A következőkben áprilisi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap áprilisban 6:00 (KözEI) körül kel, 19:30 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold április 1-én és 30-án, első negyed április 9-én, telehold április 16-án, utolsó negyed április 23-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. április 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra):
04.05. 03:40 A Mars és a Szaturnusz 18′-es közelsége a Bak csillagképben
04.19. 06:00 A Hold minimális librációja
04.25. 10:43 A Merkúr dichotómiája (esténként kedvező láthatóság)
04.27. 02:56 A Vénusz 4°-ra a 14%-os fázisú Holdtól
04.30. 19:01 A Merkúrtól 1,4°-ra látható a Fiastyúk nyílthalmaz a Bika csillagképben


A Merkúr 3-a után megjelenik az esti égen, láthatósága gyorsan javul. 29-én van a legkedvezőbb pozícióban, 20°-ra a Naptól.

A Vénusz hajnalban kereshető a délkeleti égen. -4,1 magnitúdós, átmérője 22″-ről 17″-re csökken, fázisa 55%-ról 67%-ra nő.

A Mars hajnalban figyelhető meg a Bak, majd a Vízöntő csillagképben keleten. Fényessége 0,9 magnitúdó, látszó átmérője 5,7″.

A Jupiter láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

A Szaturnusz a Bak csillagképben látható, napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 16″.

Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Neptunusz láthatósága a hónap során kedvezőtlen, nem figyelhető meg.

Olvasd tovább

2022. január 6-án, 7-én és 8-án, Zalaegerszeg Kertváros részén, az erkélyemre kitelepülve készítettem a felvételt. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, ASI294MM hűtött monokróm csillagászati kamerával, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong Ha-S-O szűrővel készült, 3X30×240 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - IC 2177 Sirály-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – IC 2177 Sirály-köd – Ágoston Zsolt

Olvasd tovább

2022. február 9-én, Zalaegerszeg Jánkahegy nevű részén készítettem a felvételt az NGC 2359 katalógusszámú “Thor sisakjának”, “Nyuszi-ködnek” és “Kacsa-ködnek” is nevezett emissziós ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 2x40x150 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

 

VCSE - NGC 2359 Thor sisakja-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 2359 (Thor sisakja-köd) – Ágoston Zsolt

A felvételt monokróm kamerával készítettem, hidrogén és oxigén szűrők segítségével. A hidrogén szűrős felvételek vörös színt kaptak, az oxigén kéket és zöldet, így a kapott felvétel a valós színeket adja vissza.

Olvasd tovább

2022. április 1-3. (péntek-vasárnap)

Helyszín: Dobronhegy-Balázsfa

Szervezők:

Gothard Csillagászati Egyesület (GAE), Vega Csillagászati Egyesület (VCSE)

Szeretettel hívjuk meg a vasi, zalai és máshová valósi amatőrcsillagászokat, amatőr/csillagászati egyesületeket és alapítványokat a rendezvényre! Előadási szándékotokat kérjük, a vcse@vcse.hu címen jelezzétek. Jelentkezni a lenti online formanyomtatványon lehet.

VCSE – Dobronhegyből Dobsonhegy lett – távcsövezésre különösen alkalmas hely! (Fotó: Román Dávid)

Olvasd tovább

A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 7:30 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold január 2-án, első negyed január 9-én, telehold január 18-án, utolsó negyed 25-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. január 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2022. január 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább