2023. november 20-án lett 25 éves a Nemzetközi Űrállomás. Ennek örömére egyik nap összejött a derült is, meg a helyi tranzit is. Csupán a seeing (nyugodtság) volt 1-es. Az ISS 1000 km távolságra volt tőlem a fotózáskor. Mivel ilyenkor alacsonyan van a Nap, ez majdnem a legnagyobb közelség, amikor tranzit van. Hagyhattam is volna a turbulencia ellenére, de pluszban érdekelt néhány konfiurációs beálítás a rendszeren, ezért akkor már úgy voltam vele, hogy megéri megpróbálni.

A legnagyobb nehézséget ilyenkor a kompozíció jelenti ezzel a kamerával és ezzel a fókusszal.

25 éves az ISS - H-alfa nap felvétel - Schmall Raffael - VCSE
25 éves az ISS – H-alfa napfelvétel – Schmall Rafael – VCSE
Távcső: Lunt LS 100 hidrogén-alfa naptávcső
Időpont: 2023.11.20.
Helyszín: Zselici Csillagpark
Átlátszóság: 4
Nyugodtság: 1
Kamera: ZWO ASI 290 MM
Mechanika: Fornax 150
Expozíciós adatok: exp: 1,0 ms, gain: 0, 30 sec 5%
Szűrők: Lunt B1800-as blokkszűrő
A Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) az ember által eddig épített legnagyobb űreszköz. Legnagyobb kiterjedése 109 méter, és egyszerre 7 személy lehet benne. Jellegzetes látványát a napelemek és a hűtőradiátorok adják. Az ISS parancsnoka e sorok írásakor Andreas Mogensen dán (ESA) űrhajós (2023. december 19-én). Öt űrügynökség: az amerikai (NASA), az orosz (Rosszkozmosz), az európai (ESA), a kanadai (CSA) és a japán (JAXA) közös vállalkozása. Az űrállomás költségének legnagyobb részét az amerikaiak fizetik, kisebb részét az oroszok, az együttes európai-japán-kanadai hozzájárulás pedig az orosszal azonos összegű (körülbelül). Egy űrhajós egy napja 7,5 millió dollárba kerül az építés, a felbocsátás, a visszatérés, az ottlét költségeit számolva folyó áron (az 1970-es évekbeli Skylab űrállomáson, az akkor pénzértéket maira átszámolva, még 19 millió dollárba került egy űrhajós egy napja.) Az űrállomás összes költsége már régen meghaladta a 150 milliárd dollárt is. Működés szempontjából orosz keringő egységre (Rosszkozmosz) és amerikai (NASA-ESA-CSA-JAXA) modulra van osztva. Átlagosan 400 km földfelszíni magasságban kering a Föld körül, 93 perc alatt járva a körbe a Földet, kb. 15 és fél keringést megtéve naponta köröttünk. Havonta két km-rel süllyed a magassága, ezért időről-időre pályakorrekció kell. Első elemét még 1998-ban bocsátották fel, és 2000. november 2-a óta folyamatosan lakott. 2023. decemberéig 21 ország 273 űrhajósa és űrturistája járt rajta. További egységekkel tervezik még most is kiegészíteni (pl. az Axiomnak nevezett modullal). Az ISS működésének végét már sokszor tervezték, majd többször meghosszabbították. A jelenlegi amerikai tervek szerint egy űrhajóval, előre eltervezett módon bevezetnék a Csendes-óceánba 2031-ben (deorbitálnák). A kínaiak nem vesznek részt a programban, saját űrállomásuk van; az amerikaiak pedig magáncégek által épített űrállomásokkal tervezik felváltani az ISS-beli részvételüket. Megjegyzendő, hogy a nemzetközi egyezmények szerint minden ország felelős az általa felbocsátott űreszközért. (Cs. Sz.)

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) 2017. június 20-án a Hubble Űrtávcsőnek a Westerlund 1 csillaghalmazról készített csodálatos felvétele volt.

VCSE - Mai kép - Westerlund 1 csillaghalmaz - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Westerlund 1 csillaghalmaz – Csizmadia Szilárd

 

Bengt Westerlund (1921-2008) svéd csillagász, 1969-1975 között az ESO igazgatója, három csillaghalmazt fedezett fel. A Westerlund 1-et 1961-ben találta, ami egy ún. szuper csillaghalmaz a Tejútrendszerben. Az Ara (Oltár) csillagképben látszik. Becsült távolsága a Földtől 3500-5000 parszek. Pontos távolságát csak 2018-ra méri meg a jelenleg is adatokat gyűjtő Gaia asztrometriai műhold. A halmaz irányában mutatkozó nagyon erős csillagközi fényelnyelés miatt sokáig alig tanulmányozták. Hat sárga szuperóriás, négy vörös szuperóriás, 24 Wolf-Rayet csillag, egy fényes kék változócsillag és sok fényes OB szuperóriás csillag található benne. Legalább egy pulzárt is tartalmaz. Olvasd tovább

A Nap Csillagászati Képe (APOD) egy kisbolygó radarképe; a megfigyelt objektum a Föld mellett idén április 19-én 4,6-szeres átlagos holdtávolságban haladt el. 2004 óta nem került hozzánk ilyen közel ekkora méretű aszteroida. Ez a kisbolygó ugyanis 610 méter legnagyobb átmérőjű, egyébként pedig szabálytalan alakú. A NASA 70 méteres Goldstone rádiótávcsövével radarképeket készítettek róla, és ahogy a kisbolygó forog, alakja több oldalról is megszemlélhető: ez látható a mellékelt képsorozaton.

A 2014 JO25-öt még 2014 májusában fedezte fel a Catalina Sky Survey nevű projekt. A 2500-ik évig nem kerül ilyen közel a Földhöz, mint most 2017-ben. Az ismert, hasonlóan nagy méretű objektumok közül legközelebb a 800 méteres 1999 AN10 kerül a holdtávolságon belülre 2027 augusztusában.

A Juno a NASA egyik űrszondája, 2011. augusztus 5-én indították útjára Cape Canaveral-ből, és 2016. július 4-én, tegnap érkezett meg küldetése célpontjához, a Jupiterhez.
Poláris pályán fog keringeni majd a Jupiter körül, azaz elrepül északi és déli sarka felett rendszeresen.
Feladata elsősorban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a mágneses terének és magnetoszférájának sarki régióinak vizsgálata.
A Jupiter belső szerkezetét – bármilyen meglepő is – alig ismerjük. Még azt sem tudjuk, van-e szilárd, kőzetekből vagy fémből álló magja, és ha igen, mekkora. Korábban kiadott könyvekben biztosra vették a szilárd vagy fémes mag létezését, az utóbbi 10 év tanulmányai azonban alaposabb vizsgálat alapján arra jutottak, hogy nem tudjuk, van-e a Jupiternek kőzetmagja, vagy fémes magja… A különböző szerzők között akad, aki védi a korábbi eredményeket, mások szerint egyáltalán nincs magja, és a két álláspont közti köztes vélemény (van, de kisebb, mint korábban gondolták) is előfordul. A Jupiter gravitációs terének feltérképezéséből majd el lehet dönteni a kérdést, a gravitációs terét ugyanis nem egyszerűen csak a Jupiter tömege, hanem belső tömegeloszlása, koncentrációja is meghatározza.
Az űrszonda neve a görög-római mitológiából ered, Jupiter feleségét hívták Junonak. A mitológiában Jupiter egy hatalmas felhőtakarót eresztett maga köré, elrejteni rossz tulajdonságait és dolgait, de Juno képes volt átpillantani a rejtőfelhőkön és felfedni Jupiter valódi természetét. Az analógia nyilvánvaló: a Juno űrszondától is a Jupiter belsejébe való pillantást várunk gravitációs tere feltérképezésével… (A Juno egyben a JUpiter Near-polar Orbiter-nek is a rövidítése.)
A Jupitert korábban tudományos vizsgálatok céljéból a Pioneer-10, -11 (1972-ben, ill. 1973-ban), a Voyager-1 és -2 (mindkettő 1977-ben) űrszondák látogatták meg, de mind elrepült mellette, majd 1995-2003 között a Galileo űrszonda keringett és működött körötte. Így a Juno csak a második Jupiter körül keringő űrszonda. Az Ulysses napkutató űrszonda (1990-ben), a Cassini-Huygens (1997-ben) és a New Horizons (2006-ban) szintén elrepült a Jupiter mellett, de akkor a cél nem tudományos vizsgálatok végzése volt, hanem a Jupiter gravitációs erőterének kihasználása volt, hogy hintamanőverrel felgyorsuljanak és más pályára álljanak.
A Juno energiaellátását három szárnyra szerelt napelemtáblák biztosítják. Ezek a valaha épített legnagyobb napelemtáblák, amiket bármelyik bolygókutató űrszonda megkapott. A Jupiter ötször messzebb van a Naptól, mint a Föld, ezért huszonötször kevesebb napenergia éri ezeket a napelemtáblákat időegység alatt, mintha a Juno a Föld körül keringene. Ezért is kellenek jó nagy napelemtáblák. Korábban a Pioner-10, -11, Voyager-1, -2, de az Ulysses, Cassini-Huygens, New Horizons és a a Galileo is radioaktív termoelektromos generátort használt.
Az indulás után két évvel, 2013-ban egy Föld melletti elrepülés gyorsította fel a Junot. Két 53 nap keringésidejű fordulatot tesz majd a Jupiter körül megérkezése után, idén októberben ismét begyújtja majd rakétáit, és 14 napos keringésidejű, poláris pályára áll majd a Jupiter körül. 37 keringésre tervezik az élettartamát, ami mindössze 20 havi működést jelent: 2018. februárjáig fog regulárisan működni. Utána a Jupiter légkörébe léptetik és ott elég, hogy véletlenül se eshessen később valamelyik Jupiter holdra, vagy ha egy meteorit eltöri, a darabok ne hullhassanak oda. Ez ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy biológiailag beszennyezi (a Földről rákerült az építés során valamennyi mikroba), és az a Jupiter egyes holdjainak esetleges életét megzavarja, megbetegíti, vagy egyáltalán: az ott kialakult életet megzavarhatja, ha egyáltalán van ott valami. (Ha nincs, akkor meg nem akarjuk beszennyezni, nehogy a saját koszunkkal megzavarjuk a későbbi méréseket!) Infravörös és mikrohullámú tartományban működő műszerei a Jupiterről érkező hő mennyiségét is mérik majd. (A Jupiter gravitációsan összehúzódik, ezért több energiát bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap! Ennek pontos megmérése az összehúzódás pontos mértékét, ütemét, és a belső anyagi összetételét segít meghatározni.)
A Juno teljes költségvetése 700 millió USA-dollár volt eredetileg, de 2011-re ez 1,1 milliárdra nőtt. Ez összemérhető azzal, amit az ESA a PLATO-ra szán (kb. 850 millió euró), ez közepes méretű és költségvetésű űrmissziónak számít.
A Junón van egy magnetométer a mágneses tér feltérképezésére, a JIRAM közeli infravörös színképelemző készülék (2-5 mikrométer között) az 50-70 km mélyen lévő rétegek észlelésére; az MWR mikrohullámú radiométer (sugárzásmérő), 600 MHZ és 22 GHz között több frekvencián méri majd a Jupiter rádiósugárzását; a GS gravitációs műszer, ami valójában egy rádióadó, amellyel a Juno sebességét lehet mérni. A rádióadó hullámai ugyanis kék- és vöröseltolódást szenved, ahogy az űrszonda majd lelassul és felgyorsul a Jupiter gravitációs erőterének változásai miatt. Egy JEDI névre keresztelt részecskeszámláló, egy Waves névre hallgató, a Jupiter sarki fényeinek rádiósugárzását mérő műszer, egy UVS jelű, ultraibolya spektrográf is el van helyezve a műholdon. Hogy a nagyközönség igényeit kielégítsék, a JCM névre hallgató, látható fényben működő kamera is felkerült a Junóra, ez az egyetlen képalkotó eszköz rajta. De csak hét keringésen át fog működni, mivel a Jupiter erős mágneses és részecskesugárzási tere tönkre fogja tenni. A cél most nem a szép képek gyártása, hanem a Jupiter belsejének megismerése.

A Földön vulkanizmus útján új szigetek keletkeznek a tengerben, tavak tűnnek el a globális felmelegedés következtében, és más gyors változások is vannak a földrajzunkban. Más bolygók felszíne nagyon állandó, csak néha alakul ki egy-egy új kráter kisbolygó becsapódás következtében, esetleg eltüntetve régebbi krátereket.

A Titán változékony tava, hulláma, vagy más jelensége? Kép forrása: Cassini űrszonda


A Szaturnusz Titán nevű holdjának felszínén azonban tavak vannak, a holdnak pedig erős légköre van. A Titán tavai és folyói főképp metánból és más szénhidrogénekből állnak. A Szaturnusz rendszerében keringő Cassini űrszonda igen gyakran mérte fel a Titán felszínét radarjával. A mellékelt képsorozaton lehet látni, hogy valami a Titán felszínén 2013-ban megjelent (2007-ben még nem volt ott), 2014-ben még ott volt, de alakja-kinézete megváltozott; 2015-re az objektum eltűnt. Az alakzat hossza 20 km volt maximálisan. Nem világos, miféle alakzat ez: valamilyen geohidrodinamikai aktivitás, elolvadó jéghegy, vagy egy vízesés, amely amikor működött, esetleg habhullámokat keltett, vagy egy tavacska óriásit hullámzott, de most pont nincs ott vihar, amikor nem látjuk.

2017-ben megint lesz lehetőség e terület radarképeinek elkészítésére, lehet tippelni, mit látunk majd ott…