VCSE – Őszi észlelőhétvége 2020, kezdetek – Fotó: Vizsi Csaba

Akárcsak a korábbi években, ez az észlelőhétvége is a „csillagásztetrisszel” kezdődött: péntek délután azzal voltunk elfoglalva, hogyan fér be még egy távcső az autóba és vajon a szűrőváltó – napszűrő – bolygókamera hármasa képes-e kitölteni a köztük lévő teret, vagy tegyünk-e be még egy fotóállványt.

VCSE – “Csillagásztetrisz” – mi fér még be az autóba. Fotó: Jandó Attila

Másfél óra pakolás után végül minden bent volt, indulhattunk Dobronhegyre.

A már megszokott Sümegi-pince várt ránk a zalai Dobronhegy-Balázsfán. Gyorsan érkeztek a többiek, mire kipakoltuk az autót, a társaság nagyobb része meg is érkezett. Ezúttal négy matraccal több állt rendelkezésre, hogy a soha nem látott jelentkezői létszám ellenére mindenkinek jusson hely a házban. Sajnos ketten le kellett, hogy mondják a részvételt az utolsó pillanatban, maguk és mások egészsége érdekében. A koronavírus velünk van, talán még inkább, mint tavasszal, de szerencsére még engedélyezett a rendezvény. Ez volt az első alkalom, hogy Szilárd nem lehetett velünk a határzár és a napról napra változó rendeletek miatt. (Dr. Csizmadia Szilárd, a VCSE elnöke, az észlelőhétvégék elindítója és talán a szó megalkotója is. A főszerk.)

VCSE – A ház mögötti helyre is szükség volt. Fotó: Vizsi Csaba

A résztvevők közül páran csak később érkeztek, volt, aki nem maradt másnapra, és volt, aki csak szombaton csatlakozott hozzánk. A teljes lista és a hozott távcsövek típusa:

 

Résztvevő Távcső
Vizsi Csaba 200/1200 Newton EQ5
Vizsi Emília
Zelkó Zoltán f/4 300 mm Pentacom teleobjektív
Fábián Kálmán 150/750 Newton EQ5
Péter Attila 130/650 Newton EQ3
Ágoston Zsolt 200/800 Newton, Kronos 20x60B
Szalontai Tibor 150/750 Newton, 127/1500 MC, 90/1250 MC
Császár Kornél 200/1200 Dobson
Jandó Dániel 200/1200 Dobson, 102/500 L, 7x20B
Jandó Attila 457/1900 Dobson (VCSE), 130/1000 Dobson
Tornyos Rózsa
Balogh Boglárka
Horváth Dárius 70/700 L
Horváth Márton 130/900 Newton
Mezei Balázs 127/1200 GPU L EQ3, 250/960 Newton
Varga György 150/450 Dobson
Lelkes Klára 200/1000 Newton
Krischbaum Tamás 70/200 f/4 Canon teleobjektív
Juhász Gábor 100/900 ED L, 120/600 Fraunhofer L, 10×56 B, Coronado 60/640 H-alfa naptávcső
Nagy Balázs 120/600 L
Horváth Zsóka 114/900 Newton
Horváth Tamás 300/1200 Dobson
Hajgató Zoltán 200/1200 Dobson
Fehér Norbert
+4 fő vendég

 

Kipakolás és egymás üdvözlése után rögtön összeraktuk a 457/1900 Dobson távcsövet és Dani még világosban be is jusztírozta. Már lement a Nap, mikorra mindenki elhelyezkedett, kitöltöttük az üdvözlőitalokat és Zoli alelnökként felkészült az idei őszi észlelőhétvége megnyitójára. (Zelkó Zoltán a VCSE alelnöke. – A főszerk.) Eközben Szilárd elindította Berlinből a közös online észlelést, így őt és a többi online észlelőt: Kopeczny Zsuzsát, Vámosi Flóriánt, Vámosi Lászlót, Kiss Norbertet is üdvözölhettük. Az online bejelentkezésük során Zoli átadta a feladatot Szilárdnak, aki így Berlinből bejelentkezve nyitotta meg a sokadik észlelőhétvégénket.

Mindenki elfogyasztotta a vacsoráját és megkezdtük az esti programot, mintegy 16-an. Az első célpont természetesen a Jupiter és a Szaturnusz volt, de ahogy sötétedett, jöhettek a fényesebb mélyég-objektumok.

Az időjárással elégedettek lehettünk, mert napnyugtára a felhők többsége elvonult, csak dél-délkelet felől volt az ég takarásban. Később már csak pár fátyolfelhő nehezítette az észlelést, de összességében derült éjszakánk volt. Az éjszaka folyamán a szél csillapodott egy kicsit, de hajnalig a folyamatos légmozgás rontotta a nyugodtságot, egyben minden párát eltakarított.

Többen fotóztak, de még többen vizuálisan észleltek, közülük páran a rajzos észlelést gyakorolták. Varga Gyuri a kezdő észlelőket tanította, segítette.

A Mars több távcsőben is kiemelt téma volt. Egyrészt a látogatók érdeklődése, másrészt a bolygó közelsége és a kedvező pozíciója miatt kiváló alkalom volt a felszíni alakzatok megfigyelésére.

Az egyesületi 457/1900 Dobson távcsővel a két éjszaka során megfigyelt objektumok: Jupiter, Io, Europa, Callisto, Ganymedes; Szaturnusz, Titán, Rhea, Dione, Tethys; M13, M15, M92, M57, Epszilon Lyrae, Bagoly-halmaz (NGC 457), M81, M82; Mars, Uránusz; Neptunusz, Triton; Fátyol-köd, IC 1249, NGC 1514, NGC 246 (Koponya-köd, ang. Skull Nebula), M42-43, Láng-köd (NGC 2024), Lófej-köd (B33 az IC 434 szélén). Mások pedig a Kalifornia-ködöt (NGC 1499) vették célba. A Szív-köd (IC 1805) és az Embrió-köd (IC 1848), vagy az Androméda-galaxis (M31) is kedvelt célpont volt.

VCSE – Nem könnyű a zenit közelében beállítani a Koponya-ködöt. Fotó: Szalontai Tibor

Hajnali 4-5 között a többség aludni tért, de Zsolt és Balázs még 5 után állították le a fotós rendszereket.

Szombaton délelőtt 11-re mindenki felébredt, volt, aki reggelizett is már. Az esti „romok eltakarítása” után készen állítunk a tervezett ebédre a szokásos pizzériában és kirándulásra Zalaegerszegen.

VCSE – Szokásos pizza ebédre – Fotó: Ágoston Zsolt

Ugyan már közülünk többen látták a zalaegerszegi napórákat, de ezúttal az elmaradt tatai napórás találkozóra reflektálva, mi megtartottuk a mi kis napórás találkozónkat.

VCSE – A Zrínyi Miklós Gimnázium udvarán a napóra alatt. Zalaegerszeg. – Fotó: Jandó Dániel

 

VCSE – A Kölcsey Gimnázium udvarán található napóra előtt. Zalaegerszeg. – Fotó: Jandó Dániel

 

VCSE – A “napórás találkozó” harmadik napórája a zalaegerszegi Jókai utcában. – Fotó: Jandó Dániel

Mivel többen hazamentek a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt, végül csak 11-en ebédeltünk együtt, míg Gyuri Dobronhegyen maradt vigyázni a műszerekre és felkészülni a következő éjszakára.

Délután 4-re értünk vissza Balázsfára. Szilárd megvárt bennünket az előadással, ami a Vénuszon talált lehetséges életre utaló nyomokról szólt. Az előadásnak az adott aktualitást, hogy napokkal korábban jelent meg a cikk a Vénusz légkörében detektált foszfinnal kapcsolatban. Az előadást fáradtan és álmosan hallgattuk végig, de így is érdekes volt, több kérdést is megtárgyaltunk az online résztvevőkkel.

VCSE – 457/1900 Dobson fejlesztése közben – Fotó: Ágoston Zsolt

A délutáni program része volt még a 46-os Dobson GOTO-bővítésének vizsgálata, valamint annak tanulmányozása, hogyan lehet könnyebben mozgathatóvá tenni a tengelyeket. Horváth Tamás, Zelkó Zoltán, Jandó Dániel, Jandó Attila részvételével körvonalazódott a tennivalók listája: tengelyek és megtámasztások csapágyazása, távcsőrudak merevítése, GOTO-s lehetőségek kidolgozása.

Még naplemente előtt sort kerítettünk a következő évi nyári táborhoz helyszínjavaslatok összegyűjtésére. A beszélgetés egyik konklúziója, hogy sokan mennének vissza egy korábbi helyszínre.

A második éjszakának kevesebb reménnyel vágtunk neki, de bíztunk a modellekben, hogy legalább éjfél után derült lesz. Többen kártyáztak és beszélgettek, várták a derült eget. Addig csak a Mars és a Jupiter, valamit a felhőlyukakon előbukkanó fényesebb mélyég-objektumok voltak célpontok. Végül éjfél után fokozatosan kiderült és már egykor bárhol lehetett nézelődni. Fél kettő után tisztult ki igazán az ég, amikor már csak kisebb csapat tartotta magát. Végül nekik a második éjszakán is sikerült a Lófej-ködöt észlelni.

VCSE – záró csoportkép az egyesületi zászlóval (a kék-fehér Zala megye zászlajában is előfordul) – Fotó: Ágoston Zsolt

Vasárnap délelőtt már csak tízen maradtunk. Összepakoltunk, kitakarítottunk magunk után, majd Zoli ünnepélyesen bezárta az észlelőhétvégét.

További képek az észlelőhétvégéről itt találhatók.