Véget ért a XX. TUDOK (Kutató Diákok Mozgalma). A nagydíjban részesülők 30, az első helyezettek 20 felvételi többletpontot kapnak az egyetemi, főiskolai felvételik során, tehát ez egy nagyon komoly verseny. Az idei verseny fizika-matematika-csillagászat összevont szekciójának zsűrijében pl. Dr. Ludmány András, a volt Debreceni Napfizikai Obszervatórium volt igazgatója, napfizikus-csillagász volt benne, akit minden idősebb amatőrcsillagász ismerhet, mert jópár ismeretterjesztő csillagászati könyvet ültetett át angolról magyarra vagy ellenőrizte a fordítás minőségét, helyességét. Trócsányi Zoltán részecskefizikus, akadémikus neve is többünknek ismerős lehet a zsűriből.
Toldi Emese
Toldi Emese
 

Örömmel számolunk be, hogy Toldi Emese tagtársunk a fizika-csillagászat-matematika szekcióban (egyedüliként) I. helyezést ért el. (Két nagydíjat és egy különdíjat is kiosztottak.) A munka eredményét előadás formájában hallhatjuk valószínűleg a táborban majd. Gratulálunk Emesének!
 
A kishegyesi (Szerbia) Emese munkája a nyilthalmazok alakjáról szólt. Felkészítője, mentora Dr. Csizmadia Szilárd csillagász (DLR, Berlin, Németország), egyesületünk elnöke.
Vámosi Miksa tagtársunk pedig ugyanezen a TUDOK-on a Társadalomtudomány szekcióban különdíjat kapott.  “Ki a Felelős?” című kutatásában az önvezető járművekkel kapcsolatos jogi helyzettel foglalkozott. Gratulálunk, Miksa!