Egy óriási kiterjedésű és hatalmas tömegű galaxis-szuperhalmazt találtak. Ezek a szuperhalmazok galaxis-halmazokból állnak, és az Univerzum legnagyobb méretű szerkezeti elemeit jelentik.

Galaxis-szuperhalmazok a Világegyetemben - Forrás: wikipedia
Galaxis-szuperhalmazok a Világegyetemben – Forrás: wikipedia

A Jaan Einasto észt csillagászról elnevezett Einasto-szuperhalmaz olyan hatalmas méretű lehet, hogy egyik végétől a másikig 360 millió évig halad a fény. A 2024-ben 95 éves Jaan Einasto a galaxishalmazok és szuperhalmazok neves kutatója. Ennek az óriási szuperhalmaznak a felfedezésében a fia, Maret Einasto vett részt, és édesapja tiszteletére nevezték el a talált legnagyobb szuperhalmazt kutatótársaival.

Az Einasto-szuperhalmaz 3 milliárd fényévre van tőlünk és a becslések szerint össztömege 26 billiárd naptömeg lehet. (A billiárd azt jelenti, hogy az 1 után még 15 nullát kell írni. Az amerikai angolban e számnak a neve: quadrillion).

Olvasd tovább

Ez a kis írásocska egy Gucsik Bencével folytatott facebook-csetből született. Bence azt kérdezte, hogy melyik a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis?

Sokak meglátása szerint az UGC 12158 hasonlít ránk legjobban. Mások azonban az M83-at, és az NGC 6744-t is felhozzák példának. Utóbbit igen sokan emlegetik a Tejútrendszer ikertestvérének. Összességében azonban nem várjuk, hogy csak egy galaxis hasonlít ránk olyan nagyon, hiszen a galaxisok fejlődésének is megvannak a maga törvényei, amelyek minden galaxisra érvényesek. Ugyanakkor a környezetnek igen erős befolyásoló hatása van a galaxisokra (is). Ha két galaxis nagyon megközelíti egymást, akkor az általuk keltett árapályerők nagyon megváltoztathatják a galaxisok kinézetét.

Messier 83 (NGC 5236). Az M83-at gyakran SAB típusú galaxisnak osztályozzák. Küllős (horgas, vagy inkább rudas) spirálgalaxis, vagyis nem a magjából indulnak ki a spirálkarok, hanem a magból ellentétesen két irányba kiágazó, rúdszerű alakzat végéről. Nicolas Louis de Lacaille fedezte fel távcsövével 1752. február 23-án a dél-afrikai Fokvárosból. 15 millió fényévre van tőlünk, a Hydra (Északi Vízikígyó) csillagképben látszik. Párizsból Charles Messier 1781 márciusában figyelte meg és vette fel katalógusába. Fényessége 7,5 magnitúdó, így ez a galaxis akár binokulárokkal is látszik jó égről. Deklinációja kb. -30 fok, így Magyarországról is látható, bár csak 13 fokra emelkedik tőlünk nézve a horizont fölé. Ez azt jelenti, hogy jó déli horizontú helyre van szükség a megfigyeléséhez, különben fák, épületek, horizontközeli pára és fényszennyezés eltakarja előlünk.

VCSE - Az M83 (Messier 83) az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) Chilében lévő, 8 méteres Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope, VLT) készült felvételén. A kép készítésének időpontja: 2005. A felvételhez B és R sávban, valamint H-alfában készült képeket használtak fel.
VCSE – Az M83 (Messier 83) az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) Chilében lévő, 8 méteres Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope, VLT) készült felvételén. A kép közzétételének időpontja: 2005. A felvételhez B és R sávban, valamint H-alfában készült képeket használtak fel.

Típusában az SAB gyengén kifejlett rudakra (küllőkre) utal. A spirálkarjai kismértékben “sérültek”, talán azért, mert egy közeli pekuliáris törpegalaxis, az NGC 5253 és az M83 gravitációsan kölcsönhatottak az utóbbi pár milliárd évben. Ennek maradványa lehet az egyik, enyhén torzult spirálkar. A kölcsönhatás idején az M83-ban csillagkeletkezési hullám indult be.

A magtól 20 kiloparszekre ma is erős ütemben folyik a spirálkarok vezető oldalán a csillagkeletkezés. Hat szupernóvát figyeltek eddig meg az M83-ban: SN 1923A, SN 1945B, SN 1950B, SN 1957D, SN 1968L és SN 1983N. (A szupernóvák elnevezésében az SN a szupernóva rövidítése, a számok a felfedezés évét jelölik, a betűk pedig az adott évben a felfedezés sorrendjét jelölik.) Érdekes amatőrcsillagász-projekt lehetne egy ilyen gyakran szupernóvákat produkáló galaxis rendszeres ellenőrzése, hogy egy újabb szupernóvát fedezhessen fel valamelyikünk.

Az M83 az ún. M83-Centaurus A galaxiscsoport tagja. Ez a galaxiscsoport két alcsoportból áll, az egyiknek a domináns galaxisa az M83, a másiké a Cen A. A csillagászatban még nincs egységes vélemény arról, hogy ez a két alcsoport önállóan is galaxiscsoportoknak tekinthető, vagy egy nagyobbat formálnak. Mindenesetre azt tudjuk, hogy a két alcsoport egymás felé mozog jelenleg.

NGC 6744. Az NGC 6744 egy átmeneti spirálgalaxis, ami 30 millió fényévre van tőlünk és a Pavo (Páva) csillagképben látszik. Messze délen van, -64 fokos deklinációjával Magyarországról nem figyelhető meg. James Dunlop skót csillagász fedezte fel 1826. június 30-án Ausztráliából. Az NGC 6744A jelű kísérőgalaxisa nagyon hasonlít a mi Magellán-felhőinkre. A Virgo-szuperhalmaz tagja. (A Zsiráfban az NGC 2336 hasonlít az NGC 6744-re, és tőlünk nézve mindig megfigyelhető (cirkumpoláris Magyarországról). Az NGC 2336-nak legalább nyolc spirálkarja ismerhető fel a róla készült legjobb képeken, de átmérője 200 000 fényév, kb. kétszer akkora, mint a Tejútrendszer. Az NGC 2336 is SAB típusú, de csak 10,3 magnitúdós, mert messzebb van: kb. 91 millió fényévre tőlünk). Összehasonlítva az NGC 6744 képét az M83-éval, látható, hogy az NGC 6744-re valamilyen kis szögből nézünk rá, az M83-ra viszont teljesen a lapjáról.
VCSE - Az NGC 6744 fényképe. Az ESO 2,2 méteres távcsövével, B, V, szélessávú R és Ha-alfa szűrőkkel készült kép. - Forrás: ESO.
VCSE – Az NGC 6744 fényképe. Az ESO 2,2 méteres távcsövével, B, V, szélessávú R és H-alfa szűrőkkel készült kép. – Forrás: ESO.
UGC 12158. Ez a galaxis sokak szerint a Tejútrendszerre legjobban hasonlító csillagváros. Sb-típusú rudas (küllős, horgas) galaxis, amely 384 millió fényévre található tőlünk. 140 ezer fényév átmérőjűre becsülik. 2003. december 15-én egy szupernóva tűnt fel benne, ami V=19,2 magnitúdó fényességű volt felfedezésekor. Később egészen V=17,5 magnitúdóig fényesedett tovább. 2004. szeptember 4-ig volt látható, akkor a használt műszerek teljesítőképességének határa alá esett fénye. SN 2004ef-re keresztelték. Szülőégitestje (progenitora) nem ismert. Színképét felvették, aszerint I-es típusú volt.
VCSE - AZ UGC 12158, sokak szerint méretében és kinézetében a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis. A Hubble Űrtávcső felvétele. - Forrás: NASA/ESA HST
VCSE – AZ UGC 12158, sokak szerint méretében és kinézetében a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis. A Hubble Űrtávcső felvétele. – Forrás: NASA/ESA HST

2018. augusztus 16-án, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor záróéjszakán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet az NGC 891 galaxisról és az Abell 347 galaxishalmazról készítettem, 70x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből, a Zselici Csillagpark területéről.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - NGC 891 és Abell 347 - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt

 

VCSE - NGC 891 és Abell 347 - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 891 és Abell 347 – Ágoston Zsolt

 

Az NGC 891 galaxist az éléről láthatjuk, megfigyelhető a sötét porsáv a galaxis síkjában, és a galaktikus mag kidudorodása. William Herschel fedezte fel 1784. október 6-án, távolsága a Földtől 30 millió fényév. 100 000 fényév átmérőjű spirálgalaxis.

Az Abell 347 galaxishalmaz tagjai: NGC 906, NGC 909, NGC 910, NGC 911, NGC 912, NGC 913, NGC 914, NGC 923. Nyolcszor messzebb vannak, mint az NGC 891, közel 240 millió fényévre, tagjai között vannak elliptikus, és spirális galaxisok is.

Számos távolabbi, halvány és apró galaxist is találtam az Aladin segítségével 15-18 magnitúdó fényességgel, de távolságukról nem találtam információt.

A hasonló felvételek számomra jól visszaadják a világegyetem méreteit, és az időbeli távolságokat: a kisebb NGC galaxisokból a fény akkor indult el, amikor a Földön még a Pangeán korai őshüllők éltek. A szerencsésebb fotonok az évmilliókon át tartó utazást pedig a fényképezőgépem érzékelőjén fejezték be 🙂

VCSE - Ütközés az NGC 3256-ban - APOD, NASA, ESA, HST
VCSE – Ütközés az NGC 3256-ban – APOD, NASA, ESA, HST

Az NGC 3256-ot John Herschel fedezte fel 1835. február 3-án déli útja során. 1833-ban ment hajóval Angliából Dél-Afrikába, a következő év elején érkezett meg Fokvárosba, és 1838-ig ott is maradt. Déli féltekei észleléseit 1847-ben egy könyvben publikálta. (Ugyanebben a könyvében adott neveket a Szaturnusz akkor ismert holdjai közül a Mimas-nak, az Enceladus-nak, a Tethys-nek, a Dione-nek, a Rhea-nak, a Titan-nak és a Iapetus-nak. E déli utazás során megfigyelte a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését, ami arról a féltekéről jobban látszódott, az Éta Carinae 1837. évi kitörését, fogadta a világ körüli úton lévő Charles Darwint, akit részben John Herschellel Fokvárosban folytatott beszélgetései is inspiráltak később az evolúcióval kapcsolatos kutatómunkára (főleg az időről és a geológiáról értekezett ekkor Herschel), feleségével együtt virágmintákat gyűjtöttek. Tartalmas egy út lehetett!

A Dél-Afrikai Csillagvizsgálótól csak pár utcára van a fokvárosi Herschel-utca, nevének egyik megörökítése a sok közül.

Az NGC 3256 vizuálisan 11,5 magnitúdós, Sb típusú spirálgalaxis, és messze délen, a Vela (Vitorla) csillagképben látszik -43°54′-es deklináción. Magyarország legdélebbi települése mostanság Beremend, onnét nézve 0°19′-re emelkedik a horizont fölé nagy néha. Gyakorlatilag tehát Közép-Európából megfigyelhetetlen objektum, és Dél-Európában sem jön sokkal 5-10° horizont feletti magasság fölé. Látszó mérete kb. 3×2 ívperc. Távolsága kb. 100 millió fényév, a Hydra-Centaurus – szuperhalmaz tagja.

Az NGC 3256 valójában két, éppen ütköző galaxisból áll. Az árapályerők által létrehozott, leszakadó csóvákban fiatal nyílthalmazok látszanak. magja kettős, hiszen a két ütköző galaxis magját látjuk benne. Éppen ezért érdemes kinagyítani a képet és a magjában nézelődni kicsit. Infravörösben nézve az NGC 3256 a legfényesebb közeli galaxis.

A két mag 5″-re van egymástól, valós távolságuk egymástól mindössze 850 parszek. Mindkét galaxismag jól látszik infravörösben és rádiótartományban, de a déli magot a porfelhők elrejtik az optikai tartománybeli szemek elől. Egyes tanulmányok szerint akár egy harmadik mag is lehet, ami csak közepes infravörösben látszik – talán egy harmadik volt galaxis magja, ami szintén részt vesz a magok egyesülésében. Az északi magból ionizált gáz fúvódik ki.

Az NGC 3256 az ütközött, majd az összeolvadó galaxisok egyesülésének utolsó fázisaiba enged részletes bepillantást, mert közel van hozzánk. Éppen ezért a Spitzer infravörös és a Chandra röntgentávcsővel is megfigyelték.  Ez alapján a déli, optikaiban nem látszódó mag Seyfert 2-es típusú galaxismag lehet, a másik mag normálisnak tűnik.

A galaxisban rengeteg rózsaszínes, vöröses HII-régió látszik, köztük szuper-csillaghalmazok és a Tarantula-ködnél a valóságban 75-ször fényesebb ködös csillaghalmazok is. Sok HII-régióban figyeltek meg szupernóva-maradványoktól és talán fekete lyukat tartalmazó kettősöktől származó röntgensugárzást. Nem egy HII-régióból a későbbiekben valószínűleg gömbhalmazok is fognak keletkezni.

A galaxis hidrogénhez kapcsolható sugárzásának jó 75%-a a leszakadó csóvákból érkezik. Két ilyen csóvája van a galaxisnak. A két csóva színe különböző, mert koruk is különböző: 841 és 288 millió éve alakultak ki a bennük látható csillagok.

Az NGC 3256-nak sok apró kísérőgalaxisa is van, némelyiket az árapályerők éppen szétszakítják (pl. NGC 3263).

A fenti felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette erről a csillagvárosról.

Az APOD mai felvételén Robert Gendler által feldolgozott, a Subaru teleszkóp (NAOJ), a Hubble Űrtávcső, és az Európai Déli Obszervatórium felvételeiből készített kompozit képe látható.

VCSE - Mai kép - Messier 83 - A Déli Szélkerék Galaxis
VCSE – Mai kép – Messier 83 – A Déli Szélkerék Galaxis

A kompozit képen az M83 extragalaxis látható. Nicolas Louis de Lacaille francia csillagász fedezte fel a Jóreménység-foknál 1752 februárjában. Nicolas Louis de Lacaille Jóreménység-foki expedíciójának az volt a célja, hogy a bolygók távolságát a lehető legpontosabban meghatározhassa parallaxis módszer segítségével. Két évig tartó expedíciója során közel 10 000 déli csillagot valamint 42 ködösséget katalogizált – köztük a Déli Szélkerék-galaxist. Charles Messier mintegy 20 évvel de Laciall halála után, 1781. február 17-én vette fel katalógusába a galaxist, 83-as sorszámmal. Olvasd tovább