VCSE - Messier 13 - Majoros Attila
VCSE – Messier 13 – Majoros Attila

 

Ezt a varázslatos objektumot szeretném megosztani veletek, amit három éjszaka sikerült lefotóznom egy másik objektum fényképezése közben.
Összesen:  100 x 1 perc expo és 80 x 4 perc expot szántam az objektumra ISO 800-on.
Készült Guernseyn
Sw 200/1000 Newtonian tubus
Sw EQ6 r
Baader MPC MKIII korrektor
Canon 60D Fs
Lacerta MGEN autoguider

Találtam 20 x 8 percnyi képanyagot tavalyról, és nemrég a rossz időjárási periódusban fel is dolgoztam. Az eredményt az alábbi kép mutatja:
A felvételen számos mélyég-objektum látható, melyeket megpróbáltam a Stellariumban azonosítani. A következőket sikerült megtalálnom a képemen:
Úgy döntöttem, hogy nem hagyom kárba veszni ezt a 20 képet, inkább összerakom annak ellenére, hogy nem sikerült a területről több képet gyűjteni. A Zselicből viszont gyakorlatilag problémamentes képet sikerült csinálni így is. Maga a képfeldolgozás időben és ráfordított energiában is több munka volt, mint a fotonok begyűjtése (vagyis maga az észlelés).
A képhez használt eszközök listája:
Canon EOS 1100Dmod / Canon 200mm f2.8 L USM / Skywatcher EQ5 GT / LacertaMGen
20 x 8 perc / ISO800 / 200 mm / f/3.2

A Nap Csillagászati Képe (APOD) egy kisbolygó radarképe; a megfigyelt objektum a Föld mellett idén április 19-én 4,6-szeres átlagos holdtávolságban haladt el. 2004 óta nem került hozzánk ilyen közel ekkora méretű aszteroida. Ez a kisbolygó ugyanis 610 méter legnagyobb átmérőjű, egyébként pedig szabálytalan alakú. A NASA 70 méteres Goldstone rádiótávcsövével radarképeket készítettek róla, és ahogy a kisbolygó forog, alakja több oldalról is megszemlélhető: ez látható a mellékelt képsorozaton.

A 2014 JO25-öt még 2014 májusában fedezte fel a Catalina Sky Survey nevű projekt. A 2500-ik évig nem kerül ilyen közel a Földhöz, mint most 2017-ben. Az ismert, hasonlóan nagy méretű objektumok közül legközelebb a 800 méteres 1999 AN10 kerül a holdtávolságon belülre 2027 augusztusában.

2017. április 1-én este 8 órakor kimentem az udvarunkra észlelni, mivel derült, tiszta, csillagos volt az égbolt. Égi kísérőnk is látszódott északnyugat irányában. Rálestem a kétszemes távcsövemmel (binokulárral) és jobban szemügyre vettem a célpontot.

VCSE - észlelésem - Polonkai Dóra
VCSE – észlelésem – Polonkai Dóra

20x-os nagyítással néhány kisebb krátert is lehetett látni a Holdon. A felszínén a Mare Crisium, Mare Tranquillitatis, Mare Nectaris és a Mare Fecunditatis nevű holdtengereket be tudtam azonosítani. A Mare Crisiumtól kicsit távolabb megpillantottam a Franklin-krátert.

Fél 9 körül észrevettem egy kb. 7 mg-s csillagot, ahogy elhaladt a Hold mellett és nyugati irányba vette tovább az útját. Ezt szabadszemmel nem láttam a halvány fénye miatt, csak binokuláron keresztül.

Ezután az Orion csillagképet kerestem meg, ami nem volt nehéz megtalálnom, hiszen a Holdunktól pár fokra arrébb vettem észre. Ezen az estén az északi irányban helyezkedett el. Könnyen felismertem a Betelgeuse csillagot a vörös színéről. Ismét megnéztem az M42-t az Orion öve alatt, ami egy diffúz köd. Kis ködpamacsként mutatkozott.

Nyugodt légkör volt és szélmentes időben észleltem. A hőmérséklet +18 °C volt.

 

2017. április 1-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételem az M95, M96 és M105 galaxisokról. 42×240 sec objektum (light), 20 sötét (dark), 30 mezősimító (flat), ISO 1600 képből került összeállításra az itt bemutatott felvétel.

A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750-es Newton-távcsővel és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült.

A “galaxis-évszakot”, illetve a felszerelésem viszonylag nagy látómezejét kihasználva készítettem ezt az asztrofotómat, az M95, M96 és M105 katalógusszámú, ritkábban fotózott galaxisokról, amelyek az Oroszlán csillagképben találhatók. Az M105 közelében elhelyezkedő NGC 3384 és NGC 3389 csillagvárosok szintén rákerültek a képre.
Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel az M95 és M96 galaxisokat, majd Messier négy nappal később katalógusába vette. Az M105-öt Pierre Méchain 1781. március 24-én találta meg, viszont nem ismert okból Charles Messier nem vette fel katalógusába. William Herschel fedezte fel újra 1784. március 11-én az NGC 3384-gyel és NGC 3389-cel együtt, végül 1947-ben Helen Sawyer Hogg sorolta be a Messier-objektumok közé.
Az említett galaxisok a Leo I, vagy más néven M96 galaxiscsoport tagjai, a csoport maga pedig a Virgo szuperhalmaz tagja. A csoport ismert tagjait (legalább huszonkettő galaxist) gravitációjuk tartja össze.
A 36 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M95 egy spirális galaxis, a magot egy “rúd” keresztezi, a “rúd” végeiből ágaznak el a spirálkarok, amik körbeveszik a központi régiót. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok övezik, elliptikus alakban. (A magyar szakirodalomban kevésbé jó fordításként a horog vagy küllő szót használják rúd helyett – a szerk.)
A 35 millió fényévre található, 100 milliárd csillagot tartalmazó M96 szintén spirális galaxis, belső, fényes spirálkarjai közvetlenül a magból indulnak ki. A belső spirálkarokat halvány külső spirálkarok veszik körül, elliptikus alakban.
A 35 millió fényévre található, 40 milliárd csillagot tartalmazó M105 elliptikus galaxis, alakja inkább gömbre hasonlít, mint ellipszisre, egyéb részletet nem mutat.
Az NGC 3384 egy elliptikus galaxis, fényes magot övező halvány régióval.
Az NGC 3389 a felvételen spirális galaxisnak tűnik, néhány spirálkarja kivehető.