Könyv jelent meg az első magyar csillagásznőről, Balázs Júliáról (1907–1990). Ha nem vagyunk szigorúak, akkor magyar csillagásznőnek tekinthetjük Dégenfeld-Schomburg Bertát (1843–1928) is, aki 1885-ben az egyik első észlelője volt az Androméda-ködben feltűnt szupernóvának. A grófnő persze nem volt hivatásos csillagász, nem is volt erre egzisztenciális kényszere: a családi vagyonból telt műszerekre, a kiskartali csillagvizsgálóra, könyvtárra, volt idő és lehetőség a műkedvelő észlelésekre.

Balázs Júlia nemcsak azért képvisel más  minőséget, mert hivatásos csillagásszá lett, hanem mert egy időben kora egyik legjobb magyar csillagásza volt (a másik férje, Detre László). 1925-ben érettségizett a budapesti Mária Terézia Leánygimnáziumban. 1930-ban végzett a Pázmány Péter (ma Eötvös Loránd) Tudományegyetem matematika-fizika szakán, majd rövid műegyetemi gyakornokoskodás után 1933-tól a Sváb-hegyi Csillagvizsgálóba került. Tudományos munkája az Intézet fő profiljába illeszkedett: rövid periódusú változócsillagokkal foglalkozott. Nevét viseli az RR Lyrae csillagok periódusváltozásait magyarázó Balázs Júlia-elmélet: eszerint „a csillagok mágneses pólusainál periodikus kitörések következnek be, s ahol a forgástengely különbözik a mágneses tengelytől, a forgásidő modulálja a fényességváltozást”. 1955-től a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) tagja. 1972-ben végre kandidátusi címmel ismerik el addigi munkásságát.

Férje Detre László, a magyar csillagászat megújítója, a Sváb-hegyi, illetve az MTA Csillagvizsgáló Intézet igazgatója 1943 és 1974 között. Négy gyermek, köztük a vitorlázó olimpiai bronzérmes ikerpár Detre-fivérek édesanyja.

Nagyjából ennyi volt tudható eddig Balázs Júliáról: lexikon-szócikkek szóltak róla, én is azokból raktam össze a fenti rövid ismertetést. A most megjelent könyv nemcsak a tudományos pályát, az életutat ismerteti meg velünk, hanem személyes, olykor csaknem intim közelségbe hozza őt. Azért, hogy ez lehetségessé vált, a szerző, Kertész Edina a kötet elején köszönetet mond „Balázs Júlia gyermekeinek, Detre Villőnek és Detre Szabolcsnak, hogy elmesélték édesanyjuk történetét, fényképeket és adatokat bocsátottak rendelkezésemre”.  Áruljuk el végre: A lány, aki csillagász lett, egy gyerekeknek szánt könyv, szép illusztrációit Bölecz Lilla készítette. Mondhatnám, képes mesekönyv, de a rajzok az értő szem számára bizony sokszor oly’ hitelesek, legyen szó emberekről, műszerekről, épületekről, hogy már ekkor látszódik, többet fog nyújtani ez a 40 oldalas kis kötet valamiféle idealizált történetnél – csak egy-egy, valójában lényegtelen elírást, hibát találhatunk. (Számomra külön érdekesség, hogy bekerült illusztrációként az az orosz nyelvű tábla is, amelyet mi publikáltunk a Vegában először, és amely kapcsán írtunk a Csillagvizsgáló Budapest II. világháborús ostroma alatti történetéről). Beleolvasva pedig látjuk, hogy esik itt szó szigorú leányneveldéről, szovjet katonákról és Budapest ostromáról, 1956-os forradalomról. „Nem mese ez, gyermek”, mondhatjuk mi is Arany Jánossal szólva, ahogy a Családi körben az apa inti fiát a szabadságharc veteránját hallgatva.

Elbeszél ez a könyv mindent, ami elmesélhető, az apácazárda nyomasztó légkörétől, az apai fegyelemtől kezdve háborún, forradalmon keresztül a csillagok gyönyörű világáig, a tudományos felfedezésekig, és tovább, egészen a 20. századon átívelően egy gyermeket nevelő tudós nő életének szépségeiig és nehézségeiig. A kötet végén két oldalas tabló található a csillagászat történetének jelentős női művelőiről, Hypatiától kezdve Dégenfeld-Schomburg Bertán, Henrietta Swan Leavitten és sokan másokon át Vera Rubinig. Egy oldallal előbb pedig a magyar utódokról találunk egy rajzolt csoportképet: nincs senki néven nevezve, de felismerhetők az alakok (Illés Erzsébet, Kóspál Ágnes… sorolhatnánk).

Felvetődik hát  a kérdés, mennyire is gyerekkönyv A lány, aki csillagász lett? Persze, mesésen, könnyedén megírt gyerekkönyv valóban, szép rajzokkal, ami lekötheti esti mesekor a kis olvasót, hallgatót. Mégis, azt kell gondolnom, különösen a csillagászat magyar nyelvű irodalmának, azon belül is a csillagászat múltjával foglalkozó munkáknak a szűkösségét tekintve, hogy többről van itt szó. Kertész Edina munkája olyan információkat tartalmaz Balázs Júliáról és a közegről, a korról, amelyben mozgott, amik bizony forrásértékűek személyére és a magyar csillagászattörténetre vonatkozóan.

De nem csak ilyesmi jár a fejemben, amikor azon gondolkozom, vajon tényleg gyerekkönyvet tartok-e a kezemben. Ha csupán gyerekkönyv volna, akkor minden sorának azt kellene sugároznia, hogy a könyv egy példaképről szól, amilyenné minden gyereknek lehet és érdemes válnia. Ám, valljuk meg: amit látunk magunk előtt, az tényleg tiszteletre méltó, hősies, és nem túlzás, hogy a nemzeti emlékezet megbecsülésére érdemes – de nem feltétlenül vonzó életút. Ahhoz túl igaz. A tudomány, a felfedezés szépsége mellett nagyon hangsúlyos a női, anyai lét súlya a történelem viharaiban. És vajon valóban azzal lehet-e egy gyermeket megfogni a tudománynak, hogy például az eredményeit majd egy konferencián adhatja elő? Hogy a hidegben kell monoton módon a távcső mellett állnia? Felnőtt fejjel pedig azt is tudjuk, mennyire borzasztó kimenetele is lehet egy olyan, a könyvben megrajzolt jelenetnek, ahol egy szovjet katona áll az ostrom alatt egy könnyező nő mellett. „Nem mese ez, gyermek.”

Ami egy gyereket a csillagászat számára megfoghat, az leginkább az, ami Balázs Júliát is megragadta: a csillagos ég lenyűgöző látványa, amely mögött a mítoszok fantasztikus világa rejtőzik. A legfontosabb üzenete ma ennek a gyerekkönyvnek ez: a csillagos égbolt, a természet maga csodálatos, szép, titokzatos, melyet megismerni érdekes, izgalmas életet jelent. És ez az a csillagos ég, amit már a könyv lapjain is fényáradat okozta eltűnés fenyeget. Kúsznak fel a lámpák a városból a hegyre, a csillagvizsgálóig: László és Júlia útra kelnek hát, hogy a távolabbi hegyekben keressenek menedéket, amit végül Piszkéstetőn találnak meg. Ismerős helyzet ez ma is, sőt, mindennapos tapasztalat. Fényáradat mindenütt, de ha odébb utazunk, még találkozhatunk a csillagokkal. Zselici, Bükki, Hortobágyi Csillagoségbolt-park… Legalább ezek megmaradtak, egy ideig még biztosan. A fényáradat után, az 1990-es évek végén az újabb fájdalmas tüskéket az Iridium-műholdak felvillanó szurkálásai jelentették. Felháborodás után jött a belenyugvás, az együttélés. De hát ők csak néhány tucatnyian voltak. Az új tervek, Starlink és társai, műholdak tízezrei, már másfajta fenyegetés. Az emberiség által ismert éjszakai égbolt megsemmisítése. Ha meg sem valósul a projekt, akkor is, mostantól kezdve mindig ott lebeg a fejünk felett a lehetőség, a gondolat, hogy a csillagos égbolt elvehető. Nem úgy van az, hogy legfeljebb kiutazok a városból, és akkor végre rám tör a csend, a nyugalom, a mozdulatlanság végtelen élménye. Semmi sem magától értetődő.

Murakami Haruki japán író Kafka a tengerparton c. regényének egyik főhőse igazán fényszennyezett helyen él: Tokióban. Innen vetődik el a hegyekbe, és találja magát az éjszakai égbolt alatt. „Egyszerű vacsora után kiülök a tornácra. Fejem felett megszámlálhatatlanul sok csillag fénylik. Ki van rakva velük az egész égbolt, vagyis inkább úgy tűnik, mintha karnyújtásnyi közelségben szórták volna el őket. Persze eláll a lélegzetem a látványtól. A ragyogó mennybolt alatt ismét rám tör a félsz. Levegő után kapkodok, a szívem hevesen ver. Hogy élhettem úgy, hogy észre sem vettem idáig magam fölött ezt a tömérdek csillagot? A csillagokról még egyszer sem gondolkodtam el komolyabban.” Ilyeneket gondol Tamura Kafka, és mi tudjuk, miről beszél. És ismerjük azt is, amit kis idővel később él át: „Felhőtlen az ég, kimegyek és felnézek a csillagokra. Már nem félelmetesek. Úgy érzem, közelebb kerültem hozzájuk. Néhányat felismerek közülük, és figyelem, hogyan szórják fényüket.” Nem, kedves olvasó, aki soha nem álltál még meg hosszabb időre a csillagok alatt, hogy átéld ezt, ez nem egy regénybeli metafora, vagy más akármi, nem egy elvonatkoztatás, persze lehet, hogy az is, de hidd el, nem kell ezen semmit sem magyarázni: ez a valóság. A csillagos ég megélése az emberi létezés egyik alapélménye, az emberként létezés egyik sarokköve.

Murakami egy másik regényében, az 1Q84-ben a főszereplők egy olyan világban találják magukat, ahol a természetesen létező egy helyett két hold is van az égen. Tokió fényei és a horizontot igencsak leszűkítő magas házak miatt persze ez senkinek nem tűnik fel, és aki valamiért mégis látni akarja a Holdat, a holdakat, annak bizony hosszasan kell keresnie erre alkalmas helyet. Szóval, Murakami Haruki George Orwell 1984-e után adta regényének az 1Q84 címet, és a 2010/11-ben megjelent 1Q84 világában két hold van az égen. A Starlink néhány évvel későbbi világában több tízezernyi.

Eltelt hát egy kis idő, és amit néhány éve még fel sem tételeztünk, fantázia volt, ma sokkal meredekebb formában fenyegető valóság. Természetjáró, erdőket, vizeket kedvelő emberként ez persze sajnos nem új tapasztalat a számomra. Például elsétálni az erdő egy érdekes része mellett, majd újra akarván élni az érzést, később újra arra sétálva már azt látni, hogy azt a részt „kitermelték”. Vagy evezni olyan, egykor kristálytiszta vizeken, amikről tudható, hogy medrük az „ipari fejlesztés” miatt talán már húsz év múlva feltöltődik. Néha sikerül megvédeni valami veszélyeztetett természeti értéket, de az érzés, hogy az emberbarátnak álcázott gazdasági, „szakértői” érvek hamarosan legyűrnek valami újabb csak úgy önmagában meglévőt, folyamatosan ott lebeg minden természeti érték felett. Most a csillagokon van a sor. A csillagok minden érték közül a legvédtelenebbek. Nincs szaguk, nincs ránk mérhető hatásuk, a fényszennyezett környezetben született és felnőtt többségnek nem hiányoznak. Jön az emberbarátnak álcázott gazdagsági érv: olcsó, akár ingyenes internetet mindenkinek. Ezzel szemben pedig azt látom, hogy a csillagászat berkeiből származó, leggyakrabban hangoztatott érvek csak egy szűk tudományterület és egy szűk, költséges hobbi művelői érdekeinek tűnnek, ráadásul a komolyabbnak tűnő érvekre ott a kész válasz: például maga a technikai fejlődés, a könnyen megoldható műszerfejlesztés, az űrtávcsöves megfigyelés. Tömegkommunikációs szempontból az ingyenes, mindenhol elérhető internet ellen a csillagászati, amatőrcsillagászati szakmai érvek alig-alig érnek.

A csillagos égbolt mindannyiunk ügye kellene, hogy legyen, ahogy az erdők, vizek, más, veszélyeztetett természeti értékek ügye is. És megfordítva: akit érdekel a csillagos égbolt, talán végre felismeri, hogy ugyanazt a cipőt hordja, mint az, aki a vizeket, erdőket, pusztákat, madarakat, a természetet általában kedveli és félti: hogy ugyanúgy elvehetik tőle, gazdálkodási területté tehetik azt, amitől „a szíve hevesen ver”, ami mélyre hatoló élményben részesíti. Amitől ő komoly részben az, aki. A Starlink-műholdaknak már csak a lehetőségével is szembesülő csillagkedvelőnek látnia kell, hogy a dolgok nem pusztán vízgazdálkodási, erdőgazdálkodási stb. kérdések, ahogy a csillagos ég sem csak gazdaságilag hasznosítható terep, cikázó fények gyorsforgalmi útja.

A lány, aki csillagász lett, a csillagos égbolttal és a görög mítoszokkal indít és zár. Júliát kisgyermekkorától a haláláig elkísérik a csillagok, a Hydra, Perseus, és a többiek. Ha a jövőre gondolunk, akkor ezt mindenképp érdemes kiemelni a könyvből azoknak, akiknek elmeséljük a történetet. Megmutatni, hogy kell az érzékelhető, élvezhető, kézzel fogható, valódi csillagos égbolt, víz, erdő, madár stb. ahhoz, hogy újabb, hasonló történetek születhessenek.  És egyáltalán, hogy legyen miért mesélni.

*

Kertész Edina (illusztrálta Bölecz Lilla): A lány, aki csillagász lett (Naphegy Kiadó, 2019). ISBN 978-963-476-038-2

Minden év vége felé közeledve, ahogy az időjárás engedi, egy-egy nagyobb asztrofotós találkozót tartunk, mielőtt az újév munkája elkezdődne.

A programot legutóbb 2019. december 29-ére tűztük ki. Hétfőre szabadságot kaptam, míg vasárnap este szikrázóan derült égbolt szerepelt az előrejelezésekben, így megterveztünk közösen egy “nagy finálé fotózást” az év végére. A terv lényege, hogy a teljes sötétedés elejétől a végéig fotózunk, mely majdnem 12 óra hosszú volt (este 6-tól reggel 6-ig).

Az időjárási előrejelzések beváltak, és a felhőzet 19:30 környékére, holdnyugtára lement. Az ország felett erős futóáramlás volt, mely szétszaggatta a felhőzetet, így odafigyelve a légköri nyugtalanságra, a nagytávcsöves, hűtött CMOS-kamerás fotózás helyett inkább kisebb fókuszú rendszereket használtunk nagyobb méretű érzékelőkkel.

Vámosi Flórián - Messier 101 - 80/400 apokromát, 240s ISO1600 - VCSE
Vámosi Flórián – Messier 101 – 80/400 apokromát, 240 s, ISO 1600 – VCSE

 

Schmall Rafael - Messier 101 - 200/800 Newton, 150s ISO1600 - VCSE
Schmall Rafael – Messier 101 – 200/800 Newton, 150 s, ISO 1600 – VCSE

Az ég minőségére nem volt panasz. Átlátszóság: 8 – 8,5 / nyugodtság: a jet miatt 2 – később ez javult. Pára szinte semmi, horizonton is alig voltak fénykupolák a száraz levegő miatt. A magasban a légkörfény még hömpölygött, később az is megszűnt. Végül az év egyik legjobb ege volt némi kompromisszummal. Az SQM műszer bámulatos 21,50 magnitúdó/négyzetívmásodpercet mutatott.

Schmall Rafael - Lassan zuhanó tűzgömb a horizonton, ami vizuálisan olyan -4...-5 magnitúdósnak látszódott - VCSE
Schmall Rafael – Lassan zuhanó tűzgömb a horizonton, ami vizuálisan olyan -4…-5 magnitúdósnak látszódott. A képen erős légkörfény is látszik (a sárgászöldes fénylés a horizonthoz közelebb) – VCSE

Az “évzárósok”: Kovács Róbert (Canon 200/2.8 + EQ6) / Vámosi Flórián (Esprit 80 + AZEQ6) / Ágoston Zsolt (Evostar 72/432 + HEQ5) és Schmall Rafael (Evostar 72/432 – 200/800 Newton + EQ5 – EQ6).

Az éjszaka nyugalmát csak a néha elsuhanó autósok próbálták zavarni, de ebből semmit sem érzékeltünk, hisz az árammal ellátott távcsőoszlopok egy rejtett és elzárt zugban voltak, ahová se erős szél, se fény, se idegen nem juthat be.

Célpont volt az Orion-köd és Lófej-köd / Kalifornia-köd / Kutner csomója, valamint szezonális váltáskor a kései Rozetta, az M101 és az M64 galaxisok is. Az Orion csillagkép a sötét alapú (!!!) felhőkből hirtelen bukkant ki. Látványa szinte mindenkit elbűvölt. Nyugaton a Tejút sávja ment odébb. A Göncölszekér egyre inkább elkezdett emelkedni.

Ágoston Zsolt fotóján az emelkedő nagy téli háromszög látható a rendszerek sokaságával.
Ágoston Zsolt fotóján az emelkedő “Nagy Téli Háromszög” látható a rendszerek sokaságával. – VCSE

Végignéztük, ahogy az Orion felkel és le is nyugszik, míg az égbolton az őszből lesz hirtelen tél, majd tavasz. Az állatövi fény délnyugaton már jól látszódott naplementekor, és végig követhető volt az ekliptika vonalán. Hajnalban pedig a Mérleg csillagképből emelkedett ki ismét a bolygóközi por fénye. Az állatövi ellenfényt azonban nehezen észleltük, hisz a hátterében ott volt a Tejút.

A felhőzet elvonultával megnőtt a kisugárzás, ezért a hőmérséklet -8 °C-ig zuhant és mindenre vastagon dér ült. A harmatsapkás rendszerek még felfele nézve is “túlélték” a deresedést, de az objektívek esetében kellett a fűtés.

Timelapse felvétel 730 képből – Ágoston Zsolt

 

Vámosi Flórián képe : Korahajnalban a rendszerek már a tavaszi objektumok fényét gyűjtötték. Északon a vízszintesen fekvő Tejút és az északkeleten kelő Vega már jelezte, hogy lassan vége az éjszakának
Vámosi Flórián képe : Kora hajnalban a rendszerek már a tavaszi objektumok fényét gyűjtötték. Északon a vízszintesen fekvő Tejút és az északkeleten kelő Vega már jelezte, hogy lassan vége az éjszakának – VCSE

 

Orion nyugta a már deres táj felett - Schmall Rafael
Orion-nyugta a már deres táj felett – Schmall Rafael – VCSE

Hajnalban a kelő Mars és a kelő Nagy Nyári Háromszög (!!!) jelezte, hogy lassan vége az asztrosötétnek, így a világosodással együtt lezártuk a deres rendszereket, majd összepakoltunk és mindenki hazament pihenni. Átadtuk a terepet a nappali távcsöves bemutatóknak.

 

Érdekes év lesz 2020 a holdfogyatkozások terén: egyetlen részlegest vagy teljeset sem láthatunk, helyette lesz viszont négy félárnyékos fogyatkozás is január 10-én, június 5-én, július 5-én és november 30-án.

VCSE – A 2009. február 9-i félárnyékos holdfogyatkozás egyik fotója – Forrás: wikipedia.org

Félárnyékos fogyatkozás esetén a Holdról nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja ki – a Hold felénk lévő oldalán lévő képzeletbeli megfigyelő részleges napfogyatkozást lát ilyenkor -, vagyis a Hold kap napfényt, csak kevesebbet a szokottnál. (Mert nem az egész napkorong, csak egy része világítja meg. A többit a Föld kitakarja.) Ezért azt lehet látni szabad szemmel, hogy a Hold sokkal halványabb a szokottnál, és a telehold nem vet árnyékot, mint fogyatkozáson kívüli időben. Ezeket a fényerősség-változásokat érdemes megfigyelni.

A félárnyékot lehet fotografikusan és vizuálisan is látni néha, de nem túl látványos égi dolog: csak mint halovány, elmosódott, nehezen meghatározható szélű sötétebb, de áttetsző sáv. Igen sok észlelő számolt be róla, hogy nem észlelte a félárnyékot fogyatkozás idején.

Általában a félárnyékos fogyatkozás legkorábbi és legkésőbbi szakaszai nem észlelhetők. Kb. 40 perccel a félárnyékba való belépés után lehet észrevenni a holdfényesség csökkenését, és esetleg magát a félárnyékot is úgy, hogy a Hold egyik oldala kevésbbé fényes. Ugyanígy, kb. 40 perccel a jelenség vége előtt és utána a jelenség végéig már nem látni a félárnyékot távcsővel sem.

Bármilyen jellegű is a holdfogyatkozás, szabad szemmel, binokulárokkal, kisebb és nagyobb távcsövekkel, vizuálisan és fotografikusan is érdemes észlelni őket. Reméljük, derült lesz az idő és láthatjuk őket.

A 2020. évi négy félárnyékos fogyatkozás adatai a következők:

2020. január 10.

A félárnyékos fogyatkozás kezdete: 18:07:45 óra:perc:másodperc téli időszámítás szerint (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás legnagyobb fázisa (amikor a Hold a legmélyebben merül a félárnyékba, és a legjobban elhalványul): 20:09:59 (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás vége: 22:12:19 (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás teljes időtartama: 4 óra 4 perc 34 másodperc.

A Hold Zalaegerszegről nézve felkel: 16 óra 3 perc KöZEI-kor, lenyugszik másnap reggel 7 óra 18 perckor. (Az ország keleti részén a Zalaegerszegre megadott kelési és nyugvási időpontok fél órával, a középső részén negyedórával korábbiak!) A fogyatkozás éppen csak, de részleges félárnyékos fogyatkozásnak minősül, mert a Hold nem merül bele teljesen a penumbrába (félárnyékba).

VCSE - A 2020. január 10-i fogyatkozás láthatósági térképe. Világos: a fogyatkozás részben vagy egészben látható, sötét: nem látható. A csillag a legjobb láthatóság helyét jelzi. No Eclipse Visible: a fogyatkozás nem látható. Eclipse at MoonRise: a fogyatkozés egy része egybeesik a holdkeltével, Eclipse at Moonset: a fogyatkozás egy része egybeesik a holdnyugtával, All eclipse visible: a teljes fogyatkozás az elejétől a végéig látható.- Forrás: wikipedia.rog
VCSE – A 2020. január 10-i fogyatkozás láthatósági térképe. Világos: a fogyatkozás részben vagy egészben látható, sötét: nem látható. A csillag a legjobb láthatóság helyét jelzi. No Eclipse Visible: a fogyatkozás nem látható. Eclipse at MoonRise: a fogyatkozás egy része egybeesik a holdkeltével, Eclipse at Moonset: a fogyatkozás egy része egybeesik a holdnyugtával, All Eclipse Visible: a teljes fogyatkozás az elejétől a végéig látható. – Forrás: wikipedia.org

 

VCSE – A 2020. január 10-i holdfogyatkozás sémája: a világosabb szürke korong a Föld teljes árnyéka, a sötétebb szürke rész a félárnyék, a teljesen fekete rész az égbolt sötétje. A Hold pályáját a fehér körök, illetve a holdtérkép jelzi. – Forrás: wikipedia.org

2020. június 5.

A félárnyékos fogyatkozás kezdete: 19:45:50 óra:perc:másodperc nyári időszámítás szerint (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás legnagyobb fázisa (amikor a Hold a legmélyebben merül a félárnyékba, és a legjobban elhalványul): 21:25:02 (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás vége: 23:04:03 (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás teljes időtartama: 3 óra 18 perc 13 másodperc.

A Hold Zalaegerszegről nézve felkel: 20 óra 29 perc KöZEI-kor, lenyugszik másnap reggel 4 óra 45 perckor. (Az ország keleti részén a Zalaegerszegre megadott kelési és nyugvási időpontok fél órával, a középső részén negyedórával korábbiak!) A fogyatkozás Magyarországról, Európából jól látható derült idő esetén (Skandinávia legészakabbi részei kivételével).

A fogyatkozás részleges félárnyékos fogyatkozás.

VCSE - A 2020. jún. 5-i fogyatkozás láthatósági térképe - magyarázatot lásd a januári fogyatkozás térképénél. - Forrás: wikipedia.org
VCSE – A 2020. jún. 5-i fogyatkozás láthatósági térképe – magyarázatot lásd a januári fogyatkozás térképénél. – Forrás: wikipedia.org

 

VCSE – A június 5-i fogyatkozás sémája – magyarázatot lásd fentebb a januárinál. – Forrás: wikipedia.org

2020. július 5.

A félárnyékos fogyatkozás kezdete: 05:07:23 óra:perc:másodperc (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás legnagyobb fázisa (amikor a Hold a legmélyebben merül a félárnyékba, és a legjobban elhalványul): 06:30:00 (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás vége: 07:52:23 (NYISZ).

A félárnyékos fogyatkozás teljes időtartama: 2 óra 45 perc 00 másodperc.

Ez a félárnyékos fogyatkozás Európa nagy részéből, és Magyarországról sem látható. Nyugat-Európából egy része látszik. Megfigyelhető az Antarktiszról, Dél- és Közép-Amerikából, valamint Észak-Amerika egyes részeiről (Alaszkából és Kanada legészakabbi részeiből nem).

VCSE - A júliusi fogyatkozás láthatósági térképe - magyarázatot lásd a januárinál. - Forrás: wikipedia.org
VCSE – A júliusi fogyatkozás láthatósági térképe – magyarázatot lásd a januárinál. – Forrás: wikipedia.org

 

VCSE – A júliusi fogyatkozás sémája – magyarázatot lásd a januári jelenségnél. – Forrás: wikipedia.org

2020. november 30.

A félárnyékos fogyatkozás kezdete: 08:32:21 óra:perc:másodperc (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás legnagyobb fázisa (amikor a Hold a legmélyebben merül a félárnyékba, és a legjobban elhalványul): 10:42:49 (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás vége: 12:53:20 (KöZEI).

A félárnyékos fogyatkozás teljes időtartama: 4 óra 20 perc 59 másodperc.

Ez a félárnyékos fogyatkozás Európából, így Magyarországról sem látható (kivéve Skandinávia középső és északi részeit, Skóciát és Írországot, ahonnan egy része látszik). Legjobban Észak-Amerikából figyelhető meg. A fogyatkozás részleges félárnyékos fogyatkozás.

A fogyatkozás részleges félárnyékos fogyatkozás.

Legközelebb teljes félárnyékos fogyatkozást – amikor a Hold teljesen belemerül a félárnyékba, de nem érinti a teljes árnyékot – 2053-ban lehet látni, de nem Magyarországról, hanem Nyugat-Európából.

VCSE - A novemberi jelenség láthatósági térképe - magyarázatot lásd a januárinál. Forrás: wikipedia.org
VCSE – A novemberi jelenség láthatósági térképe – magyarázatot lásd a januárinál. – Forrás: wikipedia.org

 

VCSE – A novemberi jelenség sémája – magyarázatot lásd a januári fogyatkozásnál. – Forrás: wikipedia.org

A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap januárban 07:20 (KözEI) körül kel, 16:20 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. KöZEI = UT + 1 óra.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed január 3-án, telihold január 10-én, utolsó negyed január 17-én, újhold január 24-én lesz. (Forrás: VCSE Almanach 2020-ra).

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2020. január 21-én este 21 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KöZEI-1 óra):
01.05. 07:48 A Föld napközelben.
01.09. 16:56 A Hold mögé belép a Mű Geminorum, 17:57-kor kilép (2,9 magnitúdó, 99% holdfázis).
01.10. 09:38 A Merkúr felső együttállásban a Nappal.
01.10. 17:07 Félárnyékos holdfogyatkozás kezdete, legnagyobb fázis 19:10-kor, fogyatkozás vége 21:13-kor.
01.13. 15:16 A Szaturnusz együttállásban a Nappal.
01.21. 04:33 A C/2017 T2 (PanSTARRS) üstökös 18′-cel délre az NGC 957 nyílthalmaztól a Perzeusz csillagképben.
01.23. 06:00 A Jupiter 2,4°-ra a 3%-os Holdtól, a Szaturnusztól 10°-ra.
01.26. 16:11 A Merkúr 9°-ra a 3%-os Holdtól.
01.27. 17:26 A C/2017 T2 (PanSTARRS) üstökös 32′-re a Perzeusz- ikerhalmaztól.
01.28. 16:14 A Vénusz 5°-ra a 13%-os Holdtól.


A Merkúr 23-a után már kereshető napnyugta után, délnyugaton, fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága gyorsan javul innentől.

A Vénusz napnyugta utáni megfigyelhetősége gyorsan javul, egyre később nyugszik a Nap után (nyugati irányban). Fényessége -4 magnitúdó, fázisa 82%-ról 74%-ra csökken.

A Mars kora hajnalban kel, délkeleten kereshető napkelte előtt, lassan fényesedik.

A Jupiter korán lenyugszik, a hónap végén már kereshető napkelte előtt a délkeleti ég alján.

A Szaturnusz együttállásban van a Nappal, annak közelsége miatt nem figyelhető meg.

Az Uránusz a Kos csillagképben jár, éjfélig megfigyelhető.

A Neptunusz a Vízöntőben jár, késő este nyugszik.

Olvasd tovább

A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotóimat szeretném megosztani veletek, mely a Messier 13 gömbhalmazról és a Messier 27 planetáris ködről készült, szeptember 21-én.

A kép Skywatcher EQ-5 mechanikára rögzített 200/1000-as Newton-tubussal, átalakított Canon 550D fényképezőgéppel és Skywatcher F/4-es kómakorrektorral készült. Az M13 87 db, az M27 107 db 60 másodperces objektum (light) kép, 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 1600-as érzékenységű kép összegzéséből készült. A feldolgozás Deepskystacker 4.2.2. és Photoshop segítségével történt, a felvétel készítéséhez szűrőt nem használtam.

 

VCSE - Messier 13 - Vizsi Csaba
VCSE – Messier 13 – Vizsi Csaba

 

A Messier 13 talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári, kora őszi hónapokban. Magjában nem sikerült felbontani a csillagokat, olyan sűrű, kifelé haladva csak lassan csökken a csillagsűrűség, majd a gömbhalmaz peremén gyorsan ritkul, élesen kiugrik környezetéből. Vizuálisan is lenyűgöző látvány.

Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.

1974. november 16-án az areciboi rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az areciboi rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.

VCSE - Messier 27 - Vizsi Csaba
VCSE – Messier 27 – Vizsi Csaba
A Kis Róka (Vulpecula) csillagképben található Messier 27 (Dumbbell-köd, Súlyzó-köd, Almacsutka-köd) katalógusjelű mélyég-objektum az egyik legfényesebb és legnagyobb látszólagos kiterjedésű planetáris köd, népszerű célpont amatőrcsillagászok és asztrofotósok között. 15 cm átmérőjű Newton-távcsővel 27x-es nagyítás mellett mérsékelten fényszennyezett külvárosi égen könnyen észrevehető a halvány, almacsutkaszerű középső régiója.
Az asztrotofotómon a fényesebb, súlyzószerű területen világoskék és “S” alakban elhelyezkedő vörös térségek különíthetőek el, a vöröses színt az ionizált hidrogén adja a ködnek. A központi területet kétoldalt halvány, kék színű térség övezi.
1764. július 12-én fedezte fel Charles Messier, aki fel is vette katalógusába a kb. 1300 fényév távolságra található, kb. 3000-4000 éve kialakult ködöt. Az 1,44 fényév átmérőjű planetáris köd valójában egy közepes méretű csillag életciklusának végén ledobott ionizált gázburka, közepén egy fehér törpe figyelhető meg, mely az elpusztult csillag magjából kialakult fehér törpe.