Láttuk a szupernóvát az M101-ben! Na de kérem… Nem itt kezdődik az este! Tudom, mindenki kíváncsi a szupernóvára, úgyhogy álljon itt: távcsővégre kaptuk a halványodóban lévő SN 2023ixf-et. Így is lehet. Aki viszont a tárcairodalmon és az amatőrcsillagászati bulvárhíreken túl valami bensőségesebbre is vágyik, az olvasson tovább. 

Csillagászat fényes nappal

2023. 07. 16. estéje nappal kezdődött. Mondanám, hogy egy átlagos estének indult, de hát ha az ember Piszkéstetőn tölt néhány hetet, egy este sem lehet átlagos. Szóval, az este egy Piszkésen átlagosnak mondható vacsorával indult: hűs szellő, csodás színekbe boruló természet, a leboruló Nap a hegyek mögött, illatozó vacsora, doromboló macskák, harmónia, béke és nyugalom. Szemben velem témavezetőm, Regály Zsolt, akivel az éppen aktuális kutatási témánkat vitatjuk meg két pohár frissítő között. 

A ház azonban nem csak tőlünk hangos: Pál András és Horti-Dávid Ágoston – szintén a Konkoly Csillagászati Intézet munkatársai – a főépület erkélyéről igyekeznek szabad szemmel megpillantani a Vénuszt. Ideig-óráig ugratjuk őket, hogy úgysem fog sikerülni, aztán mikor binokulárral látni vélik a célpontot, mi is felmegyünk, hogy tegyünk egy próbát a szabadszemes észleléssel. A feladat nem egyszerű, mivel a Nap még nem bukott le, a horizont pedig fátyolfelhős. A legjobb taktikának végül a következő bizonyul: “Állj ide”, mondja Andris, “takard ki a fallal a Napot és a hegyeket egészen addig a pontig, majd onnan a fal mentén gyere felfele egy arasznyit. Ha egyszer meglátod, már nem tudod nem meglátni!” És tényleg! Ott ragyog a Vénusz teljes pompájában. Sokáig nézegetjük, binokulárral a sarlóját is tanulmányozzuk. 

Egyszer csak észbe kapunk, hogy még mindig nappal van, és jó lenne naplemente előtt a Merkúrt is elcsípni. Hiába járjuk azonban körbe a bolygó potenciális helyét oda-vissza tízszer, százszor, szabad szemmel, majd binokulárral, állvány nélkül, aztán állvánnyal, nem leljük a Merkúrt. Maradnak tehát a napfoltok. Zsolt 20×80-as Celestron binokulárjának képét vetítjük ki az épület fehér falára. Öt hatalmas foltot figyelünk meg, mindegyik brilliáns. 

Idővel újra a domboldal felé fordulunk, hogy ámuljunk a naplementén. Milyen mindennapos dolog, mégis, itt valahogy minden egyes alkalom más, gyönyörű és igéző. A frissen lebukott Nap mögött vérvörösbe vált a táj, kezünket kitartva és lassan mozgatva gyönyörű krepuszkuláris jelenséget figyelhetünk meg: a környező magyar és szlovák hegységek árnyéka rávetül az égre, ami ekkor vörösben, narancsban, aranyban, lilában és türkizkékben játszik. 

A naplemente színei és krepuszkuláris jelenségek Piszkés-tetőről
A naplemente színei és krepuszkuláris jelenségek Piszkéstetőről.

Olvasd tovább

Úgy gondoltam, hogy összegyűjtöm egyetlen képbe a korábban, más-más időpontokban és helyszíneken készült bolygófotóimat egyetlen naprendszermodellé. Az első felvételem 2018. július 27-én készült a Vénuszról, az utolsó 2022. március 14-én a Napról. A bolygókról 200/800 Newton tubussal, Televue 3x-os Barlow-lencsével és ASI 224MC típusú bolygókamerával készítettem a felvételeket, a Napot egy Lunt 35 mm-es naptávcsővel és egy ASI 294MM monokróm kamerával fotóztam le.

VCSE - Naprendszermodell - Ágoston Zsolt
VCSE – Naprendszermodell, amelyről csak a Föld hiányzik, hiszen azon állva készültek a képek. Balról jobbra: Nap, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. – A szerző, Ágoston Zsolt, saját felvételei

Az egyes képek készítésének helye és ideje:
Nap:             2022. március 14., Zalaegerszeg
Merkúr:       2019. február 22., Zalaegerszeg
Vénusz:        2018. július 27., Dobronhegy
Mars:            2020. október 22., Dobronhegy
Jupiter:        2020. július 20., Őrimagyarósd
Szaturnusz: 2020. július 20., Őrimagyarósd
Uránusz:      2018. december 27., Zalaegerszeg
Neptunusz:  2018. december 27., Zalaegerszeg

Olvasd tovább

Amikor a Voyager-2 űrszonda 1989-ben elrepült a Neptunusz mellett, egy nagyméretű sötét foltot vett észre a Neptunuszon, amit egy ottani időjárási jelenség okozott. Egy most tanulmányozott folt mérete pedig akkora volt, hogy ha a Földön lenne, az Egyesült Államok-beli Bostontól Portugáliáig elérne, átnyúlva az Atlanti-óceánon. Működésbe állása (1990) óta a Hubble Űrtávcsővel (Hubble Space Telescope, röv. HST) folyamatosan monitorozták a neptunuszi óriásviharok fejlődését. Eközben új viharok kifejlődését is látták. Az alábbi képsorozat azt is bemutatja, milyen felbontást érhetünk el a Neptunuszról a 2,4 méter főtükör-átmérőjű HST-vel. Megjegyzendő, a Neptunusz kb. 30-szor távolabb kering a Naptól, mint a Föld.
VCSE - A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, és az egyenlítőnél felbomlania és sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. - Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
VCSE – A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, az egyenlítőnél felbomlania és hirtelen sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. A felső képsorozat RGB szűrőkkel készített kompozitok, az alsó képsorozat 467 nm-es középhullámhosszú szűrővel lett felvéve. – Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
Míg a Jupiter Nagy Vörös Foltja, egy anticiklon, legalább két évszázada folyamatosan létezik – esetleg még régebb óta -, a Neptunuszon a viharok megjelennek, néhány évig léteznek, majd eltűnnek. Az eltűnést azonban eddig csak onnét tudtuk, hogy egy idő után a vihar okozta foltokat nem láttuk (pl. mert a Nappal történő együttállás, vagyis a bolygó nem megfigyelhető időszaka során tűntek el a foltok, vagy egyszerűen nem volt elég sok mérés az adott időszakban). Most viszont sikerült megfelelő észlelési sorozatot gyűjteni ahhoz, hogy egy ilyen viharfolt eltűnésének folyamatát dokumentálják.

A felvételsorozat 2015-2017 között, két évnyi időszak alatt készült. A bolygó anticiklonjai, mint a fenti képsorozaton bemutatott is, a Neptunusz mélyebb légköri régióiból kever fel anyagot, majd a várakozások szerint később a lesüllyedő folt hirtelen szét is oszlik sok apró felhőre. E folt azonban másképp viselkedett (lásd a képaláírásban). Érdemes megjegyezni, hogy a Neptunusz szelei a legsebesebbek a Naprendszerben, és az ottani szuperszonikus sebességet is elérhetik. A tenger régi istenéről elnevezett bolygón egyébként egyszerre három szélirány is uralkodó: az egyik az egyenlítő mentén nyugatra fúj, a másik kettő keletre, amelyek az egyenlítőtől északra és délre a pólusok felé jelentősek.

A Neptunusz viharait mindössze a Voyager-2-vel és a HST-vel sikerült eddig észlelni. Mivel a Voyager-2 csak elrepült a bolygó mellett, nem készített hosszútávú megfigyeléseket a foltokról. Csak a HST-vel sikerült ezek időbeli fejlődését tanulmányozni.

Az eredményekről az Astronomical Journal c. lap számolt be. A híradás forrása itt található.

Mindeközben ugyancsak a HST-vel 2018-ban egy új sötét folt születését figyelték meg a Neptunuszon.

2018. december 27-én, Zalaegerszeg, kertvárosi erkélyemről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, melyet az Uránuszról és a Neptunuszról készítettem. A képek Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal és ASI 224 színes bolygókamerával készültek, kiegészítve egy Televue 3x Barlow-lencsével. A rögzítés Firecapture és SharpCap, a feldolgozás PIPP, Autostakkert 3, és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - Neptunusz - Ágoston Zsolt
VCSE – Neptunusz – Ágoston Zsolt

Először a Neptunusz megfigyelését kezdtem el, még a bolygókamera elindítása előtt vizuálisan is megfigyeltem az óriásbolygót, a 10 mm-es Plössl okulárral, ami 80-szoros nagyítást tett lehetővé, még így is egy nagyon halvány pontszerű testnek tűnt, mint bolygónak. A Barlow-lencsével alig kivehetően halvány folt lett csupán. 270 db képkockát rögzítettem, 600 ms záridővel, Gain 400 érzékenységgel, ebből 30-at stackeltem PIPP és Autostackert 3 szoftver segítségével.

VCSE - Uránusz - Ágoston Zsolt
VCSE – Uránusz – Ágoston Zsolt

Ezután az Uránusz következett, 80-szoros nagyítással szintén inkább pontszerű, mint korong jellegű, enyhén kékes színnel. A Barlow-lencse és bolygókamera csatlakoztatása után 800 db képkockát rögzítettem, Gain 300 érzékenységgel és 200 ms záridővel, ebből 150-et stackeltem Autostackert 3 segítségével. A felvételen halványan látható az Uránusz zöldes színe.