A Hale-Bopp üstökös Simonkay Ferenc fényképein – Ágoston Zsolt

A Hale-Bopp üstökös (hivatalos jelölése: C/1995 O1 (Hale-Bopp)) a XX. század egyik leglátványosabb üstököseként tündökölt. Közel másfél évig szabadszemmel is megfigyelhető volt. 1995. július 23-án fedezte fel egymástól függetlenül Alan Hale és Thomas Bopp. Ekkor az üstökös még a Jupiter és Szaturnusz pályái között mozgott, 7 csillagászati egységre a Naptól, de már ekkor is kómával bírt. Kiszámították a perihélium idejét is, amikor a legközelebb lesz a Naphoz: 1997. április 1. Magjának átmérőjét 40 és 80 km közöttire mérték, amivel különösen nagy üstökösnek számít. 1996 nyarán vált szabadszemmel láthatóvá, de ezután fényessége csökkent, majd túl közel is került a Naphoz a megfigyeléséhez. 1997. januárjában ismét megfigyelhetővé vált, ekkor már fényszennyezett, városi égről is látható volt. Februárban fényessége elérte a két magnitúdót, és két csóvája is láthatóvá vált. 1997. március 22-én közelítette meg legjobban a Földet, ekkor 1,3 csillagászati egység távolságban volt, április 1-én pedig perihéliumba került, ekkor csóvái 30-40°-ra terjedtek ki az égbolton szabad szemmel figyelve. Binokulárral még 70 fokig is nyomon tudták követni a csóvát.

...
Read more

Kérdés a szupernóvák fényességéről – Császár Kornél

Az Univerzumunkról alkotott képünkben jelentős szerep jut az Ia-típusú szupernóváknak. Ezek segítségével volt először feltérképezhető az Univerzum tágulása nagyobb távolságokon, valamint a a Világegyetem gyorsulva tágulást ezek vizsgálatával fedezték fel, sőt. a tágulás részleleteit ma is velük vizsgáljuk. Látható tehát, hogy az ilyen szupernóvákról minél pontosabb ismeretek szükségesek, hogy minél pontosabb legyen a tágulás megmérve. Ebbe rondít bele képletesen egy új kutatás, amely állítása szerint egy eddig alig tanulmányozott jelenség figyelembevétele is szükséges a számításokhoz. (Megjegyzés: a tudományban szeretjük, ha valakik ilyenre rámutatnak, ugyanis új dolgok mérlegelésével haladhatunk csak előre.)

...
Read more