NASA, Fred Espenak oldala: a fogyatkozás NASA-féle információs alapja
NASA, Fred Espenak oldala: A fogyatkozás NASA-féle információs alapja

Teljes holdfogyatkozás lesz 2022. május 16-án, hétfő hajnalban. Ez lesz az idei két holdfogyatkozás közül az első. (A 2027-ig bekövetkező holdfogyatkozások listáját lásd lentebb.) A holdfogyatkozás a délnyugati horizonthoz nagyon közel, rosszul észlelhető, és csakis a fogyatkozás eleje. Rendkívül fontos a jó horizont, ahol teljesen lelátni az ég aljáig (se fák, se épületek, se domb stb. nem takarhatja ki az eget, különben a holdfogyatkozásból semmit sem lehet látni majd). A fogyatkozás és egyéb lényeges események főbb adatai a következők:

02:55 Nyári Időszámítás szerint (NYISZ): az éjszaka vége, nagyon lassan elkezd pirkadni, ezért a fogyatkozás az egyre világosodó égen figyelhető meg, de még távcsövezni kicsit lehet.

P1 – a félárnyékos fogyatkozás kezdete: 03:32 NYISZ.

03:53 – A navigációs szürkület kezdete. A Nap 12 fok mélyen. Erősebben kezd világosodni.

04:40 – A polgári szürkület kezdete, a Nap 6 fokkal a horizont alatt. Az ég már nagyon világos, kék színű.

U1 – A részleges fogyatkozás kezdete: 04:28 NYISZ. Zalaegerszegről nézve a Hold ekkor hat fok magasan lesz mindössze, a délnyugati égen! Keletebbre még alacsonyabban… A Hold mellett a 8 magnitúdós HD 137054 jelű csillag látszik, nehezen észlelhető (az alacsony horizont feletti magasság és a Hold ekkor még erős fénye miatt nagy távcső kell hozzá). 04:39 tájban el is fedi a Hold ezt a csillagot.

05:17: Napkelte az ország nyugati végein.

05:19: A Hold Zalaegerszegről nézve lenyugszik. Az ezutáni események csak tőlünk nyugatabbra figyelhetők meg, ahonnét nézve a Hold később nyugszik.

U2 – Teljes fogyatkozás kezdete: 05:29 NYISZ.

Fogyatkozás közepe: 06:11 NYISZ.

U3 – A teljes fogyatkozás vége, részleges fogyatkozás ismét: 06:54 NYISZ.

U4 – A részleges fogyatkozás vége, félárnyékos fogyatkozás ismét: 07:55 NYISZ.

P4 – A félárnyékos fogyatkozás vége ismét: 08:51 NYISZ.

A fogyatkozást a GalileoWebcast oldal élőben közvetíti hétfő hajnali 3:30-tól kezdve. Beharangozójuk szerint “bár a média lelkesen hirdeti a most hétfői, május 16-ai jelenséget, valójában csak nagyon az elejét látjuk: a Hold földárnyékba belépésének első részét – azt is alacsonyan, lent, közel a DNy-i horizonthoz. Alkalmas időjárás esetén ezt a látványt szeretnénk megmutatni egy festői helyről, a tatai Öreg-tó partjáról, a Tatai Posztoczky Károly Csillagda klubcsapata és a Galileo Webcast közös élő közvetítéseként, reggel fél 4-től.”

Ezt a fogyatkozást teljes egészében leginkább az amerikai földrészen lehet látni.

A NASA élő közvetítése itt tekinthető majd meg.

NASA, Fred Espenak oldala: a fogyatkozás láthatósága
NASA, Fred Espenak oldala: A fogyatkozás láthatósága

Kráterkontaktusok Fred Espenak előrejelzése alapján, NYISZ-ben:

04:30 Riccioli
04:31 Grimaldi
04:37 Aristarchus
04:38 Billy
04:40 Kepler
04:48 Pytheas
04:48 Copernicus
04:50 Campanus
04:51 Timocharis
04:54 Plato
04:57 Autolycus
05:02 Tycho
05:02 Manilius
05:02 Aristoteles
05:03 Eudoxus
05:05 Menelaus
05:07 Dionysius
05:09 Plinius
05:11 Endymion
05:15 Censorinus

Nyilvános távcsöves bemutatót és csillagászati megfigyelést tartanak Keszthelyi Sándorék a Szombathely és Bucsu közötti régi út mentén, a Nyestei úti bucsui dombháton 03:48-05:18 NYISZ-ig.

A következő holdfogyatkozások listája (2027-ig bezárólag):

2022. november 8.: Teljes holdfogyatkozás lesz, amely Európából nem megfigyelhető (a mi nappalunkra esik, amikor a Hold a horizont alatt lesz).

2023. május 5.: Félárnyékos holdfogyatkozás lesz, amely holdkelte után részben Magyarországról is látható.

2023. október 28.: Részleges holdfogyatkozás lesz, amely Európából teljes egészében látható.

2024. március 25.: Félárnyékos holdfogyatkozás lesz, Amerikából látszik a legjobban. Magyarországról egyáltalán nem látható, Ausztriából és attól nyugatabbra a holdnyugtakor a fogyatkozás kezdete figyelhető meg.

2024. szeptember 18.: Nyugat-Európából és Amerikából végig látható részleges holdfogyatkozás lesz. Európa többi részéből a fogyatkozás legvége nem látszik csak.

2025. március 14.: Teljes holdfogyatkozás lesz, legjobban Amerikából látható, ott teljes egészében. Európából a fogyatkozás kezdete látható a hajnali órákban holdnyugta előtt.

2025. szeptember 7.: Teljes holdfogyatkozás lesz, ami legjobban Ázsiából és Ausztráliából látható. Európából a fogyatkozás vége látható holdkeltekor.

2026. március 3.: Europából nem látható teljes holdfogyatkozás lesz.

2026. augusztus 28.: Amerikából jól látható részleges holdfogyatkozás lesz, Észak-Afrikából és Európából a fogyatkozás kezdete látható holdnyugtakor.

2027. február 20/21.: Európából, így Magyarországról is jól látható félárnyékos holdfogyatkozás lesz.

2027. augusztus 17.: Európa nagy részéből nem látható félárnyékos holdfogyatkozás. Jól észlelhető Amerikából, Új-Zélandról holdkeltekor és Kelet-Ausztráliából, illetve holdnyugtakor Portugáliából.

Holdfogyatkozással kapcsolatos korábbi híreink listája itt található meg.

Derült eget!

VCSE -A Jupiter sávjai között látható fekete pötty az Europa nevű jupiterhold árnyéka - Kép: Forgó Krisztián
VCSE – A Jupiter sávjai között látható fekete pötty a bolygó látszó korongjának közepe felé az Europa nevű jupiterhold árnyéka – Kép: Forgó Krisztián

A mellékelt kép 150/1200-as ED távcsővel készült a Jupiterről 2021. október 25-én Kiskunhalasról. A távcső EQ-6-os mechanikára volt felszerelve, a kamera ASI178MC volt. 60 000 képkocka (frame) legjobb 18%-ából állítottam össze a képet.

Olvasd tovább

Részleges holdfogyatkozás lesz 2019. július 16/17-én, keddről szerdára virradó éjszaka. A fogyatkozás nagysága 66%, vagyis a holdátmérő kb. kétharmada merül a Föld árnyékába. A fogyatkozást szakszerű magyarázattal kísérve, távcsöveken keresztül bemutatjuk. A távcsöves bemutatás

helyszíne: Zalaegerszeg, Landorhegy, a VMK feletti domboldal

kezdete: 2019. július 16. kedd, 22 óra (nyári időszámítás szerint)

A holdfogyatkozás mellett az éppen jól látható Szaturnusz és Jupiter bolygók is távcsővégre kerülnek, utóbbi négy legnagyobb holdja is jól látható lesz.

A holdfogyatkozásokról ezeket írtuk eddig: ide klikkelve elérhető. A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.

Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!

Közreműködők a TIT Öveges Egyesület és a Vega Csillagászati Egyesület tagjai.

A távcsöves bemutatásra csak derült, felhőmentes időjárás esetén kerül sor!

A fogyatkozás adatai részletesebben (minden időadat NYISZ-ben):

Telehold 2019. július 16-án este 23:38-kor lesz. A fogyatkozás nagysága 66%-os lesz, vagyis nem az egész Hold merül bele a földárnyékba.  A jelenség Magyarországról jól megfigyelhető, főbb időadatai a következők:

A Hold felkel Zalaegerszegen: júl. 16. 20:35 NYISZ (az ország középső részein kb. negyedórával, keleti részein kb. félórával korábban!)

Félárnyékos fogyatkozás kezdete: 20:42 NYISZ

Részleges fogyatkozás kezdete: 22:01 NYISZ

Fogyatkozás közepe: 23:31 NYISZ

Részleges fogyatkozás vége: júl. 17. 01:00 NYISZ

Félárnyékos fogyatkozás vége: 2:20 NYISZ

A Hold lenyugszik Zalaegerszegről nézve: 4:35 NYISZ

lunar-eclipse-of-july-16-2019

A fogyatkozás lefolyása (fenn). A Hold nyugatról kelet felé (az égen jobbról balra) halad majd földárnyékon. A középső, vörös-fekete kép mutatja, hogy mekkora terület lesz elfedve a Holdból. A Hold a földárnyék közepe alatt fog elhaladni, és nem a teljes Hold merül bele a földárnyékba – ezért látunk majd csak részleges fogyatkozást.

A Hold úgy lép be a földárnyékba, hogy delelés idején a szabad szemmel látható felső része lesz a földárnyékban.

Visibility_Lunar_Eclipse_2019-07-16-800x341

A fogyatkozás láthatósága a Földről fenn (No eclipse visible: a fogyatkozás nem látható, Eclipse at Moonrise: fogyatkozásban lévő Hold kel fel, all Eclipse Visible: a teljes fogyatkozás látható, Eclipse at Moonset: fogyatkozásban lévő Hold nyugszik le).

A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):

L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.

L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.

L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.

L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.

L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.

A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével. Megjegyzendő, hogy a Danjon-fokozatok becslésének csak teljes fogyatkozásokkor van értelme, részleges fogyatkozásoknál nem igazán használható.

Kráter-kontaktusok előrejelzett időpontjai:

Belépés (NYISZ):

22:12 Aristarchus
22:17 Plato
22:24 Pytheas
22:24 Timocharis
22:26 Kepler
22:26 Aristoteles
22:29 Eudoxus
22:32 Copernicus
22:33 Grimaldi
22:42 Manilius
22:44 Menelaus
22:48 Plinius
22:56 Dionysius
22:57 Billy
22:57 Proclus
23:05 Taruntius
23:21 Goclenius
23:24 Langrenus

Kilépés (NYISZ):

23:19 Billy
23:30 Grimaldi
23:56 Kepler
00:04 Aristarchus
00:07 Copernicus
00:15 Pytheas
00:22 Timocharis

00:24 Dionysius

00:25 Goclenius
00:28 Manilius
00:32 Langrenus
00:33 Menelaus
00:34 Plato

00:36 Plinius
00:41 Taruntius
00:42 Eudoxus
00:43 Aristoteles
00:48 Proclus

Az előrejelzések 1%-os földárnyék-megnagyobbodással készültek. Forrás: “Eclipses During 2019”, Fred Espenak, Observer’s Handbook 2019, Royal Astronomical Society of Canada.

Lentebb Fred Espenak (NASA) információs lapjának egy részlete a holdfogyatkozásról:

Clipboard01

2019. január 21-e hajnala teljes holdfogyatkozást tartogatott. Azonban a vasárnap reggeli havazás és az egész napos párás, borult idő miatt nagy volt az aggodalom, hogy ugyanaz a helyzet lesz, mint július 27-én nyáron, hogy az egész jelenség a felhők martaléka lesz. Annyira nagy aggodalom volt, hogy mindent az asztrotájképekre tettem fel. Távcsövet nem vittünk ki.
Hajnali 1-kor az allsky kamerák képeit nézve bizony kicsit aggasztó volt a helyzet. A felhők ellenére is elindultam. Fél 2-kor senki sehol. Szinte az egész város az igazak álmát alussza és készül a hétfői munkanapra. A holdfogyatkozás-fotózást közösen terveztük meg. Első célállomás Somogyvámos Pusztatornya, második célállomás vészhelyzet esetére Balatonboglár lett volna, ha esetleg a felhők, konkrétan a “Hochnebel” veszélye állt fent, ami bárhol, bármikor kiszámíthatatlanul elborított volna minket.
Szerencsére a felhőkből nem lett semmi, azonban terepre kiérve 3:45-kor tapasztaltuk, hogy -8 °C mellett minden vastagon deres. A dérképződés folyamatos volt, ezért a lepakolt fotóállványok percek alatt deresek lettek. Négy óra fele már látszottak fényességváltozások a Holdon, de csak fényképezőgéppel sikerült előhozni azokat. 4:45-kor indítottuk az addigra már hófehérre deresedett rendszereket.
Kétféle rendszert vittem magammal. Az egyik egy mobil szett volt, mellyel a látványvilágot akartam megörökíteni, a másik egy fix fotós rendszer volt, aminél előzetes komponálás után már csak arra kellett odafigyelni, hogy ne deresedjen le az objektívje. A lencse tisztítására volt idő, mert hárompercenként exponált egyet a holdkorongra. Közben lehetett játszani a beállításokkal, hogy megfelelő holdkorongos és hátteres képek szülessenek.
Az alábbi három fotó nagyszerűen mutatja a fényességváltozást. Igaz, közben kellett a beállításokat módosítani, hiszen igen nagy a dinamika-különbség. A 100%-os telihold fényességét leginkább úgy lehet leírni, hogy a párás időben maximum 10 csillag látszódott. Orion csillagkép felső része egyáltalán nem. Nagygöncöl alig… Kisgöncöl semennyire. Sarkcsillag éppen hogy megfigyelhető volt.
VCSE - Világosság 5 órakor Somogyvámoson - Még kevés csillag látszódik. Oroszlán csillagkép nem látható.
VCSE – Világosság 5 órakor Somogyvámoson – Még kevés csillag látszódik. Oroszlán csillagkép nem látható. – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - Az utolsó pillanatok a teljesség előtt 5:30-kor. A csillagképek már látszódtak, azonban az égbolt nem érte el még a megfelelő sötétségét.
VCSE – Az utolsó pillanatok a teljesség előtt 5:30-kor. A csillagképek már látszódtak, azonban az égbolt nem érte el még a megfelelő sötétségét.  – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - A teljesség ideje alatt az égbolton legalább 2500 csillag látszódott. Előjöttek a fénykupolák a települések felett és már a csillagok fénye derítette a tájat 5:50 körül. (azonban a csillagászati szürkület vége kicsit korábban következett be)
VCSE – A teljesség ideje alatt az égbolton legalább 2500 csillag látszódott. Előjöttek a fénykupolák a települések felett és már a csillagok fénye derítette a tájat 5:50 körül. (Azonban a csillagászati szürkület vége kicsit korábban következett be.) – Fotó: Schmall Rafael
A teljes fogyatkozás ideje alatt azonban legalább 2500 csillag volt az égen. A sötétedést a szemünk nehezen követte, azonban lámpa nem kellett a tájékozódáshoz, mert a csillagos égbolt bőven adott annyi fényt, hogy a fehér, deres tájon közlekedni tudjunk.
Délkeleten más látványosság emelkedett, mégpedig a Vénusz-Jupiter együttállása. A második fotón a teljesség ideje alatt a Tejút nyári része is kezdett megjelenni. A 135 mm-es teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép élőképén szépen füzérként ott sorakoztak a Jupiter holdjai a nagyításkor.
VCSE - Vénusz - Jupiter együttállás a Teljes holdfogyatkozás ideje alatt
VCSE – Vénusz-Jupiter együttállás (a horizont közelében) a teljes holdfogyatkozás ideje alatt  – Fotó: Schmall Rafael
VCSE - Vénusz - Jupiter együttállás és az emelkedő Tejút.
VCSE – Vénusz-Jupiter együttállás (jobbra, a fényesebb a Vénusz) és az emelkedő Tejút.  – Fotó: Schmall Rafael
A háromperces 50 mm-es fotósorozat végeredménye egy Elemek Mozgása című felvétel lett. A címet azért választottam neki, mert ugye itt hatalmas fényekről, árnyékokról, bolygó és holdja általi tömegvonzásból eredő keringésről beszélünk, ami egy jó pillanatban szép holdfogyatkozást eredményez. Az alapkép menet közben készült, amikor a teljesség ideje alatt túlexponáltattam egy fotót. Az egészet végül lighten módban össze kellett csak rakni Photoshop segítségével és végül rétegenként görbézni úgy, hogy a hajnalodás ne vigye el a holdfogyatkozás sötétjét.
VCSE - Elemek Mozgása - Holdfogyatkozás sorozatfelvétel a Pusztatoronnyal előtérben
VCSE – Elemek Mozgása – Holdfogyatkozás sorozatfelvétel a Pusztatoronnyal előtérben – Fotó: Schmall Rafael
A mobil rendszerrel végül számtalan fotót készítettem. Az egyik leghangulatosabb a TOTALITY lett, ahol a Pusztatorony romjai közé sikerült komponálni a Holdfogyatkozást, miközben egyre inkább világosodott az ég. Hajnalhasadáskor már a Hold felső része elkezdett világosodni, ahogy lépett ki a totalitásból, ám az utolsó pillanatig lehetett követni, ahogy nyugodott le.
VCSE - Totality - Bár a fotó készítésekor már lassan készülődött a Hold kilépni a Föld árnyékából, azonban az előtérrel látványosan kiegészítették egymást a kép elemei.
VCSE – Totality – Bár a fotó készítésekor már lassan készülődött a Hold kilépni a Föld árnyékából, azonban az előtérrel látványosan kiegészítették egymást a kép elemei. – Fotó: Schmall Rafael
Reggelre -10 °C-ig zuhant a hőmérséklet, de nem nagyon éreztük a hideget. Viccelődésből nem volt hiány. Ahogy a VCSE-táboroknak megvan a tőlem származó klasszis bolondos szlogenjük, úgy itt is lett természetesen. Ám a jókedv mellett az élmény, ami meghatározó lett. Legutóbb csillagos égbolttal holdfogyatkozást 2001. január 9-én láttam, amikor a téli havas táj felett elsötétült teljesen az égbolt és előbújtak a csillagok, szóval ez az idei egy nagy élmény volt. A 2018-as nyári holdfogyatkozásért kár. Sajnos azt elmosta a jégeső.
VCSE - Záróra a somogyvámosi Pusztatoronynál. A terep adottságaival szépen lehetett fotót komponálni, akár viccelődni is.
VCSE – Záróra a somogyvámosi Pusztatoronynál. A terep adottságaival szépen lehetett fotót komponálni, akár viccelődni is. – Fotó: Schmall Rafael
Összességében egy életre szóló élmény volt saját véleményem szerint jól sikerült fotókkal. Az internetes portálokon szerencsére sok csodás, távcsővel készült képet láttam, amit bizony mi magyarok készítettünk. Én igyekeztem nagyobb látószöggel szép fotókat készíteni.
Schmall Rafael / Vámosi Flórián / Konkoly Attila

Teljes holdfogyatkozásra kerül sor 2019. január 21-én (hétfőn) hajnalban. Európából, így Magyarországról is nagyobbrészt jól látható, bár a legeslegutolsó pillanatokról lemaradunk a holdnyugta miatt. A jelenség hétfő hajnalra esik. A fogyatkozás főbb időadatai:

A Hold felkel Zalaegerszegen: jan. 20. 17:04 KöZEI

Félárnyékos fogyatkozás kezdete: jan. 21. 3:37 KöZEI

Részleges fogyatkozás kezdete: 4:34 KöZEI

Teljes fogyatkozás kezdete: 5:41 KöZEI

Fogyatkozás közepe: 6:12 KöZEI

Teljes fogyatkozás vége: 6:43 KöZEI

A Hold lenyugszik Zalaegerszegről nézve: 7:40 KöZEI (az ország középső részein kb. negyedórával, keleti részein kb. fél órával korábban!) Zalaegerszegről nézve a Nap 7:29 KöZEI-kor kel, így a fogyatkozás végét már világosban, vagy a szürkületi, világosodó égbolton láthatjuk.

Részleges fogyatkozás vége: 7:51 KöZEI

Félárnyékos fogyatkozás vége: 8:48 KöZEI

VCSE - A holdfogyatkozások létrejötte - forrás: wikipédia
VCSE – A holdfogyatkozások létrejötte. – Az angol feliratok magyar fordításai: Sun: Nap, orbit of the Moon: holdpálya, orbit of the Earth: földpálya, umbra: teljes (föld)árnyék, penumbra: félárnyék – Forrás: wikipédia

A fogyatkozás magnitúdója 1,1953 lesz. (Itt a magnitúdó nem a fényesség mértékegysége!) Ez azt jelenti, hogy a Hold látszó korongjának átmérőjének hányadrésze lép a földárnyékba. Ha ez a szám egynél nagyobb, akkor teljes a fogyatkozás.

 

A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):

L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.

L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.

L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.

L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.

L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.

A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével.

VCSE - A kontaktusok magyarázata - Forrás: wikipédia
VCSE – A kontaktusok magyarázata. A világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyékát jelenti: innen nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja el, a Holdon álló, a penumbrába süppedt megfigyelő részleges napfogyatkozást tapasztalna. A sötétszürke kör a Föld teljes árnyéka, innen a Föld teljes egésze eltakarja a napkorongot. Aki az umbrában lenne, teljes napfogyatkozást látna. (Ide fény csak azért jut be, mert a Föld légköre lencseként viselkedik, és fényt szór be a teljes árnyékba is.) P1: első penumbrális kontaktus, a Hold belép a félárnyékba – félárnyékos fogyatkozás kezdete. U1: első umbrális érintkezés, a Hold belép a teljes árnyékba – a részleges fogyatkozás kezdete. U2: a holdkorong minden pontja bekerül a teljes árnyékba – a teljes fogyatkozás kezdete. Mid: a fogyatkozás közepe. U3: harmadik umbrális érintkezés, a Hold elkezdi elhagyni a teljes árnyékot – a teljes fogyatkozás vége. U4: utolsó umbrális kontaktus, a Hold teljesen elhagyta a teljes árnyékot – a részleges fogyatkozás vége P4: utolsó penumbrális kontaktus, a félárnyékos fogyatkozás vége.  – Forrás: wikipédia

Kráterkontaktus-előrejelzések (időpontok KöZEI-ben):

Belépés a földárnyékba:
04:39 Grimaldi
04:46 Campanus
04:51 Tycho
04:52 Kepler
04:57 Aristarchus
04:59 Copernicus
05:10 Timocharis
05:13 Dionysius
05:14 Manilius
05:17 Menelaus
05:20 Goclenius
05:20 Plinius
05:23 Plato
05:25 Langrenus
05:25 Taruntius
05:27 Eudoxus
05:29 Proclus
05:30 Aristoteles

Kilépés a földárnyékból:

06:53 Aristarchus
06:53 Grimaldi
07:00 Kepler
07:01 Plato
07:05 Pytheas
07:07 Timocharis
07:08 Copernicus
07:11 Aristoteles
07:12 Campanus
07:13 Eudoxus
07:21 Manilius
07:21 Tycho
07:24 Menelaus
07:28 Plinius
07:28 Dionysius
07:37 Proclus
07:40 Taruntius
07:42 Goclenius
07:47 Langrenus

Ezek az értékek bizonytalanok 1-2 perc erejéig, mert az aktuális felsőlégköri állapot miatt a földárnyék mérete nagyobb vagy kisebb lehet.

A holdfogyatkozásokról több: http://vcse.hu/?s=holdfogyatkoz%C3%A1s&submit=.

A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.

Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!

VCSE - A holdfogytakozás főbb adatai, lefolyása és láthatósága a Föld különböző pontjairól - Forrás: NASA
VCSE – A holdfogyatkozás főbb adatai, lefolyása és láthatósága a Föld különböző pontjairól – Forrás: NASA