Dátum/Időpont:  2017. július 06., 09:05 UT
Felszerelés: 150/750 Newton + 3x Barlow + Baader Solar Filter ND5 + DMK 41AU02.AS (USB) + AviStack 2.0 + GIMP
Légkör nyugodtsága: 7-9/10
Légkör átlátszósága: 2-4/5
Hőmérséklet: 32°C
Helyszín: Canis Maior Napobszervatórium, Nagykanizsa
Észlelő: Bognár Tamás

A Föld csak a méretarányok érzékeltetése végett látszik a képen.

 

Dátum: 2017. július 6. 09:10 UT
Felszerelés: 70/700 módosított Coronado PST + 1,5 Barlow
Nyugodtság: 7-9/10
Átlátszóság: 2-4/5
Hőmérséklet: 30°C
Páratartalom: –
Szél: –
Helyszín: Canis Maior Napobszervatórium, Nagykanizsa, É46° 27′ 13,81″  K16° 59′ 05,57″
Észlelő: Bognár Tamás

Media: DMK 41AU02.AS  (USB) + AutoStakkert! 2 + GIMP

Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.
VCSE - Messier 12 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 12 – Ágoston Zsolt

2017. július 1-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a Messier 12 gömbhalmazról. 16x120s objektum (light), 10 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 10 flatdark, ISO 800 képből készült.

A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt.

Az új tubusom, és a hozzá tartozó kómakorrektor tesztjének szántam a képet, de a kedvezőtlen időjárás miatt jóval kevesebb képet tudtam készíteni, mint terveztem. A kora esti teljesen borult ég kitisztult kb. egy órára, annyi idő alatt igyekeztem minél több expót gyűjteni, amit az 50%-os holdfázis sem könnyített meg.

A sűrű, fényes mag és a halványabb külső régió között éles határvonal figyelhető meg, a magból mintha spirális “csápok” nyúlnának ki a perem irányába.

A tesztkép célpontjaként a ritkán fényképezett Messier 12 katalógusszámú gömbhalmazt választottam, amit Charles Messier 1764. május 30-án fedezett fel a Kígyótartó csillagképben. A Földtől 18 000 fényévre található, 80 fényév átmérőjű, kb. 70 000 csillag alkotja a 12,6 milliárd éves gömbhalmazt.

A felvételek feldolgozásához Nebulosity, Startools és Photoshop szoftvereket használtam.

Fényképezés közben 20×80-as binokulárral megfigyeltem az IC 4665 nyílthalmazt, mely kb. 10 fényes csillagból áll, jellegzetes “IH” betűket formázva. Ezután a Messier 22 gömbhalmazt találtam meg, magja nem volt szembeötlő fényességű, az egész halmaz homogénnek tűnt, csillagokra nem bomlott fel. Pereme és a környezete között éles határvonal látszott.

VCSE - Hold - Balogh Gabriella
VCSE – Hold – Balogh Gabriella

A képet tegnapelőtt este (2017. július 1/2.) készítettem. Kb. fél 11-kor jutott eszembe, hogy ki kéne pakolni a távcsövet, mostanában sajnos nem volt rá alkalmam, sokszor a rossz idő miatt. Kinéztem és megláttam a Holdat, egész magasan volt és azonnal elcsábított az őt “kísérő” Jupiterrel.

Lélekszakadva futottam a távcsőért. Apum nem ért rá, így életemben először felügyelet nélkül szereltem össze a Newtont és raktam össze a követőrendszert. Mivel a Polarist kitakarja a diófa onnan, ahonnan észlelek, mindig elrontom a pólusra állást, de most nem mászott el túlzottan a kép. Az udvarunkba, ahonnan kémleljük az eget, bevilágít az utcalámpa, így a tuják árnyékába kell bújnom, ha nem akarom kisütni a közvilágítással a retinámat. Miután végeztem az összeszereléssel, ráálltam a Holdra és elkezdtem a szabad szemes észlelést – első az élmény, aztán a fotó!

Ujjongtam, amikor a Hold 1 másodperces korú fényét megláttam, és türelmetlenül cserélgettem az okulárokat, míg el nem jutottam a legnagyobb nagyítású 6 mm-es Plössl-ig. Varázsos élmény volt látni a krátereket, amelyek hegyeknek és völgyeknek tűntek ekkora nagyításban. Olyan volt, mintha csak repülőgéppel repülnék fölöttük.

Azt kívánom, bár minden ember láthatná ezt, és bár mindegyikük felfogná ennek a fantasztikusságát!
Gondolkodtam, hogy átálljak-e a Jupiterre, megnézni, hogy mi újság a legnagyobb gázbolygóval, de a türelmetlenségem, hogy (első alkalommal) fotót készíthessek a Holdról, rávett, hogy rakjam rá a Canon fényképezőgépet a tubusra és kezdődjön a móka. Jó pár percig libikókáztam a tubussal, míg végül eltaláltam az ideális súlyelosztást. Ráadásul a DSLR nagyon nehéz volt, így azzal is machinálnom kellett, hogy merre és hogyan áll ki a kihuzatból, míg végül majdnem a földre merőlegesen állítottam be. Így viszont székre kellett állnom, hogy lássam is, mit fotózok.

Távkioldóval és a követőmotorral a kezemben ügyeskedtem, hogy minél jobb és több képet csináljak (a kis kezdő!). Mivel a nagyítás kötött volt (a DSLR érzékelője, a Barlow és a távcső méretei alapján, apum, azt hiszem, 75x-ös nagyítást számolt) -, ezért nem fért bele teljes egészében a Hold a képbe (amit nem is bántam, mert reméltem így a nagyobb felbontást). Emiatt több képből kellett összevarázsolnom a kész képet.

12 képből raktam össze, bár kevesebb is elég lett volna. Szerkesztéskor jutott eszembe, hogy nem csináltam flatfield-et, pedig korábban tanácsolták – így a tükrön és a CCD-n lévő szmötyiket Photoshopban távolítottam el, remélem, észrevettem mindet.

A kép szerkesztéséhez sok hasznos tanácsot kaptam Schmall Rafaeltől, aki szerintem sokunk példaképe asztrofotózás terén. Ezúttal is köszönöm a segítséget!

Amikor megláttam az összeragasztgatott képet, boldogságban úsztam. A szerkesztés végén pedig elégedett voltam a munkámmal. Persze, össze sem hasonlítható az asztrofotósok képeivel, hibákat én is látok benne, de mégis olyan jó kimondani, hogy ezt a fotót én készítettem, én állítottam be hozzá mindent és én egyensúlyoztam egy széken a távcső fölé hajolva. Hihetetlen tapasztalat volt ez nekem és boldog vagyok, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy apum által jó útra terelődtem és ezáltal mindig csodálattal fogok föltekinteni a csillagos égre.