[VCSE-LevLista] Az első magyar kisbolygófelfedező születésnapja

szilard.csizmadia at dlr.de szilard.csizmadia at dlr.de
2012. Már. 12., H, 19:22:21 CET


1847. március 12-én, 165 évvel ezelőtt született Baján Schulhof Lipót, sokáig sajnos nem kellőképpen értékelt és kissé elfeledett magyar csillagász. Bolygók és üstökösök pályaszámítását kutatta, nevéhez fűződik a 147 Protogeneia nevű kisbolygó felfedezése. Ez az első kisbolygó, amit magyar ember fedezett fel. A felfedezést a bécsi csillagvizsgálóban tette (azaz az osztrák-Magyar Monarchia Ciszlajtania részében) 1875-ben. A kisbolygó neve "elsőszülöttet" jelent, minthogy ez az első magyar felfedezésű kisbolygó.  Róla nevezték el a 2384 Schulhof nevű kisbolygót. Kutatásainak jelentős részében az üstökösök, bolygók és kisbolygók pályaszámításával, illetve a Nap körüli keringésével foglalkozott. Jelentősek a kisbolygók területén az úgynevezett pályaháborgások (perturbációk) számításában és kimutatásában elért eredményei.
1872 novemberében figyelte meg Baján a meteoresőt, később Edmund Weiss osztrák csillagásszal kimutatta, hogy az ilyen jelenségek eredete az üstökösök szétszóródásában keresendő.

Később Franciaországba költözött, ott is halt meg 1921-ben. Franciaországi éveiben foglalkozott a Delunay-féle holdmozgás-táblázatokkal, pontosítva őket. Ezenkívül a Joseph Bossert halála miatt félbe maradt csillag-sajátmozgással foglalkozó katalógusát fejezte be. A Vaillant-díjat a „csillagászati többtestprobléma egyik speciális esetének kidolgozásáért” kapta meg.

Néha "magyar származású francia csillagász"-ként emlegetik, de ez nem igaz: magyar csillagász volt (az angol nyelvű wikipédián is így szerepel, helyesen).

/Leo-lista alapján, kissé módosítva/
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://vcse.hu/pipermail/lista/attachments/20120312/3fd72e80/attachment.html>


További információk a(z) Lista levelezőlistáról