2023. évi közgyűlésünket Zalaegerszegen tartottuk: 20 fő személyesen, 22 fő zoomon, összesen 42-en vettek részt. (16%-os részvételi arány.) Több, mint 15 tagtársunk kimentését kérte különféle egyéb elfoglaltságok, munka miatt. Ahogy az megszokott a magyar egyesületi életben, az első közgyűlés nem volt határozatképes 14 órakor, de a megismételt közgyűlés 14:15 órakor már a megjelentek számára való tekintett nélkül annak bizonyult. A közgyűlés a tervezett 120 percnél rövidebb ideig, csak 84 percig tartott – ennyit mindenki rászánhat közös amatőrcsillagászati ügyeinkre.

VCSE - A közgyűlésen személyesen megjelentek csoportképe - Fotó: Ágoston Zsolt
VCSE – A közgyűlésen személyesen megjelentek csoportképe – Fotó: Ágoston Zsolt

A közgyűlés kezdetén elnökünk kérésére rövid, néma felállással emlékeztünk elnökségünk volt tagjaira: Simonkay Ferenc volt elnökünkre (1949-2022; a VCSE elnöke volt 1996-1997-ben és 1998-1999-ben, valamint elnökségi tag 1997-1998-ban) és Győrffy Ákosra (1986-, eltűnt az olasz hegyekben 2023-ban; elnökségi tagunk volt 2006-2014-ben).

Olvasd tovább

Schmall Rafael Nap- és protuberancia-fotója
(ENGLISH BELOW)
Kedves Tagtársunk!
A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) 2023. évi közgyűlésére
2023. április 15-én (szombaton) 14-16 óra
között kerül sor
 
Zalaegerszeg, Dísz tér 7. szám alatt (II. emelet, 236-243. szoba).
A közgyűlésre minden kedves tagtársunkat szeretettel várjuk! Lehetőség van zoomon is részt venni (a zoom-linket tagtársainknak 2023. március 23-án kiküldtük e-mailben), illetve képviseltetheted is magadat, ha a 2023. március 23-i e-mailhez mellékelt meghatalmazást a közgyűlés kezdetéig eljuttatod az Egyesület elnökének. A közgyűlés nyelve: magyar. A közgyűlés napirendje:
1./ Elnöki megnyitó és jegyzőkönyvvezető választása.
2./ Napirend kiegészítése.
3./ Elnökségi beszámoló a 2022. évi gazdálkodásról és tevékenységről, beszámolók, mérleg stb. megszavazása, felügyelő bizottság jelentése. – A beszámolókat és a jelentéseket e-mailben kiküldjük közgyűlés előtt tagtársainknak. A közgyűlésen a beszámoló nem kerül ismertetésre, hiszen a közgyűlés előtt elolvashatjátok majd.
4./ 2023. évi HJD odaítélése.
5./ Alapszabály módosítása.
6./ Tiszteletbeli elnök választása a 2023-2027-es időszakra.
7./ A következő időszak egyesületi tervei és egyebek.
Jelenleg 266 tagja van a VCSE-nek, a határozatképességhez így 134 fő jelenléte szükséges. Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a megismételt közgyűlést ugyanarra a napra, változatlan helyszínnel és napirenddel az elnökség összehívta 14:15 órai kezdettel. Ez a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz.

Fontosabb dátumok:

2023. március 23.: A közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak.
Március 27.: Eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend kiegészítését.
Március 29.: Az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.
Március 31.: A napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)
Szombaton 14 óra után az utcán és a szabadtéri parkolókban a parkolás ingyenes, előtte fizetős; a parkolóházban azonban 14 óra után is kell fizetni.
A közgyűlés után 15 perc szünetet tartunk, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor a helyszínen.
Szeretettel várunk!

2023. március 23.

Dr. Csizmadia Szilárd
csillagász
a Vega Csillagászati Egyesület elnöke
Ez a kép kissé régi, de a lényeget mutatja, melyik árkád alatt kell átmenni és ott utána rögtön balra lesz a bejárati ajtó (tehát a bejárat az épület háta mögött van!) – This picture is a little bit old but the point is shown in it: the General Assembly will be in this building, you must cross the arch and turn left, then go to the second floor:
TIT_ház_2
(ENGLISH)
Dear Member,
the yearly General Assembly of the Vega Astronomical Association (address: H-8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8., Hungary) will be held on

2023 April 15 (Saturday) between 2 pm – 4 pm

address: Zalaegerszeg, Dísz tér 7. (2nd floor in British English, 3rd floor in American English, room 236-243).
We are kindly inviting all of our members! It is possible to attend via zoom (link was sent in an e-mail on 23rd March, 2023 ), or you can ask someone to represent you by filling the form we sent in the same e-mail on 23rd March, 2023. This form must be filled, signed and sent to the president of VAA before the Assembly. Official language of the General Assembly: Hungarian. Agenda:
1./ Welcome message by the President and election of a minute-taker.
2./ Extension of the Agenda.
3./ Report of the Council of VAA from the budget of and activity in 2022 – accepting the official reports. These reports will be sent via e-mail before the Assembly in a written form.
4./ Decision about the 2023 János Hettyei Prize.
5./ Modifications of the by-laws of VAA.
6./ Election of the Honorary President for the period 2023-2027.
7./ Future plans of the Association and any other business.
The VAA has 266 members at the moment, so the presence (in-person, via zoom or via representation) of 134 members is needed for a quorum. In case of no quorum, then we have a so-called repeated Genaral Assembly which has a quorum regardless the number of members present. This starts at the same place and same day 15 minutes later than the original Assembly, but no new agenda point can be added to the aforementioned ones.

Important dates:

2023 March 23: Posting the invitations to the members via e-mail.
March 27: The officiers and the members can ask to supplement the agenda by this date.
March 29: The Council will decide about the agenda-supplement by this date based on your requests.
March 31: The Council will notify you until this date if any changes occur in the agenda (if there is no e-mail then there is no change). If the Council does not decide in time or the request is denied or not communicated then we can discuss the point but decision cannot be made unless all members are present.
The parking is free in Zalaegerszeg after 2 pm Saturday (except in the parking house) but it costs some amount before it.

See you in the General Assembly!

Dr. Szilárd Csizmadia
astronomer
President of the Vega Astronomical Association
A helyszínre történő odatalálást segítendő közöljük az alábbi térképeket és fényképeket:
A kocsival érkezők a környéken több helyen is parkolhatnak. Szombaton 14 óra után az utcán és a szabadtéri parkolókban a parkolás ingyenes, előtte fizetős; a parkolóházban azonban 14 óra után is kell fizetni.

zalaegerszeg_terkep

Szeretettel hívjuk meg kedves tagtársainkat és minden érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület 2022. évi rendes közgyűlésére! Tudnivalók:

A közgyűlés ún. hibrid közgyűlés lesz. Ez azt jelenti, hogy részt lehet venni rajta személyesen is (ld. alább), és zoom-on keresztül virtuálisan is. A zoom-linket később küldjük ki a tagtársaknak, április 22-ig.

A Vega Csillagászati Egyesület (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) elnöksége tehát a VCSE 2022. évi rendes közgyűlését az alábbi időpontra és helyszínre összehívta:

időpontja: 2022. április 23. (szombat), 14:00 óra,

helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 243. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó), illetve zoomon keresztül virtuálisan.

Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, úgy a megismételt közgyűlést ugyanarra a napra, változatlan helyszínnel és napirenddel az elnökség összehívta 14:15 órai kezdettel. Ez a megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
VCSE – 2014. évi közgyűlés

Fontosabb dátumok és program:

2022. április 8.: A közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal). A tisztségviselők már jelölhetők (ld. alább).

Április 12.: Eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. alább) kiegészítését.

Április 14.: Az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

Április 16.: A napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

Március 25.: A tisztségviselők jelölésének határideje (már lezárult).

Április 12. 14 órától április 23. 14:30-ig: tisztújítás. A Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottság (JSZB, tagjai: Dr. Csizmadia Szilárd, Jandó Dániel, Szente Hajnalka) ápr. 12-én kiküldik tagtársainknak e-mailben a szavazat leadásához szükséges linket, a szavazatleadó oldalra történő belépés azonosítóját és jelszavát. A szavazás titkos; a JSZB csak azt látja, kik szavaztak, de az eredményt a szavazás lezárultáig nem. Szavazategyenlőség esetén majd az elnök szavazata vagy a közgyűlés dönt. Kérjük, vegyetek részt legalább az elektronikus választáson! A választás határidejét a VCSE elnöke a közgyűlésen meghosszabbíthatja egészen a közgyűlési eredményhirdetésig (hogy esetleges késők is leadhassák szavazatukat).

ÁPRILIS 23. (szombat): 

14:00: Tisztújító közgyűlés kezdete. 

(14:15: Határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)

A közgyűlés (kb. 120 perc) napirendje:

1./ Elnöki megnyitó és jegyzőkönyvvezető választása. (2 perc)
2./ Napirend kiegészítése. (2 perc)
3./ Elnökségi beszámoló a 2021. évi gazdálkodásról és tevékenységről, beszámolók, mérleg stb. megszavazása. (21 perc) – A beszámolókat és a jelentéseket e-mailben kiküldjük közgyűlés előtt tagtársainknak. A közgyűlésen a beszámoló nem kerül ismertetésre, hiszen közgyűlés előtt elolvashatjátok majd.
4./ 2022. évi HJD odaítélése. (10 perc)
5./ Alapszabály módosítása (35 perc). Az alapszabály-módosítási javaslatra és a vitalapra mutató linket tagtársaink már megkapták. Amennyiben a vitalapon a vita lefolytatható, akkor a közgyűlésen már csak szavazunk; amennyiben a vita folytatódik a közgyűlésen is, akkor az időkeret lehetőség szerinti betartását kérjük.
6./ Tisztségviselőink megválasztása a 2022-2024-es időszakra. (15 perc, a szavazatokat a megelőző napokban, április 12-től kezdve kell leadni elektronikusan.)
7./ A következő időszak egyesületi tervei és egyebek. (30 perc)
A közgyűlés után 15 perc szünetet tartunk, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor a helyszínen.
A helyszínre történő odatalálást segítendő közöljük az alábbi térképeket és fényképeket:
A távolból érkezők a vasútállomástól az 1-es, 10-es buszokkal tudnak eljutni a közgyűlés helyszínéhez. A busszal érkezők a buszpályaudvartól nyugati irányban gyalogoljanak az első közlekedési lámpáig, és a ott forduljanak délre (balra), a Kovács Károly tér végén pedig a Kosztolányi utcán folytassák útjukat. (Ebben az utcában van a térképen jelölt 1-es, 10-es busz megállója is, ők a térképre tekintve felülről érkeznek ebbe az utcába.) A kocsival érkezők a környéken több helyen is parkolhatnak. Szombaton 14 óra után az utcán és a szabadtéri parkolókban a parkolás ingyenes, előtte fizetős; a parkolóházban azonban 14 óra után is kell fizetni.

zalaegerszeg_terkep

Ez a kép kissé régi, de a lényeget mutatja, melyik árkád alatt kell átmenni és ott utána rögtön balra lesz a bejárati ajtó (tehát a bejárat az épület háta mögött van!):

TIT_ház_2

Parkolni a közeli parkolóházban lehet (240.- Ft/óra 14 óra előtt, 100.- Ft/óra 14 óra után), az utcán kb. 360.- Ft/óra (ha távolabb parkolsz az autóddal, akkor olcsóbb is lehet). A legtöbb helyen szombaton, 14:00 óra után már ingyenesen lehet parkolni.

EGYÉB INFORMÁCIÓK 
A közgyűlés határozatképessége
A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint a fele jelen van (jelenleg legalább 106 fő tagtárs jelenlétét jelenti ez). Amennyiben a közgyűlés határozatképtelennek bizonyulna, arra az esetre az elnökség már most új közgyűlést hív össze, amely a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz az eredetileg meghirdetett napirendi pontokban. Ezt a megismételt közgyűlést változatlan helyszínnel és napirenddel tartjuk ugyanaznap 14:15 órai kezdettel.
Részvétel megbízott képviselő útján:
Az a tagtárs, aki személyesen nem tud részt venni a közgyűlésen, az megbízhat valakit, hogy képviselje őt a közgyűlésen és szavazzon vagy felszólaljon helyette. A képviselethez szükséges formanyomtatvány innen tölthető le: közgyűlési képviselet-meghatalmazás, és kétféleképpen juttatható el a VCSE-hez: vagy aláírt, szkennelt változatát kell legkésőbb 2022. április 22-ig a vcse@vcse.hu címre elküldeni az Egyesület elnökének címezve, vagy másnap, a közgyűlés kezdetéig kell odaadni a képviselő által az Egyesület elnökének a közgyűlést megelőző negyedórában. Kérjük tagtársainkat, hogy ha nem tudnak eljönni a közgyűlésre, a közgyűlés határozatképességét biztosítandó, képviselő útján vegyenek részt a közgyűlésen.
Tisztségviselők választása
A tisztségviselők megválasztása elektronikusan zajlik a közgyűlést megelőzően 2022. április 12-23. között. Aki a közgyűlésen jelen van, az még ott elektronikusan leadhatja majd a szavazatát, és azt figyelembe vesszük. A szavazás lezárulta 14:30-kor lesz vagy utána picivel.
Az elektronikus tisztújítással igen sok időt spórolunk.

VCSE, 2022. április 8.

Schmall Rafael felvétele
Schmall Rafael felvétele

Szeretettel hívjuk meg a VCSE összes tagját a Vega Csillagászati Egyesület (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) soron következő közgyűlésére! A közgyűlést az elnökség (2020. dec. 27-i ülésén) a következő időpontra és helyszínre hívta össze:

a közgyűlés időpontja: 2021. április 10. (szombat), 14:00 órai kezdettel,

Olvasd tovább

Schmall Rafael felvétele
Schmall Rafael felvétele

Frissítés 2020. április 15-én: a közgyűlést Zoom-on keresztül tartjuk meg az elnökség április 11-i döntése értelmében, elektronikus úton, vagyis videókonferencia keretében. Minden tagtársunk az otthonából (vagy ahol tartózkodik) részt vehet, ha van internetkapcsolata. A zoom-linket, amire klikkelni kell majd, a tagtársaknak az Egyesülethez bejelentett e-mail címére küldjük ki április 16-17-én. (Meghatalmazás útján képviseltetni is lehet magatokat a közgyűlésen, lásd alább.) Szeretettel várunk tehát az interneten keresztül tartandó közgyűlésünkre!

Szeretettel hívjuk meg a VCSE összes tagját és minden kedves érdeklődőt a Vega Csillagászati Egyesület (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 8.) soron következő, tisztújító közgyűlésére! A közgyűlést az elnökség (2019. dec. 2-án ill. 2020. április 11-én) a következő időpontra és helyszínre hívta össze:

a közgyűlés időpontja: 2020. április 18. (szombat), 14:00 óra,

a közgyűlés helyszíne: Zalaegerszeg, Dísz tér 7., II. emelet 241. (Tudomány és Technika Háza, TIT-előadó). Zoom-on keresztül, a linket tagtársainknak és a meghívottaknak április 16-17-én küldjük ki.

Kérjük, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni, vagy képviseltetni szíveskedjetek magatokat. A közgyűlés legkevésbé a bürokratikus adminisztráció színtere (legalábbis a VCSE-ben…), sokkal inkább az Egyesület aktuális helyzetét felmérve a következő 1-2 év, néha a messzebbre mutató távlati célok közös kitűzésének a helyszíne, annak felmérése, ki mit vállalhat, ki mit szeretne, hogyan juthatunk előbbre. Ezen felül közösségi élmény, a személyes találkozás helye.

A tisztújítást a korábban megszokott módon, elektronikusan hajtjuk végre 2020. április 4. és a közgyűlés kezdete között, így rengeteg időt spórolunk, és a közgyűlésen csak az eredményt hirdetjük ki.

A közgyűlés napirendje és időkerete a következő:

    1. Jegyzőkönyvvezető választása (1 perc).

    2. Napirend elfogadása (1 perc).

    3. Elnökségi beszámoló és az éves jelentések, közhasznúsági beszámoló stb. elfogadása, 2020-2021. évi programok (25 perc).

    4. A felügyelőbizottság jelentése (3 perc).
    5. Hettyei János Díj odaítélése és átadása (10 perc).

    6. 2020. évi költségvetés elfogadása (5 perc).

    7. Tisztújítás eredményének kihirdetése (10 perc).

    8. Alapszabály-módosítás (10 perc).
    9. Egyebek (10 perc).

A közgyűlésen a részvétel mindenkinek ingyenes, de kérjük, legyetek szívesek e-mailben előre jelezni részvételeteket!

A tisztújítást illetően később kapják meg e-mailben tagtársaink az elektronikus választáshoz a kódot.

A közgyűlés határozatképessége és megismételt közgyűlés
A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint a fele jelen van személyesen vagy képviselője útján (jelenleg 175 tagtárs van, tehát legalább 88 fő tagtárs jelenlétét jelenti ez). Amennyiben a közgyűlés határozatképtelennek bizonyulna, arra az esetre az elnökség már most új közgyűlést hív össze, amely a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes lesz az eredetileg meghirdetett napirendi pontokban. Ezt a megismételt közgyűlést változatlan helyszínnel és napirenddel tartjuk ugyanaznap 14:15 órai kezdettel.
Részvétel megbízott képviselő útján (Alapszabály IX/8. pont):
Az a tagtárs, aki személyesen nem tud részt venni a közgyűlésen, az megbízhat valakit, hogy képviselje őt a közgyűlésen és szavazzon vagy felszólaljon helyette. A képviselethez szükséges formanyomtatvány innen tölthető le, és kétféleképpen juttatható el a VCSE-hez: vagy aláírt, szkennelt változatát kell legkésőbb 2020. április 17-ig a vcse@vcse.hu címre elküldeni az Egyesület elnökének címezve, vagy másnap, a közgyűlés kezdetéig kell odaadni a képviselő által az Egyesület elnökének a közgyűlést megelőző negyedórában. Kérjük tagtársainkat, hogy ha nem tudnak eljönni a közgyűlésre, a közgyűlés határozatképességét biztosítandó, képviselő útján vegyenek részt a közgyűlésen.

Fontosabb dátumok és program:

2020. március 8.: A közgyűlés meghívóinak kiküldése elektronikusan a tagtársaknak, a honlapon való elhelyezése (ez az oldal).

március 22.: Eddig kérhetik a tisztségviselők és a tagtársak a napirend (ld. fentebb) kiegészítését.

március 25.: Az elnökség eddig a napig határoz a napirend kiegészítéséről a javaslataitok alapján.

március 27.: A napirendben bekövetkezett módosításokról eddig az időpontig értesít Titeket az elnökség (ha nincs változás, nem kaptok e-mailt). (Ha az elnökség nem dönt, vagy a kérést elutasítja, vagy nem közli döntését a tagokkal, akkor a szabályszerűen nem közölt napirendbeli kérdésben vita lefolytatható, de a kérdésben határozat csak akkor hozható, ha ahhoz az összes részvételre jogosult tag hozzájárul.)

április 18.: 14:00: Közgyűlés kezdete. (14:15: határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés kezdete.)