A következőkben márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap márciusban 6:00 (KözEI) körül kel, 17:45 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed március 3-án, újhold március 10-én, első negyed március 17-én, telehold március 25-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2024. március 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2024. március 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

2023. augusztus 12-étől 18-áig, a VCSE Ispánkon megrendezett táborában készített felvételem a Hattyú csillagképben található Wolf-Rayet 134 szupernóva-maradványról szól. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, OIII szűrővel 100×300 másodperc, H-alfa szűrővel 100×300 másodperc, illetve 3x28x120 másodperc vörös-zöld-kék szűrővel készült objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A szupernóva-maradvány elkészítéséhez monokróm kamerát és keskenysávú, hidrogén- és oxigénszűrőket választottam, míg a csillagokat külön lefényképeztem RGB szűrőkkel. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Pixinsight és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - WR-134 - Wolf-Rayet 134 - Ágoston Zsolt
VCSE – WR-134 (Wolf-Rayet 134) – Ágoston Zsolt

Olvasd tovább

A 2023. június 15-én, Namíbiában az Isabis völgyében, a Decca Station megfigyelőhelyen készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Skorpió csillagképben található IC 4628 jelű Garnéla-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 monokróm hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 3x40x180 sec objektum (light), 25 sötét (dark), 25 mezősimító (flat), 25 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair PRO vezérlőegység végezte. A feldolgozás Pixinsight és Photoshop szoftverek segítségével történt.

IC 4628 - Garnéla-köd - VCSE - Ágoston Zsolt
IC 4628 – Garnéla-köd – VCSE – Ágoston Zsolt

Olvasd tovább

A Vega Csillagászati Egyesület elnöksége a 2024-ik évi szenior tag címet

Kelemen Tamásnak

ítélte oda.

Gratulálunk!

Kelemen Tamás sarki fény fotója Izlandról készült 2020. január 30-án.
Kelemen Tamás sarkifény-fotója Izlandról készült 2020. január 30-án. “Véletlenszerűen talált vízesés parkolójában álltunk meg sarki fényt fotózni. Urridafoss a hely neve, az épp ott alvó turistákat mi ébresztettük fel, de felettébb hálásak voltak – ők akkor láttak életükben először aurorát.” – mondta el a kép készítője. Canon 16-36 f/2.8 objektív, Urridafoss, Izland, Canon 6D fényképezőgép; ISO 10000, 2 sec expozíció. Fotó: Kelemen Tamás

Tomi a címet a www.eszleles.hu oldal létrehozásáért, karbantartásáért, az egyesületi honlapon végzett honlapfelelősi munkájáért, valamint a VCSE megismertetésében játszott szerepéért, továbbá – az elsősorban a Szegedi Csillagvizsgálóban végzett – ismeretterjesztő és távcsöves bemutatói tevékenységéért kapta.

Olvasd tovább