906:3612:4618:5618:49-04:2095%
09. 20.H2459477.523:56:2606:3712:4618:5419:1000:0605:3399%
09. 21.K2459478.50: 0:2306:3812:4518:5219:2800:5106:44100%
09. 22.Sze2459479.50: 4:1906:3912:4518:5019:4601:3307:5299%
09. 23.Cs2459480.50: 8:1606:4112:4518:4820:0502:1709:0096%
09. 24.P2459481.50:12:1206:4212:4418:4620:2502:5910:0691%
09. 25.Szo2459482.50:16: 906:4312:4418:4420:4803:4311:1385%
09. 26.V2459483.50:20: 506:4512:4418:4221:1604:2712:1878%
09. 27.H2459484.50:24: 206:4612:4318:4021:5005:1413:2269%
09. 28.K2459485.50:27:5806:4712:4318:3822:3206:0314:2260%
09. 29.Sze2459486.50:31:5506:4912:4318:3623:2406:5415:1551%
09. 30.Cs2459487.50:35:5206:5012:4218:34-07:4516:0141%

 

Olvasd tovább

A következőkben az augusztusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap augusztusban 05:30 (NYISZ) körül kel, 20:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KözEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül másfél-két órával már elkezdhető. Újhold augusztus 8-án, első negyed augusztus 15-én, telehold augusztus 22-én, utolsó negyed augusztus 30-án lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. augusztus 20-án este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. augusztus 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

A következőkben a júliusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júliusban 05:00 (NYISZ) körül kel, 20:40 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KözEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül másfél-két órával már elkezdhető. Utolsó negyed július 1-én, újhold július 10-én, első negyed július 17-én, telehold július 24-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. július 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. július 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):

07.04. 19:45 A Merkúr legnagyobb nyugati elongációja
07.05. 22:27 A Föld Naptávolban
07.12. 09:37 A Vénusz 3°-ra az 5,6%-os fázisú Holdól (a Mars közelében)
07.13. 19:22 A Vénusz és a Mars 30′-es közelsége
07.29. 20:15 Az Io és a Callisto árnyéka egyszerre látszik a Jupiteren 20:37-ig
07.30. A Déli Aquaridák (ZHR=25) és az Alfa Capricornidák (ZHR=5) meteorrajok maximuma


A Merkúr láthatósága a hónap első felében kedvező, 4-én kerül a legnagyobb nyugati kitérésbe, ekkor egy órával kel a Nap előtt.

A Vénusz napnyugta után látható, másfél órával nyugszik a Nap után.

A Mars koraeste figyelhető meg a nyugati égen. Gyorsan távolodik, fényessége 1,9 magnitúdóra, látszó átmérője 3,7″-re csökken.

A Jupiter megfigyelhető a Vízöntő csillagképben késő estétől, a délkeleti látóhatáron.

A Szaturnusz megfigyelhető a Bak csillagképben, délkeleten. Este kel, csaknem egész éjszaka megfigyelhető.

Az Uránusz éjfél körül kel, a Kos csillagképben található.

A Neptunusz a Vízöntő csillagképben már megfigyelhető a késő esti óráktól.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
07. 01.Cs2459396.518:37: 505:0212:5720:51-06:2912:2659%
07. 02.P2459397.518:41: 205:0312:5720:5000:5907:1013:3249%
07. 03.Szo2459398.518:44:5805:0412:5720:5001:1707:5114:3739%
07. 04.V2459399.518:48:5505:0412:5720:5001:3608:3215:4130%
07. 05.H2459400.518:52:5105:0512:5720:4901:5609:1516:4622%
07. 06.K2459401.518:56:4805:0612:5720:4902:2010:0017:5115%
07. 07.Sze2459402.519: 0:4405:0612:5820:4802:4910:4718:549%
07. 08.Cs2459403.519: 4:4105:0712:5820:4803:2511:3719:544%
07. 09.P2459404.519: 8:3705:0812:5820:4704:0912:2920:471%
07. 10.Szo2459405.519:12:3405:0912:5820:4705:0313:2121:320%
07. 11.V2459406.519:16:3105:1012:5820:4606:0614:1322:101%
07. 12.H2459407.519:20:2705:1112:5820:4507:1415:0422:404%
07. 13.K2459408.519:24:2405:1212:5820:4508:2415:5323:069%
07. 14.Sze2459409.519:28:2005:1312:5820:4409:3816:4123:2816%
07. 15.Cs2459410.519:32:1705:1412:5920:4310:5117:2723:4924%
07. 16.P2459411.519:36:1305:1512:5920:4212:0518:14-34%
07. 17.Szo2459412.519:40:1005:1612:5920:4213:2019:0300:1045%
07. 18.V2459413.519:44: 605:1712:5920:4114:3819:5300:3057%
07. 19.H2459414.519:48: 305:1812:5920:4015:5920:4800:5668%
07. 20.K2459415.519:51:6005:1912:5920:3917:2021:4601:2678%
07. 21.Sze2459416.519:55:5605:2012:5920:3818:3722:4802:0587%
07. 22.Cs2459417.519:59:5305:2112:5920:3719:4623:5202:5594%
07. 23.P2459418.520: 3:4905:2212:5920:3620:41-03:5898%
07. 24.Szo2459419.520: 7:4605:2312:5920:3521:2400:5305:11100%
07. 25.V2459420.520:11:4205:2412:5920:3321:5701:5206:2899%
07. 26.H2459421.520:15:3905:2512:5920:3222:2202:4707:4595%
07. 27.K2459422.520:19:3505:2712:5920:3122:4403:3608:5990%
07. 28.Sze2459423.520:23:3205:2812:5920:3023:0304:2210:1082%
07. 29.Cs2459424.520:27:2905:2912:5920:2923:2105:0511:1874%
07. 30.P2459425.520:31:2505:3012:5920:2723:3905:4712:2465%
07. 31.Szo2459426.520:35:2205:3112:5920:2623:5906:2813:2955%
Olvasd tovább

A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap júniusban 4:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed június 2-án, újhold június 10-én, első negyed június 18-án, telehold június 24-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. június 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. június 15-én este 23 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

 

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):

06.05. 12:14 A Vénusz eléri legnagyobb deklinációját az Ikrek csillagképben.
06.10. déltájban: Gyűrűs-részleges napfogyatkozás, az egész ország területéről látható részleges fogyatkozásként. Zalaegerszegről nézve kezdődik: 09:59 UT (11:59 NYISZ), legnagyobb fázis: 10:39 UT (12:39 NYISZ), véget ér: 11:19 UT (13:19 NYISZ).
06.11. 19:26 32 órás holdsarló 3° magasan, 6°-ra a Marstól.
06.19. 22:37 A 70%-os fázisú holdkorong peremétől 8′-re látható a 66 Virginis (5,8 magnitúdós).
06.28. 23:06 A Jupiter 5°-ra a 78%-os Holdtól a Vízöntő csillagképben.


A Merkúr láthatósága gyorsan romlik a hónap elejétől, 5-e után már nem figyelhető meg. 25-e után ismét kereshető keleten, fél órával napkelte előtt.

A Vénusz estétől látható nyugaton, a hónap során egyre javul a megfigyelhetősége.

A Mars koraeste figyelhető meg a nyugati égen. Gyorsan távolodik, fényessége 1,8 magnitúdóra, látszó átmérője 3,9″-re csökken.

A Jupiter megfigyelhető a Vízöntő csillagképben éjféltől, a délkeleti látóhatáron.

A Szaturnusz megfigyelhető a Bak csillagképben, délkeleten. Éjfél előtt kel.

Az Uránusz kora hajnaltól ismét megfigyelhető a délnyugati ég alján. A Kos csillagképben található.

A Neptunusz a Vízöntő csillagképben már megfigyelhető az éjszaka második felében.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt.

Hó nap JD (0h UT)LST (Zeg) Nap  Hold Hold fázisa 
KelDelelNyugszikKelDelelNyugszik
06. 01.K2459366.516:38:4805:0212:5120:39-06:1911:1464%
06. 02.Sze2459367.516:42:4505:0212:5120:4001:5607:0612:2553%
06. 03.Cs2459368.516:46:4105:0112:5120:4102:1807:5013:3343%
06. 04.P2459369.516:50:3805:0112:5120:4202:3608:3214:3834%
06. 05.Szo2459370.516:54:3505:0012:5120:4302:5409:1315:4325%
06. 06.V2459371.516:58:3105:0012:5120:4303:1109:5316:4717%
06. 07.H2459372.517: 2:2804:5912:5220:4403:3010:3517:5110%
06. 08.K2459373.517: 6:2404:5912:5220:4503:5211:1818:565%
06. 09.Sze2459374.517:10:2104:5912:5220:4604:1712:0420:002%
06. 10.Cs2459375.517:14:1704:5812:5220:4604:4812:5221:030%
06. 11.P2459376.517:18:1404:5812:5220:4705:2713:4222:000%
06. 12.Szo2459377.517:22:1004:5812:5320:4706:1414:3422:512%
06. 13.V2459378.517:26: 704:5812:5320:4807:1015:2623:336%
06. 14.H2459379.517:30: 404:5812:5320:4808:1316:17-12%
06. 15.K2459380.517:34: 004:5812:5320:4909:2317:0700:0719%
06. 16.Sze2459381.517:37:5704:5812:5320:4910:3417:5500:3628%
06. 17.Cs2459382.517:41:5304:5812:5420:5011:4718:4201:0038%
06. 18.P2459383.517:45:5004:5812:5420:5013:0119:3001:2248%
06. 19.Szo2459384.517:49:4604:5812:5420:5014:1720:1801:4459%
06. 20.V2459385.517:53:4304:5812:5420:5015:3521:0802:0570%
06. 21.H2459386.517:57:3904:5812:5420:5116:5722:0202:2880%
06. 22.K2459387.518: 1:3604:5912:5520:5118:2123:0002:5689%
06. 23.Sze2459388.518: 5:3304:5912:5520:5119:43-03:3195%
06. 24.Cs2459389.518: 9:2904:5912:5520:5120:5900:0204:1599%
06. 25.P2459390.518:13:2604:5912:5520:5122:0301:0705:12100%
06. 26.Szo2459391.518:17:2205:0012:5620:5122:5202:1106:2198%
06. 27.V2459392.518:21:1905:0012:5620:5123:2903:1207:3693%
06. 28.H2459393.518:25:1505:0112:5620:5123:5804:0808:5386%
06. 29.K2459394.518:29:1205:0112:5620:51-04:5810:0878%
06. 30.Sze2459395.518:33: 805:0212:5620:5100:2105:4511:1969%
Olvasd tovább

A következőkben májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap májusban 5:00 (NYISZ) körül kel, 20:15 (NYISZ) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed május 3-án, újhold május 11-én, első negyed május 19-én, telehold május 26-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. május 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. május 15-én este 21 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább