Már két éve annak, hogy megalakítottuk a VCSE Hajdúsági TK-t (HTK-t). Idén februárban volt az első közös, személyes jelenléten is alapuló programunk, leszámítva Csizmadia Szilárd tavalyi villámlátogatását a Hajdúságban. Az apropót a mostani eseményhez az adta, hogy Balogh Zoltán négy évtizede szervez csillagászati programokat. Közel öt éve, hogy minden évben rendez a HTK körül lévő baráti, amatőrcsillagászati társaság téli találkozót. Nem volt ez másként most sem. Idén is a Mátra hegységre esett a választásunk, február 9-11. közöttre, s bár az időjárás nem volt teljes mértékben kegyes hozzánk, azért sikerült észlelnünk is.

Olvasd tovább

Bevallom, elsőre meglepett a hír, amikor Bárány Attila jelezte, hogy a ZalaZone Ipari Parkba hívnak bennünket az idei Kutatók Éjszakája programra. Érdekes ötletnek tűnt a piramisépület tetejéről tartani távcsöves bemutatót. Már csak azért is, mert eredetileg 3-4 távcső elhelyezését tervezték a viszonylag kis méretű hely miatt.

VCSE – Készülődünk a holdkeltére – 2023. szeptember 29., ZalaZone Ipari Park. Fotó: Jandó Attila

Olvasd tovább

VCSE – Hosszú volt a sor az egyik járdacsillagászat (fűcsillagászati) esetén távcső előtt Zalacsében 2022-ben. A távcsőnél Bánfalvi Péter magyaráz.

Folytatódik a „Csillagleső esték” sorozatunk Zalaegerszegen. A következő találkozás ideje:

2023. augusztus 28. 20:30 óra (az ÁMK plakátján 21 óra szerepel)

Helye: Apáczai ÁMK udvara, Zalaegerszeg

Esőnap: augusztus 30-a (szerda) Frissítés 2023. aug. 30. 20:15-kor: A várható rossz időjárás miatt az aug. 30-i alkalom is elmarad!

Aki teheti tartson velünk távcsővel, vagy anélkül! A rendezvényen távcsöveinkkel mindenkinek megmutatjuk a Holdat, a Szaturnuszt, fényesebb kettőscsillagokat, és lehet szakértőkkel csillagászatról beszélgetni, érdeklődni.

Ötletes napfogyatkozás-bemutató kivetítéssel (Bánfalvi Péter)
Ötletes napfogyatkozás-bemutató kivetítéssel (Bánfalvi Péter)

Három hónapja történt már, hogy elfedte a Hold a Napot a Földről nézve: hol többet, hol kevesebbet takart ki belőle. Akkor még volt derült – de már akkor is csak itt-ott… Vajon mikor múlik el a rossz időjárású periódus? Ameddig türelemmel várunk a jó időre, emlékezzünk vissza erre a napfogyatkozásra.

2022. október 25-én részleges napfogyatkozásra került sor, amelyet tagtársaink több helyről is megfigyeltek, bemutattak. Az ország keleti részeiben az időjárás a megfigyeléshez kedvezőtlen volt, a középső területeken csak részben alkalmas: felhővonulás közben lehetett látni valamit, az ország nyugati végén azonban a fogyatkozás utolsó másfél órájára teljesen kiderült, és jó körülmények között lehetett észlelni és megmutatni ezt a csillagászati jelenséget. Olvasd tovább