Szerző: Fröhlich Viktória

Kevés olyan objektum van az Univerzumban, amelyről olyan keveset tudunk, mint a Wolf–Rayet (WR) csillagokról. Ezek a csillagok egyik legszélsőségesebb osztályát képezik. Tömegük akár több százszorosa is lehet a Napénak, felszíni hőmérsékletük elérheti a százezer fokot, fényességük pedig a Nap fényességének egymilliószorosára is növekedhet. Mindemellett a Wolf–Rayet-csillagok másodpercenként több ezer kilométer per másodperces sebességű csillagszél segítségével dobják le magukról külső rétegeiket. Egy furcsa színkép 1867-ből Mai történetünk 1867-ben kezdődik a Párizsi Obszervatóriumban, ahol két francia csillagász, Charles Wolf és Georges Rayet három szokatlan csillagra bukkan a Hattyú csillagképben. A megfigyelt objektumok spektruma nem éles, sötét elnyelési vonalak sorát mutatja, ahogy azt a „rendes” csillagoknál megszoktuk, hanem pont ellenkezőleg: széles, emissziós vonalakkal van teletűzdelve. Vajon mi okozza, hogy a csillag felszíne fölött világító anyagot figyelünk meg? A választ a WR csillagok hatalmas sebességű csillagszele adja meg. Egy tipikus Wolf–Rayet-csillag 1000–3000 km/s-os sebességgel veti le magáról felszíni anyagát. Ezzel az intenzitással egy év alatt akár néhány földtömegnyi anyagot is elveszíthet, néhány százezer év alatt pedig a Nap tömegével összemérhető gázmennyiséget szór szét a tér különböző irányaiba. A csillag ragyog ugyan, de közben lassan, módszeresen felszámolja önmagát.