Amikor e sorokat írom, 2017. november közepe felé járunk. Valami csoda folytán napnyugta után feltűnnek a csillagok. A köd még várat leereszkedésével, a fogyó Hold is csak éjfél után kel majd, hogy maradék fényével a tájat beborítsa. A nyári Tejút nyugati irányban fodrozódik, legfényesebb részei már lenyugodtak. Jó néhány hónapot kell még várnunk, hogy ismét megpillanthassuk a Nyilas fényes ködjeit egy tavaszi hajnalon, versenyfutásban a pirkadattal. A Hattyú még viszonylag magasan van. A magam részéről ő zárja a nyári csillagképeket. Még itt a lehetőség, hogy átkutassuk galaxisunk fősíkjának eme igen gazdag vidékét. Nyílthalmazokat, planetárisokat, gáz- és porködöket rejt szárnyai alatt az égi madár.

VCSE - A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).
VCSE – A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).

Beállt a teljes sötétség, pedig még este hét óra sincs. Szokatlan ez a nyári időszámítás után, de ezen a szélességi és hosszúsági körön így természetes. Távcsövemet a Deneb felé fordítom. Még mindig magasan van, de már korántsem olyan nehézkes ráállni az azimutális állvánnyal, mint amikor még a zenit környékén volt. Zöld lézeremmel bevilágítok a keresőtávcső okulárjába, és a fénynyaláb segítségével pontosítom a műszer pozícióját első célpontom hozzávetőleges helyére. Tudom, hogy eme nem túl pontos módszer is elegendő lesz, hiszen 100/500-as akromátom okulárkihuzatában egy 24 mm-es okulár teljesít, így a nagyítás nem több, mint 21x-es, a leképezett látómezeje pedig nem kevesebb, mint 3 és negyed fok. A szemlencsébe tekintve már látom is, hogy jó helyen vagyok. Finom ködösség terül el a látómezőben, temérdek csillag társaságában. De ez így még nem az igazi, a homályos folt kontrasztja kicsi a fényes égi háttérhez viszonyítva. A szűrőváltót áttekerem az UHC pozícióba, és amit ekkor látok, lenyűgöz. Pedig nem most látom először és láttam már jobb körülmények között sokkal szebbnek is. De nem ez a lényeg. Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) nálam kötelező a listán, és ha a körülmények megfelelőek, mindig vetek rá egy pillantást. Valószínű, nem csak én vagyok így ezzel.

Amikor még a mély-ég szűrők nem voltak úgy elterjedve, mint manapság, inkább csak az asztrofotósok körében volt népszerű ez az objektum. Átlagamatőrként én sem kerestem vizuálisan. Megdöbbentő volt látni először a saját szememmel egy 70/500-as lencsés okulárján át. Ott volt, egyértelműen, fényesen. Talán akkor dőlt el, hogy különös figyelmet fogok szentelni a halvány ködösségeknek, és elkezdtem fejleszteni a műszerparkomat ebbe az irányba. Így lett a 7 cm-ből 10 cm, a szűrőkészlet pedig kibővült CLS, UHC, OIII és H-béta szűrőkkel.

Idő kellett, míg rájöjjek, de az észlelés élményét nem a távcső mérete befolyásolja. Ami azt illeti, a fenti összeállítást ugyanolyan gyakran használom, mint a 30-as Newton-távcsövemet. Természetesen azzal is látható az NGC 7000, de csak részleteiben, mert a nagy fókusz miatt képtelenség akkora látómezőt elérni, hogy a teljes ködkomplexum beleférjen. A csillagmezők, sötét ködök gyakran sokkal látványosabbak egy kisebb átmérőjű, de nagyobb látómezővel bíró műszerrel. Nem beszélve arról, hogy a 100/500-asomat egy fotóállvány is elbírja, és mivel csak kis nagyításokhoz használom, nincs is szükség többre. Az egész felszerelés (távcső, állvány, okulárok, atlasz és kisszék) elfér egy túrahátizsákban is.

Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb távcsővel csak a legfényesebb mélyég-objektumok érhetőek el. Tévedés! Hogy eloszlassam a kételyeket, elmesélek két történetet.

Fátyol-köd a városból?

2014 nyarán késő este váratlanul kiderült az ég. Mivel másnap dolgozni kellett mennem, már nem vállaltam a kitelepülést, ezért csak kinyitottam a szobám ablakát, és elkezdtem mindenféle cél nélkül pásztázni az eget 70/500-as akromátommal, 17x-es nagyítással. Túl sok lehetőségem nem volt, mert a környező házak és az ablak alatt magasodó tiszafa erősen lekorlátozta az elérhető égterületet. A Hattyú viszont pont jó helyen volt. Gondoltam, megnézem, hogy a mélyég-szűrőim meg tudnak-e küzdeni a város fényszennyezésével. Vajon meg tudom-e pillantani a Fátyol-ködöt (NGC 6992) a kis hétcentissel. A város határából már láttam korábban – viszonylag könnyen – 12×56-os binokulárommal, mindenféle szűrés nélkül is.

Most más volt a helyzet. A belváros lámpáinak fényözöne bevilágította az eget is, így a köd nem tűnt elő a megszokott helyén. A három csillag, ami alapján binokulárral szoktam keresni, egyértelműen tudatosította bennem, hogy jó helyen keresem. A három csillag két „szemet” és egy „orrot” rajzol ki, valamint a keleti szegmense a szupernóva-maradványnak képezi le a „zárójelet”. Így áll össze egy „szmájli”, legalábbis az én fejemben. A távcső a megfelelő irányba néz, a ködnek valahol ott kell lennie. Jöjjön hát az OIII szűrő, ami köztudottan a legalkalmasabb ennek a csillagmaradványnak a kiemelésére. A hatás nem maradt el, az ív feltűnt a látómezőben, mégpedig határozottan. Rögtön szembetűnt, hogy az ív mentén nem egyenletesen fényes a köd. 10-20 perc elteltével egyre több részletet sikerült kivenni, ezért úgy döntöttem, hogy le is rajzolom a látottakat.

VCSE - A Fátyol-köd egy részletének észlelése - Varga György
VCSE – A Fátyol-köd egy részletének észlelése – Varga György

 

VCSE - A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban - Kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban – Kép forrása: Aladin Sky Atlas

Az Sh2-119 észlelése

Gyuricza István barátom egyszer felhívott, hogy 100/400-as Newtonjába beépített egy új segédtükröt, és miközben kézben tartva próbálgatta, az Észak-Amerika ködtől úgy 5°-kal keletre meglátott egy elnyúlt ködfoltot. Kis nagyítást és UHC szűrőt használt. Gyorsan elővettem atlaszomat, és tájékoztattam, hogy az Sh2-119 ködöt láthatta, más ködös objektum azon az égterületen nincs. Elkezdtem keresgélni az interneten képeket arról az égrészről, és zavarba ejtő módon a fotókon sem volt túl fényes a ködösség. (Az Sh-val vagy csak S-sel rövidített Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)

 

VCSE - Az Sh2-119 az Észak-Amerika - köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. - A kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – Az Sh2-119 az Észak-Amerika-köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. – A kép forrása: Aladin Sky Atlas

Nem volt okom kételkedni barátom szavában, ezért elhatároztam, hogy a legközelebbi adandó alkalommal én is megpróbálkozok a halvány ködösség észlelésével. A következő derült éjszakán a szokásos észak-amerikás szemszoktatás után kelet felé mozdítottam el a 10 centis kukker látómezejét, amikor egy fényesebb csillag mellett megláttam az elnyúlt foltot. A köd meglehetősen halvány volt, kezdő észlelőknek valószínűleg nem ezzel kezdeném a bemutatást, vagy lehet, inkább meg sem mutatnám nekik. (Néhány újonc az NGC 7000-et sem látja eleinte.) A H-béta szűrő tovább növelte a kontrasztot. Így már további részletek kezdtek nyilvánvalóvá válni, mégpedig, hogy nem egy, hanem két párhuzamos elnyúlt folt van egymás mellett. Büszke voltam a kis távcső teljesítményére és már azon járt az eszem, hogy milyen hasonló kihívások várnak még rám a csillagok között.

Az NGC 7000 és a Pelikán-köd (IC 5067) környéke jó néhány további ködösséget is rejt. Gondos áttanulmányozásuk valószínűleg sok éjszakát venne igénybe még egy 10 cm-es objektívátmérőjű távcsővel is. És még nem beszéltünk a lebilincselő szupernóva-maradványról, a Fátyol-ködről, a Gamma Cygnit körülvevő HII régiókról és porködökről. A Sarló-ködről (NGC 6888) – ami egy Wolf-Rayet csillag táguló gázfelhője -, vagy a Selyemgubó-köd (IC 5146) sejtelmes pamacsáról, amire a hosszúkás B 168 pazar sötét köd egyenesen rávezeti a tekintetünket. Roppant izgalmas terület egy nagy látómezejű távcső társaságában.

VCSE - Ködök sokasága a Hattyűban - Forrás: Guide 9
VCSE – Ködök sokasága a Hattyúban – Forrás: Guide 9

 

Irányfény – Csillagászati megfigyelések amatőröknek

Miről szól ez a sorozat?

Elsősorban az a célom, hogy megosszam másokkal észlelési élményeimet. Korunk fejlett és könnyen elérhető digitális technikája elindított egy folyamatot, amiben az asztrofotózás erősen háttérbe szorította a vizuális megfigyeléseket. A tendencia érthető: megfelelő felszereléssel gyors sikereket lehet elérni, látványos felvételek készíthetőek el, amiket megoszthatunk másokkal. A felvételek sokszor lenyűgözik a közönséget, amire büszkék vagyunk – legtöbbször jogosan. Egyetlen felvételben sok-sok óra expozíciós idő mellett rengeteg felkészülés és utómunka van. Meg kell dolgozni egy jó képért.

A vizuális megfigyelések esetében más a helyzet. Megfigyeléseink megosztása kisebb érdeklődést vált ki, ha egyáltalán rögzítjük valamiképpen a látottakat és nem csak saját örömünkre észlelünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e még valami újat mutatni egyáltalán. A legtöbb objektumról már készült rengeteg szöveges leírás, rajz. Azonban ha ezeket összevetjük, azt vesszük észre, hogy mindig akad egy kis különbség. Ez nem azt jelenti, hogy egyikünk rosszul lát valamit, a másik meg jól. Másképpen látunk. Egy-egy halmaznál, ködnél, galaxisnál más-más jellegzetes jegyeket tartunk lényegesnek, más alakzatokat, mintákat látunk bele egy aszterizmusba. Ezen kívül különböző méretű távcsövekkel, eltérő nagyításokkal, egyéb speciális szűrőkkel vizsgáljuk az eget – ezért sem lesznek egyformák észleléseink. De ha megkeresünk egy korábban már megfigyelt objektumot, akár ugyanazzal a felszereléssel, akkor is jó eséllyel egy kicsit másnak fogjuk látni. Feltűnik valami olyan részlet, ami korábban elkerülte a figyelmünket.

A vizuális megfigyelések szépsége szerintem abban rejlik, hogy az űr mélyéről érkező fotonokat nem egy kamera érzékelője gyűjti össze, hanem az emberi retina. Én így jutok közelebb a távoli világokhoz és ezt az érzést szeretném továbbadni észlelési élményeim megosztásával.

Az amatőrcsillagászat a természet szeretetének egy aspektusa, életre szóló élmények forrása lehet. Máig élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam csillagokra bomlani az M13 gömbhalmazt egy tavaszi estén szülői házam udvarából. Most is hallom a fülemben a varangyok brekegését, ha visszagondolok rá. Hangok, illatok, élmények kapcsolódnak egy-egy megfigyeléshez, és teszik azokat még emlékezetesebbé.

Csillagászati érdeklődésem alapját édesapám fektette le, amikor még egész kis koromban megmutatta a Göncölszekeret, a Fiastyúkot és a Tejutat. Ezután újra és újra meg akartam nézni a csillagos eget. Az óvodai rajzfoglalkozásokon már naprendszer-rajzok készültek.

12 éves koromban egy 6 cm-es nyílású távcsővel kezdtem ismerkedni elsősorban a Holddal és a bolygókkal, majd két évre rá egy 15 cm-es tükrös távcső megnyitotta számomra a mély-ég világát is. Ekkor kezdtem járni rendszeresen a bólyi Draco Csillagászati Egyesület szakkörére, ahol betekintést nyerhettem az amatőr-műkedvelő csillagászat igazi világába.

Manapság főleg két távcsövet használok. Egy 100/500-as akromátot és egy 300/1500-as Newton távcsövet. Érdeklődésem legfőképpen a mélyég-objektumokra irányul, de a Naprendszer égitestjeit is felkeresem időről időre.

A sorozatot a jövőben folytatni szeretném újabb élményeim közzétételével itt.

VCSE - NGC 7000, az Észak-Amerika-köd - Fábián Kálmán felvétele
VCSE – NGC 7000, az Észak-Amerika-köd – Fábián Kálmán felvétele

A kép 63×8 perc objektum (light), 17 db sötétkép (dark), 40 db mezősimító kép (flat-field) felhasználásával készült el, amiket 2018. augusztus 10-17. között vettem fel Zselickisfaludról, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborból. Átalakított Canon EOS 700D-t használtam hozzá egy 150/750-es Skywatcher Newton-távcsövön, ami EQ-5 GoTo mechanikán volt. A vezetéshez egy Lacerta Mgen-t alkalmaztam. A kép feldolgozása Photoshopban történt. Talán minden egyes pixelében megbújt a VEGA ’18-as tábor kiváló hangulata.

 

A szerk. kiegészítése:

Az NGC 7000 felfedezését általában William Herschelnek tulajdonítják (1786), de más források szerint nem ezt figyelte meg, és a felfedező a fia, John Herschel, aki valamikor 1833 előtt találhatta meg. Először 1890-ben sikerült lefotózni. Nevét az egyik földrészre hasonlító alakjáról kapta. Nagy nagyítások előnytelenek megfigyeléséhez, azokkal szinte semmi nem látszik belőle, mert a kontraszt lecsökken. Inkább kisebb nagyítású (akár csak 10-szeres!), nagyobb látómezejű, fényerős távcsővel érdemes próbálkozni, hogy vizuálisan megfigyeljük. Érdemes három fokos vagy nagyobb látómezőt használni, mert a köd hatalmas kiterjedése – négy teleholdnyi – ezt megkívánja. De leghalványabb részeit is beleszámítva hat szögfokra kiterjed az égen. Beszámoltak már arról is, hogy ha valaki UHC típusú mélyégszűrőt tett a szeme elé, akkor szabad szemmel is látta vidéki, sötét, holdtalan ég alól!

Az NGC 7000 egy csillagkeletkezési terület, ahol ma is születnek új csillagok. Vöröses színét a benne lévő ionizált hidrogén sugárzása adja. Távolsága a becslések szerint 1800, az átmérője 100 fényév. Ez a becslés akkor érvényes, ha a köd ionizációját a Deneb, a Hattyú főcsillaga okozza. Ez azonban nem biztos, a köd távolsága nem igazán ismert pontosan. A köd és a Föld között sötét csillagközi felhők helyezkednek el, ezek a köd egyes részeit eltakarják előlünk, ezzel járulva hozzá a megfigyelhető alakzat kinézetéhez.

Az NGC 7000 a Denebtől pár fokra van. Ha a Vegától indulunk el a Deneb felé, akkor a Deneben még túl kell menni a meghosszabbított egyenesen, de csak kb. annyi távolságot, amennyi a Vegát elválasztja a hozzá legközelebbi Lyra-beli csillagtól. E ponttól a Hattyú szárnya felé lesz kb. 1-2 fokra a köd közepe.

A múlt hónap során Csizmadia Szilárd megkért, hogy dolgozzam ki az egyesületi távvezérelt távcső által készített első tesztfotókat a Messier 13 gömbhalmazról, melyet nem sokkal ezelőtt el is végeztem: a fotografikus megfigyelés tehát az egyesületi Skywatcher 250/1200 tubussal, EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszegről.

315 kép készült 5 másodperces záridővel, ISO4000 érzékenységgel; flat képek is készültek, amiket a DSS valamiért nem tudott felhasználni. A képek stackelését DeepSky Stacker-el végeztem, az utófeldolgozáshoz StarToolst használtam, némi finombeállítást végeztem Photoshoppal is.

A múlt hét végén ismét sikerült kijutnom a Keménfa melletti Dózsa-hegyre. Először sikerült asztrofotózásra használnom a Takumar 2,5/135 manuális (még analóg, filmes fényképezőgépekhez készült) objektívet, illetve a 656 nm-es hullámhosszú, vagyis a hidrogén Balmer-alfa vonalán fényt kibocsátó mély-ég objektumok megnövelt érzékenységű fényképezésére átalakított Canon 550D fényképezőgépet. Több mély-ég objektum fotózásával is próbálkoztam, az egyedüli sikeresnek tekinthető fényképsorozat az NGC 7000 katalógusszámú Észak-Amerika ködről, illetve a közeli Pelikán-ködről készült: 22 x 120 másodperces záridőt választottam, ISO 800 érzékenység mellett, F/4 rekesszel. 20 dark, 20 bias és 20 flat képet készítettem, a flat képek készítéséhez flatboxot használtam.

Az objektív fókuszálásával viszont akadtak gondjaim: LiveView-ban, mikor a csillagok jól fókuszáltak voltak, erős vöröses mező tűnt fel a csillag körül, a helytelenül fókuszált infravörös miatt, ha módosítottam a fókuszon, a vörös mező összezsugorodott, de a csillagok defókuszálttá váltak.

A képek stackelését IRIS-el végeztem, az utófeldolgozás StarTools-al történt, némi Photoshop-os finomítás is történt. Jelentős mértékű vöröses “halo” került elő a pontatlanul fókuszált, felfúvódott csillagok körül, ezt meglepően hatékonyan tudta a StarTools csökkenteni, a csillagok méretét is sikerült szerintem esztétikus méretűre zsugorítani. A nagyobb, diffrakciós tüskéket is produkáló csillagokat hagytam eredeti állapotban, közöttük, a kép tetején megfigyelhető Denebbel.

Néhány mondat a megfigyelt objektumokról:

Messier 13: Talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári hónapokban. Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.

1974. november 16-án az arecibo-i rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az Arecibo-rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.

Az Arecibo rádiótávcső üzenete grafikusan


NGC 7000: William Herschel fedezte fel 1786. október 24-én ezt a Hattyú csillagképben található emissziós ködöt, amely kb. 1800 fényévre található a Földtől. 50 fényév szélesre becsülik. A benne található csillagok által ionizált hidrogénből áll.

VCSE - Mai kép - Észak-Amerika - köd
VCSE – Mai kép – Észak-Amerika – köd

 

A mai kép az Észak-Amerika – köd (NGC 7000): elnevezését arról kapta, hogy látható fényben készült képeken az alakja a megfelelő földrészre hasonlít. Az NGC 7000 szintén egy csillagkeletkezési régió. Olvasd tovább