Címke: Vénusz

Láttuk a szupernóvát az M101-ben! Na de kérem… Nem itt kezdődik az este! Tudom, mindenki kíváncsi a szupernóvára, úgyhogy álljon itt: távcsővégre kaptuk a halványodóban lévő SN 2023ixf-et. Így is lehet. Aki viszont a tárcairodalmon és az amatőrcsillagászati bulvárhíreken túl valami bensőségesebbre is vágyik, az olvasson tovább.  Csillagászat fényes nappal 2023. 07. 16. estéje nappal kezdődött. Mondanám, hogy egy átlagos estének indult, de hát ha az ember Piszkéstetőn tölt néhány hetet, egy este sem lehet átlagos. Szóval, az este egy Piszkésen átlagosnak mondható vacsorával indult: hűs szellő, csodás színekbe boruló természet, a leboruló Nap a hegyek mögött, illatozó vacsora, doromboló macskák, harmónia, béke és nyugalom. Szemben velem témavezetőm, Regály Zsolt, akivel az éppen aktuális kutatási témánkat vitatjuk meg két pohár frissítő között.  A ház azonban nem csak tőlünk hangos: Pál András és Horti-Dávid Ágoston - szintén a Konkoly Csillagászati Intézet munkatársai - a főépület erkélyéről igyekeznek szabad szemmel megpillantani a Vénuszt. Ideig-óráig ugratjuk őket, hogy úgysem fog sikerülni, aztán mikor binokulárral látni vélik a célpontot, mi is felmegyünk, hogy tegyünk egy próbát a szabadszemes észleléssel. A feladat nem egyszerű, mivel a Nap még nem bukott le, a horizont pedig fátyolfelhős. A legjobb taktikának végül a következő bizonyul: “Állj ide”, mondja Andris, “takard ki a fallal a Napot és a hegyeket egészen addig a pontig, majd onnan a fal mentén gyere felfele egy arasznyit. Ha egyszer meglátod, már nem tudod nem meglátni!” És tényleg! Ott ragyog a Vénusz teljes pompájában. Sokáig nézegetjük, binokulárral a sarlóját is tanulmányozzuk.  Egyszer csak észbe kapunk, hogy még mindig nappal van, és jó lenne naplemente előtt a Merkúrt is elcsípni. Hiába járjuk azonban körbe a bolygó potenciális helyét oda-vissza tízszer, százszor, szabad szemmel, majd binokulárral, állvány nélkül, aztán állvánnyal, nem leljük a Merkúrt. Maradnak tehát a napfoltok. Zsolt 20x80-as Celestron binokulárjának képét vetítjük ki az épület fehér falára. Öt hatalmas foltot figyelünk meg, mindegyik brilliáns.  Idővel újra a domboldal felé fordulunk, hogy ámuljunk a naplementén. Milyen mindennapos dolog, mégis, itt valahogy minden egyes alkalom más, gyönyörű és igéző. A frissen lebukott Nap mögött vérvörösbe vált a táj, kezünket kitartva és lassan mozgatva gyönyörű krepuszkuláris jelenséget figyelhetünk meg: a környező magyar és szlovák hegységek árnyéka rávetül az égre, ami ekkor vörösben, narancsban, aranyban, lilában és türkizkékben játszik.