Az őrimagyarósdi megfigyelőtábor alatt, 2020. július 20-án készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, melyet kivételesen jó légköri nyugodtság mellett, 200/800 mm-es Newton távcsővel, 3x-os TeleVue Barlow-val és Asi224 kamerával készítettem. A képeket Autostakkert3 és Registax szoftverekkel dolgoztam fel. A felvételen a Jupiter (holdjaival, balról jobbra: Io, Ganymedes, Europa), a Szaturnusz és a Mars látható. A három képet egyetlen képbe illesztettem a könnyebb kezelhetőség érdekében.

Jupiter, Szaturnusz, Mars - Ágoston Zsolt - VCSE
Jupiter, Szaturnusz, Mars – Ágoston Zsolt – VCSE

A kedvező nyugodtság miatt vizuálisan, 240x-es nagyítás mellett is részletesen megfigyelhetők voltak a Jupitert díszítő felhősávok és a  Nagy Vörös Folt, a Szaturnusz gyűrűi és a Cassini-rés, a Marson pedig a vöröses felszínen láthatóak voltak a sötétebb foltok is, az egyik sarki jégsapkával együtt. Fotografikusan egy-két percnyi videót rögzítettem 50-100 kép/másodperc sebességgel, ebből a 300-300 legjobb képet kiválasztva és egyesítve kaptam a fenti képeket, némi élesítés és fehéregyensúly-beállítás után.

VCSE – A VEGA ’20 tábor lakói a Merkúr bolygót észlelik – Őrimagyarósd, 2020.07.21. 3:33 NYISZ (Román Dávid felvétele – a kép kattintással nagyítható)

A VEGA ’20 csillagászati megfigyelőtábor lakói 2020.07.21-én hajnalban fent maradtak együtt a 8 bolygóval, hogy egyszerre észleljék a lehető legtöbbet. Ezekben a napokban különös eseménynek lehetünk tanúi: majdnem egy órán át minden bolygó egyszerre van az égen. Olvasd tovább

VCSE - Az ALMA rádiótávcső rendszer
VCSE – Az ALMA rádiótávcső rendszer – © ALMA (ESO/NAOJ/NRAO)

Francia csillagászok az ALMA rádiótávcső-hálózattal kéksavat (HCN, hidrogén-cianid) fedeztek fel  Szaturnusz légkörében. A molekula 354.5 GHz frekvencián történt sugárzását figyelték meg  2018. május 25-én. Ez az első alkalom, hogy a Szaturnuszban a kéksav jelenlétét kimutatták.

A felfedezést a Nemzetközi Csillagászati Unió CBET rövidítésú elektronikus táviratának 4535. számában jelentették be 2018. július 19-én.

A kéksavhoz hasonló vegyületek viszonylag gyakran előfordulnak az Univerzumban. Itt lehet kémiai tulajdonságairól többet olvasni.

11A Szaturnusz “kidudorásait” már Galilei megfigyelte 1610-ben távcsöveivel, de teleszkópja minősége nem volt elegendő ahhoz, hogy szépen lássa a Szaturnusz gyűrűit, ezért nem jött rá, mit lát: azt hitte, két holdja van a Szaturnusznak, amelyek a bolygó két oldalán helyezkednek el, és szorosan tapadnak hozzá. Csak 1655-ben fedezte fel Huyghens egy sokkal jobb minőségű távcsővel, hogy a Szaturnusznak gyűrűje van.

VCSE - Szaturnusz gyűrűi és rései - Mai Kép - Csizmadia Szilárd
VCSE – Szaturnusz gyűrűi és rései – Mai Kép – Csizmadia Szilárd

2007. május 5-én a Szaturnusz körül keringő Cassini űrszonda 2,5 óra hosszan fotózta a Szaturnusz gyűrűit, mégpedig felülről. Ennek eredményét mutatja a mellékelt kép. Az eltelt évszázadok folyamán többen réseket vettek észre a gyűrűben, amik több részre osztják a képződményt. Kezdetben azt gondolták, hogy a rések üresek, ott nincs anyag. Ma már tudjuk, hogy ott is van anyag, csak sokkal sötétebb, mint másutt. Az első rést még Cassini fedezte fel 1675-ben, és a gyűrű két részét a felfedezőjéről elnevezett Cassini-rés két oldalán A-gyűrűnek, illetve B-gyűrűnek nevezzük. A gyűrűk anyaga egyébként apróbb-nagyobb kőzetdarabokból áll, amint azt már 1787-ben Laplace megsejtette. 1859-ben Maxwell elméletileg bizonyította, hogy nem is állhat nagyobb darabokból, mert az árapályerők széttörnék. 1895-ben Keeler színképelemzéssel igazolta, hogy a gyűrű apróbb kőzetdarabokból (le egészen a por méretéig) áll. A Cassini-rés kis távcsövekkel, akár már 5-6 cm-es átmérővel is megpillantható, még csak nagy nagyítás sem kell hozzá, 30-40x-es elegendő a biztos észrevételhez.

Szinte teljesen biztos, hogy a gyűrűk a Szaturnusz árapályereje által szétszedett holdakból, vagy talán csak egy, Mimas-méretű kőzetholdból vagy Titan-méretű jégholdból származik.

Az Encke-rés az A-gyűrűt osztja ketté, felfedezését Encke 1837-es megfigyeléséhez kötik (azóta tehát van A, B, C gyűrűnk), noha maga Encke is megjegyezte megfigyelése közlésekor, hogy mások már látták 1825-ben, sőt a 18. században is. Van azonban, aki amellett érvel, hogy Encke csak Encke-minimumnak nevezett albedó-területet figyelt meg az A-gyűrűben (itt kevesebb napfényt ver vissza a gyűrű Földről látható két legszélén, ezért sötétebbnek, halványabbnak látszik a terület sarló alakban), és az Encke-rést valójában csak 1888-ban fedezte fel Keeler (http://ejamison.net/encke.html).

A Földről fedezték fel a D és az E gyűrűt. A Szaturnuszt négy űrszonda vizsgálta alaposabban. Elrepült mellette a Pioneer-11, és a Voyager-1, -2 a 70-es, 80-as években. Képeik alapján kiderült, hogy a gyűrű még tovább osztható, és számtalan különböző árnyalatú filamentből áll. A Pioneer-11 képein találták meg 1979-ben az F-gyűrűt, a Voyager-1 fotopolariméteres képein pedig a G gyűrűt 1980-ban. A később elrepülő Voyager-1 további apró részleteket fedezett fel ezekben a gyűrűkben. 2004 óta kering a Szaturnusz körül a Cassini, ami ilyen hosszú idő alatt óriási mennyiségű anyagot gyűjtött össze. A Cassini-kísérlet tudománytörténeti jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ezzel az űrszondával tovább gyűrűdarabokat találtak.

A gyűrű vastagsága 10 méter és 1 km között váltakozik.

A gyűrűben egy Mimas-holdnyi anyag van összesen elaprózva, ami a Szaturnusz tömegének 50 milliárdomod részét teszi ki csak.

A mellékelt Cassini-képen a gyűrű részeit, a benne lévő filamenteket jelölték meg, illetve a rések (gap v. division angolul) helyeit és neveit. A legtöbb rést már az űrszondákkal fedezték fel, és utólag nevezték el, többnyire a Szaturnusz kutatásában kiemelkedő néhai csillagászokról.

2016. január 11-én publikálta a NASA a Cassini küldetés weboldalán az alábbi  felvételt.

VCSE - A rendkívüli Szaturnusz - NASA, Cassini
VCSE – A hatalmas Szaturnusz – NASA, Cassini

A képet nézve nem lehet nem észrevenni a bolygó hatalmas méretét. A kép jobb alsó sarkában látható 1062 km átmérőjű Tethys hold eltörpül a Szaturnusz  mellett. Olvasd tovább