VCSE - Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján - Forrás: phys.org (https://phys.org/news/2015-02-years-source-russian-chelyabinsk-meteor.html)
VCSE – Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján – Forrás: phys.org

2013 februárjában egy kb. 17 méteres aszteroida vagy meteoroid – kinek hogy tetszik – érkezett a Föld légkörébe. Felizzott, a hő hatására egy része elpárolgott. A fékeződés ereje azonban egy másik részét felrobbantotta, és darabjai leestek a Földre az oroszországi Cseljabinszk városa felett. A robbanás lökéshulláma néhány tíz másodpercen belül elérte a nagyvárost, a betört ablakok és a feldöntött, rossz állapotú kerítések stb. 33 millió dollár anyagi kárt és mintegy 1500 fő könnyű sérülését okozták, az ijedelemről nem is beszélve.

1908. június 30-án a Tunguz-esemény néven ismeretes alkalomkor egy talán akár 100 vagy 200 méter átmérőt is elérő  üstökösmag ütközött nekünk, de még a légkörben felrobbant. A lökéshullám hatalmas területen letarolta az erdőket, a tajgát, felborított egy vasúti szerelvényt, és a szibériai esemény hangját még Londonban is hallani lehetett. A lökéshullám háromszor is megkerülte a Földet. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lényegében lakatlan, hanem a Föld legnagyobb városai felett történik az esemény.

A fenti két esemény váratlanul érte a földlakókat. Tudjuk, hogy bizonyos időközönként meteoroidok, kisbolygók és üstökösmagok találják el majd a jövőben is a Földet, de nem tudjuk, mikor. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja”, hogy mikor ütközhet a Földdel egy kisebb vagy egy nagyobb égitest. Mindössze olyan becslések léteznek, hogy Tunguz-szerű becsapódások mintegy 200 évente érik el a Földet átlagosan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2108-ig, a legutóbbi haonló nagyságú eseménytől számított 200 évig biztonságban vagyunk az ilyen becsapódásoktól. A 200 éves átlag úgy is kijöhet, hogy 400 év alatt két egymást követő hasonló becsapódást mondjuk csak 130 év választ el egymástól. Meg úgy is, hogy 1000 év alatt öt ilyen esemény az évezred legutolsó 100 évében történik. (A meteorrajok esetében megfigyelték az ún. csomósodást, vagyis hogy egy raj néhány meteorja gyors egymásutánban jön, utána pedig hosszabb ideig nem látunk rajmeteort, majd újrakezdődik az egész. A két egymásutáni rajmeteor között eltelt időtartam gyakran követ Poisson-eloszlást. Érdekes, hogy a Poisson-statisztika alkalmazható a kisbolygó- és üstökösbecsapódások időbeli gyakoriságára is, és méreteloszlására is. Egy ilyen kísérletet lásd itt.)

 

VCSE - A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia

Továbbá, nem csak a Tunguz-nagyságú és nagyobb becsapódások érdekelnek minket. A Cseljabinszk-esemény sokkal kisebb volt mind a beérkező égitest méretét, mind a felszabaduló energiát tekintve, mégis nagyobb kárt okozott. Ennek oka, hogy sűrűn lakott településekhez közel érkezett, míg a Tunguz-esemény majdhogynem sok száz km-en át alig lakott (közel lakatlan) terület felett történt.

Éppen ezért a kisebb égitestek érkeztét is szeretnénk tudni és előrejelezni, nem csak a nagyobbakét.

Ha ugyanis legalább annyit meg tudnánk tenni, hogy ezekre a természeti jelenségekre időben figyelmeztetünk, akkor az ablakokat ki lehetne nyitni, a lökéshullám hatását és az emberi sérüléseket meg lehetne előzni vagy legalább mérsékelni, pl. a házban maradással, ablakok kinyitásával, a pánik elmaradásával, hiszen mindenki felkészült lelkileg…

Noha vannak ilyen kísérletek és tervek, az egész korai figyelmeztetés előfeltétele, hogy ismerjük a Földnek ütköző aszteroidákat vagy meteoroidokat jóval azelőtt, hogy az ütközés megtörténik.

(Itt szükséges egy kitérőt tenni. A legtöbb laikus, amatőrcsillagász és hivatásos csillagász szeretne egy egzakt, világos, éles határt tévő meghatározást, hogy hol húzódik a meteoroid és az aszteroidák határa. Ilyet azonban nem lehet adni, bár az IAU megpróbálta: 1 méter alatt újabban meteoroidokról, 1 méter felett kisbolygókról beszélünk. Ez a régebbi cikk nem ad világos határt, hanem 1-100 méter között folyamatos átmenetet valószínűsít.) 

Nagy előrelépés, hogy az elmúlt évtizedben három alkalommal is sikerrel jelezték előre, bár igen rövid határidővel, nagyobb meteoroidok, igen pici kisbolygók becsapódását. Ezeket vesszük alább sorra.

2008 TC3

2008. október 6-án 06:39 UT-kor a Catalina Sky Survey (CSS) egy kisbolygószerű objektumot fedezett fel, ami később a 2008 TC3 ideglenes jelölést kapta. A CSS elsődleges célja a Földre veszélyes, 1 km-esnél nagyobb kisbolygók és üstökösmagok legalább 90%-ának felkutatása, de eközben számos más, gyakran még kisebb kisbolygót is felfedez. 1,5, 1,0 és 0,61 méteres teleszkópokkal kutatnak. 2013 óta – az anyagi forrás elapadása miatt – az ausztráliai mérőállomásukat bezárták, így az ég legdélebbi részén ők már nem keresnek ilyen kisbolygók után.

VCSE - az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat
VCSE – az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat

A 2008 TC3 átlagos sűrűségét 1,5 g/cm3-nek, forgásidejét 1,6 percnek, albedóját kb. 10%-nak, Nap körüli keringésidejét pedig 1,5 évnek találták. Pályája 0,9-1,7 CSE között húzódott a Naptól, és keresztezte a földpályát. A meteor vagy kisbolygó eredeti kezdeti tömegét 80 tonnára becsülték, átmérőjét pedig 4,1 méterre – ha gömb alakú volt.

A 2008 TC3 volt az első olyan kisbolygó, aminek a becsapódását előre lehetett jelezni. Korrektül megmondták és be is jelentették nyilvánosan a pályaszámítók, hogy Szudán térségében fog becsapódni a felfedezést követő napon, 19 órával a felfedezést követően. 27 amatőr és hivatásos csillagász által gyűjtött 586 pozíciómérésből jutottak erre a következtetésre. 11 órával a felfedezés után már ki is jött 25 darab IAU Minor Planet Electronic Circulars (MPEC) elnevezésű közlemény, amiben egyre pontosabb pályák szerepeltek. 2008. október 7-én, 01:49 UT-ig lehetett pontosítani a pályát, mert ezután a kisbolygó belépett a Föld árnyékába. Így már nem kapott napfényt, amit visszaverhetett volna, és amiért látjuk a kisbolygókat (is). Ezután már nem történt róla asztrometriai célú csillagászati észlelés. Szerencsére még volt annyi idő, hogy a Kanári-szigeteken lévő, 4,2 méteres William Herschel Távcsővel a spektrumát fel tudták venni. A kisbolygó színképére ebből a mérésből azt lehetett mondani, hogy C vagy M típusú.

A Föld légkörében a kisbolygó felrobbant, amit a Meteosat 8 műhold megörökített. Az ekkor már meteornak mondható égitest 2008. október 7-én 02:46 UT-kor lépett Észak-Szudán felett a légkörbe 12,8 km/s sebességgel. A helyi vízszinteshez képest mindössze 19 fokban haladt a pályája. Robbanása olyan 37 km magasságban történhetett, és 0,9-2,1 ktonna TNT-nek megfelelő mennyiségű energia szabadult fel. (A mérési hibahatár relatíve nagy.) Egy kevésbé lakott terület, a Núbiai Sivatag felett történt a robbanás, és számos repeszdarab (meteorit) érte el a talajt.

A helyiek beszámolója szerint a robbanáskor a meteor telihold fényességű volt. Egy repülőgép 1400 km távolságban haladt el a meteortól, és még onnét is észlelték a felvillanást, illetve webkamerával 725 km-ről is. Mivel műholdról (lásd fentebb) és kenyai infrahang-detektorokkal is észlelték a jelenséget, igen könnyű volt a leesés helyét meghatározni. Egyébként ekkora méretű kisbolygók akár évente 2-3 alkalommal is okoznak meteorjelenséget és meteorithullást. A különlegesség tehát az, hogy ennek becsapódási idejét és helyét előre meg lehetett mondani!

Az első meteoritokat 2008. december 6-án kezdték el keresni (hetekkel a jelenség után) Peter Jenniskens holland-amerikai csillagász vezetésével és 10,5 kg-ot találtak mintegy 600 darabban. Almahata Sitta meteoritoknak hívják ezeket. Az első 15 meteoritot az első három napon találták, a többit később. A spektroszkópiai méréseknek kissé ellentmondóan a kisbolygó típusa a földre esett meteoritok alapján F-nek adódott, és aminosavakat is találtak benne (!). Később is találtak még meteoritokat, végül is egy 29 km átmérőjű területen szedtek össze belőle fragmentumokat.

Hónapokkal az esemény után (!) is találtak még meteoritokat belőle.

2014 AA

Ezt a kisbolygót is a CSS fedezte fel. 0,9-1,4 CSE között keringett a Nap körül. 2-4 méteresre becsülték és 40 tonnás lehetett az eredeti tömege. 1,25 év alatt kerülte meg a Napot, mielőtt a Földbe csapódott volna. 2014. január 1-én fedezték fel egy 152 cm-es távcsővel, és már másnap, január 2-án be is csapódott. Mindössze 70 percig tudták észlelni a pályáját a becsapódás előtt 21 órával – utána már nem volt csillagászati észlelés róla. Ennyi azonban elég volt a becsapódás helyének és időpontjának előrejelzéséhez.
A becsapódás megtörténtét infrahang-detektorokkal valószínűsítették. Mivel csak 70 percnyi pályaívből lehetett pályát számolni, a becsapódás előrejelzése nem volt olyan pontos: 2014. január 2-án 02:33 UT-re tették, de a hibahatár 1 óra 5 perc volt (azaz ennyivel korábban és később is jöhetett volna). Mivel egy óra alatt 15 fokot fordul el a Föld (a Zalaegerszeg-Párizs távolság mintegy 15 fok!), gyakorlatilag teljesen más országba, városba is mehetett volna. Ennél nyilván pontosabb előrejelzésre van szükség egy nagyobb méretű, Földre veszélyes kisbolygó becsapódása esetén. (De az IAU MPEC még konzervatívabb volt, a becsapódást hajnali 5 UT-re tett 10 óra hibahatárral.) A következő esti becsapódás előtt sem tudták megfigyelni, mert az előrejelzések szerint olyan 40 perccel a becsapódás előtt már földárnyékba lépett.
VCSE - Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
Az infrahang-detektorok észlelései szerint végül is 3:06 UT-kor volt a légkörbelépés 5 perces hibahatárral. A becslések szerint vagy a tengerbe esett Közép-Amerika valamelyik oldalán a “vékony részén”, ami Dél-Amerikát összeköti Közép-Amerikával. Sem repülő, sem hajó nem észlelte a jelenséget. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket az infrahang-detektorokat elsősorban a kísérleti atomrobbantások tilalma betartásának ellenőrzésére használják.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). - Forrás: CSS
VCSE – A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). – Forrás: CSS

2018 LA

Mindezidáig a 2018 LA kisbolygó becsapódása volt az utolsó, előrejelzett ilyen esemény. Felfedezésekor 18,3 magnitúdós volt, a felfedezés 8 órával a becsapódása előtt történt a CSS – Mt Lemmon Survey keretében. A felfedezés 2018. június 2-án 8:22 UT-kor történt. Mindössze másfél óráig lehetett észlelni csillagászati távcsövekkel. Ezek az észlelések csak 85% esélyt adtak a becsapódásra, minek helyére az Ausztrália-Madagaszkár vonalat valószínűsítették. 25-35 tonnás lehetett a belépés előtt, és olyan 2,6-3,8 méteresre becsülik méretét.
Két órával azután, hogy a becsapódás 16:44 UT-kor Botswanában megtörtént, az ATLAS projekt is megtalálta a kisbolygó nyomát a saját korábbi felvételein. Ezekkel a pályaív kiterjeszthető volt, és ez bebizonyította, hogy a 2018 LA becsapódása történt meg.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
A meteort magát mindössze egyetlen észlelő látta. Dél-afrikai infrahang-detektorok nyomán a robbanásában felszabadított energiát 0,4 kt TNT-re teszik. A meteor 17 km/s sebességgel haladt a Föld légkörében. Mivel ez ismét szárazföldre esett, hasonlóan a 2008 TC3-hoz, a fragmentumok begyűjtése azonnal megindult, mielőtt az esős évszak megérkezik. Az első meteoritokat végül június 23-án, három héttel a becsapódás után találták meg.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
Egyéb jelenségek
A WT1190F-t 2013-ban találták meg az égen és 2015 év végén csapódott be. Ez azonban a Lunar Prospector elnevezésű műholdat szállító rakéta egyik darabjának bizonyult, nem valódi kisbolygónak.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. - Forrás: earthsky.org
VCSE – A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. – Forrás: earthsky.org
Jelenleg mindössze két aktív projekt monitorozza az eget ilyen kisbolygók után. Az egyik a CSS Arizonából, a másik a Pan-STARRS és az északi ATLAS-projekt a Hawaii-szigetekről. (Egyiknek sem ez az elsődleges célja, de ilyeneket is felfedez(het)nek.) A déli égbolt most lefedetlen. 2020-2022 között indulnak a NEOSTEL, az LSST és a déli ATLAS projektek (utóbbi kettő a déli féltekén lesz) hasonló kisbolygó-becsapódások előrejelzésére.
A fenti példák azt mutatják, hogy néha már képesek vagyunk 8-21 órával a becsapódás előtt az alig pár méteres kisbolygók érkeztét előrejelezni. Ez azonban ma még csak elvétve történik meg, nem pedig rendszeresen. A legtöbb becsapódás – mintegy 100%-uk – ma is előrejelzés nélkül történik. Sokkal több távcsőre, automata azonosító- és előrejelző/riasztószoftvere, automata riadóláncra, és főleg korábbi felfedezésekre lenne szükség, hiszen pl. éjszaka kevesen olvasnak híreket. Az időintervallum növelése a felfedezés és a becsapódás között fontos, hogy az állampolgárokat fel lehessen készíteni, és a pánikot is el lehessen kerülni. Ilyen méretű égitestek érkeztekor sok mindenre nincs is szükség megelőzésképpen: csak lelkileg felkészülni a rettenetes hangrobbanás erejére, és a lökéshullám kárait is meg lehet előzni ablaknyitásokkal. A nagyobb méretűek persze más kategóriát jelentenek, de azokból jóval kevesebb is van…

A Los Angeles-ben található Kaliforniai Egyetem (University of California, UCLA, USA) a napokban egy rendkívül érdekes meteoritot állított ki híres Meteorite Gallery-jában. A mintát kölcsönbe kapták Ken és Jill Eltrich-től.

A 30 x 25 x 12 cm méretű termetes kondritot jó pár évvel ezelőtt túrázás közben találták a kaliforniai Mojave-sivatagban. Eltrich elmondása szerint a túra alatt teljesen véletlenül lenézett a földre, és egy oda nem illő, érdekes mintázatú követ vett észre. Leginkább sziromra hasonlító mintázat borította a hátoldalát. Hazavitte, és a Google segítségével utánanézett, hogy mi lehet az, de nem talált semmi érdemlegest, így három évig az otthonukban maradt. Közben – mint értéktelent – ajtókitámasztónak is használták (sic!). Három évvel később Eltrich a követ bevitte egy Orange megyei térkép- és ásványboltba, ahol a tulajdonos azt mondta neki, hogy az akár egy meteorit is lehet, és javasolta, hogy vigye be Marvin Kilgorehoz, aki az Arizonai Egyetem Hold és Bolygólaboratórimának (Lunar and Planetary Lab) meteorit-kurátora. Kilgore azonnal látta miről van szó. Egy egyedien orientált,  szinte tökéletes alakú kondritról!

Egy évvel később Eltrich találkozott John Wassonnal, aki az UCLA meteorit gyűjteményének alapító kurátora, és Nick Gesslerrel, aki az UCLA-n a “Meteoritok” tárgy előadója. Utóbbi elmondta:

“Számos orientált meteoritot láttam már, de ez a kiváló kondrit az összes közül a legérdekesebb és legbonyolultabb mintázatot mutatja.” Az orientált meteoritokról kevesen tudják, hogy felszínük hullás közben a legkevésbé ablatálódik (vagyis a legkevésbé gőzölög el), mert a forró plazmacsatorna lényegében lamináris áramlással, optimálisan kevés anyagot olvaszt le róluk. Szinte csak a folyásnyomvonalak olvadnak le, az eredeti kúp alakból a lehető legtöbb megmarad.

A mintát Jason Utas, az UCLA kozmikus geokémia szakos végzős hallgatója is látta, aki nem mellesleg profi meteoritgyűjtő, és szerinte a kő “a világ legorientáltabb meteoritja, amit valaha találtak!”. Alakjában tükröződik “az időben megfagyott fizika”.

Eltrich ekkor kezdte csak felfogni, hogy mit is talált: “akár egy véletlenül talált lottó ötös szelvény!” mondta.

Közben jó pár komoly meteoritgyűjtő megkereste kecsegtető ajánlatával, de azt gondolta, hogy ha eladja, akkor az egy meteoritgyűjtemény féltve őrzött kincseként eltűnik az emberek szeme elől és senki nem látja hosszú-hosszú időre. Ezért úgy döntött, hogy kiállítási célból két évre kölcsönadja az UCLA Meteorite Gallery-nek, hogy minél többen láthassák élőben ezt a csodát.

A világ “legorientáltabb” meteoritjának találóan a “krizantém-kő” nevet adták és júniustól tekinthető meg az UCLA-n. Végezetül Eltrich elmondta, “nem vagyok meteorit vadász, de most már próbálok az lenni…”.

Valóban lenyűgözően szép, tankönyvszerű mintázatot mutató orientált meteoritról van szó és tényleg kiállításon van a helye.

(Daily Bruin, UCLA, California, USA, forditotta Kereszty Zsolt. Jason Utas képei)