A zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola 6.b osztályközössége kezdeményezte, hogy egy arra alkalmas estén szívesen fogadnák a csillagászati bemutatót.

 

VCSE – Bánfalvi Péter előadását hallgatják a diákok és szüleik – Zalaegerszeg, Kertváros

A gyerekek és szüleik, továbbá az osztályfőnök és a természetismeret-tanáruk: körülbelül 70 fő gyűlt össze a kertvárosi templom előtti téren. (Vizsi Csaba kislánya és Bánfalvi Péter unokája ebbe az osztályba járnak. Mondhatnánk, hogy semmi sem véletlen, de volt erre példa ilyen kapcsolatok nélkül is.)

19 óra táján lett teljes a létszám, illetve kiegészült néhány erről hírt kapott ismerősükkel. A világoskék égbolton a jelzett időben a Hold volt a célpont, majd 20 óra közeledtével felragyogott a Vénusz, a Jupiter és a Szaturnusz is. A Jupiternek három holdját szemlélhettük meg, mivel az Io a bolygó mögött settenkedett. Az előbukkanását már nem vártuk meg, hiszen másnap iskolába mentek a nebulók. Az Europa közeledése az óriásbolygóhoz jól érzékelhető volt. A párás, fátyolfelhős égbolt ellenre a Titán jól kivehető volt a Szaturnusz mellett.

Vizsi Emília édesapja tabletjén megmutatta Csaba asztrofotóit, amelyek szintén nagy érdeklődést váltottak ki. Jól jöttek a lézermutatók a csillagképek bemutatásához.

 

VCSE – Vizsi Emília mélyég-objektumokat mutat a hallgatóságnak, amíg a távcsőre várnak. Az ismeretterjesztés művelését bármilyen korban el lehet kezdeni. – Zalaegerszeg, Kertváros

 

A programon Bánfalvi Péter, Jandó Attila és Péter Attila nyújtotta a csillagászati ismereteket és a távcsőbe pillantás élményét. Szép este volt, még a helyi plébánost is odacsábítottuk a távcsövek mellé.

Következő nyilvános távcsöves bemutató rendezvény 2021. szeptember 17-én Zalaegerszeg Gálafej városrészében a Széna téren lesz, este 7 órától (kizárólag derült idő esetén).