A következőkben februári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap februárban 6:50 (KözEI) körül kel, 17:15 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI = UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed február 4-én, újhold február 11-én, első negyed február 19-én, telehold február 27-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. február 20-án este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. február 15-én este 20 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább

Paragi Zsolt, Budai Beáta - NGC 2244 - VCSE

VCSE – A Rozetta-köd (NGC 2237 köd és NGC 2244 halmaz) Paragi Zsolt és Budai Beáta felvételén

 

Kép készítésének dátuma: 2020. december 20.
Kép készítésének helye: Hoogeveen, Hollandia
Expozíciós idő: 25×300 s
Érzékenység: gain 240
Képfeldolgozási lépések: Photoshop, ASTAP, StarNet++
Távcső: William Optics GT81, f/5,9
Mechanika: iOptron CEM40
Kamera: ZWO ASI533MC-P
Korrektor: 6AIII 0.8x
Szűrő: Optolong L-extreme
Vezetés: ASIair, ASI120MMmini

A Rozetta-köd lett az első olyan célpontunk, amit keskenysávú szűrővel kaptunk lencsevégre. És nem bántuk meg! Az Optolong L-extreme szűrő már megérkezett egy ideje, a jó idő viszont csak 2020. december 18-19-én jött el, amikor sokakat (beleértve minket is) a közelgő Jupiter-Szaturnusz együttállás tartott izgalomban. De aznap fényképeztük az itt korábban bemutatott Fiastyúk-képünket is. Egy emissziós köd azonban új kihívások elé állított minket.

Olvasd tovább

Paragi Zsolt, Budai Beáta - IC 405- VCSE

VCSE – IC 405, nem hivatalos becenevén a Lángoló Csillag-köd a Szekeres csillagképben . Kép: Paragi Zsolt, Budai BeátaKép készítésének dátuma: 2021. január 12/13.
Kép készítésének helye: Hoogeveen, Hollandia
Expozíciós idő: 60×300 s
Érzékenység: gain 240
Képfeldolgozási lépések: Photoshop, ASTAP, StarNet++
Távcső: William Optics GT81, f/5,9
Mechanika: iOptron CEM40
Kamera: ZWO ASI533MC-P
Flattener: 6AIII 0.8x
Szűrő: Optolong L-extreme
Vezetés: ASIair, ASI120MMmini

Lángol az égbolt!

Teller Ede 1942-ben, míg az atombombán dolgozott, felvetette annak lehetőségét, hogy egy nukleáris robbanás meggyújthatja az egész légkört. Pontosabban magfúziók láncreakcióját hozná létre. Később azonban részletes számítások szerint ez nem történhet meg (még jó!). A légkörben a nyomás messze nem elég nagy a láncreakció fenntartásához. De vannak helyek, ahol a rendkívüli fizikai körülmények ezt lehetővé teszik: a csillagok mélyén!

Olvasd tovább

NGC 253 - Fridrich János - VCSE

NGC 253 – Fridrich János – VCSE

Kép készítésének dátuma: 2020. november 6-7.
Kép készítésének helye: Boba
Expozíciós idő: 66×180 sec
Érzékenység: ISO 1600
Képfeldolgozási lépések: Deep Sky Stacker, Photoshop
Távcső: 200/1000 Newton
Mechanika: EQ-5 GoTo
Kamera: Canon EOS 4000Da (átalakított)
Vezetés: Lacerta MGEN
Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor f/5

Korábban még vezetés nélkül egy perces expozíciós időkkel is készítettem összesen két órányi felvételt, de valami fura oldalsó befénylés elrontotta a háttér egyenletességét. Idén ez a hiba már nem jelentkezett. A vezetésnek hála most hosszabb exponálás volt lehetséges, így magasabb lett a jel/zaj viszony is. Szerettem volna még folytatni, de az idő nem volt kegyes hozzám. Az objektum az Égi Egyenlítőtől délre helyezkedik el, a Szobrász (Sculptor) csillagképben, és az NGC 253 sorszámot kapta. A Sculptor-galaxishalmaz egyik legfényesebb tagja a maga 7,3 magnitúdós összfényességével. Sokszor emlegetik “Ezüstdollár-galaxis” néven is. Tőlünk kb. 11,5 millió fényévre van, és kicsivel nagyobb a valódi mérete, mint a Tejútrendszerünk harmada.

Olvasd tovább

Ismét eljött a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallásának időszaka. Az SZJA 1%-ról sokszor elfeledkeznek nyilatkozni az adózók, és így évente mintegy 10 milliárd forint adóról nem maguk döntenek, hanem meghagyják az államnak. Pedig ez az 1% sokat jelent a civil szervezetek, így a Vega Csillagászati Egyesület számára is.

VCSE – A 2020-ban NAV által átutalt SZJA 1% összege a 2019. évi SZJA-ból. Kék színű 3. legnagyobb rész (7%): VCSE; világosszürke 2. legnagyobb rész (7%): SACSE; sötétszürke (69%) legnagyobb összeg: az MCSE gyűjtése. Forrás nav.gov.hu

Olvasd tovább