A következőkben novemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap novemberben 7:00 (KöZEI) körül kel, 16:00 (KöZEI) körül nyugszik. (A KöZEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KöZEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed november 8-án, újhold november 15-én, első negyed november 22-én, telehold november 30-án lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. november 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. november 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KöZEI-1 óra):

11.05. 04:07 A Hold súrolva fedi az 5 Geminorumot
11.08. 14:40 A Merkúr dichotómiája (dichotómia: 50%-os fázist mutat, ez most 19°-os nyugati elongációnál, 7″ látszó átmérőnél következik be)
11.10. 05:07 A Merkúr hajnali legjobb láthatósága: 11° horizont feletti magasság szürkületkor, 57% fázis
11.14. 05:27 24 órás holdsarló 9° magasan, 5°-ra a Merkúrtól
11.19. 17:21 A Szaturnusz és Jupiter 4°-ra és 5°-ra a 25%-os fázisú Holdtól
11.26. 19:03 A Hold mögé belép a ν Piscium (4,5 magni, 90% holdfázis) kilépés: 20:06


A Merkúr a hónap során jól megfigyelhető napkelte előtt a délkeleti ég alján. A hónap elején egy órával kel a Nap előtt, 10-én kerül a legnagyobb nyugati kitérésbe.

A Vénusz keleten, 3 órával napkelte előtt kereshető. -3,9 magnitúdós, 88%-ra nő a fázisa, átmérője 12″-re csökken.

A Mars az éjszaka nagyobbik részében megfigyelhető. Gyorsan távolodik, fényessége -1,2 magnitúdóra, látszó átmérője 14,7″-re csökken.

A Jupiter megfigyelhető a Nyilas csillagképben napnyugta után, a koraesti órákban. -2,1 magnitúdós.

A Szaturnusz koraestig megfigyelhető a délnyugati ég alján, fényessége 0,6 magnitúdó.

Az Uránusz egész éjszaka megfigyelhető a délkeleti ég alján. A Kos csillagképben található.

A Neptunusz az éjszaka első felében figyelhető meg, a Vízöntő csillagképben található.

Olvasd tovább

Mezei Balázs - SH2-155 Barlang Köd - VCSE
VCSE – Sh2-155 Barlang-köd – Mezei Balázs felvétele

Kép készítésének dátuma: 2020. szeptember 4-7-8-9-11.
Kép készítésének helye: Zalaegerszeg
Expozíciós idő: 48×6 perc H-alfa, 35×6 perc OIII, 32×6 perc SII szűrőkben.
Érzékenység: gain240
Távcső és mechanika: 250/912 Newton, AZ-EQ6 Pro GoTo
Kamera: QHY174Mono
Kómakorrektor: TS Maxfield

Olvasd tovább

2020. augusztus 20-án, az ausztriai Trahütten településhez tartozó Koralpenblick Biohotel területén megrendezett VEGA ’20 Nyári Észlelőhétvége során készült felvételemet szeretném megosztani veletek, mely az NGC 1499 jelzésű, más nevén Kalifornia-ködről készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, ASI294 hűtött csillagászati kamerával, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong L-enhance szűrővel készült, 39×360 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Ágoston Zsolt - NGC 1499 Kalifornia-köd - VCSE
Ágoston Zsolt – NGC 1499 Kalifornia-köd – VCSE

A nagy kiterjedésű, de halvány emissziós köd a megnevezését a Kaliforniai-félszigethez hasonló, keskeny, hosszúkás, elnyúlt alakjáról kapta. A Menkib (Kszí Persei), ez a nagy sebességgel mozgó óriáscsillag sugárzása gerjeszti nagyrészt hidrogénből álló anyagát, ami ezt a többletenergiát látható fényben sugározza ki. A Menkib 30 naptömegű, O7.5III típusú óriáscsillag, fényereje a Napénak mintegy 263 000-szerese. A 35 000 K felületi hőmérsékletű csillag nagyon erős ultraibolya sugárzást is kibocsát, és ezek az ultraibolya fotonok járulnak hozzá leginkább a ködösség anyagának gerjesztéséhez, ami a köd fénylését okozza. A felvételen fodrozódások és sötétködök is megfigyelhetőek. E.E. Barnard fedezte fel 1884-ben a kb. 1000 fényév távolságban található, nagyjából 100 fényév kiterjedésű ködösséget.

A főszerk. kiegészítése: A Menkib arab eredetű szó, “vállat” jelent, noha a Perseus lábánál található. Az elnevezés oka, hogy az arabok a Plejádok (Fiastyúk) körül egy saját csillagképet alkottak, és a Kszí Persei nevéül a “Mankib al Thurayya” -t választották, ami a vállát (a Fiastyúkét) jelenti. A Thurayya a Fiastyúk arab neve angolos átírásban.

2020. augusztus 19-én, az ausztriai Trahütten településhez tartozó Koralpenblick Biohotel területén megrendezett VEGA ’20 Nyári Észlelőhétvége során készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, melyek a Fátyol-köd régióról (angol nyelvterületen: Cygnus loop = Hattyú-hurok) készültek. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, átalakított Canon 6D fényképezőgéppel, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong L-enhance szűrővel készült,  53×300 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Ágoston Zsolt - Fátyol-köd régió, Cygnus-loop - VCSE
Ágoston Zsolt – Fátyol-köd régió, Cygnus-loop – VCSE

Olvasd tovább

A következőkben a szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegről nézve szeptember közepén 06:30 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 h, illetve NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése. Az ország keleti területein félórás, a középső területein negyedórás eltérés előfordulhat a földrajzi hosszúságkülönbség miatt a napkelte-napnyugta időpontjában az itt közölt adatokhoz képest.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak.

 

Holdfázisok:

Telihold: 2020. szeptember 2. 07:22 NYISZ

Utolsó negyed: 2020. szeptember 10. 11:25 NYISZ

Újhold: 2020. szeptember 17. 13:00 NYISZ

Első negyed: 2020. szeptember 24. 03:54 NYISZ

Olvasd tovább