2020. április 17-én, egy Zalaegerszeg-közeli megfigyelőhelyről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, mely a Messier 51 és a Messier 101 katalógusszámú galaxisokról készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel és TS Maxfield kómakorrektorral készült,  35×240 s objektum (light, M101), 40×240 s objektum (light, M51), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 800 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Ágoston Zsolt - M101 - VCSE
Ágoston Zsolt – Messier 101 – VCSE
Ágoston Zsolt - Messier 51 - VCSE
Ágoston Zsolt – Messier 51 – VCSE

A Messier 101, népszerű megnevezésén “Szélkerék-galaxis”, egy spirálgalaxis, jellegzetes spirális karszerkezettel, melyet kísérőgalaxisai, azon belül főként az NGC 5474 kísérőgalaxis tömegvonzása aszimmetrikusan eltorzított: a felvételen a jobboldali, alsó kar látványosan kinyúlik és megtörik. Magja és karjai kifejezetten fényesek, csak a kihajló karja halványodik el látványosan.

Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 27-én, Charles Messier megerősítette a felfedezést és katalógusába vette az objektumot. Átmérője 170 000 fényév, közel ezermilliárd csillag alkotja, így közel kétszer akkora, mint a Tejútrendszer. Mintegy huszonegymillió fényévre található tőlünk. Számos emissziós ködöt figyeltek meg benne, ezek intenzív csillagkeletkezést jeleznek, amit valószínűleg a kísérőgalaxisok tömegvonzása indított el. (Egy 1990-es tanulmány 1264 db HII-régiót azonosított benne.)

Az M101-ben négy szupernóvát figyeltek meg. Közülük az egyiket, az SN 1970G-t Lovas Miklós fedezte fel a piszkéstetői 60 cm-es Schmidt távcsővel (elnevezésében a felfedezés évszáma szerepel). A 11,5 magnitúdós szupernóva volt az első, amelyet rádiótávcsövekkel is megfigyeltek. A szupernóvamaradványt 2004-ben pl. a Chandra röntgenűrtávcsővel figyelték meg, 35 évvel a robbanása után.

Az M101-et sokszor fotózzák az amatőrcsillagászok (pl. itt, itt és itt láthatók róla további képek).

A Messier 51, melynek gyakori megnevezése az “Örvény-galaxis”, szintén spirálgalaxis, két spirálkarral. Az egyik spirálkar az NGC 5194 galaxisban végződik, melynek külső rétegeit szétszórja, feloszlatja a vele összeolvadó M51. A külső rétegek halványan körülveszik az NGC 5194 magját, míg az M51 egyelőre megőrizte szerkezeti jellegét. Látványos, fényes, kék színű spirálkarjai körbeveszik a magot.

Charles Messier fedezte fel 1773. október 13-án, majd felvette katalógusába. Kísérőgalaxisát, az NGC 5194-et Pierre Méchain fedezte fel 1781 során. Mintegy huszonhárommillió fényévre található tőlünk, becsült átmérője 76 000 fényév, tömege százhatvanmilliárd naptömeget tesz ki. Átmérője fele, becsült tömege tizede a Tejúténak. Kísérőgalaxisával a becslések szerint félmilliárd évvel ezelőtt került kapcsolatba, összeolvadásuk azóta is tart.

Az M51 centrumában egy közepes tömegű fekete lyuk rejtőzhet. Ezt is fotózták már tagtársaink (pl. itt), és külön érdekes összehasonlítani a mostani képet a szerző néhány évvel ezelőtti tesztelésével.

 

 

Az Uppsala General Cataloge of Galaxies (Galaxisok uppsalai általános katalógusa, röv. UGC) 1973-ban jelent meg, és 12 921, az északi féltekén látható extragalaxist sorol fel a -2,5 fok deklinációtól északra. Összeállításakor szempont volt, hogy a belekerülő galaxisok mérete legalább 1 ívperc legyen, és fényesebbek legyenek 14,5 magnitúdónál. A régebbi Palomar Observatory Sky Survey keretében készült nagy, kék szűrővel felvett fotólemezek szolgáltak alapul e galaxiskatalógus elkészítéséhez. Néhány, a fenti kritériumokat nem teljesítő más galaxist is belevettek azonban a katalógusba, ha azok szerepeltek a CGCG-ben (Catalogue of Galaxies and of Clusters of Galaxies, vagyis galaxisok és galaxishalmazok katalógusa). Az UGC különösen a galaxisok morfológiai (vagyis kinézeti) jellemzőire koncentrál, azokat osztályozza és jellemzi.

Természetesen vannak olyan galaxisok, amik az UGC-ben és az NGC-ben is szerepelnek, pl. az Androméda köd Messier 31, NGC 224 és UGC 454, LEDA 2557 és még kb. háromtucat katalógusszámon is ismert, amik egy és ugyanazon galaxist jelölnek meg. (Pl. rádióforrásként 2C 56 néven ismert az Androméda-köd.)

Az UGC 9391 egy közepesen jól tanulmányozott, 15,5 mg-s galaxis a Draco (Sárkány) csillagképben, így most nyáron különösen jól észlelhető, de az év egész szakában látható nagyobb amatőrtávcsövekkel.

A 2003du jelű szupernóva a nevében is szereplő év során B sávban maximális fényességekor 13,5 mg-s volt. A mellékelt képet a Hubble Űrtávcső készítette róla, X-szel a 2003du (hűlt) helye van megjelölve, a körökben lévő csillagok pedig cefeida változócsillagok.

A közelebbi galaxisok (100 Mpc-ig) távolságát cefeidákkal, a távolabbiakét a fényesebb szupernóvákkal mérik. A szupernóvák(SN-ek)  abszolút fényességét azonban olyan SN-ekkel határozzák meg és kalibrálják, amelyek közelebbi galaxisokban robabnak fel, és amelyek esetében így biztosak lehetünk, hogy a cefeidák elég fényesek, hogy velük jól mérjünk távolságot, és az SN távolságát e cefeidák már meghatározzák. Ezért nagy jelentőségű, ha egy cefeidákkal előbb vagy utóbb már kimért galaxisban robban egy szupernóva.

A cefeidák alapján az UGC 9391 tőlünk mért távolsága 130 millió fényévnek adódott.

Egy új, a Nobel-díjas A. Riess által vezetett vizsgálat éppen olyan galaxisokra koncentrált, amelyek távolsága alaposan ismert cefeidák révén, és ezekkel újra meghatározták a szupernóvák abszolút fényességét, majd ezekkel még távolabbi galaxisok távolságát is (amelyek vöröseltolódását is ismerik). Az UGC 9391-en kívül még 19 másik galaxis távolságát is megmérték cefeidákkal (pl. az M106-ét), amely 20 galaxis mindegyikében robbant a múltban szupernóva. Ezek után 300 még távolabbi szupernóva fényességét kalibrálták ezzel a 20-szal újra. Következő lépésben a Hubble-állandó értékét tudták megmérni ezekkel a szupernóva-távolságokkal, és az állandó értékének hibáját – szerintük – a korábbi 3,3 %-ról 2,4 %-kra csökkentették. Eredményeik szerint a Hubble állandó jelenleg ismert értéke tehát 73,00 +/- 1,75 km/s/Mpc.

A mérések ismeretében kiszámítható az Univerzum tágulásának üteme is, és az is, hogy ez a tágulás milyen ütemben gyorsul. A mérések csak akkor egyeztethetők össze a Planck műhold mikrohullámú sugárzásra vonatkozó adataival, ha az Univerzum tágulása 5-9%-kal annál is gyorsabban gyorsul, mint amit pár éve gondoltunk. (A Planck az Univerzum legtávolabbi szegleteit mérte, szupernóvákkal a relatíve közeli tartományt vizsgáljuk.)


Aug. 7-14.: VCSE nyári tábor, már lehet jelentkezni!

A mai kép a Vadászebek-Göncölszekér csillagképek határán lévő M106 jelű extragalaxist ábrázolja.

 

 

VCSE - Mai kép - Messier 106
VCSE – Mai kép – Messier 106

 

1781-ben fedezte fel P. Méchain francia csillagász. A galaxis távolságára különböző becslések léteznek: ezek szerint 21-25 millió fényévre lehet. Ezen a felvételen kékes színű fiatal, éppen megszületett csillagok, és vörös csillagóvodák (fiatal csillagokat körülvevő vöröses színű hidrogénfelhők) látszódnak. A galaxis közepéből kifelé mutató, szintén pirosas hidrogéngázból álló nyúlványt lehet megfigyelni. Jobbra lent az NGC 4248 jelű háttérgalaxis látszik (a becslések szerint távolsága jóval nagyobb az M106-nál, nem összetartozóak az M106-tal.)

Az M106 egy Seyfert-típusú galaxis, azaz erős, forró gázokra utaló emissziós színképet mutat. Fényes rádióforrás, ugyancsak fényes ultraibolya, látható, infravörös fényben egyaránt, és erős röntgensugárzása is van. Az ilyen típusú galaxisokról azt gondolják, hogy erős sugárzásaikat a belsejükben lévő, több millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukba hulló anyag kelti.

Az M106 fekete lyukjáról bővebben magyarul a VEGA 23. számának 13. oldalán lehet olvasni .